Verhovayak Lapja, 1944 (27. évfolyam, 1-52. szám)
1944-08-03 / 31. szám
6-ik oldal 1944 augusztus 3 LEVÉL AZ OLASZ FRONTRÓL Balogh Ferenc tagtársunk, a Chicago, lü.-i 503-ik fiók ügykezelője érdekes levelet küldött be közlésre, melyet id. Papp József és neje kaptak fiuktól Olaszországból. Papp Józsefeket igen jól ismerik Chicagóban, hiszen nem volt oly magyar közérdekű megmozdulás, melyből ők részt nem kértek volna Mind a három gyermekük tagja egyesületünknek. Most a chicagóiakat nagy veszteség érte, mert Pappék elköltöztek Chicagóból. Gyönyörű farmot vettek Bridgman, Mich.-ban, ahol az 503-ik fiók keretében működő “Első Chicagói Magyar Ifjúsági és Műkedvelő Kör” tagjai hamarosan meg fogják őket látogatni. A levelet Jóska fiuk írja Olaszországból, 1944 junius 28-iki kelettel. Itt közöljük a levelet, melyet nemcsak Chicago és vidékének magyarsága fog a legnagyobb érdeklődéssel olvasni, hanem a többi Verhovay tagtársakon kívül különösen Pittsburgh és vidékének magyarsága, mert ebből a levélből tudjuk meg, hogy a Pittsburgh és vidékén rádióprogramjáról közismert SZAPPANOS FERENC is ott van Olaszországban és pedig ugyanabban a kompániában, mint ifj. Papp József, íme a levél: “Kedves Apa és Mama! Kívánom, hogy e néhány sorom épp oly jó egészségben találja magukat, mint amilyenben engem elhagy. Ne haragudjanak, hogy hamarabb nem Írhattam, de a mikor az ember a fronton van, hát nem tud írni. Most épen nem vagyok ott, hát azért van alkalmam írni. Azt hiszem, hogy olvassák az újságban, hogy sebesen megyünk előre Italy-ban. Amikor a németeket az utolsó állásukból kihajtottuk, hát mi voltunk az elsők, akik Rómába értünk. Voltam a világ legnagyobb templomában és láttam a Pápát személyesen. A templom igen szép: vagy hatvanezer ember fér el benne. A népek nagyon szépen fogadnak bennünket itt s mindent adnak, amit csak, tudnak. Igaz, szegényeknek nincsen sok, mert a németek, amit csak tudtak, azt mind elvitték. Ami bor van itt, nem oly jó, mint a magyar bor, mert csak olyan, mintha viz lenne.” A csomagot, amit küldtek, már régen megkaptam, igazán jól esett, mert itt nem lehet kapni csokoládét. A barátaim mind azt mondták, Verhovayak Lapja hogy “jó anyád van, hogy még csomagot is küld ilyen messzire. Találkoztam itt egy néhány magyarral is, kivált a melyik kompániában én vagyok, van egy, akinek Magyar Rádió Órája volt, Pittsburgh városából, s ezt a levelet is ő írja nekem. A neve Szappanos Ferenc. Igazán jól esik, hogy magyarul is beszélgethetünk néha. Apa biztosan meglepődik, amikor magyarul fogja olvasni a levelemet s azt fogja hinni, hogy tálán már meg is tanultam magyarul írni. Tisztelem Zoltánt és Bélát is. Ha van kis fényképük, hát küldjenek egyet, mert a másikat a fronton elveszítettem. Mondja meg apának, hogy küldjön egy pár szivart, mert itt nem lehet kap ni. Soraim bezárva, maradok igaz szeretettel, fiuk, JÓSKA.” Eddig szól a megható levél. Gratulálok id. Papp József és nejének ehhez a derék fiúhoz, aki mindössze 18 esztendős létére oly derekasan végigharcolta az olasz frontot s akinek megadatott, hogy megláthassa Rómát, a Szent Péter templomot- $ akinek megadatott, hogy mindeddig sértetlenül kerüljön ki azokból a véres harcokból az olasz fronton, melyen már eddig tiz Verhovay katona veszítette el életét. Adja a jó Isten, hogy épségben térhessen haza szüleinek uj farmájára, melyről oly elragadtatással ir a fiók ügykezelője s amelyhez szívből gratulál a szülőknek az 503-ik fiók tagsága.-----------------v----------------ELTŰNT KATONA Ifj. Muntyán Sándor, a Monongahela, Pa.-i 193-ik fiók ügykezelője értesít bennünket arról, hogy BORCHICK FERENC, a 193-ik fiók tagja, 1944 julius 7-én a szülőkhöz érkezett távirat szerint eltűnt a németek elleni légi ütközetben. Borchick Ferenc tagtársunk nagy bombázógépen teljesített szolgálatot mint tüzér és rádiókezelő. Tizenegy társával együtt tűnt el, amiből arra kell következtetni, hogy a légi erődöt lelőtték a németek. Reméljük, hogy hamarosan megnyugtató hirt kapnak a szülők eltűnt fiukról. Minden remény megvan arra, hogy a repülőgép legénysége ki tudott szállni a gépből s hadifogságba esett. Adja Isten, hogy a szülők hamarosan ily értelemben kapjanak értesítőt a hadvezetőségtőL $2,000 igy maradt meg ügykezelő uram mélabusan igyekszik hazafelé a forró júliusi napsütésben. Hát amint a háza elé ér, látja ám, hogy bányászfiának az autója ott hüsöl a fa előtt a diófa árnyékában, a helyett, hogy a bánya szájában várná türelmesen a gazdáját. Besiet az ügykezlő édesapa az otthonába s ráriad a csendesen rádiózó fiúra: “Mi az, hát te itthon vagy?” “Igen, apám — feleli a fiú — egy fiatalembert elütött a lejáró kő s igy hazajöttünk, ahogy szokás, ha valaki meghal a bányában.” “Ejnye, ejnye — sajnálkozik az apa — hát ki volt az a szerencsétlen?” “Igaz is! — kiált erre a fiú — nincs apának a fiókjában egy Francis Domini nevű tag?” “De van ...” — feleli az apa rosszat sejtve, — de a fiú mindjárt meg is nyugtatja szegényt: “No akkor csak írjon be a központba az iratokért, mert ő halt meg bizony.” ügykezelő uram az az ember, aki nem halasztja holnapra, amit ma megtehet, hát azonnal leül és megírja a központnak a szomorú hirt s kéri a szükséges iratok megküldését. Szépen leragasztja s elküldi a levelet s várja a választ. Közben eszébe jut, hogy azzal az erővel el is mehet a gyászoló családhoz, hogy részvétét fejezze ki. Már ott van a koszorú az ajtón s az ügykezelő — elszomorodva a mindég nehéz bányászsorson — csendesen bekopog. Nyílik az ajtó s uramfia, ki áll előtte? Bizony nem más, mint a halottnak bejelentett Francis Domini nevű tag. Szegény ügykezelő uram, majd hanyatt nem esett s úgy hebegte: “Hát mi az fiam ... te élsz?” Szomorúságában is elmosolyodik a tagtárs: “Hát hogyne élnék? Az öcsém az, kit szegényt elütött a kő.” “Megállj, no, — szólt erre az ügykezelő — az én fiam azt mondta, hogy Francis Domini halt meg a bányában. . . .” “Hát úgy van valahogy — felelte a tálján származású tagtárs — mert hogy én Frederick Francis Domini vagyok s az öcsémet meg Francié Frederick Domininak hívják. Innen lehet a félreértés.” Fellélegzettt erre ügykezelő uram, részvététi, fejezte ki a családnak, illő áhítattal állt meg a koporsó előtt, aztán hazament s megint csak leült az íróasztalhoz s megírta a központnak, hogy tévedés volt . . . nem Francis Frederick Domini halt meg, hanem Frederick Francis Domini s ez meg nem tagja az egyesületnek, mig az, aki tagtársunk, hála Istennek, most is él. így maradt meg kétezer dollárunk. -----------------v----------------Ne mulass! Szüntelen folyik a vita egyletekben s hasonló testületekben arról, hogy ebben a háborús időben illő-e vagy nem mulatságot, pikniket rendezni. Ebben a kérdésben az emberiség alighanem az egész földön két nagy csoportra oszlik. Az egyik csoportba tartozók azt állítják, hogy nem való mulatni, amikor katonáink a harctéren véreznek, szenvednek s percrőlpercre talán százával pusztulnak. Szerintük illő, hogy mi itthon hamut hintsünk a fejünkre és komoran töltsük a napjainkat, szabad óráinkban a világ gyászos soráról elmélkedve. A másik csoport hevesen tiltakozik e felfogás ellen. Szerinte az ily porban-hamu ban való gyászolásból senkinek haszna nincs, ellenben kára igenis van. Sok érvvel támasztják alá a felfogásukat. Rámutatnak először is arra, hogy a szabadságát itthon töltő katona egy percet sem tölt el azzal, hogy kint maradt társait gyászolja. Bárhogy fáj neki az ő sorsuk s bármily vitézen harcolt azért, hogy ők is hazatérhessenek, a sorson változtatni nem lehet. S ezért, ha vakációzik, ugyancsak beleveti magát a mutatásba, melyet lehetőleg vissza utazása pillanatáig folytat. Hivatkoznak arra, hogy ma, mikor még legöregebb munkásaink is embertelen tempóban dolgoznak, az embernek szüksége vari a szóra kozásra, a kacajra, a pihenésre. Ezt még orvosok is alátámasztják, különösen mi kor arra mutatnak rá, hogy a jókedv a legjobb pihenés, már pedig tudjuk, hogy kevés ember van, aki magában tud jókedvű lenni. Végül hivatkoznak arra is, hogy katonáink legtöbbje se szeretné, ha azok, akik itthon maradónak, megváltoztatnák életüket, ő miattuk. Valóban, igen sok katona van, aki igenis úgy érzi, hogy ő többek között azért harcol, hogy a szeretteinek ugyanaz a jólét és derűs élet maradna meg, amit ő itthagyott. Az igazi férfi nem szereti és nem kívánja, hogy gyászolják vagy sirassák. Gyászra és sírásra elég alkalom van, nem kell önként magunkra szabni akkor, amikor nem muszáj. Mivel egyleti életünkben is felmerül ez a kérdés s ott is szerepel mind a két fajta gondolkozás, érdemes vele egy cseppet foglalkozni. Megvalljuk, hogy egy kicsit az utóbbi csoport elgondolásához huzunk. Aggódással, busulással senki el nem kerüli az elkerülhetetlent. Ellenben gyengíti munkakedvét, életerejét és lelki egyen súlyát. A nyári piknikek jó alkalmat adnak arra, hogy anyák, apák és fiatalok kimozduljanak a hétköznapi robot egyhangúságából és egy kis tánc és egy pár pohár mellett visszaálmodják a békevilágot. Nem kell és nem is illő annak a mulatságnak duhajsággá fajulnia, de hát ez békevilágban sem illett. De az ilyen összejövetelek és egyszerű mulatságok megerősítik az azokban részt vevőkben az életkedvet, jobb napok reményét és mindjárt nagyobb lelkesedéssel tudnak hozzáfogni a hétköznapok nehéz robotjához. Ettől eltekintve is, nekünk amerikai magyaroknak meg éppenséggel lehet mulatnunk. Lehet azért, mert a magyar egyik közmondásos tulajdonsága az, hogy: “sírva vigad.” Ha sirni akar, cigányszóra sir és ha mulatni kezd, sírva fakad. S ezzel éppenséggel az igazi háborús mulatságot valósítja meg. Szemében könnyel, szivében az öröm vágyával, lelkében a békesség örömével mulat a magyar s miközben mulat, szüntelenül gondol az ő szeretteire, akik messze földön verejtékeznek, harcolnak, vé reznek . . . s mit sem adnának azért, hogy ők még egyszer cigányzenét hallhassanak s annak ritmusára táncba vihessék szivük választottját. Sohse hagyjuk abba a mu látást. Ne higyjünk azoknak, akik azt mondják, hogy NE MULASS! Hiszen az élet ma egy nagy hatalmas ne-mulass. És a gond, a szeretteinkért való aggodalom és gyász úgy sem a külsőben mutatkozik meg. Az igazi gyász a szív mélyében húzódik meg mázsás súllyal s bizony az, akinek szivét a földre huzza a gyász, maga is szívesen szabadul tőle egy édes — bus magyar nóta és egy pohárka bufelejtő erejéig.------------------v-----------------Vegyen Háborús' Kötvényt
