Verhovayak Lapja, 1944 (27. évfolyam, 1-52. szám)
1944-10-19 / 42. szám
1944 október 19 3-ik oldal I I Ó K II I II l< K 35-IK FIÓK. — NEW YORK. N. Y. — Október 5- én megtartott gyűlésünkön kivételesen nagy számban jelentek meg a tagtársak. Szinte" ünnepélyes hangulat uralkodott a gyülésteremben s mindenki érezte, hogy fontos lépés előtt állunk. A folyó ügyek elintézése után Geller Rezső elnök rátért a gyűlés legfontosabb tárgyára. Szívbe markoló szavakkal irta le a Magyarországon folyó harcokat és azt a siralmas helyzetet, mely a háború után a magyar nemzet árváira vár. Ajánlotta, hogy teremtsen a 35-ik fiók egy alapot a magyar árvák háború utáni megsegítésére. Könnyek csillogtak a szemekben, mikor egyhangú lelkesedéssel fogadták el a nemes ajánlatot a fiók tagjai és a gyűjtés azonnal megkezdését indítványozták. Fiókunk minden tagját levélben fogjuk értesíteni e mozgalom megindulásáról és kérjük, hogy támogassák bőkezű adományaikkal e gyűjtést. Minden adományt nyugtázni fogunk a Verhovayak Lapjában és az Amerikai Magyar Népszavában. Az igy begyülő összeget a 35-ik fiók bankbetétjén fogjuk tartani mindaddig, amig azt át nem küldhetjük a magyarországi árváknak. Első gyűjtésűnkön a következő adományok folytak be: Tíz dollárt adtak Geller Rezső, William Lajos. Öt dollárt adományoztak: Dr. Heller C. G. és T. G., Havas Mátyás, Kleiner Miklós, László Sándor, id. Nadler Mihály, Orosz Mihály, Sipos István, Stevens Mihály, Zimmermann Ferenc. Két dollárt adtak: Gaál Dénes, Melher Istvánné, Yaczkó Erzsébet, Zuber Lajos és neje. Egy dollárt áldoztak: Gorkish Ferencné, Kish József, Simon Bertalanná és Szedlacsek Anna. Összesen befolyt az első gyűjtésen $77. Köszönetét mondunk e szives adományokért és kérjük a tagtársakat, hogy mindnyájan járuljanak hozzá az alaphoz. Tagtársi tisztelettel KLEINER MIKLÓS, ügyk. 40-IK FIÓK. — MARTINS FERRY, O. — Fiókunk október 28-án, szombaton este hat órai kezdettel tea-estét rendez a Magyar Politikai helyiségben a Main Street-en. Kérjük a tagtársakat, hogy ezen az estén minél nagyobb számban jelenjenek meg, annál is inkább, mert ez alkalommal közöttünk lesz Takács Miklós kerületi szervező is. A tagtársak szives tudomására hozzuk a fiókunk tagságának megnövelése érdekét szolgáló következő ajánlatot: Minden uj tag után annak, aki a tagot .hozza, $2.50 ajándékot adunk. Hisszük, hogy minél többen lesznek, akik ezt a rendkivüli alkalmat felhasználják és ismerőseik között keresnek valakit, akit a tagságra való felvételre ajánlhatnak. Minél többen vesznek részt ebben a mozgalomban, annál gyorsabban fog gyarapodni fiókunk. Az első ily ajándékot annak fogjuk kifizetni, aki a teaestélyre be hoz egy-egy uj tagot. Tagtársi tisztelettel Bartza György, elnök, Konyha Bálint, ügykezelő. 89-IK FIÓK. — HOMESTEAD, PA. — Felkérjük a 89-ik fióknak mindazon tagjait, akiknek kölcsön terheli kötvényét, hogy amennyiben nem tudnák akár egészen, akár részletben kifizetni az adósságot, az esedékes kamatot feltétlenül fizessék meg a novemberi gyűlésen, nehogy a fennmaradó kamat az adósság összegét növelje, ELEK JÁNOS, elnök, FINKELSTEIN IGNÁTZ, ügykezelő 98-IK FIÓK. — BETHLEHEM, PA. — Fiókunk tagsága egyhangúlag elhatározta, hogy Lang István ügykezelő tiszteletére díszvacsorát rendez november 26-án, vasárnap este 7 órai kezdettel a Magyar Házban. Ezen az ünnepélyen nyújtja át egyesületünk Lang István ügykezelőnek 15 évi hűséges Verhovay munkásságát méltányolva az “Elismert” címmel járó díszoklevelet és érmet. Lang István ügykezelőnek hervadhatatlan érdemei vannak fiókunk megnövelése és megszilárdítása terén. Mindenkor kész volt a tagságot szolgálni és szeretettel nyitott ajtót mindenkinek, aki az egylet ügyeiben felkereste. Megérdemli tehát, hogy igazgatóságunk elismerő határozatát mi is, a 98-ik fiók tagjai a magunkévá tegyük és tömeges megjelenéssel tegyünk tanúbizonyságot Lang István iránti szeretetünkről és bizalmunkról. E nagyszabású banketten a zenét Vig Sándor zenekara fogja szolgáltatni. Jegy ára fejenként $1.50. Igaz szeretettel hívjuk és várjuk fiókunk minden tagját, valamint a közeli vidéki Verhovay fiókok tisztikarát és tagjait. Kérjük azokat a fiókokat, akik kiküldötteik utján részt kívánnak venni ezen az ünnepségen, szíveskedjenek azt legkésőbb november 20-ig bejelenteni Tóth Péter elnöknél, 920 Bridge St., Bethlehem, Pa., telefon 6-6470. — Ugyancsak kérem az összes bizottsági tagokat, hogy november 20-áig jelentsék be nálam, hogy hány jegy kelt el, hogy igy a nőtestvérek tudják, hogy körülbelül hány vendégre számíthatnak. Tagtársi tisztelettel TÓTH PÉTER, elnök. 216-IK FIÓK. — NORTHAMPTON/ PA. — Fiókunk elhatározta,- hogy november 11-én táncmulatságot tart, melyre szeretettel hívja meg a tagságot és a környék magyarságát. A zenét a Sharkhazy Bros. zenekar fogja szolgáltatni. A mulatságot a Northampton-! Magyar Házban tartjuk meg este 8 órai kezdettel. Beléptijegy ára 50 cent. A vigalmi bizottság nevében Szőke János, ügykezelő. \ _ __ 248-IK FIÓK. — LOGAN, W. VA. — A fiók november 5-én fogja katonai emléktábla avatási ünnepélyét megtartani. Szeretettél hívjuk a tagtársakat erre az ün népségre, mely után megtart juk a rendes havi gyűlést is. VÍZI JÁNOS, ügykezelő 276-IK FIÓK. — BUCKNER, ILL. — Több ízben fordultak Ynár hozzám a tagtársak az osztalék ügyében. Felhívom ezzel kapcsolatban a tagtársak- figyelmét arra, hogy az igazgatóság döntése értelmében ez évben az egyesület félreteszi az osztalékot, hogy azt majd a háború végeztével fizesse ki, ha azt a körülmények akkor megengedik. December 3-án lesz ez évi utolsó gyűlésünk. Tekintettel arra, hogy akkor választjuk meg a tisztviselőket, valamint más fontos tígyek is várnak elintézésre, kérem ä tagtársakat, hogy azon a gyűlésen minél nagyobb számban vegyenek részt. Felkérem azokat a tagtársakat, akiknek kötvényét kölcsön terheli, hogy a kamatokat szíveskedjenek megfizetni legkésőbb az utolsó gyűlésen, nehogy a kamat növelje a kölcsön összegét. Végül felkérem a tagtársakat, hogy tekintettel arra, hogy fiókunknak halottja volt, szíveskedjenek a koszorúért tagonként 25 centet befizetni. Tagtársi tisztelettel Durkota Péter elnök, Séra János ügykezelő. 342-IK FIÓK. — CHICAGO, ILL. — Fiókunk kuglizó csapata 1944 november 11-én, szombaton este táncmulatságot rendez a Dr. Hertzel Hallban, 1335 North California Avenue. Szeretettel hívjuk meg erre a mulatságra a fiók tagjait úgy, mint a magyarságot. LACHMAN ANTAL, ügyk. 500-IK FIÓK.—DETROIT, MICH. — A Detroit és vidékén lakó magyarság szives Verhovayak Lapja Védelem nyáron ASTHMA ellen Ha forró, fülledt nyáridőben asthma-rohamok kínozzák, ha fojtogatja a hőség, a poros és párás levegő, ha éjjel levegő után kapkod és nem rúd emiatt aludni, ha úgy érzi, hogy a betegség fogyasztja életerejét, írjon a Frontier Asthma Co.nak egy nagyszerű módszerért — díjtalanul. Ha éveken át szenvedett és már bizalmatlan mindennemű orvoslással szemben, akkor sem szabad minden reményt feladni — kérje még ma ezt az ingyenes módszert. A cím: Frontier Asthma Co. 505-N Frontier Bidg. 462 Niagara St. Buffalo 1, N. Y. AZ ORVOSI TUDOMÁNY elismeri, nogy a legtöbb rheumaeikua oántalom ellen nincs jobb óvszer, mint i méh fullánkjának mérge. Ezt tártál* ay.zza a MUSCULAID” mely Tóth lános honfitársunk, az amerikai magyar egyetemi méhészeti szakértőnek a találmánya. —- Fájdalom nélkül gyógyít: arthritist, rheumát. sérvet, viszketegséget, csípő és derékfájást, viszértáguláet, görcsöt és hűlést. Masszírozó orvosi rendelők és kórházak is használják. (Cérien INGYENES bővebb ismertetőt «■ meg fog győződni a valóságról. — John Toth. Holy Cross, Indiana Pontos cím: tudomására hozom, hogy fiókunk október 29-én nagyszabású játékdélutánt rendez délután 3 órai kezdettel a 13940 Joseph Campau American Legion 341 Post termében az East Davison és Six Mile Road között. Értékes nyereményeket osztunk ki a résztvevők között. A játékdélutánt disznótoros vacsora követi, melyre ételről és italról bőségesen gondoskodik a rendezőség. Jegy ára a játékdélutánra 50 cent és a vacsorára 80 cent adóval együtt. Ennek az összejövetelnek tiszta jövedelmét hazatérő katonáink megvendégelésére használjuk fel. Erre való tekintettel szeretettel hivjuk környékünk magyarságát és fiókunk minden tagját és jó barátját. Tagtársi tisztelettel A RENDEZŐSÉG.-------------V------------CHICAGÓI HÍREK (Folytatás a 2-ik oldalról) Exner házaspárt — az napi — 50 éves házassági évfordulójuk alkalmával, átadva nekik a fiók ajándékát és a barátok díszes virágkosarát. Az öreg Exner házaspárt ünnepelte a 164-ik fiók, pedig azok nem is tagjai az egyletnek (azonban gyermekeik, unokáik — összesen 15-en! — a fiók tagjai) de tagjai közül szép virágcsokorral kedveskedettt Mrs. Klug és Mrs. Kunstadt tagtársak házassági évfordulójuk alkalmával. Ifjú Feifár Vilmos és Chudek Károly szintén aznap ünnepelték születésnapjukat, valamint a fiók ügykezelője, kit Moravcsik Pálné, a fiók régi tagja, tisztelt meg egy nagy és otthon kitűnő étvággyal elfogyasztott “birthday cake”-el. KUNSTADT ERNŐ ------------------v-----------------Hölgy: “Oly nehéz az embernek megtalálni, amit akar.” Kiszolgáló: “Bizony nehéz, különösen ha valaki nem tudja, hogy mit akar. IMAM’S Hungária NÉPSZERŰ MAGYAR VENDÉGLŐ VILÁGHÍRŰ konyha VACSORA $1.25 és feljebb A legjobb cigányzene New Yorkban. ESTÉNKÉNT 3 ELŐADÁS Nagyszabású műsor KARDOS tánc-ís BENCH cigányzenekara. 163 West 4€th St, i Broadway” tarkán Tel. lOngacre 3-M1S Kaliforniában készült Amerika legkelendőbb bora ezt élvezik mindenütt a világon ROMA WINE COMPANY Fresno, Lodi, Healdsburg, Calif. NE MOSOLYOGJA LE A BAJAT — és ne tűrjön! Ha kezdődnek izomfájdalmai, használjon Johnson’s RED CROSS FLASTROMOT mellén vagy hátán—a fájós ponton. Melegít, enyhít, védelmez, szilárdít, dolgozik mialatt ön dolgozik. RED CROSS FLASTROMOK tiszták, egészségesek, könnyen alkalmazhatók, nem kell ragadós, ruhapiszkitó liniment-et használni. Tartson kéznél egy készletet. Követelje az igazi, több mint 50 éves hírneves Johnson & Johnson készítményt. Csak 35 cent—patikájában megveheti. RED- CROSS PLASTER SZENVED-E ÖN A havi Női Gyengeségtől Annak ideges, Fáradt Érzéseivel? Olyankor — ha ön' görcsöktől, hátfájástól szenved s fáradt, ideges, nyugtalan, nyomott kedélyű — a havi szervi zavarok következtében, — azonnal kezdje meg — próbálja meg Lydia EL Pinkham’s Vegetable Cornpoundját, hogy e tüneteken enyhítsen. Pinkham’s Compoundja a természetet segíti! Hires arról, hogy ily kellemetlen zavarokon enyhít, mel-t megnyugtató hatással van A NŐ EGYIK LEGFONTOSABB SZERVÉRE. Rendszeresen szedve — ez a nagyszerű orvosság segiti felépíteni az ellen állást ily tünetekkel szemben. Nagyszerű gyomorerősítő is! Kövesse a használati utasításokat! Vegye meg még ma! LYDIA E. PINKHAM’S vegetabu ________________________Compound &'ÍS UNITED WAR FUND 4