Verhovayak Lapja, 1944 (27. évfolyam, 1-52. szám)
1944-03-23 / 12. szám
(Verhovay Journal) 31 VOL. XXVII. ÉVFOLYAM 1944 MÁRCIUS 23. NO. 12. SZÁiv. Haszon vagy áldozat? Hazánk lakosságából maholnap minden tizedik lélek Uncle Sam katonája lesz és mundérban szolgálja nemzetét. A Verhovay Segély Egyletnek már minden tizedik tagja katonai szolgálatot teljesít. Ahogy ezek a fiatal katonák kimennek a négy világtáj felé harcolni, úgy egyre nő azoknak a száma is, akik többet nem fognak hazatérni. Egyesületünknek ma már 32 tagja halt hősi hálált. De a hősi halottak számának sokszorosa azoknak száma, akik visszatérnek ugyan, de sohasem élhetnek már többé úgy, ahogy addig éltek, mert egy zuhannás, vagy egy robbantás, egy gyilkos golyó vagy éles tőr egész életükre keresztként nehezedő sebet sújtott rajtuk, melynek fájdalmát és nyomorékságát holtuk napjáig hordozniok kell. És megszámlálhatatlan lesz azoknak a serege, akik látható sebet ugyan nem őriznek, de lelkűkben úgy megsérültek, hogy soha többé nem fognak azzal a friss, ártatlan nevetéssel örülni tudni, amivel elindultak, hogy öljenek, vagy — meghaljanak. Nem tudjuk, hogy ki marad ott, nem tudjuk, hogy ki csonkul meg, vakul meg, sebesül meg, nem tudjuk, hogy kinek a lelke roppan meg a harctéren. Előre nem tudjuk, csak azt tudjuk, hogy — sokan lesznek. S ezért csak úgy tudunk gondolni arra a tizenkét millió fiatalemberre, mint az áldozatok végtelen sorára. Túszai ők az emberi jogok megmentéséért folyó harcnak, akik között kényére-kedvére fogja űzni kegyetlenül tizedelő játékát afrontok ezerarcú halál-angyala. Felvetem a kérdést: MIT KAPNAK ŐK AZÉRT, HOGY EZT AZ ÁLDOZATOS SORSOT EL KELL VÁLLALNIOK? Havi ötven dollárt? Ezüstcsillagot, bibor szivet, aranyérmet, tiszti rangot? Lehet-e aprópénzzel, cifra érmekkel megfizetni a fiatal életet, a szem világát, a munkás kéz épségét? Nem lehet! Amit ezek a katonák vállalnak és elszenvednek, az nincs megfizetve ezzel. Az nincs megfizetve semmivel. Azzal sem, amit esetleg leszerelés után kapnak, még akkor sem, ha holtig tartó nyugdijat kapnának, amit úgysem kaphatnak. Ha nincs megfizetve, mért csinálják? Mért harcolnak oly bátran, oly hősiesen? Mért mutatják meg az egész világnak, hogy bár az amerikai katona szeret élni, mégis tud haláltmegvető bátorsággal küzdeni és panasz nélkül meghalni. Miért teszik? Mert a legtöbben világosan tudják és kivétel nélkül mindnyájan érzik, hogy ez a háború oly dolgokért folyik, melyek nélkül az emberi élet sivár, kegyetlen, lelketlen tengődés volna. A legtöbben nem gondolkoznak oly “nagy szavakkal’’, mint “demokrácia”, “népek önrendelkezési joga”, szólás szabadság”, “sajtó szabadság”, “vallás szabadság”. Csak a tanultabbja látja meg e háború színfala mögött az általános emberi problémák egyetemes vonatkozásait. A legtöbben “haza” gondolnak. Arra a jólétre, ami — Amerika. Arra a kedélyes közvetlenségre — ami Amerika. Feleségre, kisgyerekre, menyasszonyra, választottra. És arra, hogy ösztönösen érzik, hogy ha ezt a háborút nem nyernők meg, akkor ezeknek az itthon maradottaknak sokkal nehezebb, valósággal reménytelen élete volna, mint lett mindazoknak, akik akár önként, akár kényszerűségből összeszövetkeztek azokkal, akiknek a diktálás, az erőszak, a vérontás az élet-elemük. Ezeknek a katonáknak nem sok lesz abból, amit csinálnak. A legtöbbjének egy seb lesz egy jutalma, egy holtig kisértő fekete árnyék, egy nagy testi és lelki teher, ami velük hullik majd egykor a sírba. És zúgolódnak ezért a katonák? Panaszkodnak azért, hogy ők “másokért” “ingyen” dolgoznak, szenvednek? A világért sem. Amerikai ember módjára elfogadják a sorsukat és megbirkóznak vele, le győzik azt. A maguk részére nem sokat várnak. Csak azt az egyszerű polgári életet, hogy az maradjon meg nekik úgy, ahogy itthagyták. Azt, hogy azt a lányt, ha hazajönnek, úgy találják, hogy várt rájuk. Azt. hogy a feleség, a gyermek övék legyen, ha majd visszatérnek hozzájuk és elviseljék majd azokat az árnyékokat, me-lyeket ők majd magukkal visznek haza. * * * Az itthoni fronton nem látjuk oly tisztán a másokért való áldozatkészségének megnyilatkozását. Az itthoni frontnak is megvannak a hősei: férfiak és aszszonyok, akik úgy érzik, hogy ők a katonákkal egy csapatot alkotnak: hátvédet, s nem igényelnek maguknak szebb és gazdagabb életet, mint azoknak jut, akik a rókalukakban várják a halált. De sajnos, megvannak az itthoni frontnak a hiénái is. Akik, ha áldozatról van szó, szükölnek, panaszkodnak, nyöszörögnek s akik minden alkalmat megragadnak, hogy maguknak előnyöket szerezzenek. Akik erre a háborúra úgy néznek, mint a meggazdagodásnak egy gyors lehetőségére. Akik ezt a háborút úgy; tekintik, mint egy alkalmat arra, hogy kárpótolják magukat a depressziós évek nincstelenségéért. Nekik mindegy, hogy mi van a fronton. Nekik mindegy hogy milyen eszmék fordulnak kockán. Nekik csak egy frontjuk van: a saját pénztárcájuk és egy eszméjük van, a saját jólétük. Ezen kívül — nem számit semmi és senki. s (Folytatás a 2-ik oldalon) ÉPÍTŐ munkát végzett Egyesületünk igazgatósága Egyesületünk igazgatósága március 13-tól 18-ig, bezárólag tartotta meg rendes tavaszi gyűlését. Az igazgatóságnak minden tagja jelen volt a gyűlés kezdetétől fogva annak végéig, kivéve Phillips Richard, második generációs igazgatósági tagot, aki csak szerdán reggel érkezhetett meg, mert előtte való nap a katonai orvosi vizsgálaton esett át, mely őt “A-l” osztályba sorozva katonai szolgálatra alkalmasnak minősítette. Szabó János központi számvevőt tehát, most egyik igazgatónk is követni fogja a legfontosabb hazafias szolgálat utján. Nem tudjuk még, hogy mikor hívják be egyesületünk legfiatalabb igazgatóját katonai szolgálatra, de bármikor kell is bevonulnia, tudni fogja, hogy egyesületünk minden tagjának legőszintébb jókívánságai fogják kisérni a kötelesség utján. * * * Az egy hétig tartott igazgatósági gyűlésen igazgató tagtársaink jelentős, eredményes munkát végeztek, melynek jellemzésére nem tudunk megfelelőbb szót találni, mint azt, hogy “ÉPÍTŐ’ munkásság volt. Az egyesületet építő s a testvérsegités eszméjét tovább fejlesztő munkát végeztek az igazgatók, akik a TESTVÉRSEGITÉS terén hozott határozataikkal megmutatták, hogy hivatásuk magaslatán állanak, mert egyesületünk vezetésében megadták a testvérsegités programjának az azt megilető, fontos helyet. Egy rövid áttekintésben szeretnénk bemutatni itt azt, hogy mit tett igazgatóságunk azokért, akikkel szemben a testvéri szeretet munkájára vagyunk kötelezve, mint testvérsegltő egyesület. AZ ÖREGEKÉRT... A konvanció óta több helyről érkeztek be az igazgatósághoz oly értelmű kérések, melyek az egyesület elöregedett tagjainak fokozott megsegítését szorgalmazták. Az igazgatóság méltányolta ezeket a kéréseket és a lehetőségek figyelembe vételével egy lépéssel tovább ment ezen a téren. A régi, elöregedett tagjainknak havidij segély formájában való támogatása ügyében hozott igazgatósági szabályzat ugyanis csak azokat a munkaképtelen és havidijak rendes fizetésbe képtelen tagtársakat jogosította fel havidij segélyre, akik kötvényük TELJES tartalékát kölcsön formájában már felvették. Az igazgatóság most enyhített ezen a feltételen és kimondotta, hogy a munkaképtelen és havidijakat rendesen fizetni nem tudó tagtársak már akkor kérhetiik a havidij segélyt, ha kötvényük tartaléka EGY ÉVI HAVIDIJAK ÖSSZEGÉRE csökkent a kötvényt terhelő kölcsön következtében. Az az elöregedett, munkaképtelen és anyagi helyzeténél fogva havidij fizetési kötelezettségének megfelelni nem tudó tagtárs, aki kötvényét már annyi kölcsönnel terhelte meg, hogy egy évi havidijának összegére csökkent a kötvény tartaléka már igényelheti a havidij segélyt. Nem kell tehát a kötvény tartalékát teljesen kimerítenie kölcsön formájában! E határozat következtében elöregedett tagtársaink, ha egyéb feltételeknek megfelelnek, előbb jogosultak a havidij segélyre s mivel kötvényük tartalékát magasabb összegben hagyja meg az igazgatósági határozat, biztosításuk értéke is magasabb marad. A FIATALOKÉRT . . . Tanulni vágyó fiatal tagtársaink tanulmányi segély; utján való támogatásában is egy lépést tett Igazgatóságunk — előre. Erre alkalmat adott Nt. Dienes Barna, chicagói ref. lelkész személyes látogatása, mely alkalommal az Elmhurst, Ill.-i egyetemmel kapcsolatban tett előterjesztést igazgatóságunknak. S ez előterjesztés alapján igazgatóságunk úgy döntött, hogy ezentúl egy-egy olyan diáknak,
