Verhovayak Lapja, 1944 (27. évfolyam, 1-52. szám)
1944-08-10 / 32. szám
1944 augusztus 10 Verhovayak Lapja ?-ik oldal A MAGYARSÁG ÉS A ZSIDÓSÁG Az egész világ figyelme a magyarországi zsidóüldözésekre irányul. Országos megmozdulások igyekszenek súlyt adni annak a tiltakozásnak, mely minden civilizált ember lelkében él, amikor azokról a szenvedésekről olvas, melyek a zsidóságnak jutottak osztályrészül mindenhol, ahová a németek kiterjesztették hatalmukat. Egész bizonyos, hogy a magyar nemzetnek és a magyar felelős hatóságoknak a zsidókkal szemben való magatartása nagy szerepet fog játszani a béketárgyalások alkalmával. A magyar nemzet igazi érdekét épp ezért kizárólag azok szolgálják, akik azonosítják magukat a zsidósággal és igyekszenek annak védelmet nyújtani. Ez természetes is. A mai korban a nemzetek nem élhetnek már elszigetelten egymástól. Az egykor végtelennek látszó föld népek családjává szűkült, melynek asztalánál nem foglalhat jogosan helyet egy nemzet sem, mely nem tanúsít civilizált magatartást s nem ismeri el minden népnek, vallásnak és fajnak elvitathatatlan jogait a tisztességes megélhetésre, szabad életre és kölcsönös megbecsülésre. Meggyőződésünk, hogy a magyar nemzet, a maga egészében, szivvel-lélekkel civilizált nemzet, melynek civilizáltságát mélyebbé és melegebbé teszi keresztyénsége, mely nem tud elfeledkezni arról, hogy Mestere és Megváltója saját népének tekintette azt a zsidóságot, melyben megszületett. Mindég voltak és most is vannak nyilván Magyarországon zsidó-gyűlölők, ahogy a világ minden országában voltak és vannak, még itt Amerikában is. A zsidó-gyűlölet közönségesen annak eredménye, hogy valakinek nem sikerül az élet s bűnbakot keres magának azokban, akiknek jobban sikerült. Ilyenek vannak Amerikában is és mindenhol. Azért, hogy vannak ily emberek egy nemzet körében, nem lehet az egész nemzetet kárhoztatni. A magyarságnak a zsidóság iránt érzett rokonszenvének talán egyik legékesebb történelmi bizonyítéka az, hogy a protestáns papság négy évszázadon át újra meg újra összehasonlította igehirdetésében a magyar népet a zsidósággal. Közös sorsvonásokat fedezett fel a két nemzetben és intelmeit a zsidók bibliájából, az Ótestamentumból vette. Párhuzamot vont a zsidóság és a magyarság sorsa között s a hasonlóságok alapján sors-testvéreket látott a magyarságban és a zsidóságban. Senki sem fog belegázolni abba, akivel megosztja sorsát. És a magyar nép, mely számtalanszor felismerte történelmében e közös sorsvonásokat, mindég vonakodott attól, hogy a zsidóságban akár idegent, akár más fajtát, akár pedig ellenséget lásson. * * * t A zsidógyülöletnek egyik indokául a zsidó-gyűlölők rendszerint azt hozzák fel, hogy a zsidók belefészkelték magukat a legjövedelmezőbb és legmagasabb rendű hivatásokba, úgy, hogy a keresztény embernek alkalma sem nyílott arra, hogy velük versenyezzen. Annak, hogy Európában a zsidók befészkelték magukat ezekbe a hivatásokba, nagyon egyszerű történelmi oka van. A zsidókat mindég elnyomták, mindég üldözték, mindig ghettókba zárták. S nem engedték meg nekik, hogy oly hivatást gyakoroljanak, melyeket a keresztények szívesen elfogadtak. így például a zsidók elől elzárták a közhivatali pályákat, a tanári pályát s ugyanakkor rákényszeritették őket arra, hogy oly pályákon keressenek meg élhetést, melyeket a keresztények azokban az időkben megvetettek. így történt, hogy a zsidók legtöbbje Magyarországon kereskedelmi, orvosi pályára ment, mert régesrégen ezek megvetett foglalkozások voltak, melyeket a keresztény ember magára nézve lealázónak tartott. Nem csoda, hogy a zsidók ezeknek a pályáknak specialistái lettek. A kereskedőnek fia, unokája, a dédunokája és ükunokája is kereskedő lett s hasonló volt a helyzet a zsidó “pénzváltóval” (a későbbi bankárral) s a zsidó felcserrel, a későbbi orvossal. Mivel pedig minden egyes ilyen pályán évszázados tapasztalat állt minden egyes zsidó rendelkezésére, ezeken a pályákon egyre emelkedtek. A valóság az, hogy tudással, szorgalommal felemeltek ezeknek a pályáknak a tekintélyét s azzal együtt a jövedelmét, mig csak el nem jött az idő, hogy a keresztények megsokalták a zsidó kereskedő és orvos sikerét s rájöttek arra, hogy itt az idő, hogy ők is belevágják a fejszéjüket ezekbe a hivatásokba. Ez persze csak Európában volt igy. Amerikában más volt a helyzet. Amerikában a bankárok, ujságtulajdonosok és iparbárók legnagyobb része nem zsidó... a keresztény ember, aki tengerentúl lealázónak tartotta azt, hogy e pályák valamelyikére menjen, itt, mint kivándorló, hajlandó volt uj életet kezdeni s ugyanazzal a haszonra való törekvéssel dolgozott itt, amiért a zsidót tengerentúl meggyülölték. Arra persze senkisem gondolt, hogy a zsidónak is meg kell élni, ha egyszer megszületett. S arra sem gondolt senki, hogy elismerést adjon a zsidónak, hogy pályáját, amit rákényszeritettek azzal, hogy más eltiltottak tőle, felemelte és jövedelmezővé tette s annak jövedelmét nem herdálta el... ellenkezőleg! Az a földesur, aki semmivel sem volt lelkiismeretesebb a zsellérek kihasználásában, mint a zsidó a kölcsnöadott tőke kamatainak kiszámításában — elkártyázta, eldorbézolta a vagyonát, mig a zsidó takarékosan élt vele, hogy a gyermekére jobb életet hagyjon, mint amilyen neki jutott. Ezek a történelmi okai annak, hogy a zsidó épp azokon a pályákon vitte valamire, amiket azután a modern korban annyira elirigyeltek tőlük az antiszemiták. * # * Tény az, hogy a zsidónak mindég az ár ellen kellett úszni. Elnyomatás és igazságtalan megkülömböztetés ellen küzdve kellett neki a megélhetését biztosítani. Nem igaz az, amit oly sokszor felhoznak a zsidók ellen, hogy nem hajlandók nehéz munkát végezni. Az igazság az, hogy a modern kor előtt nem engedték meg a zsidónak nehéz munkát végezni. Ahol engedték, ott elvégezte épp oly tisztességesen és eredményesen, mint a keresztény ember. A magyarok között nem egyszer hallottam, hogy “bezzeg a zsidó nem fog szántani, hanem inkább jó hasznon eladja a kisember gabonáját.” Ebből csak annyi az igazság, hogy a zsidóknak nem engedték azt, hogy földje legyen, hanem rákényszeritették, hogy kupec legyen. Lengyelországban voltak föld műves, gyári munkás zsidók bőven. Palesztinában zsidók épp úgy szántanak és vetnek, mint az arabok. A Dominican Republic a zsidóüldözésekre azzal felelt, hogy megnyitott egy bizonyos területet 35 éven aluli zsidó menekültek részére, akik ott földmives munkát végeznek és a zsidók — mintafarmokat csináltak a rájuk bízott területből. Az évezredes elnyomatás és ezer tilalom közé szorított élet alkalmazkodóvá tette a zsidót, aki minden helyzetben feltalálja magát és minden talpalatnyi helyen tud magának existenciát teremteni. S itt van a magyar ember és a zsidó között a hasonlóság. Mert bizony a régi jó Magyarországon a nép gyermekének épp oly kevés életlehetősége volt, mint a zsidónak. Mert az igazság az, hogy a jobb magyar közhivatali pályákat sohasem a magyar nép egyszerű, de tehetséges fia kapta meg, hanem valami német leszármazott arisztokrata. A világháború előtti Magyarországon egymásután oly közoktatásügyi miniszterek voltak, akiknek beszédéről hét mérföldre leritt a német származás. Klebelsberg és Karafiáth, akikre rá volt bízva a magyar nép nevelése, ha jó munkát végeztek is, oly gyalázatos kiejtéssel és oly törve beszéltek magyarul, hogy az embernek sohasem ment a fejébe, hogy hogyan lehetett Magyarországon a nép nevelésügyének minisztere az, aki még a magyar nyelvet sem tudta tisztességesen elsajátítani. Az igazság az, hogy a magyar nép fia épp oly elnyomott és jogtalan volt a maga hazájában, mint a zsidó. A magyar közigazgatás basái csak két emberfajtát néztek le: a “parasztot” és a “zsidót”. Nem csoda, hogy a magyar föld gyermeke és a zsidó közelebb húzódtak egymáshoz és megértették egymást. A magyar népet előbb a tatár pusztította el. Az elpusztított magyarok helyébe jöttek — a németek. Aztán jött a török és ismét megtizedelte a magyar népet. Az elpusztított magyar helyébe megint ki más jött, mint — a német. Aztán jött az osztrák. A magyar királyi és császári idők, melyekben ismét csak a német volt az, aki meg kapta a dúsgazdag Bánátot, Bácska déli részét, a Dunántúl és a Kis Alföld legszebb földjeit. A magyar megint csak tovább tengődött a szikkadt avaron. Ha katonáskodni kellett, a sváb beszédű jobban értette a német kommandót, ő lett az őrmester s a magyar megint csak baka maradt. Saját földjén is idegen volt a magyar, úgy, mint a zsidó. S ha élni akart, épp úgy kellett neki harcolni, tülekedni, mint a zsidónak. S jöttek ki a magyarok Amerikába s megmutatták, hogy ők is tudnak kereskedők lenni. Nem kell ahhoz zsidónak lenni. Ha egyszer eléggé megkeserítenek egy nemzetséget ahhoz, hogy ott fogja meg az eke szarvát, ahol lehet s nyomják, ütikverik mindenhol, úgy, hogy a végén rájön arra, hogyha élni akar, neki is verekedni kell s akkor az a nemzetség megmutatja, hogy mit tud csinálni. * * * Mindez magyarázza meg azt, hogy az antiszemiták Magyarországon úgy, mint Ausztriában s a többi országban miért épp a nemesség és a közigazgatási tisztviselők tagjaiból kerülnek ki. De nem ők a nemzet. Az utolsó évezred alatt a magyarnak az volt a sorsa, mint a zsidónak. Épp úgy harcolt a létért, mint a zsidó. A külömbség csak az volt, hogy a zsidót azok gyűlölői oly életpályákba kei’gették, amikből lehetett valamit csinálni, mig a magyar nép fia a pusztára került, ahol semmi lehetőség nem volt arra, hogy valamit csináljon az életéből s nem maradt neki más, mint hogy vagy kivándoroljon, vagy Dózsa módjára forradalmat csináljon. Ha kivándorolt, akkor sikerült az élete. Ha Dózsa szerepére vállalkozott, akkor mindég kisült, hogy több a csendőr, mint a forradalmár. A zsidók tapasztalata még régebbi, mint a magyar nép fiaié ... sok évezred szenvedésein át megtapasztalták, hogy a forradalom nem jó üzlet s azóta ők is inkább a kivándorláshoz folyamodnak úgy, mint a ma- . gyár nép tehetséges, de életlehetőségek nélkül maradt fia. S ez az alapvető oka annak, hogy az amerikai magyar ember fenntartás nélkül elitéli a zsidóüldözést. Elitéli épp úgy, mint a puszták népének elnyomatását. A magyar ember magának úgy, mint a zsidónak csak egyet követel: helyet az észnek, teret a szorgalomnak, szabadságot a teremtő munkának. Ahol az egyformán megadatik mind a kettőnek, ott kisül, hogy nincs külömbség a zsidó és a keresztény között, mint ember között. A külömbség csak az ész, az akarat, a szorgalom és a józanság külömbsége. # * * Amig az emberi természet az marad, ami, addig a szorgalom és józanság hiánya következtében való sikertelenségére mindég keres bűnbakot. Az egyik a kormányt szidja, a másik a zsidókat, a harmadik az iparbárókat, a negyedik a négereket, az ötödik esetleg az angolokat és igy tovább. Pegler a bevándorlókat, Coughlin az angolokat és zsidókat okolja az ország bajaiért és igy tovább. A magyar ember, az élet egyik elnyomottja azonban mindég meg fogja érteni a zsidót, a sors másik üldözöttjét és ha alkalmat tud teremteni magának, akkor egyik úgy, mint a másik, azt fogja nézni, hogy hogyan tud legjobban megélni s ezért elitélni nem lehet senkit, dei legkevésbbé azt, akit már születése előtt elitéltek arra, hogy előítélet és fajgyűlölet nehézségeivel küzdve kell megteremtenie a mindennapi kenyeret. ,
