Verhovayak Lapja, 1944 (27. évfolyam, 1-52. szám)
1944-03-09 / 10. szám
1944 március 10 3-ik oldal A FÁKLYA Sok száz és százezer amerikai magyar szive, lelke nyilatkozott meg New York városában, azon a Testvériség ünnepélyen, amit az Amerikai Magyar Szövetség rendezett. Közelből és messze távolból mentek New Yorkba amerikai magyarok, katolikusok, reformátusok, zsidó vallásuak, hogy hitet tegyenek a vallási, faji, nemzetiségi türelmesség, az emberi jogegyenlőség magasztos eszméi mellett s kinyilatkoztassák legszentebb kötelességüket — hogy a maguk részéről mindent elkövetnek, hogy a mostani szörnyűséges háború után ne ismétlődjék meg a történelem, ne jöjjön újabb gyülölködési korszak, amely csak katasztrófákat zudithat nemzetekre, az egész emberiségre. Visszatekintve öt évtizedes amerikai életre, a Testvériség ünnepség egyik szónoka boldog megelégedéssel állapíthatta meg, hogy a “magyar származású amerikaiak nagy tömegei mindig tisztességes, nehezen dolgozó, Istenfélő népek voltak, akik nem ismertek faji, vagy felekezeti válaszfalakat maguk között.” De ha igy van, mi szükség volt akkor Testvériség ünnepséget rendezni, mi szükség volt arra, hogy messzi vidékekről New Yorkba seregijenek az amerikai magyarság egyházi, egyleti, társadalmi életének vezetői és fogadalmat tegyenek a Testvériség eszményei mellett? Mintahogy a hivő lelkek minden vasárnap, vagy minden szombaton elmennek templomaikba, hogy áldják az egy jó Istent, úgy ragadnak meg a Testvériség eszméinek követői minden alkalmat, hogy hálát rebegjenek, hogy ebben a nagy országban — mely a Testvériség elvein épült fel — a legteljesebb emberi szabadságot, a faji, nemzetiségi és vallási türelmesség gazdag áldásait élvezhetik. Testvériség hete — amelynek megünneplését Roosevelt elnök külön proklamációban jelölte ki február 22—26-ikának hetére — rendkívüli alkalmat adott, hogy az emberi jogegyenlőség fáklyáját magasba emeljék az amerikai magyarság vezetői, s a fáklya lobogó, messzire világitó lángjai mellett tegyenek szent fogadalmat annak a szellemnek megőrizésére, ápolására és terjesztésére, amely George Washington napján összehozta őket, közelről, távolból. Az amerikai eszmények melletti hüségfogadáson ki- Vül egy gondolat dobogtatta meg a Testvériség ünnepség minden résztvevőjének a szivét s ez az volt, hogy vajha a szent fáklya lángjának fénye eljuthatna a globus másik felére is s megvilágítaná Magyarország szerencsétlen sorsú népe előtt is az egyedüli utat, amely visszavezetheti őket a szabad népek boldog családjába. Magyarország valamikor a vallásszabadság első hazája volt Európában — vajha a názi rabságból felszabaduló Magyarország az elsők között büszkélkedhetne azzal, hogy megtalálta régi lelkét, megtalálta régi szivét a szabadságeszmék feltámadásával. “Rablók kezébe került az ember, az igazság, a békesség, a testvéri szeretet. Rablók kezébe esett a magyar. Összeszurkálva, félholtan fekszik” — hangzott fel a jajkiáltás a Testvériség ünnepén. Semmitől sem fél annyira a rabló, mint az Igazság, a Testvériség, az Emberszeretet fáklyájától, amely rávilágít bűnös arcára. Semmi sem segíthet az összeszurkált, félholtan heverő magyaron annyira, mint a Testvériség életelixirje. Ezt az üzenetet festették alá két ragyogó magyar művésznek, Szánthó Enid operaénekesnőnek és Svéd Sándor, a Metropolitan operaház tagjának csodálatosan szép énekszámai. A magyar lélek minden szépsége és kultúrája sugárzott elő azokból a dalokból, amiket utolérhetetlen művészetükkel énekeltek. S ennek az üzenetnek mélységes igazát, szépségét és erejét mivel sem kisebbítette az, hogy a National Conference of Christians and Jews nevű amerikai intézmény, amelynek égisze alatt tervezték az Amerikai Magyar Szövetség ünnepségét, és amely megígérte együttműködését, szinte a 12-ik órában visszahúzódott, attól tartva, hogy az Amerikai Magyar Szövetség ősi ellenségei ezt az intézményt is megpróbálják majd hurcolni. Fájdalmas, szomorú szivvel vettek tudomást az ünnepség résztvevői, hogy akadnak még olyan emberek, akik a Testvériség magasztos ünnepsége ellen is képesek intrikálni pártpolitikai céljaik érdekében. “Nem szabadulhatunk a választástól, Testvériség, vagy káosz” — mondotta Roosevelt elnök. Vannak, akik a káoszt választják. JÓZAN JÁNOS megelégedéssel állapítja meg, hogy az AMERIKAI MAGYAR SZÖVETSÉG és a zászlója alatt tömörült magyarok ezrei és ezrei a Testvériség eszményeit választották és semmiféle intrika, semmiféle aknamunka sem tudta eltántorítani őket attól, »hogy szent hittel és meggyőződéssel álljanak ki ezek mellett az intézmények mellett. Verhomyak Lapja Sokatmondó levél Régi - módi böjtre töltse meg FÁNKJÁT Egy katona irta az alábbi sorokat, melyekben hirt akart adni magáról úgy, hogy a cenzor bele ne köthessen a levelébe azért, mert esetleg oly dolgokat talál elárulni amelyekből az ellenség valami információt kaphatna. “Tisztelt Uraim: jelentem, hogy előbbi állomáshelyemről uj állomáshelyemre megérkeztem. Amikor elindultunk onnan, ahol eddig voltunk, nem tudtuk, hogy hová fogunk menni s igy bizony bizonytalanságban voltunk afelől, hogy megérkezünk-e oda, ahová küldenek, onnan, ahonnét elindítottak. De szerencsésen megérkeztünk rendeltetési helyünkre. Az időjárás itt egész más, mint ott, ahol voltunk, mert a hőmérséklet és az éghajlat ott, ahol voltunk eddig, lényegesen külömbözik attól, ami itt van, ahol jelenleg vagyunk. Az élelmezés kielégítő, bár itt ahol most vagyunk, egész más természetű élelemre van szükség, mint ott, ahol eddig voltunk. Esetleges válaszukat továbbra is a régi számomra küldjék, melyet onnan, ahol eddig voltunk továbbítani fognak oda, ahol jelenleg tartózkodunk. Többet nem irhatok, mert a cenzor úgy is kitörülné. Szives üdvözlettel stb. stb.”--------------v-------------BIZTOSÍTÁS ANGLIÁBAN Angliában súlyos háborús viszonyok uralkodnak. Az adóterhek rendkívül magasak (sokkal magasabbak, mint nálunk), az árak is magasabbak és a megélhetés rendkívül nehéz. Mégis az utolsó két évben 5%-ot emelkedett a megkötött biztosítások száma és 1940-hez viszonyítva 24%-al magasabb a mostan vásárolt biztosítások összege. Minél nehezebb és drágább az élet, annál jobban hisz az angol nemzet az életbiztosítás szükségességében és értékében. Lecke ez Amerika -lakosságának és minden jel megvan arra, hogy Amerika lakossága e tekintetben követni fogja a józanságáról hires angol népet. AZ ORVOSI TUDOMÁNY alismeri, hogy a .legtöbb rheumatikua oántalom ellen nincs jobb óvszer, mint i méh fullánkjának mérge. Ezt tartalmazza a ‘MUSCULAID”. mely Tóth János honfitársunk, az amerikai magyar egyetemi méhészeti szakértőnek a találmánya. — Fájdalom nélkül gyógyít: arthritist, rheumát, sérvet, vis/ketegséget, csípő és derékfájást, v:szértágulást, görcsöt és hülést. Masszírozó orvosi rendelők és kórházak is használják. Kérjen INGYENES bővebb ismertetőt «« meg fog győződni a valóságról. John Toth, Holy Cross, Indiana Pontos óim: “SIMON FISCHER” g LEKVÁRRAL S a régi-módi, finom izü * lekvárral. MAX AMS, INC. ■ Established 1868, New York Éfe Makers of famous Airline Prune Juice MRS. HERBST RÉTES OTTHONÁBÓL rendeljen égési éven át teljes bizalommal: TORTÁKAT Gesztenyés, Káposztás, Krumplis különle gesscgeket. Kuglófokat stb. stb. Mrs. Herbst a Verhovay Egylet tagja 1443 Third Aven ie (Between 81st 6C 82nd Streets) Phone: BU. 0660 — 0670 New York City Aunvo ua oti.rttjijtL G5ILLAGJOS, SZAKÁCSKÖNYVÉRT 25 AMERIKAI LOBOGÓVAL. 23c BÉLYEGET 35 RR. TÉKES KÜLFÖLDI BÉLYEGÉRT 25 AMERIKAI LOBOGÓVAL VAGY 39c BÉLYEGET 51.25 ÉRTÉKŰ NAGY VILÁGTÉRKÉPÉRT 25 amerikai lobogóval. Polgárosító tanfolyam rendeléssel INGYEN. Polgárosítást, fordításokat, magyar okiratokat, mindenféle biztosításokat rendezek. GARTNER LAJOS. KÖZJBGYZŐI PÉNZKÜLDÉSI ÉS FORDÍTÁSI IRODÁI. 207 East 84 St.. NEW YORK, N. Y. A Verhovay Egylet tagja. Amerika legkelendőbb bora ROMA WINE COMPANY Fresno, Lodi, Healdsburg, Calif. Vegyen Védelmi Bondot Johnson’- _ Red Cross Plaste könnyít a hátfájdalmako: és más izomfájdalmakon a következő okoknál fog va— Megtartja és emeli a les hőmérsékleiéf. Nyomást gyakorol és lámo gatást nyújt. Enyhe gyógyszer, mely szag tálán és semmi nyomo nem hagy a ruházaton. Állandó masszázst gyakorol Red Cross Plastei Rosszul Érzi Magát? NYERJEN TBLJES ENYHÜLÉST-EÁ.BN A MODERN, KELLEMES MÓDON ^ Amikor ön székrekedésben szenved— renyhe belektől, fejfájós, nine* energiája— nyerjen enyhülést ezen a modern módon— rágjon FEEN-A-MINT-et. Ez a nagyszerű .zü rágógumi hashajtó enyhén, mégis hatásosan működik. Az emberek milliói ti maszkodnak a FEEN-A-MINT-ra. Egysza rüen rágjon FEEN-A-MINT-at lefekvés- Kor, a csomagon levő utasítás betartásával. Másnap reggel enyhülésnek örvend, amely segíti, hogy ismét jól érezze magát. NÉGYES TOBACCO GYÁR ■123 East Fifth Street NEW YORK CITY N. Y. Pipálják a legjobb Magyar Négyes dohányt. Közismert • és közkedvelt egész Amerikában. Kaphatni minden magyar üzletben. Dacára, hogy a dohány ára nagyon felment, ugyanaz a mennyiség van egy pakliban, mint azelőtt. Ha nem kapja, $1.00 beküldése mellett 4 csomagot küldünk. FRANK C. DAVID, Inc. temetkező és balzsamozó intézete — Alakult 1904-ben — 348 E. 55th St., New Yark Telefon: PLaza 3-3200 és 3201 38-25-31 st St., Astoria, L I. Telefon: IRonsides 6-8120 és 8121 A kápolna használata díjtalant IMPOZÁNS TEMETKEZÉSEK *150 és feljebb David Gyula, Péter és Stefánia a Verhovay Egylet tagjai HA HAVI NŐI FÁJDALOMTÓL szenved annak gyenge, nyűgös, ideges érzéseivel. Ha ilyenkor Önt, mint annyi más nőt és leányt görcsök, fejfájások, ideges, fáradt érzések kínozzák és rosszkedvű — a havonkénti szervi zavarok következtében — Azonnal kezdje meg — próbálja meg Lydia E. Pinkham. Vegetable Compoundj át e tünetek enyhítése céljából. Hires arról, hogy nemcsak a havi fájdalmakra, hanem a velejáró, hasonló természetű fáradt, gyenge, ideges érzésekre is enyhítő hatással van. Ez a NŐ EGYIK LEGFONTOSABB SZERVÉRE gyakorolt megnyugtató hatása miatt van. Renderesen szedve — Pinkham Com>und-ja segíti az ily tünetek leni ellenállás felépítését. Kö:sse a használati utasításokat. ÍDIA E. PINKHAM Vegetable __________ Compound