Verhovayak Lapja, 1944 (27. évfolyam, 1-52. szám)

1944-08-31 / 35. szám

JÖ44 augusztus 31 A munka ünnepe Hatvankét esztendővel ez­előtt, 1882 szeptember első keddjén New York városá­ban az u. n. “Central Labor Union” felvonulást és ünne­pélyt rendezett P. J. McGuire, az ácsok egylete alapítójának indítványára. Ez volt a világ első Labor Day ünnepe. Azon a napon 25,000 munkásember Vett részt a nagy parádén, melyre a környező városok munkássága is küldött dele­gációkat. A következő évben a Central Labor Union ismét megrendezte az ünnepélyt és a rákövetkező évben, mikor a Munka ünnepét a hó első hétfőjén tartották meg, ak­kor már a munkásság jogos követeléseinek kihangsulyo­­zására' használta fel ezt a napot. A felvonulás alkal­mával a munkáscsoportok zászlóira voltak felírva a munkásság követelései. Kö­zöttük volt a 8 órai munka, 8 órai szórakozás és 8 órai pihenés jogának követelése is. Öt évvel az első munkanap után az egyes államok kezd­tek felfigyelni erre az ün­nepre. Oregon volt az első állam, mely állami ünneppé tette meg a Munka napját s azután jött Colorado, Mas­sachusetts, New Jersey és New York állam. Wyoming volt az utolsó állam, mely elfogadta az ünnepet és 1923- ig várt vele. De az Egyesült Államok szenátusa már 1894- ben ünneppé tette ezt a na­pot, tehát 12 évvel az első munkaünnep után. A “Labor Day” rövid tör­ténetét azért irtuk meg, mert érdekes tanulságokat lehet levonni belőle. Ma úgyszól­ván mindenkinek az a be­nyomása, hogy Labor Day az Egyesült Államok törvény­­hozásának alkotása és a tör­vényhozók tiszteletadása az amerikai munkásságnak, mely nélkül Amerika sohasem lett volna az a gazdag és hatal­mas ország, amivé lett. De a történelem mást mutat. A történelem azt mutatja, hogy a törvényhozók a már meg­lévő szokás nyomásának és követelésének engedtek, mi­kor nemzeti ünneppé tették a Munka Napját. A Munka Napját ünneppé nem a tör­vényhozók tették, HANEM MAGA A MUNKÁSSÁG. A munkásság kezdte meg, fej­lesztette ki és tette oly je­lentőssé ezt az ünnepet, hogy végül is nemzeti ünneppé emelték. A Munka Napja az ameri­kai munkásság tekintélyének záloga, nemzeti jelképe. De ezt a tekintélyt a munkásság nem úgy kapta meg, hogy a felette álló társadalmi réte­gek elismerték volna értékét, hanem úgy, hogy kivívta magának. Az első Munka ün­nepe 25,000 munkást tobor­zott New York városában s azóta is beigazolódott, hogy amikor a munkások összefog­tak, akkor sikerült eredményt elérniök. A munkásság soha nem kapott semmit munkája értékének elismeréséül, amit kapott, maga szerezte, maga vívta ki, sok esetben bizony vérontás és kegyetlen küz­delmek árán. Szép és igazsá­gos lett volna, ha a munkás­ság elismerése és életfelté­teleinek felemelése “felülről” jött volna, az ország vezetői­től és törvényhozóitól. De nem igy volt. A törvényhozás csak akkor ismerte el a mun­kásság tekintélyét, amikor a munkásság már megteremtet­te tekintélye elismertetésének feltételeit és a nemzeti köz­tudatba beleírta a munkásság társadalmi értékét. A szená­tus csak azután mozdult meg és úgyszólván csak megerő­sítette azt, ami már megvolt. Ez igy volt mindég és igy lesz ezután is. A munkásság csak azt fogja megkapni és meg­tartani, amit összefogás és öntudatos küzdelem utján maga viv ki magának. A munkásság igazi vezérei en­nek tudatában vannak és ezért vonakodnak attól, hogy valamit is feladjanak a mun­kásság kivívott jogaiból. Ez a háború a munkásság ellen­ségeinek jó alkalom volt arra, hogy megpróbálják a mun­kásság jogait megnyirbálni és amikor szándékuk a kor­mány magatartása következ­tében meghiúsult, akkor meg kezdték a sajtókampányt a munkásság ellen. Pedig a munkásság csak azért harcol, hogy a háborúból visszatérő munkástársak ne arra jöjje­nek vissza, hogy majd le­vesért kelljen sorba állniok. A munkásság az elmúlt fél évszázad alatt rengeteget el­ért, de még hosszú ut van előtte. Végeredményben el kell hogy jöjjön az az idő, mikor a munkás munkája és jövedelme épp oly állandó és biztos lesz, mint például az állam alkalmazottjáé. A Munka Ünnepén kifeje­zésre kerülő nemzeti tiszte­lettel nem lehet a munkás­embert kifizetni. A Munka Ünnepe csak arra jó, hogy emlékeztesse a nemzetet, hogy volt, van és lesz mun­káskérdés. És ez a kérdés csak akkor lesz becsületesen megoldva, ha a munkás meg élhetése nem fog politikai, gazdasági és társadalmi vál­tozásoktól függni, hanem egyes egyedül munkája ér­tékétől. NEM AJÁNDÉK, A LEGJOBB BEFEKTETÉS A HADIKÖLCSÖN! Verhovayak Lapja Fiók-hírek CLEVELAND, O. — AZ ÖSSZES CLEVELANDI FIÓ­KOK. _Az összes clevelandi fiókok egy közös bizottságot alakítottak egy 1944 szeptem­ber 17-én, vasárnap este a Verhov ay Otthonban megtar­tandó, műsorral egybekötött TÁNCMULATSÁG megren­dezésére, melynek jövedelmét a Crile kórházban felállítan­dó VERHOV AY SZOBA be­rendezésére fordítjuk. Tekintettel a nemes célra, felkérünk minden Verhovay tagot és általában az össz­­magyarságot, hogy legyen se­gítségünkre e célkitűzés meg valósításában. A beléptijegy megváltásán kívül önkéntes adományokat is hálásan foga­dunk és hivatalosan nyug­tázunk. Köztudomású dolog, hogy a Crile kórház gyermekeink ré­szére épült s ott gyógykeze­lésben részesülhetnek azok is, akik arra rászorulnak. Hisszük azért, hogy kérő sza­vunk elől nem fog elzárkózni senkisem és minden egyes Verhovay tagtárs tehetsége szerint fog hozzájárulni ah­hoz, hogy egy tekintélyes ösz­­szeg előteremtésével segítsük ezt a kórházat és megvalósít­suk kitűzött célunkat. A legelső adomány erre a célra a 361-ik női fióktól ér­kezett be $100 összegben, amit a 14-ik fiók Női Társas Clubja $35.00 adománnyal kö­vetett. Az adakozást tehát Verhovay nők és anyák kezd­ték el s reméljük, hogy a többi Verhovay tagtársak úgy, mint az egész magyarság, va­lamint az egyes Verhovay fiókok is felkarolják tervün­ket és adományukkal segítsé­günkre sietnek. Adományok a következő címre küldendők: Verhovay Day, Crile Hospital Fund, 8637 Buckeye Road, Cleveland 4, O. Minden ado­mányt a Verhovayak Lapjá­ban hivatalosan nyugtázunk. A Verhovay Közös Bizottság nevében: VÉSZI LÁSZLÓ el­nök, SZILÁGYI BERTALAN jegyző. 36-IK FIÓK. — DETROIT, MICH. — Tisztelettel értesí­tem fiókunk tagjait, hogy szeptemberi rendes havi gyű­lésünket a hó 3-án, vasárnap délután 2 órakor tartjuk meg a Verhovay Otthon nagyter­mében. Tekintettel arra, hogy a nyári hónapokban nem tar­tottunk gyűléseket, a szep­temberi gyűlésen több fontos ügy kerül napirendre. Ezért kérem a tagtestvéreket, hogy ezen a gyűlésen szíveskedje­nek teljes számmal megje­lenni. Az év vége közeledik. Ezért arra kérem a tagtestvéreket, akiknek kötvény kölcsön tar­tozásuk van, hogy a kamato-5-ik oldal Fedezze fel azt a whiskeyt mely oly bársonyos mint a napkelte MELLOW AND LIGHT AS A RERfECT MORNING I SCHENLEY edeu** They also z»r,'e, who BUY and HOLO WAR BONDS) SchcnUy Distiller! Corporation, N. Y. C MENDED WHISKEY 86 proof. 60% noutral spirit« distilloa from fri.lt and grains. A whiskeyk, amelyek a Schenley Reserve elegyítés alapját ké­pezik, háboruelőtti készletből valók. Pá­linkafőzőink most csak hadi célokra gyártanak alkoholt. Schenley 1942 októ­ber óta nem gyár­tott i whiskeyt. MINT a hüs tavaszi haj­nali szellő felfrissítő lehelete... olyan élveze­tes a SCHENLEY Reserve friss és napsugaras izé­nek első kostolója. Min­den cseppje aranyszínű, bársonyos és dús, mint a ragyogó hajnal a pohará­ban. Meg kell próbálnia — hamarosan! kát szíveskedjenek a havi­dijaikkal a gyűléseken leg­később a decemberi gyűlésig befizetni. A gazolinhiányra való te­kintettel kérem a tagtestvé­reket, ne várjanak arra, hogy a házhoz menjek el, hanem szíveskedjenek a havi dijakat a fiók gyűlésein befizetni. Minden nap délután 2 órá­tól 4-ig, ezenkívül szerdán és szombaton este 7 órától 9-ig a Verhovay Otthonban tar­tok hivatalos órákat. Azok­tól a tagtestvérektől, akik valami oknál fogva nem tud­ják a havidijaikat a gyűlé­sen befizetni, a fent jelzett időben szívesen felveszem a havidijakat és szívesen in­tézek el minden egyletünk­höz tartozó ügyet, tekintet nélkül arra, hogy a tagtest­vér melyik detroiti fióknak tagja. Tagtestvéri szeretettel LUKÁCS ISTVÁN, helyi szervező és ügykezelő. 59-IK FIÓK. — SCALP LEVEL, PA. — Tisztelettel értesítem a tagtársakat, hogy szeptemberi havi gyűlésün­kön különösen fontos ügyek kerülnek tárgyalás alá s azért fontos, hogy mindnyájan me: jelenjenek, különösen azon­ban azok a szülők, akiknél fiai katonai szolgálatot tel­jesítenek. Ezenkívül ismét felkérem a tagtársakat, hogy esetleges m e g b e t egedésük esetén azonnal jelentsék azt nálam, mert alapszabályunk rendelkezése szerint a meg­betegedés a bejelentés nap­­(Folytatás a 6-ik oldakau)

Next

/
Thumbnails
Contents