Verhovayak Lapja, 1944 (27. évfolyam, 1-52. szám)
1944-10-19 / 42. szám
VOL. XXVII. ÉVFOLYAM 1944 OKTÓBER 19 NO. 42. SZÁM A MAGYAR HELYZET ÉS AZ AMERIKAI KÖZVÉLEMÉNY A közvéleménynek általában túlzott jelentőséget szoktak tulajdonítani. Sokan úgy vélik, hogy a közvélemény bizonyos nyomást gyakorol például a békefeltételek megszerkesztőire, holott a békefeltételekről tárgyaló felek rendszerint zárt ajtók mögött dolgoznak és nem sokat adnak a közvéleményre. Ellenkezőleg, rendszerint teljesen függetlenül járnak el s amikor döntéseikkel elkészültek, akkor a rádió és a sajtó felhasználásával formálják hozzá a közvéleményt a maguk döntéseihez. Bizonyos mértékben ennek meg van a jogosultsága is. Hiszen a tárgyaló feleknek sokkal több adat áll a rendelkezésére egy politikai helyzet megítéléséhez, mint a közvéleménynek, mely hiányos adatok alapján alakul ki. Akik oly buzgalommal dolgoznak azon, hogy az amerikai közvéleményt meggyőzzék a saját Magyarországot illetőleg egyedül igazságosnak vallott felfogásukról, tulajdonképpen rossz helyen kopogtatnak, mert a közvélemény se jobbra, se balra nem fogja eldönteni a Magyarországot illető kérdéseket. A kormány közegeire nincs hatással a közvélemény, mely úgyis mindég arra hajlik, amerre a szél fuj... a kormány közegeire csak azok vannak hatással, akik PÁRTATLANUL, A SAJÁT MEG FIGYELÉSEIK ALAPJÁN, TÉNYEKKEL BIZONYÍTHATÓ ADATOKKAL informálják nemcsak a közvéleményt, hanem a közönség felett álló hatóságokat is. Ilyenek egves politikusok és azután oly beérkezett újságírók, akiknek szavára felfigyelnek a képviselőházban és a szenátusban is, mert a múltban már számtalanszor bebizonyították azt, hogy értenek ahhoz, amihez hozzászólnak Ilyen általánosan elismert újságíró William Philip SIMMS, egyike a legelismertebb szakértőknek a külföldi problémák megítélésének terén. Szenzációs cikket irt a Scripps Howard lapokban Simms Magyarországról, melyet “VÉDTELENÜL HAGYOTT ORSZÁG”-nak nevez. Ez a cikk Magyarország helyzetét épp úgy Ítéli meg, mint egykor Roosevelt elnök emlékezetes kijelentésében s ha erre a cikkre felfigyelnek, aminthogy bizonyára felfigyelnek, az illetékes hatóságok, akkor Magyarországnak nem árthatnak azok, akik a magyar népet mint a nácik nyulszivü szövetségesét állítják oda. “M a g y a r o r szág — irjä Simms — mely most azon a ponton van, hogy elhagyja Németországot és kiessen a háborúból — ugyanoly mértékben áldozata a Szövetséges Nemzetek bűneinek, mint a nácik brutalitásának. Amikor az Első Világháború után a szövetségesek balkanizálták Középeurópát, Magyarországot, Ausztriát és más környékbeli országot túlságosan kicsinek és gyengének hagyták meg ahhoz, hogy védekezni tudjon. És igy, amikor a szövetségesek pacifistákká váltak, gyengék lettek és engedték, hogy Hitler újra felfegyverezze Németországot, a náciknak könnyű volt egyiket a másik után legázolni. Budapesten, mindössze egy hónappal azelőtt, hogy a háború kitört, Horthy tengernagy egyik szárnysegédje a következőket mondotta el nekem: A jelenet Hitler Adolf berlini magán irodájában folyt le. Mint előtte másokat, úgy Horthyt is meghívták a Vezér elé, hogy az hasson rá jelenlétével. Hitler jelentősen jegyezte meg, hogy Magyarország nagyon előnyösnek fogja találni, ha a mindenható Birodalommal együtt játszik. Természetesen világos volt, hogy mire célzott. A kormányzónak még frissen élt az emlékezetében, hogy mi történt Ausztriával és Csehszlovákiával. De a bátor öreg ember egyenesen Hitler szeme közé nézett és igy felelt: “Ha ön megpróbálja Magyarországgal is azt tenni, amit a többiekkel megtett, országomnak minden pásztora fel fog kelni, hogy harcoljon és ami több, én fogom magam vezetni őket!” Megismétlem ezt a történetet azért, mert elhittem akkor és hiszem most is. Mindenhol Magyarországon, 1939 júliusában csak azt hallottam, hogy a magyarok sohasem fogják megengedni, hogy Németország tapossa földjét. És ezt komolyan mondották. Azonban amikor kenyértörésre került a sor, akkor nem állhatták szavuknak. Bár Románia az angol-francia békeblokkhoz csatlakozott a nácikkal szemben, épp oly képtelen volt arra, hogy a náci hadigépezetnek ellentálljop, mint Magyarország. Bármily jók lehettek Horthy szándékai és a magyar nép elvitathatatlan hősiessége ellenére is, Magyarországnak sohasem volt eshetősége (“Hungary never had a chance”). Versaillesben és Trianonban lefaragták, védtelenül hagyták és bizony a Szövetségesek elfelejtették Németországot arra kényszeríteni, hogy a lefegyverzési egyezményeknek eleget tegyen, valamint azt is, hogy lépést tartsanak Németország fegyverkezésével. így Magyarország kénytelen volt a náciknak engedelmeskedni. Arra akarok rámutatni, hogy Magyarország a mostanság divatos békecsinálóknak tragikus leckéül szolgálhatna. Mert ha az Egyesült Nemzetek, de legalább is a nagy nemzetek, össze nem fognak e háború után és nem maradnak elég erősek arra, hogy érvényt szerezzenek a békének, bármily békét is csináljanak, akkor bizony a zsir hamarosan tűzre kerül megint úgy, ahogy most történt. Csakhogy akkor — a tűz még forróbb lesz!” * * * Eddig a cikk, ^mely ismételjük, hogy hírneves amerikai újságíró és politikai szakértő írása, akinek semmiféle személyes érdeke nincs abban, -hogy Magyarországot hogyan ítélik meg a szövetséges nemzetek. írását igazolják a legutóbbi napok fejleményei. A “Deutsche Nachrichten Bureau”, a Német hivatalos hírszolgálati iroda, kijelentette, hogy Horthy kormánya 1942 óta teljesen “meg fordult” és “minden módon azon volt, hogy gyengítse a Németországgal való szövetséget és minden lépést meg tett, hogy szabotálja a háborús erőfeszítést.” Hozzáteszi a német jelentés, hogy Horthy “most ledobta az álarcot és nyíltan áruló lett, aki már intézkedett arra nézve,- hogy családja és barátai semleges országban találjanak menedéket.” Ez utóbbi híreket Londonból küldte más, szintén amerikai, újságíró. * * * Mennyivel kedvezőbb színben állana a közvélemény előtt a magyar nemzet, DE MÉG ' AZ AMERIKAI MAGYARSÁG IS, ha a magyar nemzet megmentése érdekében kezdettől fogva állást foglaltunk volna amellett, hogy egybehangzóan úgy prezentáljuk a magyar helyzetet, ahogy azt egy amerikai újságíró, Wm. Simms meglátta és leírta. Ehelyett az történt, hogy az amerikai magyarság több ellentétes politikai táborba oszolva, egymással homlok egyenest ellenkező módon írja le a mai magyar helyzet történeti hátterét és oly bábeli zűrzavart teremtett a magyar kérdésben, hogy idegen érdeklődő igazán nem tudhatja meg soha, hogy tulajdonképpen mi miért és hogyan történt. Egyesek hazaárulónak titulálják Horthyt, mások az égig magasztalják. Egyesek szerint az egész kormány bűnös Horthyval, mások szerint a kormány a magyar tisztesség őre volt. Egyesek szerint a magyar nép egyrésze bűnrészese a Horthy kormánynak, mások az ellenkezőjét állítják. Majd hogy megismétlődik itt is az, ami odaát történik. A Szálasi-féle uj nyilas kormány kijelentette, hogy Horthy eladta Magyarországot az oroszoknak... holott a vád eddig az volt, hogy a németeknek adta el. Az amerikai magyarság mesterségesen létrehozott szétszakitottságával alaposan cserbehagyta Magyarországot abban az időben, amikor Magyarországnak egybehangzó tamivallomásokra lett volna szükségé. A magyar földből Trianonkor részesedett utódállamok képviselői nem rontották Magyarország tekintélyét annyira, mint az ellentétes politikai pártok magyar földről ideszakadt képviselői. De ezzel nem Magyarországnak ártottunk, hanem önmagunknak. Mert csak magukról állítottak ki szegénységi bizonyítványt a Magyarország felett ítélkező amerikai magyarok, akikre a közvélemény nem sok megbecsüléssel néz ma és még kevesebbel fog nézni akkor, mikor majd egészen kiderül az igazság. Magyarországnak nem sokat ártottak, mert Magyarország sorsa — ismételjük — nem a közvéleménytől függ, hanem diplomatáktól, politikusoktól, akik nem az amerikai magyar sajtóból merítik az információt, hanem pártatlan, személyes érdekek és érzelmek által nem befolyásolt, szakértők írásaiból. S ebben a tekintetben talán Simms írása többet tett Magyarország érdekében, mint amennyit Magyarország amerikai magyar megmentői használtak, vagy Magyarország amerikai magyar elítélői á»» tottak együttvéve.
