Verhovayak Lapja, 1944 (27. évfolyam, 1-52. szám)
1944-03-09 / 10. szám
(Verhovay Journal) 31 VOL. XXVII. ÉVFOLYAM 1944 MÁRCIUS 10 NO. 10. SZÁM A MAGYAR SZABADSÁGHARC EMLÉKÜNNEPÉRE Az uj igazgatóság első rendes gyűlése Nincs egészen száz' esztendeje annak, hogy Petőfi égnek emelt kézzel szavalta lelkesítő költeményét: , “Talpra magyar, hi a haza, Itt az idő, most vagy soha! Rabok legyünk, vagy szabadok? Ez a kérdés, válasszatok! A magyarok Istenére esküszünk, esküszünk, — Hogy rabok tovább nem leszünk!” A mai magyar nemzet elgyötört életének minden sóvárgásával várja az uj Petőfit, aki tettre indító szavával ismét ki tudja fejezni e népnek a szabadságra való szent hitét, mélyért ezer éven át mindég kész volt vérét ontani és életét feláldozni. A nemzeti és egyéni szabadságban való hitet az Amerikába vándorolt és itt polgárjogot szerzett magyarság mindég megőrizte szivében, sőt, polgári méltóságának tapasztalatain ez a hit még ki is fejlődött, meg is erősödött. Semmiféle ünnepre annyi magyar nem gyűlt össze sohasem, mint a március 15-iki ünnepre, mert ennek a napnak az eszmetartalma állott legközelebb a kivándorolt magyarság lelki világához. * * * Nem ismeri és tudatanságában alaptalanul rágalmazza meg az amerikai magyarság zömét az, aki azt állítja, hogy az amerikai magyarság túlnyomó réssé ma is húz a nácizmus félé. Ennél nagyobb képtelenség et soha nem olvastunk s már magában véve az is képtelenség, hogy ilyesmi nyomtatásban megjelent. Még ha akadtak is volna, akik megpróbálták az amerikai magyarságot a náci világszemlélet eszmekörébe vonni, az nem sikerült soha senkinek sem. Nem is sikerülhetett, mert az amerikai magyarság túlnyomó része azért jött ki Amerikába, mert nem bírta azt a reménytelen földhözragadtságot, hatósági elnyomatást, katonai szellemet, mely a mai nácizmus létfenntartó eleme. Lehetetlenség komolyan elgondolni azt, hogy egy amerikai magyar is vágyódjon a német katonai parancsszóra, mikor épp a katonakötelezettség örökké háborút szülő törvénye volt az, mely a magyar nép ifjúságát kihajtotta Amerikába, ahol békében senkisem köteles katonáskodni. Lehetetlenség, hogy egyetlen egy amerikai is húzzon afelé a nácizmus felé, mely a néppel szemben ugyanazt a magatartást tanúsítja, mint a régi főbirák botoztató, elvadult példányai. Lehetetlen, hogy egyetlen amerikai magyar is húzzon afelé a nácizmus felé, mely még az 1849 utáni évek elnyomásánál is kegyetlenebb rabszolgaságba hajtotta otthon maradt vértestvéreit. Nem, az amerikai magyarságnak semmi köze a nácizmushoz. Az amerikai magyar magával hozta az óhazából azt a magyaros, ősi elgondolást, mely jót sohasem várt a német szomszédtól. És ezt az elgondolást minden borús sejtelmet felülmúló szörnyű valóság igazolja. . * * * . 5 ezt az amerikai magyarság tudja. Tisztában van vele. Annyira tisztában van vele, hogy még második generációs fiainak a leikébe is átvitte a maga öntudatát úgy, hogy azok a fiuk egytől-egyig úgy mennek Európába harcolni, hogy fel akarják szabadítani a nácizmus igája alól azt a Magyarországot, mely vascsizma alá szorult kezét még ökölbe sem tudja szorítani ma. S az amerikai magyarság még ennél is tovább megy. Nem elégszik meg azzal, hogy elitéli Hitlert és csatlósait. Attól, hogy az amerikai magyarság ítéletet mond, a győzelem nem fog eljönni. Az amerikai magyarság> ősi hagyományaihoz híven NEM BESZÉL, HANEM CSELEKSZIK. Senkise állítsa, hogy egy 55 éves magyar édesanya, akinek négy fia van a háboboruban, azért ad vért, mert húzódik a nácizmushoz. Nem beszél, hanem vért ad, nem egyszer, hanem többször és néma véradásában hangosabb ítélet van, mintha teleordita* ná a világot, de ítéletét nem erősítené meg azzal, ami a győzelmet meghozza: tettel! Senkise állítsa, hogy amikor hetven éves öreg emberek elmennek dolgozni csak azért, hogy War Bondokat vehessenek, hogy ők azért teszik, mert alattomban Hitler és Horthy győzelmében reménykednek. Azért teszik, mert hisznek Amerikában, Amerika ideáljaiban, e háború örök emberi céljában, e háború igazságosságában és a hadvezetés helyességében. Senkise állítsa, hogy amikor idős magyar asszonyok és fiatal, második és harmadik generációs magyar lányok War Bondok árusításában házról-házra járnak; azt azért teszik, mert nekik szivük mélyén jobban tetszik a náci diktatúra, mint az amerikai (Folytatás a második oldalon) Isten hozta a Verhovay Segély Egylet huszadik konvenciója által választott uj igazgatóságot az első rendes tavaszi gyűlésre! Március 13-ikán kezdődik ez a gyűlés, mely az uj igazgatóságot ezúttal hosszabb időre, részletesebb munkára hozza össze, mint a januári rendkívüli gyűlés. Ez lesz az utolsó igazgatósági gyűlés a Verhovay Segély Egyw let eddigi, bérelt központi irodájában. Kissé búcsúzó hangulatban fognak megjelenni e gyűlésen a régebbi igazgatók, akik annyiszor gyűltek össze a Standard Life Building kilencedik emeleti szűk igazgatósági termében. Viszsza fognak emlékezni arra, hogy mennyi gonddal ültek ott együtt, mennyi vitával keresték az egyletvezetés legüdvösebb módjait, mennyi aggodalommal figyelték együtt abból a szobából az amerikai magyar élet küzdelmes menetét. Itt lett naggyá a Verhovay Segély Egylet, itt lett országos egyesületté, itt növekedett meg tagsága.’Mikor a Verhovay Segély Egylet 18 évvel ezelőtt Pittsburghba költözött, vagyona egy millió dollár felett volt s ma ez a vagyon a hatszorosára növekedett. A Verhovay Segély Egyletnek valamikor ez évben uj, saját otthonába való beköltözése bizonyára a további fejlődésnek friss kezdetét jelenti: egy újabb forduló-pontot a Verhovay állandóan felfelé ívelő pályáján. Ilyesformán ez az igazgatósági gyűlés a tervezésnek a jegyében fog lefolyni. Egyik fontos tárgya lesz e gyűlésnek a Verhovay épület átalakítási terveinek megtárgyalása. Ezeket a terveket úgy kell megalkotni, hogy az épület messze jövőre megfeleljen a Verhovay természetes növekedésével járó munkának. Ahogy növekszik a vagyon, a taglétszám, úgy növekszik azzal együtt a könyvelés, a nyilvántartás, a kezelés munkája, az irattár, a raktár terjedelme, s mindaz, ami a központi ügykezeléssel együtt jár. Józan jövőbe-látás fogja vezetni az igazgatóságot ez ügynek elintézésében. A háború állandó nehéz feladatok elé állítja az igazgatóságot úgy, mint a központi tisztikart. Egyesületünk 28 hősi halottja ad valami fogalmat a Verhovay katonák létszámára nézve. Mert bár itt nyilvántartjuk katonáinkat, akiket az ügykezelő tagtársak bejelentettek, mégis számolnunk kell azzal, hogy sok katonának van, akiknek hadbavonulását mégsem jelentették be. Hivatalosan a Verhovay katonák száma 4,500 körül van, de a valószínűség szerint a szám sokkal magasabb. Az egyesület háborús kockázatának megítélésében és az azzal járó feladatok megoldásában igen fontos szerepe van a Verhovay katonák serege nagyságának és azzal számolni kell mindaddig, a mig a háború tart. A háborús viszonyok okozta korlátozások súlyosan megterhelik egyesületünket épp úgy, mint minden egyes ipari és kereskedelmi vállalatot. A kormányhatóságok által megkövetelt rengeteg nyilvántartás, a bonyolult űrlapoknak tömkelegé rengeteg munkával terhel meg minden irodát ezekben a munkás-hiányos időkben úgy, hogy ma minden irodában minden alkalmazottnak két-három alkalmazott munkájával kell megbirkóznia — amig csak bírja. Ma a központi ügykezelés nem ugyanazt a munkát jelenti, mint békeidőben. Hadbavonult katonák szolgálatba vonulásának bevezetése, szolgálatból való elbocsájtásának újra való bevezetése csak egy kis, szinte alig észrevehető töredéke annak a munkatöbbletnek, amit a háború ró ránk úgy, mint minden más hivatalra. A szervezés munkáját is rendkivül megnehezíti a háború. Csak a tagszerzéssel foglalkozó ügykezelők, szervezők és kerületi szervezők tudják felmérni, hogy milyen hátrány a gazolin adagolás ebben a tekintetben. Nagyon
