Verhovayak Lapja, 1944 (27. évfolyam, 1-52. szám)

1944-10-12 / 41. szám

1944 október 12 2-ik oldal Verhovayak Lapja számú bányájában dolgozott 1943 julius 14-én történt be­hívásáig. Kiképzését Fort McClellan, Ala., és Fort Meade, Md.-ban nyerte s onnan vitték tengeren túlra julius 1-én. Négy napi ang­liai tartózkodás után a fran­cia frontra vitték, ahol ha­lálát lelte. Az “Our Lady of Victory” r. k. egyház tagja volt, melynek templomában szep­tember 30-án tartottak em­lékére gyászmisét. Tudor Lajost siratja édes­anyja, nővére Tudor Irén és fivére, Pfc. Tudor Béla, aki ejtőernyős osztaggal teljesít szolgálatot Camp Mackall. North Carolinában. Azonkí­vül gyászolja FELESÉGE, született Smith Margit, Northfork, W. Va.-ból, a Verhovay Segély Egyletnek tudomásunk szerint a har­madik hadiözvegye. Fájdal­mában a legmélyebb részvét érzésével osztozunk. Hősi halottaink lesújtott családjainak egyesületünk őszinte részvétét küldjük. Ennek a részvétnek kézzel fogható jeleként fogják e családok is megkapni egye­sületünk ajándékát, hősi ha­lottjuk művészi arcképét. Ahogy azokban az arcképek­ben maradandó emléket állít hőseinek az egyesület, úgy szivünkben maradandó lesz az az együttérzés, mellyel a gyászoló családok szomorú­ságában részt kérünk. EGYESÜLETÜNK 84 HŐSI HALOTTJÁNAK EMLÉKE ÁLDOTT MARAD KÖZÖT­TÜNK MINDENKOR «HŐSI HALOTTAINK TUDOK JÓZSEF LAJOS TUDOR JÓZSEF LAJOS Egyesületünk 84-ik hősi halottja Tudor József Lajos Thorpe, W. Va.-ban született 1920, november 11-én és egész éle­tében az ottani 293-ik fiók­nak volt tagja. Édesanyja, özv. Tudor Lajosné, szüle­tett Kememnszky Mária, ér­tesítést kapott a hadvezető­ségtől, hogy fia 1944 szep­tember 9-én a francia fron­ton hősi halált halt. A fran­cia frontnak ő a 19-ik Ver­hovay hősi halottja. Fiatal hősünk iskoláit Thorpe, Gary, Elkhorn és Welch városaiban végezte, majd a U. S. Steel Corpo­ration Gary, W. Va.-i 2-es HEGEDŰS FERENC HEGEDŰS FERENC Egyesületünk 83-ik hősi halottja Hegedűs Ferenc a Vinton­­dale, Pa.-i 61-ik fiók ifjúsági osztályának volt a tagja. 1924 junius 26-án született Vintondale, Pa.-ban. 1943- ban lépett katonai szolgálat­ba. Kiképzése után az euró­pai harcszintérre vitték. 1944 augusztus 25-én a francia fronton ütközetben súlyosan megsebesült és még aznap belehalt sebébe. A 61-ik fióknak ő az első hősi halott­ja. A francia frontnak pe­dig ő a 18-ik Verhovay hősi halottja. Hősi halottaink arcképeinek átadási ünnepségei I WINDBER, PA. 1944 OKTÓBER 22 A Scalp Level, Pa.-i 59-ik fiók október 22-én nagysza­bású, hármas ünnepséget ren­dez a Szűz Mária róm. kát. templom alatti teremben. AZ ÜNNEPSÉG ESTE 6 ÓRA­KOR KEZDŐDIK. Az ünnepi programon három kimagasló esemény szerepel: a fiók szolgálati zászlójának, a be­vonult katonák emléktáblá­jának felavatása és NIHOFF JÓZSEF hősi halott, az 59-ik fiók volt tagja arcképének az átadása. Ez lesz az első arc­­képátadási ünnepélye egye­sületünknek s azért azon az egész központi tisztikar tes­tületileg jelenik meg, hogy átadja Nihoff József hősi ha­lott gyászoló családjának az egyesület gyönyörű ajándé­kát, a Hugh M. Poe, országos hirü festőművész által elké­szített művészi arcképet. Az ünnepélyt bankett és táncmulatság követi, melyre a beléptidij $1.50. A fióknak minden katonai szolgálatot nem teljesítő tagja köteles megvenni a jegyet. A fiók tisztikara: VÍZI JÁNOS EL­NÖK, MÜLLER JÓZSEF PÉNZTÁROS ÉS LÉBER MÁRTON ÜGYKEZELŐ a legnagyobb szeretettel hivják meg ez ünnepségre a kör­nyékbeli Verhovay fiókok tagjait és a vidék összma­­gyarságát. * * * AKRON, OHIO 1944 OKTÓBER 29 Az Akron, O.-i 91-ik fiók október 29-én, vasárnap dél­után 12:30 órai kezdettel ün­nepi bankettet rendez a 91-ik fiók 35 ÉVES JUBILEUMA ALKALMÁBÓL. A bankettet tánc követi, melyen a zenét Stidli Pista hírneves zene­kara szolgáltatja. Az ünnep­séget a 112 East Thornton Ave.-i MAGYAR HÁZBAN tartja meg a 91-ik fiók. SÁN­DOR DEZSŐ, a 91-ik fiók ügykezelője a legnagyobb szeretettel hivja meg e je­lentős ünnepségre a környék­beli Verhovay fiókok tagjait és az összmagyarságot. EGYESÜLETÜNK EZ AL­KALOMMAL FOGJA ÁT­ADNI NÉHAI FÖLDY J. JÓZSEF HŐSI HALOTT ARCKÉPÉT AZ ELESETT HŐS CSALÁDJÁNAK. Ez lesz egyesületünk má­sodik képátadási ünnepsége, melyen az egyesület meg­ajándékozza egy elesett hő­sünk művészi arcképével a gyászoló családot. FÖLDY JÓZSEF a Verho­vay Segély Egylet második hősi halottja 1942 március 31-én áldozta fel fiatal életét a hazáért a Fülöp szigeteken. Az az arckép, melyet egye­sületünk ez alkalommal ad át ajándékba a gyászoló csa­ládnak, nemcsak az ő emlé­két örökíti meg, hanem ugyanakkor a Verhovay test­véri szeretetnek, együttérzés­nek és részvétnek lesz ma­radandó záloga és emléke. Legyünk ott mindnyájan, hogy az a család, mely Földy J. Józsefben a legnagyobb és legszentebb áldozatot hozta a hazáért, megérezze, hogy e nagy áldozatért a Verhovay Segély Egylet tagsága múl­hatatlan megbecsüléssel, tisz­telettel és hálával tekint rá. A VERHOVAYAK LAPJA a háború kezdete óta azon igyekszik, hogy katonáink adatait egybegyüjtse. Külö­nösen szeretnénk számon tar­tani katonáink megsebesü­léseinek és kitüntetéseinek, valamint előléptetéseiknek híreit. Egyesületünknek ma 6,000 tagja teljesít már szolgála­tot. Ezeknek nagyobb része már tegerentul van és har­col a hazájáért. Sajnos, meg­közelítőleg sem tudjuk meg­mondani, hogy hányán tün­tették ki magukat, hányán sebesültek meg, hányán lép­tek elő harcban tanúsított bátor magatartásuk elisme­réseként. Arra kérjük egyesületünk tagságát, hogy informálja lapunkat az ily események­ről. Szeretnénk minél több adatot egybegyüjteni a Ver­hovay katonákról, hiszen egy ilyen gyűjtemény volna igazi bizonysága a Verhovay katonák szerepének ébben a háborúban. Ne csak hősi halottainkat jelentsük, ha­nem jelentsünk minden ese­ményt, mely katonáink éle­tében előfordul.

Next

/
Thumbnails
Contents