Verhovayak Lapja, 1944 (27. évfolyam, 1-52. szám)
1944-12-20 / 51. szám
(Verhovay Journal) VOL. XXVII. ÉVFOLYAM NO. 51. SZÁM 1944 DECEMBER 20 m KARÁCSONY DIADALA A A ÜZENET EGTESULETINK TAGSÁGÁHOZ Évezredes hagyomány révén karácsony napja a nyugati civilizáció területén élő emberiség számára a Szeretet Ünnepévé vált. Ezt a napot még azok is megünneplik, akik egyébként nem azonosítják magukat a kereszténységgel, mert hiszen az ő szivüket is megfogja a szeretetnek eszméje, mely ennek az ünnepnek főjellemvonása. A kibékülésnek és az ajándékozó szeretetnek napja ez és mint ilyen, vallásos és nem vallásos embernek egyformán kedves. Jelképe lett ez az ünnep a szeretet és béke utáni vágyódásnak, mely minden tisztességes ember lelkében él. És az a tény, hogy ezt az ünnepet kitartóan megünnepli az emberiségnek az a része, melyre a keresztény világnézet hatással volt, azt mutatja, hogy ez az emberiség ragaszkodik a szeretet és béke ideáljához és arról lemondani nem tud. Az idei karácsonyi ünnepet azonban a teljes dübvel tomboló vérzívatar fekete felhői sötétítik be. S ebben a sötétségben milliók szivében kétségek támadnak. Hátha az a béke és szeretet, melyet karácsony ünnepe hirdet, nem is valóság? Hiszen közel kétezer éve hirdetik a szeretet és béke evangéliumát és mégis, negyedszázadonként szembefordulnak egymással ugyanannak a hitnek örökségében felnőtt nemzedékek, hogy egymást elpusztítsák és megsemmisítsék mindazt, amit -nagynehezen felépítettek? Hátha csak álom mindaz, amit karácsony ünnepe hirdet a sóvárgó világnak? Hátha a gyűlölet mindég erősebb lesz, mint a szeretet? Hátha a fegyverforgató indulat mindég hatalmasabb lesz, mint a béke vágya? Pislogó karácsonyfagyertyák imbolygó árnyékában nyugtalan lélekkel,, könnyes szemmel állnak meg nemzetünk csonka családjai. Békét hirdető harangok csengésén túl is hallják a tengereken túl dörgő ágyuk szavát és valahogy úgy érzik, hogy azok az ágyuk nagyobb valóságot hirdetnek, mint a harangok. A harangok békét és szeretetet hirdetnek és a béke ma csak álom, a szeretet csak reménység. De azok a dörgő ágyuk valóságot hirdetnek: háborút, patakokban ömlő vért, fiatal testek millióiank vergődését, haláltusáját, égő falvakat, összeomló házakat, szétroncsolt életeket. Templomba induló hívők millióinak lelkét kétségek tépik. Imádkozni mennek a szülők a fiaikért, testvérek a testvérekért, feleségek férjeikért, gyermekek apáikért. De az imádság csüggedő szárnyakkal száll az ég felé. Hiszen mind érzik, hogy a vergődő emberiség már eddig elesett millióiért is imádkoztak, de — hiába. Érzik, hogy azokért a sebesültekért, akikből már nem lesz soha egész ember, ugyancsak imádkoztak szeretteik. Sokan lesznek, akik ezen az ünnepen nem találnak vigasztalást fájdalmukra. Nem hálával, hanem csaknem sezmrehányással gondolnak a karácsonyi történetre, melynek ígéretében megint csak csalódtak azok, akiknek életébe ez a karácsony nem életet, hanem halált vitt. Kétezer éve hallja az emberiség a karácsonyi ígéretet: “Békesség a földön a jóakarata embereknek.” Kétezer éve várja az emberiség ennek az Ígéretnek beteljesedését. De közel kétezer év óta minden egyes nemzedék életében újra kisül, hogy nincs békesség a jóakaratu emberek számára. Miért? — kérdik sebzett lelkű embermilliók. Mit ér a világ a karácsonyi hittel, ha az nem tudja visszatartani az embereket a gyűlölettől, vérontástól, háborútól, kegyetlenségtől és igazságtalanságtól? Azonban meg kell látnunk, hogy ezek a kételyek sok tévedésnek az eredményei. Az egyik tévedés az, hogy keresztények is indítanak és folytatnak háborút. Ha ez igaz volna, akkor a karácsonyi örömhír valóban csak álom volna. De nem igaz. A tévedés onnan ered, hogy az emberek “kereszténynek”, “hívőnek” nevezik mindazokat, akik a keresztény civilizáció területén élnek és keresztény egyházakhoz való névleges odatartozásuk révén azok tagjainak számítottak. A valóság azonban az, hogy háborút sohasem indítottak azok, akik szivükben valóban hittek a krisztusi tanításokban, hanem azok, akik, noha a kereszténység területén éltek és a kereszténység köpenyegével takaróztak, mégis mindég ellenségei maradtak annak a krisztusi léleknek, mely az első karácsonyi éjszakán diadalmasan hirdette a szeretetet és a békességet. Csak névleg keresztények, de nem valóságban, azok, akik társadalmi és gazdasági előnyök kihasználásával és a mások rovására gyarapítják a vagyonukat, még ha bűneik képzelt jóvátételére — még inkább szemfényvesztésre — pompás templomokat is építettek azon a pénzen, melyet mások kizsarolásával szereztek. Nem voltak valóban keresztények, hanem csak névleg, azok a királyok, császárok, diktátorok és zsarnokok, akik, mint a sátáni lélek megszállottái, vérbe borították a világot. Hiába keresztelték meg őket akár csak szokásból, akár véletlenül, kicsi korukban, lelkűk mindég ellensége maradt annak a Krisztusnak, aki élete árán hirdette a szeretetet és a békét. Mindezek valóságban judásai voltak a hit igazságainak s gaztetteikkel szégyent hoztak az egész kereszténységre és milliók lelkében ingatták meg a hitet azon igazságok iránt, melyeknek palástjába takarózva folytatták pogánynál is pogányabb üzelmeiket. Az igazság az, hogy millió békevágyó, szeretetre kész ember sorsát nem egy esetben erőszakos, kegyetlen, gyilkos lelkű uralkodó irányította. A törvény kényszerítő erejével háborúba kényszeritette a békeszerető tömegeket, akik félelemmel, utálattal és akaratuk ellenére vettek részt a tömegmészárlásban, melynek gondolata nem az ő lelkűk szülötte volt. A mai korban, kétség nem fér hozzá, Roosevelt elnök az, aki legközelebb áll lélekben azokhoz az eszmékhez, melyeknek Karácsony a születésnapja. Az ő Atlanti Charter-je a béke és szeretet modern evangéliuma. És az az örömteljes lelkesedés, mellyel Amerika polgársága fogadta az Atlanti Chartert, bizonysága annak, hogy abban Roosevelt elnök nemzetének legbensőbb és legeszményibb vágyakozását fejezte ki. Vele szemben állnak azok az államférfiak, akik a kis nemzetek polgártömegei igazságos jogainak elismerésénél fontosabbnak tartják a nagy népek érdekszféráinak tiszteletben tartását. Már pedig ez semmi más, mint az idejétmulta önző kapitalizmus életfelfogásának nagybani alkalmazása. A háború utáni béke sorsa attól függ, hogy azok, akik népek sorsának irányítását kezükben tartják, mily mértékben hajlandók követni elnökünk világprogramjának felfogását — a békesség és szeretet jegyében. Ha a világ most sem gyógyul ki az imperializmus őrültségéből, akkor a háborút megnyerjük, de béke még sem lesz. Elveszítjük azt, mert uj háborúk melegágya lesz. De ez nem a karácsonyi eszmék hibája, hanem azoké, akik ezeket az eszméket nem hajlandók elfogadni, Még mindég reméljük, hogy a békét nem veszítjük el. Még mindég reméljük, hogy az anyagiassággal annyiszor megvádolt, de a valóságban idealizmust képviselő amerikai gondolkozás fog érvényesülni a háború után az Atlanti Charter elveinek megvalósításában. De még akkor sem kell elcsüggedni, ha nem úgy lenne. Maga karácsony ünnepe és az a tény, hogy népek milliói most is következetesen megünneplik ezt a napot, biztosítéka annak, hogy valamikor be fog teljesedni karácsony Ígérete és békesség lesz a földön a jóakaratu emberiség számára. Ebben a bizonyosságban köszöntjük tagtársainkat ezen a fekete karácsonyon. Kérjük, hogy a szeretet és béke jegyében ünnepeljék meg ezt a szép napot, tudván azt, hogy a szerető szív és a békés lélek az emberiség éltető eleme. Kérjük, hogy fiókjainkban a szeretet és béke eszméjét követve munkálkodjanak azért a szebb jövendőért, mely egykor bizonyosan el fog jönni. így váljék ez a mostani szomorú ünnep minden Verhovay tagtárs és minden Verhovay fiók életében igazi Karácsonnyá.
