Verhovayak Lapja, 1944 (27. évfolyam, 1-52. szám)

1944-12-20 / 51. szám

1944 december 20 FELHÍVÁS AZ ÜGYKEZELŐ TAGTÁRSAKHOZ! Felkérjük az ügykezelő tagtársakat, hogy a lapba el­helyezendő híreiket úgy ad­ják postára, hogy azok LEG­KÉSŐBB PÉNTEK REGGEL a központi hivatalhoz érkez­zenek. Többen nem vették fi­gyelembe ismételten közölt felhívásunkat, melyben érte­sítettük a tagtársakat arról, hogy lapunk most korábban jelenik meg s ennek követ­keztében a lapzárta is koráb­ban van. A péntek reggel UTÁN érkező közlemények már nem helyezhetők el a lapban és így az elkésve ér­kezett közlemények kimarad­nak a hivatalos lapból. A leg­helyesebb, ha a tagtársak köz­leményeiket MÉG A HÉT ELEJÉN beküldik, mert igy alkalmat adnak a szerkesztő­ségnek arra, hogy a hírnek helyet biztosítson a lapban. Tagtársi tisztelettel A VERHOV AY AK LAPJA SZEREKESZTŐSÉGE. 11-IK FIÓK. — McADOO. PA. — Évi gyűlésünket 1945 január 7-én, vasárnap dél­után 2 órai kezdettel tart­juk meg a Szent István róm. kát. egyház iskola ter­mében. Tisztviselői választás és félévi számadás, valamint más fontos ügyek szerepel­nek a napirenden. A tag­társak teljes számban való részvételét kérik tagtársi tisztelettel: Horváth Antal, elnök ... Mészáros Márton, ügyk. 14-IK FIÓK. — CLEVE­LAND, O. — TESTVÉRSE­­GITŐ MOZGALOM. — A 14-ik fiók -Női Clubjának tagjai december 10-én, va­sárnap, kártya-délutánt ren­deztek a 14-ik fiók egyik régi, érdemes tagjának meg­segítésére. A nemes cél meg­fogta a sziveket. Tárcái La­jos, a clevelandi “Az Újság” szerkesztője teljesen ingyen nyomta ki erre a délutánra a beléptijegyeket és a kö­zönség oly nagy számban vett részt ezen az össejöve­­télen, hogy a tiszta jövede­lem csaknem $120 volt. Ezt az ügyet felkarolta a 14-ik fiók vezetősége is és körle­véllel fordult minden egyes Verhovay fiókhoz. A körle­vél szövegét mi is leközöl­jük, hogy a tagság minél szélesebb körben tudomást szerezzen erről a mozgalom­ról. Hiszen a Verhovay tevé­kenységek közül a legmaga­sabb rendű az, mely bajba jutott testvéreink megsegí­tését célozza s hisszük azt, hogy fiókjaink és tagtársa­ink igazi Verhovay nagyszi­­vüséggel fogják kinyújtani a testvéri szeretet segítő ke­zét. Az ügyet egyébként rész­letesen ismerteti a körlevél, mely ugyancsak ingyen, Tárcái Lajos szerkesztő tag­társunk nyomdájából került ki. Tisztelt Verhovay Testvérek: Egy nagyon érdemes, öreg tagtestvérünk, VIDA GYÖRGY érdekében kopog­tatunk minden Verhovay fióknál abban a reményben, hogy testvéri kérésünk meg­hallgatásra talál. VIDA GYÖRGY tagtest­vérünket egy év előtt a cle­velandi Verhovay Otthon­nal szemben egy autó el­ütötte. Súlyos sérüléseiből egy nagyon költséges ope­ráció mentette meg az élet­nek. Az autó tulajdonoson, sajnos, nem lehet megvenni semmit sem. A 700 dolláron felüli költségért a kórház Vida György mostoha gyer­mekeinek a házára lien-t tett. Vida György mostoha gyermekei évek óta tartják öreg testvérünket és nin­csenek abban a helyzetben, hogy ezt a házukra betáb­lázott nagy összeget meg­fizessék.... Ezért kell nekünk segítenünk. A Verhovay 14-ik fiók a saját kebelében megindítot­ta a gyűjtést és 1944 decem­ber 10-én Social Klubja se­gítségével kártya partyt ren­dez Vida György tagtestvé­rünk javára. Sem a gyűjtés, sem a kár­tya party sikere nem bizto­síthatja az egész szükséges összegei, éppen ezért va­gyunk kénytelenek az összes Verhovay testvérhez folya­modni és kérni őket: TESTVÉREK, SEGÍTSETEK EGY ÉRDEMES VERHO­VAY TAGTESTVÉREN! Vida György tagtestvé­rünk 81 éves, 40 éve tagja a Verhovay Segély Egylet­nek. A Verhovay 14-ik fiók­nak csak néhány éve tagja. A Barton, Ohioi fióknak tit­kára volt, több fióknak ala­pitó tagja. Mindenhol sze­rették, mi is szeretjük Vida György tagtestvérünket, mert odaadó, jó tag, aki ma­gas kora dacára is szívesen1 fáradozott a Verhovay érde­kében. Szilágyi Bertalan, volt Verhovay szervező, aki 25 éve ismeri Vida György tag­testvérünket, egy Verhovay összejövetelen ezt mondotta: — Egész életemen át nem találkoztam jobb és tisztes­ségesebb emberrel, mint Vi­da György. Tárcái Lajos tagtestvé­rünk, a clevelandi Az Újság­ban ezt írja: “Meghat bennünket, hogy egy kérő szóra milyen oda­adással igyekszenek Vida Györgyöt megmenteni az operáció és a kórház nagy adósságától.” Verhovay Testvérek! Ve­gyék szivükre Vida György tagtestvérünk ügyét és SE­GÍTSENEK. Minden beküldött segítsé­get a Verhovayak Lapjában nyugtázunk a legnagyobb hálával és köszönettel, akár a fiók pénztárából szavaz­nak meg segítséget, akár pedig a gyűlésen a tagok kö­zött megejtett gyűjtés ösz­­szegét küldik el. Maradtunk tagtestvéri tisztelettel SZALAY JÓZSEF, elnök KARL ALBERT, ügyvezető-titkár 8637 Buckeye Road CLEVELAND 4, OHIO 82-IK FIÓK. — HOME­STEAD, PA. — EGY MÁSIK TESTVÉRSEGITŐ MOZGA­LOM. — A 82-ik fiók, Home­stead, Pa., már régóta foly­tat gyűjtést egyik érdemes tagjának megsegítésére, melyhez fiókjaink meleg szívvel és nemes áldozat­­készséggel járulnak hozzá. Utóbbi időben két pénzkül­deményt juttatott el a fiók tisztikara Tátrai Jánosnak, melyről az alábbi összesített kimutatást közöljük. 88-ik fiók, Chobody Sándor ügy­kezelő $5; 366-:k fiók, Kar­­nya Kálvin ü. k. $2; 61-ik fiók, Szuperák Péter ü. k. $2.50; 90-ik fiók, Kocsis Kálmán ü. k. $2; 13-ik fiók, Nemes Károly ü. k. $2.50, 8-ik fiók, Erdélyi Bálint ü. k. $5; 45-ik fiók, Balogh Lajos ü. k. $2; 230-ik fiók, Sneer Mihály ü. k. $5; 275- ik fiók, Weissman József ü. k. $2; 200-ik fiók Varga István ü. k. $5.80; 194-ik fiók, Mokri János ü. k. $4.50; 157-ik fiók, Dicig Józtef ü. k. $7.50; 51-ik fiók. Pálinkás Imréné ü. k. $5; 180-ik fiók, Blizman Imre ü. k. $5; 303- ik fiók, Tímár Lukács ü. k. $5; 389-ik fiók, Domokos József ü. k. $5.50; 32-ik fiók, Magyar József ü. k. $2.50; 192-ik fiók, Boros István ü. k. $2; 121-ik fiók, Nt. Papp J. László ü. k. $5; 98-ik fiók. Lang István ü. k. $3; 14-ik fiók, Karl E. Albert ü. k. $10; 345-ik fiók, Balog Julia ü. k. $5; 83-ik fiók, Palángi Kálmán ü.k. $20; 87. fiók, Za­­kcpcsán J. ü. k. $4; 361-ik fiók, Kolozsváry Kálmánná révén $5; és a 443-ik fiók, Szabó József ü. k. által $6. összesen befolyt a fenti ki­mutatásban $128.80. Tátrai János tagtársunk az alábbi nyilatkozat közlé­sét kérte az adományok át­vételével kapcsolatban: “Alulírott, Tátrai János és neje, ezennel elismerjük, hogy a fent felsorolt ado­mányokat kézhez vettük a Verhovayak Lapja 5-ik oldal Amerika több' SCHENLEY R eserve-t vásárol mint bármely más whiskey t! MINDEN CSEPP HÁBORU-ELÖTTIf WHISKEY VÁLÓ GATOTT AMERIKAI SEMLEGES GABONA-SZESSZEL ELEGYÍTVE! Nem lehet más, csak jó, ha ez Amerika legked­veltebb whiskeye! Orszá­gos népszerűsége a leg­kiválóbb minőség bizo­nyítéka. Páratlanul fi­nom ize enyhe és üde mint a hajnali napsugár. Miért nem vesz ÖN is egy üveggel Amerika kedvelt whiskeyéből — még ma? ^'iÄLLOtVANO LIGHT A? , v ^PERFECT AAORN I/Vg ' . 1 A GYŐZELEMÉRT VEGYEN WAR BONDOT! * Bősed upon official statistics of 17 representative states S335 4/5 quart Code No. 182 A Product of SCHENLEY Distillers CorpL THE HOUSE OF AGED WHISKIES tBlended whiskey 86 proof. The straight whiskies in this product are 6 years or more old* 40% straight whiskey, 60% grain neutral spirits. Schenley Distillers Corp., N. Y C 82-ik fiók ügykezelője révén, 1944 november 25-én. Szi­vünkből kérjük Isten áldá­sát minden egyes tagtár­sunkra és a Verhovayak egész családjára. Áldja meg az Isten mindnyájukat! Ma­radtunk tagtársi tiszteletet­­tel és szeretettel Tátrai János és neje 101-IK FIÓK. — UNION­­TOWN, PA. — Tisztviselő választási gyűlésünket de­cember 31-én, va: árnap tartjuk meg az ügykezelő lakásán, 15 Dixon Blvd., So. Uniontown. A gyűlés dél­után 3 órakor veszi kezde­tét. Kérjük a tagtársakat, hogy pontosan jelenjenek meg. Gara Béla, ügykezelő 123-IK FIÓK. — KALA­MAZOO, MICH. — A 123-ik fiók rendes évi gyü)éset de­cember 24-én tartja meg a magyar református egyház iskola termében, 803 Mii Street. Ez alkalommal fog­ja a fiók megválasztani az uj évre a tisztviz élőkét. Min­den tagtársunkat s mind azokat, akiknek szándékuk a 123-ik fiókba beállni, íze­­retettel hívjuk. OROSZ FERENC elnök, VERES ANDRÁS ügykezelő. 172-IK FIÓK. — Leech BURG, PA. — Rgndkivü gyűlése lesz a fióknak decer bér 31-én, délután 1:30 óra I (Folytatása a 6-ik oldalon)

Next

/
Thumbnails
Contents