Verhovayak Lapja, 1944 (27. évfolyam, 1-52. szám)

1944-07-06 / 27. szám

fc>L. XXVII. ÉVFOLYAM 1944 JULIUS 6 NO. 27. SZÁM Ä NEMZET ÖSSZEFOG y fA KÓRHA ZVONATOK megtekintéséről készült fel­vételek sorozatából itt kö­zöljük az utolsó képet. Ez a kép jellemzi azt a nemzeti összefogást, mely a győze­lemnek első és elnélkülöz­­fietetlen feltétele. ’ öt férfi áll a Verhovay kórházvonat utolsó kocsija előtt. Két amerikai, három amerikai magyar. Egy ka­tonatiszt és a kincstár ki­küldöttje a két amerikai. Mr. Bencze, Mr. Falussy és Mr. Czukor a három ma­gyar. Egymás mellett állva a VERHOVAY KÓRHÁZ­­VONAT végén -jelképezik azt az összefogást, mely ebben a világháborúban eggyéfor­­raszíptta a nemzet külöm­­böző származású rétegeit. !'A magyar nép hivatalos háborút visel Amerika éllen. De a magyar nép itteni le­származottai szivből-lélek­­ből fakadt lelkesedéssel álla­nak a csillagsávos lobogó alatt s fiaik törhetetlen ki­tartással és felülmúlhatat­lan hősiességgel harcolnak annak győzelméért. TUDJUK, hogy az óhazai magyarság lelkesedés és meggyőződés nélkül áll szem ben Amerikával. Az óhazai magyarság is tudja, hogy helye a Szövetséges Nemze­tek táborában van, nem pedig a Tengelyhatalmak között. S az amerikai ma­gyarság hazafias hűsége en­nek bizonyságát tartozik szolgáltatni. A képen egymás mellett áll a katona és a civil. Egy táborban vannak, egymásért harcolnak és dolgoznak, összefognak. Jelképezi ez a kép azt az Igazságot, hogy ez a háború oly szekér, me­lyet elől katonák húznak és hátulról a polgárok tolnak. Mi adjuk a fegyvert és ők lőnek vele.... ők ontják a vé­rüket és mi adunk érte má­sikat s várjuk őket vissza kórházvonattal, segítséggel, tárt karokkal. Mig ríja Magyarországon folyik a magyar nép termé­szetével ellenkező zsidóüldö­zés,. addig az amerikai ma­gyarság egy szivvel-lélekkel áll a háború támogatásá­nak munkájában egy oly vezérférfi mögött, aki épp ennek a sokat szenvedett, sokat üldözött felekezetnek egyik kiemelkedő tagja. Mig a magyar földön koncentrációs táborba hur­colják a szerencsétlen zsidó­ságot, addig az amerikai ma­gyarság a War Bond Bizott­ság országos elnöki székében tiszteli Cukor Mórt, az em­bert, s benne azt a feleke­­zetet, melynek képviselője. S az amerikai magyarság­nak ez a magatartása vilá­gos, határozott tiltakozás a hitleri világnézet és fajmá­nia ellen! Ezen a képen kifejezésre jut az a magyar gondolko­zás, mely most a magyar földön csak titokban tud, megnyilatkozni. Ebben az értelemben az amerikai ma.­­gyarság igenis fáklyavivője a lebéklyózott óhazai ma­gyarság igazi gondolatvilá­gának. — A VERHOVAY KÓRHÁZ­­VONAT mozgalmában egye­sületünk tagsága bizonysá­got tesz elnyomott fajtáján nak igazi lelkivilágáról. Bi­zonyságot tesz arról, hogy szivvel-lélekkel azonosítja magát az Egyesült Nemzetek ügyével. Bizonyságot tesz a tökéletes összefogásra való készségéről. S ezzel teszi a legnagyobb szolgálatot uj hazájának, de ugyanakkor régi, elnyomott hazájának is. Már most EGYESÜLE­TÜNK TAGSÁGÁN múlik, hogy valósággá legyen az. amit ez a kép jelképez. Fel, tétlenül szükséges, hogy va­lósággá legyen. Mert ez a VERHOVAY KÓRHÁZVO­NAT több, mint csupán egy vonat: bizonyítéka a ma­gyarság értékének, megnyi­latkozása a magyar lélek­nek, úttörője á magyar fel­­szabadulásnak', záloga a ma­gyar jövendőnek. j

Next

/
Thumbnails
Contents