Verhovayak Lapja, 1944 (27. évfolyam, 1-52. szám)
1944-05-11 / 19. szám
(Verhovay ~ Journal) 72 VOL. XXVII. ÉVFOLYAM 1944 MÁJUS 11 NO. 19. SZÁM MÁJUSI VALLOMÁS Május, óh, illatos, üde május . . J Valamikor de vártalak, de készültem jöveteledre, de forrón zártalak szivemre, de nagyon szerettelek, mikor megérkeztél Ruhád tiszta fehér volt, mint a tavasz napsugár . . . mosolyod friss volt mint az ibolya illata, karod tele volt orgona virággal . . . amerre jártál, dal fakadt az ajkakon, felcsillantak a szépnek, felfrissültek a szivek és újra megtanult örülni az életnek az ember . . . Május, óh illatos, üde május... De nagyon csalódtam benned. Tépetten, rongyosan, piszkosan érkeztél el hozzánk ebben az évben. Ruhád alja véres . . . vérmezőkön jártál, tépett testek jajgatás-szaggatta pusztáin lépkedél át . . . Drótsövényeken jöttél keresztül s a drót-tüskék milliói sebeket téptek ragyogó ruhádba . . . Napsütés-mosolyod gyilkos szerszámokat ontó gyárak fekete füstjében szürkült el ... A füst, szén és acél tobzódó omlásában született mérgezett füst megfojtotta orgonavirágaid illatát. ,. még ki sem nyíltak s már is sárgán hervadnak.... Amerre jársz, nem ibolyákat hintesz az útra . . . Kezeidből sárga cédulák hullanak . . . élethirdető ibolyák helyett sebesülést, halált, jajt hirdető táviratait egy halálos tavasznak . . . Ruhád véráztatta szegélyére anyák könnye, apák kormos verejtéke hull . . . '4 Május, óh, illatos, üde május . . .! Hová lett ifjúságod, hová lett mosolyod, hová lett illatod, hová lett szépséged? í ? Három éve még Te voltál a Tavasz királynője . . . s ma a hervadás, a halál \ fáradt hírhozója lettél. Üde arcod megráncosodott, mosolyod szorongássá vált, szemed csillogása könnyektől homályos . .. Három év alatt negyven évet öregedtél . . . i három év alatt tél anyó lett belőled . . . Szerelmed meddő lett, mint síéit épeit, szerelj mesék vágyódása . . . Csókodból kihullott a beteljesedés mámora, mint azokéból a szerelmesekéből, akik hét tengeren át küldik egymás felé tikkadt ajkaik vallomásait . . • I'** Május, szerettelek, de most nem szeretlek. Kisértet lettél . . . hazajáró** lelke régi boldog időknek . . . s borzongva fogadlak . . . Menj el kérlek, múlj el, ne tarts j ki oly soká. Adj helyet hamar a júniusnak, a júliusnak, s a többi hónapnak. Tudom már, hogy mind csak kisértete lesz egy boldogabb múltnak. Tudom, hogy már egyik sem lesz az, ami volt. Junius szellője halálhörgést hoz majd. Julius aratása embermilliók kenyérért epedő éhségében keseredik meg. Augusztus fanyar gyümölcsöket i érlel. Szeptember völgyi virágait elhervasztja a siető tél előre rohanó széle. I * Menj él, Május, dalt nem fakasztasz ajkamon, csak fogcsikorgatást. Bezárom I zongorám, nem nyitom ki többet, ne zengjen belőle dal . . . Bezárom lelkem, ne árad- I jón bele vérfüstben megszűrt hervadt napsütés. Majd csak akkor dalolok újra . . . majd csak akkor nyitom ki zongorám . . . majd csak akkor tárom ki újra ajkam. . . ha uj ruhában, uj mosollyal, uj virágokkal, uj illattal jössz el, mint egykor, virágzó Május. Majd csak akkor, ha elnémulnak az ! ágyuk, elhallgatnak a haláltgyártó gépek s a szelek a béke harangszavát hozzák. Akkor majd újra szeretlek . .. akkor majd újra marasztallak ... de addig . . . menj, siess Május, siess, Junius, Julius, siessetek hónapok . . . hogy vége legyen előbb ennek a I halálos tavasznak . . . vége legyen a nagy várakozásnak, vége legyen a nagy fényé- I getésnek, vége legyen annak a véres hazugságnak, hogy te, Május, a tavaszt, az életet t hozod . . . Tisztelgünk a Verhovay édesanyák előtt A múlhatatlan hálaérzés örökillatu szekfü-csokrával adunk tiszteletet édesanyáinknak. S mi, Verhovayak, még külön tisztelettel adózunk a mi saját családunk tagjai édesanyáinak, akiknek szeretete és hűsége nélkül sohasem lettünk volna az*zá, amik lettünk. Tisztelgünk azoknak a Verhovay édesanyáknak, akik szüntelen gondossággal és végtelen takarékossággal megtartották az egyesület tagjai között a férjeiket, családjuk fejét, gyermekeik apját s igy az anyai szív örökké tervező előrelátásával gondoskodtak gyermekeikről. Aki végigharcolta a depressziós évek gondjainak keserves háborúját, az tudja, hogy majdnem minden egyes megmaradt tagért azoknak az anyáknak jár a hála, akik a szűk garast az élére állították s hétről-hétre kuporgatták, úgy, hogy az egyesületet nem hagyták el mégsem. A legtöbb magyar családban az anya gazdálkodik az apa keresetével s azokban az időkben művészet volt és önfeláldozás kellett ahhoz, hogy valaki e feladatoknak megtudjon felelni. Ha egyesületünk megteremtői bányászok voltak és terjesztői derék munkásemberek, megtartói között első helyen állanak a Verhovay édesanyák s ennek az elismerésnek illatos szekfüszálát asztalukra tenni Anyák Napján szivbéli kedves kötelességünk. Tisztelgünk azontúl 5,000 Verhovay legény édesanyjának, akinek a “Megkülömböztetett szolgálatért járó érdemkereszt” dukál, mert azonkívül, hogy férjhez menésük első órájától fogva szüntelenül dolgoztak, s gondozták családjukat önmagukról mindég elfeledkezve, oly katonákat neveltek ennek a hazának, akiknek teljesítményeire kivétel nélkül büszke lehet minden amerikai magyar, de még minden ősamerikai is. Ezeknek az édesanyáknak a sorai között igen sokan vannak akiknek mindvégig idegen maradt... ennek a földnek a nyelve, és gondolkozása. Nem azért maradt idegen, mert nem lett volna képességük vagy kedvük azt megtanulni. Hanem azért, mert aki hetenként háromszor, sőt még többször házimunkára kijár, vagy 10—12 burdost tart s közben főz, mos, vasal és takarít a férjére s öt-hat gyerekére; aki tehát hajnali három órától közel éjfélig dolgozik napnap után, hétről-hétre,- évről-évre, vég nélkül, annak egyszerűen nincs ideje és nincs ereje megtanulni egy idegen nyelvet. S mégis, bár szivükben és gondolkozásukban ezek a magyar édesanyák megmaradtak annak, amik voltak, mikor Amerikába jöttek, mégis AMERIKAIAKAT neveltek fiaikból, oly amerikaiakat, akik szivük szabadságszeretetének minden lelkesedésével fordulnak a világ elnyomói ellen és hősei lettek az emberi szabadságért folyó világháborúnak. Az amerikai magyarság legnagyobb jótevői ezek az édesanyák voltak, akik csak a Verhovay családból ötezer katonát adtak a hazának, ötezer katonát, aki megmutatja Amerika népének, HOGY MIT NYERT A BEVÁNDOROLT MAGYAROKKAL! Az el nem múló hálának illatos szekfüszálát katonafiaink édesanyáinak asztalára tenni Anyák Napján szivbeli kedves kötelességünk. De az együttérzésnek, a hódolatnak, a könnyezőkkel együtt könnyező szeretetnek érzésével tisztelgünk a Verhovay Segély Egylet NEGYVEN HŐSI HALOTTJA édesanyáinak, azoknak, akik még itt vannak közöttünk úgy, mint azoknak, akiknek magadatott, hogy fiaik előtt térhettek örök nyugovóra. ők nevelték azokat a hős fiakat, akik testükkel fogták fel a dühödt ellenség legvadabb támadását s társaikért életüket és vérüket ontották, ők nevelték azokat a bátor hősöket, akik szembe tudtak menni a halállal, mig az kezet nem fogott velük, ők azok, akik az amerikai magyarság becsű-
