Verhovayak Lapja, 1944 (27. évfolyam, 1-52. szám)
1944-11-22 / 47. szám
1944 november 22 Verhovayak Lapja 5-ik oldal Útban a nagyobb Amerikai Magyar Egység felé (Folytatás a 4-ik oldalról) hogy a magyar közönséget felvilágosító cikkekre nem lett volna szükség, ha a Szövetség elleni sajtóvádak nem ingattak volna meg sokakat a Szövetség iránti bizalmukban. Ugyanakkor örömmel állapította meg a bizottság, hogy ez a vádló hadjárat megszűnt s az amerikai ma gyarság teljesebb és mélyebb egység megvalósításának küszöbén áll. A háborús erőfeszítés támogatásával kapcsolatban a Szövetség elhatározta, hogy az összes lapokat cikkek közlésére kéri fel, melyben az Amerikai Magyar Szövetség az amerikai magyarságot a 6-ik War Bond mozgalomban való áldozatos részvételre szólítja fel. A PÉNZÜGYI BIZOTTSÁG. A pénzügyi bizottság tette meg ezután jelentését, melyben teljes mértékben azonosította magát az ellenőri jelentéssel és a Szövetség pénztárosának a felmentvény megadását javasolja, amit a konvenció magáévá tett. BIZALMAT SZAVAZ A KONVENCIÓ. A tisztviselők jelentésének elfogadása és jóváhagyása után a konvenció bizalmat, elismerést és köszönetét szavazott meg az Amerikai Magyar Szövetség elnökének, ügyvezető titkárának, pénztárosának és az igazgatóságnak az elmúlt három esztendő alatt nagy nehézségek között is eredményes munkásságáért. JAVASLATOK Elfogadta a konvenció Nt. Borshy-Kerekes György által előterjesztett határozati javaslatot, melyben az Amerikai Magyar Szövetség újból leszögezi, hogy az Atlanti Charter és a Négy Szabadság elveinek érvényesítésétől várjuk az európai kérdések igazságos elintézését és a ma gyár nép sorsának javulását. önérzetesen és polgári jogaink és kötelességeink teljes tudatában hívjuk fel az illetékes hatóságok figyelmét arra, hogy egy igazságtalan békének végzetes következményei lehetnek. Elfogadta a konvenció a Szövet: égnek az amerikai magyarság nevében a magyar nemzethez intézendő újabb kiáltványát, melynek szövegét a Szövetség majd annak idején fogja közölni. Az ind: tványokat tárgyaló bizottság részéről Péter Antal előadó jelenti, hogy Dr. Korniss Lajos, az amerikai unitárius egyház feje, aki azonban maga nem magyar származású, az erdélyi kérdés kitűnő ismerője, egy Erdélyről szóló könyvet irt, melynek óriási hátáé a lehet az erdélyi kérdés eldöntésében, ha az Amerikai Magyar Szövetség módot találna arra, hogy e könyvet terjeszsze. Egy előkelő könyvkiadó vállalat közlésre elfogadja a könyvet s annak megjelenését megfelelően be is hirdeti, ha a Szövetség legalább 2.000 példány elhelyezését biztosítja. A könyv ára darabonként 2 dollár. A Szövetség pénztárában ugyan nincs jelenleg annyi pénz, hogy 2,000 példány elhelyezését biztosítani lehetne, mégis sikerült a könyv megjelenését garantálni. Az erdélyi kérdés mélyen érintette a delegátusokat. Egyik a másik után állt fel és jelentette be, hogy hány kötet elhelyezését biztosítja. Az Amerikai Magyar Református Egyesület 250 kötetet vett át, a Verhovay Segély Egylet 200 kötetet, Nagy Lajos, Philadelphiából, a maga részére 25, a philadelphiai magyarság részére 100 és a környékbeli magyarság részére 100 kötetet jegyzett elő. Nem telt bele 15 perc és a delegátusok biztosították a 2,000; kötet megjelenését! Elfogadta a konvenció Fáy Fisher Andor három javaslatát, hogy az Amerikai Magyar Szövetség tartsa nyilván és üdvözölje a kitüntetett magyar fiukat, részvétlevelet küldjön a hősi halált halt katonák ezüleinek és tartsa nyilván az aranycsillagos édesanyákat. Elfogadta a konvenció a St. Louis, Mo.-i Nagybizottság indítványát, fcogy a magyar földreformmal és határ kérdésekkel foglalkozó röpiratokat terjesszen a Szövetség. Nagy Lajos (Philadelphia) ajánlotta, hogy ezeknek ára 15 centnél magasabb ne legyen és a maga részéről $100-t ajánl fel e célra. Ezután tér rá a konvenció a napirend egyik legfontosabb pontjára, a magyar nemzetet segélyzö akció meg indítására. Ezzel kapcsolatban Borshy Kerekes György tett részletes jelentést, ismertetve a konvencióval a jelenlegi helyzetet. A New Yorkban megalakult Magyar Népet Segélyzö Bizottság küldöttsége, Cukor Mór, Dr. Kerekes Tibor és Komlós Imre a konvenciót követő csütörtökön mennek' fel Washingtonba, hogy a Presidential Relief Board elnökével tárgyaljanak a mozgalom megindításához szükséges engedély elnyerése ügyében. Jelenti, hogy a Verhovay Segély Egylet 25,- 000, a Református Egyesület $16,000, a Bridgeporti Szövet ség és a Rákóczy Segély Egylet egyenként 10.000, és a New Yorki Segély Egylet $15,000-t szavazott meg már eddig. Eddig tehát csak az országos egyletek részéről $76,000 van előjegyezve. Bizonyosra vette az előadó, hogy az amerikai magyarság meg jog mozdulni ennek az ügynek érdekében és legalább EGY MILLIÓ DOLLÁRT jog összehozni a magyar nép jelsgélyezésére A jelentést vita nélkül és nagy lelkesedéssel fogadta el a konvenció. Nt. Újlaki Ferenc figyelmeztette a konvenciót, hogy “ez a határozat csak határozat marad, ha nem állunk szívvel lélekkel a mozgalom mögött. “De hogy a konvenció meny nyíre szivvel-lélekkel e mozgalom mögött áll, azt azonnal megmutatta F. Nagy Lajos (Philadelphia), mikor ígéretet tett arra, hogy ő maga száz magyar családot fog felruházni! Kőrösfőy János, Verhovay igazgató ezután az Amerikai Magyar Szövetség anyagi megerősítésére tett indítványt. Mivel azonban a tagsági dijakat az egyleti konvenciók határozzák meg. i _ ‘ W/ a Szövetség nagygyűlése ez ügyben nem hozhatott határozatot, csak arra emlékezteti az amerikai magyarságot, hogy önkéntes hozzájá-1 rulá: okát hálásan fogad aj Szövetség Igazgatósága mely minden centnek hovaforditása felett őrködik. Kish Gábor, clevelandi delegátus és Macker Gyula, Verhovay igazgató indítványozta, hogy a Szövetség ismét tegyen meg mindent annak érdekében, hogy az eddig távolmaradt testületek is csatlakozzanak a Szövetséghez. A konvenció ismét kimondja, hogy mindazok a testületek, melyek az alapszabályokban lefektetett elveket a magukévá teszik és azoknak minden tekintetben alávetik magukat, ha tagságra jelentkeznek, felvételnek. A SAJTÓBIZOTTSÁG JELENTÉSE Gombos Zoltán, a clevelandi “Szabadság” szerkesztője jelenti, hogy a clevelandi amerikai lapok megfelelő anyagot kaptak és közöltek a konvencióról. A magyar napilapok és hetilapok jelenlevő szerkesztői fognak a konvencióról jelentéit tenni lapjaikban. A VÁLASZTÁSOK. Ezzel a konvenció elérkezett az ügyrend utolsó pont jához. a tisztikar megválasztásához. Dr. Újlaki Ferenc jelölőbizottságot küldött ki Msgr. Eördögh Elemér, Révész Kálmán, Simkó Jánosné, Székely Izsó, Ft. Biró Lőrinc, és Nt. Bacsó Béla személyében. Mikor a jelölő bizottság munkájával elkéizült, kezdetét vette a választás. Elnök lett POKORNY FERENC, a clevelandi Egyesült Egyletek Nagybizottságának elnöke, aki a novemberi választások alkalmával másodszor is állami képviselő lett. POKORNY FERENC, az Amerikai Magyar Szövetség uj országos elnöke. A konvenció három nagy kerületre osztva az amerikai magyarságot, három alelnök választását határozta el. A keleti kerület alelnökéül egyhangúlag Falusáy Alajost, New York-i ügyvédet, egyesületünk igazgatóját választotta meg a konvenció. A középső kerület alelnöke Hegedűs József lett Columbus, O.-ból. A nyugati kerület alelnöke pedig Simkó Jánosné lett, akit a War Bond mozgalmak során kifejtett tüneményes munkájáért is meleg ünneplésben részesített a konvenció. nek megválasztását az alapszabályok értelmében az igazgatóság végzi. Nt. Újlaki Ferenc ezután meleg szavakkal mutatta be az uj tisztikart, melynek nevében Pokorny Ferenc, országos elnök szólt a közönséghez. Kijelentette, hogy teljes tudatában van annak a nagy felelősségnek, mely ezzel a tisztséggel jár és tisztviselő társai nevében is Ígéretet tett, hogy minden erejükkel azon lesznek, hogy a beléjük helyezett várakozásnak megfeleljenek. Ezután Nt. Brachna.Gábor, clevelandi evangélikus lelkész mondott záróimádságot, Isten segedelmét kérve a Szövetségre és Isten kegyelmét a meggyötört magyar nemzetre. Majd a delegátusok elénekelték a Kossuth nótát és ezzel az Amerikai Magyar Szövetség konvenciója este 7:30-kor véget ért. G Q G Nemcsak az óhazai magyarságnak, hanem az egész világon szerteszórt összmagyarságnak sorsdöntő órájában gyűlt egybe a világ legnagyobb SZABAD magyar szervezete, az Amerikai Magyar Szövetség. Impozáns módon nyilatkozott meg ezen a konvención minden egyes delegátusnak hazámk iránti HÁLÁJA azért, hegy mi, bevándorolt vagy leszármazott magyarok SZABADON gy ülésezhetünk. Félreérthetetlenül megmutatkozott a delegátusok FELELŐSSÉGÉRZÉSE és ELHIVATOTTSÁGUK TUDATA. Mindennél erősebben nyilatkozott meg azonban ezen a konvención az amerikai magyar nép lelkének nagyobb egység utáni őszinte vágyódása és a kennendes határozatok ennek az egységnek m e gvalósulását minden tekintetben lehetővé Ezután a felekezeti képviselőket választotta meg a konvenció. A katolikus egyház képviseletében Msgr. Eördögh Elemért választotta meg a konvenció, a protestáns egyházak képviseletére a református lelkész egyesület mindenkori elnökét, jelenleg Nt. Vincze Károlyt és a zsidó hitfelekezet részéről Dr. Márk Bélá+, A konvenció által választott igazgatók lettek Lengyel Ignác, a Nyugatpennsylvaniai Egyesült Polgárok Szövetsége elnöke és Gobózy István, ele- 1 velandi ügyvéd. Hivatalból tagjai még az igazgatóságnak az országos egyletek elnökei és titkárai, valamint a taglétszám arányában delegált igazgatói, a Szabadság és az Amerikai Magyar Népszava szerkesztői és a hetilapok egy képviselője. Az Amerikai Magyar Szövetség ügykezelő titkárának, pénztárnokának és ellenőréis tették. Az amerikai magyarságnak egyik leghatalmasabb, legméltóságteljesebb, legkomolyabb és leggazdagabb konvenciója volt ez, melynek maradandó hatása lesz az amerikai magyarság életében, úgy mint — adja Isten — az óhazai magyarságéban is. Azért közöltük ily nagy részletességgel e konvenció lefolyását, mert mindnyájan úgy éreztük, hogy ezzel a konvencióval uj, szélesebb utakra lépett az Amerikai Magyar Szövetség és uj, pompás fejezete kezdődik az amerikai magyarság életének. S hogy ennek az uj kezdetnek maradandó emléket állítsunk, tisztelettel dedikáljuk lapunknak ezt a számát az Amerikai Magyar Szövetség clevelandi konvenciója delegátusainak és annak a nagyszerű munkának, melyet végeztek. \