Verhovayak Lapja, 1944 (27. évfolyam, 1-52. szám)
1944-05-18 / 20. szám
(Verhovay Journal) iVOL. XXVII. ÉVFOLYAM 1944 MÁJUS 18 NO. 20. SZÁM VILLODZIK... TERJESZKEDJÜNK! Mikor májusi estéken a sötétedő ég alján pillanatonként villanások hasítanak végig, azt mondjuk, hogy “viliódzik”. A légkör villanyos kisülései sokszor közelgő vihart jeleznek s a távoli dübörgés szorongással tölti el a sziveket. A falun a nyáj összébbhuzódik ösztönszerü félelmében s az ember tekintete szorongó érzéssel tapad a viliódzó égre. Viliódzik... Iszonyú fény csapások hasítják végig kelet felé a föld sötétedő egét. Egyre hatalmasabbak a villanások, melyeket egyre közelgő tompa dübörgés kisér. A nyugati égbolt előre tükrözi a földön elfolyó drága embervér pirosságát. S az invázió közelgő vihara kitörésének várásában ösztönszerüen érzi az ember, hogy közelebb kellene húzódni egymáshoz. Közel, egész közel egymáshoz, megfogni egymás kezét és elfelejteni mindent, ami elválasztott, mindent ami közöttünk volt, mert ha egyszer kitör a nagy vihar, nagyon nagy szükségünk lesz egymásra. Az a vihar békés otthonok háztetejét fogja elseperni, ezer meg ezer holttestet fog a földre szórni, forgatagában millió sorsot fog maga előtt kergetni a porban. Jaj, csak most tudnánk egymáshoz közelebb húzódni, még mielőtt idesujt a villám és kitör a minden világháborúk legnagyobb sirokkója . . . ! * * * De ehhez az kellene, hogy őszintébbek legyünk. Hogy ne csak nyújtogassuk a kezünket, hanem készek legyünk meg is fognia másikét. Hogy most már ne kelljen félnie az embernek attól, hogy a közelebb húzódó csak azért húzódik közelebb hozzá, hogy elvágja a torkát... Az kellene, hogy most már a külömböző gondolkozásu pártok abbahagyják a vádaskodást, a rágalmazást, az egymás közötti harcot. Mily különös az élet! Az egymással politikailag harcoló apák fiai egymás mellett állnak a fronton, egymás mellett harconak s százszor megtörténik, hogy egy királypárti apa fiának életét megmenti egy köztársasági apának az édes öccse. Azok a katonák nem mondják egymásnak, hogy “nem harcolok veled, mert te dunai konfederációt akarsz, mikor én azt hiszem, hogy Magyarországnak régi határai között van a legjobb lehetősége arra, hogy békehivatását betöltse.” Azok a katonák nem ismernek pártkülömbséget, csak egyet: Amerika zászlaja alatt harcolnak együtt, egymás mellett s egymásért... Soha szívhez szólóbb felszólítást erre nem kaptunk, mint abban a levélben, melyet május 4-iki számunkban Pvt. Lengyel Béla hőstetteiről szóló cikkünkre irt a fiatal katona édesapja, LENGYEL ISTVÁN, melyet lapunkban közlünk, de egy mondatát itt külön is kiemeljük: “Kérem Önöket, az összes magyar testvérsegitő, polgári és vallási testületek vezetőit, könyörgöm Önökhöz, hogy tegyenek félre minden önzést és kicsinyes féltékenységet és lépjenek bele ebbe a vállalkozásukba minden céltudatosságukkal és megfontoltságukkal és feleljenek a német militarizmus igája alatt nyögő magyar nemzet imájára, mert tudjuk, hogy az tőlünk várja szabadulását e zsarnokságból és nekünk nem lehet és nem szabad csalódást okoznunk! Az alkalom itt van. Aki késedelmeskedik, elveszett. Lépjünk a cselekvés útjára!” * * * így látja % dolgot egy ÉDESAPA, akinek fia a vérzivatar közepében hőstörténelmet csinált az áraerikai magyarság számára. Kérdem én, kinek van több joga nekünk utat mutatni, mint annak az apának, aki egy ily hősiesen harcoló fiút adott az amerikai (Folytatás a 2-ik oldalon) Ha visszatekintünk a Verhovay Segély Egylet történetére, azt látjuk, hogy minden ujitás uj lendületet adott az egyesület fejlődésének. Amikor a haláleseti segélyek összegét felemelték a kilencszázas évek első tizedében, az egyesület tagságának növekedése uj iramban indult meg. Mikor megalakították a külömböző betegsegélyző osztályokat, mindjárt nagyobb érdeklődés nyilvánult meg az egyesület iránt. A kor szerinti biztosításra való áttérés modernizáló újítása után egyszerre nagy iramban indult meg az egyesület tagjainak gyarapodása. Valahányszor az igazgatóság egy újabb fajta kötvény kibocsájtását rendelte el, kibővült azoknak köre, akik érdeklődtek a mi intézményünk iránt. Valahányszor az igazgatóság egy társadalmi újítást rendelt el, az eredmény ugyanaz volt. A heti lap megindítása a közfigyelem középpontjába állította egyesületünket. A polgárosító tankönyv, a tábori levelező kiadása, magyar iskolák támogatása, sportsegélyek nyújtása, tanulmányi segélyek megszavazása... — mindezek a lépések kibővítették a Verhovay érdeklődési körét és uj tagokat vonzottak az egyesülethez. Senkisem mondhatja meg, hogy ez újítások közül egyik vagy másik hány uj tagot jelentett egyesületünknek, de intézményünk növekedése s az újításokat követő megnövekedett tagszaporodás azt bizonyítja, hogy ezek az újítások nem voltak hiábavalók, hanem egytőlegyig gyümölcsöző befektetésnek .bizonyultak. A maradiság nem fizeti ki magát. Az eredményes üzletvezetéshez széles látókör, vállalkozási kedv és cselekvési bátorság szükséges. - Ahol ez meg van, ott a fejlődésnek nincs határa. Egyesületünk igazgatósága ebben az évben egy újabb terjeszkedési lépésre határozta el magát. Úgy döntött, hogy megpróbálkozik a californiai magyarságnak egyesületünkbe való bekapcsolásával. A döntést tett követte s már sűrűn folyik a levelezés a californiai biztosítási hatóságokkal az abban az államban való működési engedély megszerzése érdekében. Ha jól sejtjük, a terv megvalósításának nem lesznek akadályai s ha majd annak idején Californiában megfelelő lelkesedéssel biró tagtársak fognak hozzá a tagszerzés munkájához, akkor ez a lépés újabb megnövekedést, újabb eredményes terjeszkedést fog eredményezni. California nagyon messze volt még negyven évvel ezelőtt. Ma közelebb van. Ugyanannyi a bennünket Californiától elválasztó mérföldek száma, de az ember közlekedési képessége ez évek alatt annyira megnövekedett, hogy e távolság már távolról sem jelent nehézséget. Mikor California felé nézünk tehát, akkor lépést tartunk a haladó korral s ez a titka minden terjeszkedésnek és növekedésnek. Minél szélesebbre építjük szervezetünk alapját, annál magasabbra emelhetjük rá annak épületét. Ha ez így van, akkor az a gondolat kínálkozik, hogy jó volna más téren is lépést tartani a korral. Hogy csak egyet említsünk, betegsegélyezés terén még mindég ott tartunk, ahol évtizedek előtt tartottunk. Amikor egy munkás ember napi egy dollárért dolgozott és 10 centért kapott egy font finom húst, akkor heti nyolc dollár betegsegély pénz volt, oly összeg, ami a családot átsegítette a betegség idejének anyagi nehézségein. Azóta azonban haladt az idő és a pénz átértékelődött. Ma egy font hús ára ötször annyi s egy munkás napibére ugyancsak ötször annyi. De a betegsegélyt még mindég centekben fizetjük és az érte járó szűkén számított dollárokban kapjuk. Ha tudunk havi $1.40- ért heti $12.00 betegsegélyt adni, akkor semmi akadálya nem lehet annak, hogy $2.80-ért $24.00 betegsegélyt adjunk s ez az összeg nyilván jobban megfelelne a mai árviszonyoknak, melyek végeredményben megállapodottaknak tekinthetők. Ilyen és hasonló újítások ismét újabb lendületet adnának a tagszerzésnek, mert hiszen ma a tagszerzés egyik lényeges megnehezitője az, hogy a tagjelöltek keveslik a maximális betegsegélyt. Az árában nem volna hiba, hiszen a saját tapasztalatai alapján hamar rájön mindenki arra,
