Verhovayak Lapja, 1944 (27. évfolyam, 1-52. szám)
1944-05-11 / 19. szám
1944 május 11 7-ik Oldal Verhovayalt Lapja HÁBORÚ ÉS KÖZVÉLEMÉNY (AZ AMERIKAI MAGYAR SZÖVETSÉG KÖZLEMÉNYE) Eisenhower tábornok, az invázióra készülő szövetséges seregek főparancsnoka igazi hadvezéri géniuszáról tett újra tanúságot, amikor a napokban az amerikai lapkiadókhoz küldött üzenetében azt hangsúlyozta, hogy a háborút csak a közvélemény nyerheti meg. Eisenhower tábornok tisztán látja, hogy nem elég az ellenséges seregek leverése, sőt még megsemmisítése sem, ha nem alakul ki egészséges, eltökélt közvélemény, amely a katonai győzelmeket értékesíteni tudja, egy uj, jobb világ, tartós béke megteremtésére. Ahhoz, hogy egészséges közvélemény alakuljon ki, amely diktálni tudja az államférfiaknak és politikusoknak, hogy milyen alaposzlopokra fektessék az eljövendő világot — elsősorban is arra van szükség, hogy a népek tisztán lássák a nagy világproblémákat. Igazságra szomjuhozik a világ, mert csak az igazság erejével lehet igazi béke világot felépíteni. Az igazságot azonban igen gyakran elrejteni próbálják a népek elől. Mindenhol akadnak önző, kapzsi, hatalomravágyó, soviniszta, imperialista csoportok, amelyek nem felvilágosítani, hanem félrevezetni próbálják a közvéleményt, hogy céljaikat elérjél? s nem törődnek azzal sem, ha pillanatnyi sikereikért gyermekeik, vagy unokáik a legszörnyübb árat fogják fizetni. Nem törődnek azzal sem, hogy ha nem tartós békének, hanerú egy újabb világháborúnak az ágyát vetik meg. Ezek a csoportok sok esetben hatalmas pénzösszegekkel rendelkeznek és igy meg tudják találni az utakat, módokat arra, hogy a közvélemény legszélesebb rétegeit is elérjék. Az amerikai magyarság kis csoport a nagy amerikai életben. De ez a kis csoport is sokat tehet hazájáért, sokat tehet az egész emberiségért, ha ellensúlyozni próbálja azokat az erőket, amelyek újra félre akarják vezetni a közvéleményt. Igen, sokat tehet az amerikai magyarság az emberiség jövőjét megmérgező propaganda ellensúlyozására, ha az általa vallott igazságokat, ha őszinte véleményét, meggyőződését olyan erővel hirdeti, hogy azokat meghallhatják amerikai kormányférfiak és a világ többi nagy államférfiai is. Ennek a kétségbevonhatatlan ténynek a tudatában határozta el az Amerikai Magyar Szövetség igazgatója, hogy a jövőben szélesebb alapokra fekteti, nagyobb arányokban folytatja azoknak az eszméknek a hirdetését, amelyek az amerikai magyarság legszélesebb sorait áthatják. Természetesen minden propaganda első kelléke a pénz. Az igazság terjesztésére is pénzre van szükség. Enélkül nem lehet elérni sem a sajtó, sem a rádió nagy nyilvánosságát. Az Amerikai Magyar Szövetség fennállása óta sohasem fordult az amerikai magyarsághoz pénzgyüjtési kérelemmel. A Szövetség washingtoni irodájának és ügykezelésének fedezésére elegendők azok a centek, amiket a Szövetségbe tartozó egyletek tagsága ad havonta. De most a washingtoni iroda rendes működésén kívül még fokozottabb tevékenységre van szükség. S fezt csak az amerikai magyarság legszélesebb rétegeinek segítségével teheti meg a Szövetség. Igen, arra van szükség, hogy az amerikai magyar társadalom minden egyes tagja, aki hisz azokban az igazságokban, amiket az Amerikai Magyar Szövetség hirdet, tehetsége szerint adjon a Szövetségnek arra a célra, hogy ezeket az igazságokat a legszélesebb körökben terjeszthesse. Józan János meghatva figyelte az Amerikai Magyar Szövetség igazgatóságának tagjait, akik leutóbbi bridgeporti gyűlésükön a pénztárnok első szavára mélyen benyúltak a zsebükbe és siettek befizetni az első adományokat a gyűjtési alapra. S még jobban meghatódott Józan János, amikor értesült arról, hogy egy előkelő amerikai, aki alaposan ismeri a magyar kérdést, száz dollárt adományozott az Amerikai Magyar Szövetségnek, hogy kitűzött feladatait sikerrel folytathassa. “Azért adom ezt a 100 dollárt az Amerikai Magyar Szövetségnek” — mondotta — “mert meggyőződésem, hogy ha a magyar kérdésben nem ismeri fel a közvélemény az igazságot, akkor 35, vagy 30 év múlva újra felrobban a puskaporos hordó a Duna völgyében. Nem a magyar ügyért támogatom az Amerikai Magyar Szövetséget munkájában, hanem az amerikai ügyért. Mert nem akarom, hogy Amerikát egy negyedszázad múlva újra fegyverbe szólítsák.” Ennek az előkelő, áldozatkész amerikainak a szavait bizonyára szivükbe fogják vésni azok az amerikai apák és anyák, akiknek fiai ott harcolnak most a világ minden táján, Uncle Sam dicsőséges seregeiben. S ha szivükbe vésik, Józan János tudja, hogy ők is mélyen be fognak nyúlni tárcáikba és sietni fognak beküldeni adományaikat az Amerikai Magyar Szövetség pénztárnokának, hogy a Szövetség minél hamarabb és minél, nagyobb arányokban folytathassa felvilágosítási munkáját. S hogy senkinek ne okozzon fejtörést, hogy hová küldje a pénzt, jegyezzék fel a következő címet: American Hungarian Federation, Mr. Imre Király, Treasurer, 839 Seventh Street, N. W., Washington 6, D. C. AKIKET LAPUNK HOZOTT ÖSSZE A napokban hivatalos ügyekben a központi irodában járt a 14-ik fiók ügykeze lője, Kari Albert tagtársunk. A hivatalos ügyek elintézése után baráti beszélgetésre került a sor s akkor ő mondotta el a következőket: Katonai szolgálatot teljesítő fia Island szigetén állomásozott. A fiú képét és a címét (akkor még szabad volt) közöltük a Verhovayak Lapjában s ugyanabban az időben egy cikk is jelent meg lapunkban, melyben felhívtuk a Verhovay lányokat, hogy írjanak leveleket katona tagtársainknak. Ennek a felhívásnak tett eleget egy kedves, fiatal tagtársnőnk Morgantownból. Az első levelet a további levelek egész sora követte. Előbb meleg barátság lett a levelezés eredménye, mely azután egymás iránti őszinte ragaszkodássá fejlődött. Hosszú hónapok után a fiatal ember szabadságot kapott. Hazatért és miután családját meglátogatta, azonnal egy másik látogatásra indult — Morgantownba. A fiatalok most már személyesen is találkoztak és a találkozás következményeként a ragaszkodásból — szerelem lett. A fiatalok egybekeltek és reméljük, hogy életük végéig hálásak lesznek a Verhovayak Lapjának, mely összehozta őket. JÓKAI MÓR REGÉNYE: A KÓSZIVÜ EMBER FIAI HELYREIGAZÍTÁS Elkerülhetetlen, hogy egy oly tekintélyes nyomdai munkában, amilyen az egyesületi kalauz kinyomatása, szedési hibák ne forduljanak elő. Sajnálattal jelentjük tehát, hogy a múlt heti számban közölt Kalauzból kimaradt úgy a Senior Order, mint a Junior Order név és cimsorozatábói a következő fiók és annak ügykezelője: 466. PITTSBURGH, PA. Mr. Steven Gábor, 906 Standard Life Bldg., 345 Fourth Ave., Pittsburgh 22, Pa. Tisztelettel kérjük ügykezelő tagtársainkat, akik a KALAUZT kivágták, hogy megőrizzék, hogy vágják ki e számból ezt a kiigazítást és szíveskedjenek azt pótlásként a megjelent kalauzhoz hozzácsatolni. A KÖZPONTI HIVATAL.-v-HÜ FÉRJ “Úgy irigylem tőled a férjedet — mondja Mariska — sohasem láttam, hogy egy másik nőt megnézett volna az utcán.” “Hát igen, ő nagyon ragaszkodó — feleli Juliska — de meg aztán igen rövidlátó is szegény” (Folytatás) Ebben fogyasztottam el életemet. Ebben örökítettem meg nevemet. E néven a jelenkor átka fekszik, de a jövendő áldása ragyog. E névért szenvedett ön oly sokat, Marie, önnek még boldognak kell lenni az életben. A nő zokogása tiltakozott e szó ellen. — Én úgy akarom! — szólt a férfi, és elrántotta tőle kezét. Térjen ön az asztalhoz vissza és írja. Végakaratom ez. — Nőm hat hét múlva halálom után adja kezét Rideghváry Benczének. ki nyomdokomba lépni leginkább érdemes. így leend nyugtom, a föld alatt és üdvöm az égben. — Le rta-e ön, a mit eléje mondtam, Marie. A nő kezéből kihullottt a toll, két kezét homlokára tette és hallgatott. — Az óra végire jár; lebegi a haldokló, küzdve a semmivélet férgei ellen. De “non omnis moriar!” A mü, mit megkezdettem, utánam fenmarad, — Marie! Tegye ön kezemre kezét, és hagyja rajta, mig azt megfagyni érzi. Semmi érzelgés,. semmi köny, én akarom, hogy ön ne sírjon. Nem veszünk búcsút. Lelkemet önre hagytam, s az nem fogja önt elhagyni soha; az számon kérendi öntől minden reggel, minden este: hogyan töltötte ön be azt, amit önnek végső órámban meghagytam? Én itt leszek! Mindig itt leszek. A nő úgy reszketett. A haldokló pedig csendesen egymásra tévé kezeit; töredezett hangon rebegé: — Az óra végire jár ... az orvosnak igaza volt . . . Már nem fáj semmi . . . sötét lesz minden . . . csak fiaim képe világit még ... Ki jösz felém, onnan a sötétből? Állj ott! Ne közelíts! . . . homályos alak . . . Még mondani valóm van itt! Hanem az a nagy homályos alak, mely előtűnt a semmiélet sötétségből, közelitett visszaparancsolhatatlanul, s nem várta meg, mig a nagy, hatalmas kőszívű ember elmondja, mi parancsolni valója van még ezen a világon, s rátette arcára láthatatlan kezét. A nagy, hatalmas, kőszívű ember azután, mikor érezte, hogy e még hatalmasabb urnák engedelmeskedni kell: önként lecsukta szemeit, összeszoritá ajkait, nem várva, hogy segítségére jöjjenek a meghaláshoz, mint más veszendő embernek, és átadta nagy, törhetetlen lelkét a nagy tömlöctartónaké büszkén, vonakodás nélkül, mint illik nemes emberhez. A nő pedig, midőn látta, hogy a végső perc betölt, s férje halva van, odarogyott térdre az íróasztal mellé, s két összekulcsolt kezét a teleirt papírra fektetve, rebegé: “Halld meg uram Isten és úgy bocsásd színed elé árva lelkét! És úgy légy neki irgalmas a túlvilágon, a hogy én fogadom és esküszöm előtted, hogy mind ezen rossznak, a mit ő végleheletével parancsolt, az ellenkezőjét fogom teljesíteni Te előtted! Úgy segíts meg engem, véghetetlen hatalmasságu Isten . . .” . . . Egy emberen túli, egy elképzelhetetlen borzadályu kiáltás hangzott fel a csendben. A felriadt nő rettenve tekintett az ágyánál fekvő halottra. És íme annak elébb lezárt ajkai most nyitva voltak, lecsukott szemei elmeredve, és mellén összefogott két keze közül a jobb, feje fölé emelve. Talán az elköltöző lélek összetalálkozott az égben az utána küldött fogadással, s még egyszer visszafordulva az ég kapujából, a csillagok utjából, megtért porhüvelyéhez, hogy egy halálautáni kiáltással kijelentse végső tiltakozó vasakaratát. A TEMETÉSI IMA. A kőszívű ember temetése csak egy hét múlva ment végbe. (Folytatjuk)
