Verhovayak Lapja, 1943. július-december (26. évfolyam, 26-53. szám)
1943-10-21 / 43. szám
1943 október 21 21-ik oktal % gatás végett maga elé idézni. Az érdekelt felek: Bencze János kp. titkár, Cher Ferenc kerületi szervező, Fáy Fisher Andor, Soós József, Barsi András, Puskás Sándor és Vészi László. Először Bencze János központi titkárt hallgatta ki a bizottság, aki teljes egészében ismerteti a Cher Ferenc fegyelmi ügyében történt összes mozzanatokat, amik az ügy kezdete óta mostanáig történtek. Egyben jelentést tesz azon kiküldetéséről is, mely szükségessé vált az 52-ik fiók székhelyére, New Brunswick, New Jersey-be és ott a kellő vizsgálat megejtéséről. Erről a hivatalos iratok is tanúskodnak. Minden kérdésre, amit a bizottság tagjai feltettek az üggyel kapcsolatban, Bencze János készségesen és jóakaratulag válaszolt. Utána következett a többi fentnevezett beidézettek kihallgatása. Az összes beidézett tanuk kihallgatása után a Fellebbezési Bizottság az alábbi határozatot hozta: HATÁROZAT: “A Fellebbezési Bizottság kimondja, hogy Cher Ferenc fegyelmi ügyében az első fokú hatóság, a Verhovay Segély Egylet Igazgatósága ez ügyben hozott határozatát jóváhagyja. A Fellebbezési Bizottság kéri a központi hivatalt, hogy találjon utat és módot arra, hogy Cher Ferenc kerületi szervező és Perduk György, az 52-ik fiók titkára között a félreértésen és meg nem értésen alapuló, nem testvéries Verhovayakhoz illő barátságtalan viszony egyszer és mindenkorra megszűnjön, melynek megszüntetésével egyletünk javát és haladását szolgálják” A Fellebbezési Bizottság ezzel a maga részéről ezt az ügyét lezárta. Elnök a gyűlést este 6 órakor, másnap reggel 9 órára napolta el. Hitelesítjük: KOLOZSVÁRY KÁLMÁN, biz. elnök, POCSIK JÁNOS, bizottsági jegyző, PAPP GÁSPÁR, delegátus, FEDÁK JÁNOS, delegátus. FOLYTATÓLAGOS JEGYZŐKÖNYV Felvétetett a Fellebbezési Bizottság 1943 szeptember hó 17-én tartott gyűléséről. Elnök a gyűlést délelőtt 11 órakor megnyitja. A névsor felolvasása után a bizottságba be lett osztva a mukája végeztével más bizottságokból átjött: Molnár Zsigmond, Mrs. Mary Pularski, Csonka János és Benczúr Dezsőné. Ezek megtörténte után elnök felkéri a bizottság jegyzőjét, hogy olvassa fel az előbbi jegyzőkönyvet, mely felolvastatott és tudomásul vétetett’. Elnök felteszi a kérdést, van-e a bizottságnak kifogása a bizottság jegyzőkönyvileg hozott döntése ellen. Felelet: nincs. Ajánlva és egyhangúlag elfogadva. Hitelesítik: Kolozsváry Kálmán elnök, Pocsik János jegyző, Papp Gáspár és Fedák János bizottsági tagok. A Fellebbezési Bizottság elé került Veréb István tagtárs ügye, melyben a központi főtitkártól kér felvilágosítást a bizottság. Ez megtörtént s tudomásul szolgált. Úgyszintén a bizottság kihallgatta Nyers Istvánt, a 209-ik fiók körében tett vizsgálat ügyében. Ezt követőleg a Fellebbezési Bizottság kimondja, hogy: HATÁROZAT: Veréb István kérése jogos és utasítja a központi hivatalt a kérdéses napidij és útiköltség kiutalására. Elnök a gyűlést este 6 órakor bezárja. Hitelesítjük: KOLOZSVÁRY KÁLMÁN, biz. elnök, POCSIK JÁNOS, bizottsági jegyző, PAPP GÁSPÁR, delegátus, TÓTH JÁNOS, delegátus. FOLYTATÓLAGOS JEGYZŐKÖNYV Felvétetett a Fellebbezési Bizottság 1943 szeptember hó 18-án délelőtt tartott gyűlésén. Elnök a gyűlést reggel pontosan 9 órakor megnyitja. A bizottság elnöke bejelenti, hogy Tury Miklós tagtársunk, a 292-ik fiók (Manville, N. J.) nevében Puskás Sándor delegátus által kérelmet terjesztett a bizottság elé. Felolvastatott Puskás Sándor levele, melyben Tury Miklós tagtársunk azt kéri, hogy a betegsegélyző osztálynak, amelynek a hadseregbe történt bevonulása előtt már tagja volt, újra tagja lehessen. Az ügyben a következő határozat hozatott: HATÁROZAT: “A Fellebbezési Bizottság kimondja, hogy a Tury Miklós ügyében az Igazgatóság által hozott határoztot jóváhagyja és Tury Miklós tagtársat az általa ismert feltételek mellett jogaiba visszahelyezi.” Megnyugtatásul mindazoknak a tagtársaknak, akik kérelmükkel, vagy panaszukkal a Fellebbzési Bizottsághoz fordultak és akiknek javára e bizottság határozatot nem hozhatott, nyugodjanak meg a bizottság igazságos döntésében és a bizottság által ajánlott szabályszerű módot használják fel. A Fellebbezési Bizottság ezzel munkáját elvégezte. Bizottsági elnök megköszönte a bizottsági tagoknak odaadó, lelkiismeretes munkásságát, Isten áldását kérve mindnyájunkra s a Fellebbezési Bizottság ténykedését befejezettnek nyilvánítja azzal a megjegyzéssel, hogy ha a nagygyűlés folyamán bármikor valami kérelem, avagy panaszos ügy kerülne a bizottság hatáskörébe, a bizottság ismét össze lesz hiva. Elnök a gyűlést 12 óra 30 perckor bezárja. Hitelesítjük: KOLOZSVÁRY KÁLMÁN, biz. elnök, POCSIK JÁNOS, bizottsági jegyző, PAPP GÁSPÁR, delegátus, TÓTH JÁNOS, delegátus. FOLYTATÓLAGOS JEGYZŐKÖNYV mely felvétetett 1943 szeptember hó 23-án, este 8 órai kezdettel a Fort Pitt Hotel Parlor “H” termében. Jelen vannak a Fellebbezési Bizottság összes tagjai. Bizottsági elnök bejelenti Dr. Bárdolynak panasz levelét, amelyet a központi titkár adott át a bizottság elnökének. A Fellebbezési Bizottság elé kerül Dr. Bárdoly Imre panaszlevele, amelyet a nagygyűlés elnökéhez címzett. A levél tartalma a New Yorkban székelő Verhovay Fiókok Közös Verhovay Otthona, valamint Hattayer József delegátus tagtársunk sérelmét tárja fel. A Fellebbezési Bizottság előtt Hattayer Józsefet meghallgattuk, valamint Siket Imre igazgatót is. Meghallgatásuk után a Fellebbezési Bizottság azon nehéz helyzetbe került, hogy Hattayer József és Dr. Bárdoly Imre panasz ügyében végleges döntést nem hozhatott. Ajánljuk nevezett tagtársaknak a Verhovay Segély Egylet szempontjából tegyenek félre minden személyes sérelmet és feledjék el a történteket. A központi hivatalt felkérjük azon közreműködésre, hogy a New Yorkban székelő Verhovoy fiókok tisztviselői és tagjai között segítsen a tartós békét előmozditani és azt szorgalmazni. Mivel a bizottságunknak nem állott módjában ebben az ügyben végleges döntést hozni, határozatilag kimondjuk, hogy ezen ügyet ezzel lezártnak tekintjük. Az Igazgatóság ezen ügyben hozott határozatát jóváhagyjuk. A bizottság elnöke a gyűlést este 10 óra 30 perckor bezárta, azzal a megjegyzéssel, hogy a Fellebbezési Bizottság minden elébe került Fellebbezési vagy panasz ügyet a leglelkiismeretesebb és a legigazságosabb utón igyekezett elintézni. Hitelesítjük: KOLOZSVÁRY KÁLMÁN, biz. elnök, POCSIK JÁNOS, bizottsági jegyző, TÓTH FERENC, delegátus, PUSKÁS MIHÁLY, delegátus. 314. ) Tíz percnyi szünet után elnök a gyűlést újra megnyitja s elrendeli az Igazgatósági jelentés tárgyalását. 315. ) Mivel a nagygyűlés külömböző bizottságai az Igazgatósági jelentést annak részleteiben letárgyalták és a külömböző pontjait elfogadták, a konvenció a jelentésnek csak azon részeivel foglalkozik, amelyeket a bizottságok még nem tárgyaltak le. 316. ) Igazgatósági jelentés, 1 oldal, 3-ik bekezdését nagygyűlés jóváhagyólag tudomásul veszi. __________________V erhovayak Lapja _____________________ 317. ) Igazgatósági jelentés a) pont alatt idecsatoltatott. 318. ) Nagygyűlés egyhangúlag kimondja, hogy a gyermek osztály tagjainak továbbra is éppen úgy kifizeti az esedékes osztalékot, mint azt eddig tette. 319. ) A nagygyűlés 105 igenleges, 16 nemleges és 1 semleges szavazattal kimondja, hogy a “Senior Order” tagjainak a mindenkor esedékessé váló osztalék továbbra is fizetessék ki, de egyben elrendeli, hogy a kisebbség indítványa is vétessen jegyzőkönyvbe. A kisebbség indítványa, amelyet a nagygyűlés nem tett magáévá, a következőképpen hangzik: “That all payable dividens be held in a ' special reserve during the present war, and if our casulties do not effect our mortally fund, these accumulated dividens be paid to the respective members.” 320. ) Révész Kálmán kp. számvevő kérésére nagygyűlés kimondja, hogy a 319.) pont alatt említett határozat végrehajtási részleteit illetőleg az Igazgatóság vegye figyelembe a biztosítási szakértő véleményét. 321. ) Nagygyűlés ezek után az Igazgatóság jelentését, annak minden részletében elfogadja és azt tudomásul veszi. 322. ) Ellenőrző Bizottság jelentését, mivel azt már a Pénzügyi Bizottság jelentése során annak részleteiben is letárgyalta a nagygyűlés — a konvenció jóváhagyólag elfogadja. 323. ) Következik a vegyes ügyek tárgyalása. A nagygyűlés az Egyesület erkölcsi tevékenységeire vonatkozó intézkedéseket a központi hivatal, illetve az Igazgatóság hatáskörébe utalja. 324. ) Nagygyűlés kimondja, hogy az elhalálozott és elhalálozandó kp. tisztviselőinek emlékét a központi hivatalban kifüggesztendő fényképpel örökíti meg. 325. ) Elnök bejelenti, hogy az uj tisztikar megválasztása az 1939-ben elfogadott és alkalmazott módozatok és keretek között fog végbemenni. 326. ) Elnök a gyűlést 1 órakor berekeszti. * 327. ) Gyülésvezető elnök a nagygyűlést délután 2 óra 10 perckor ismét megnyitja. Mindenki jelen van. Dienes László átveszi a jegyzőkönyv vezetését. 328. ) Az uj indítványok s a konvenció ideje alatt beérkezett ügyek tárgyalását tűzte elnök napirendre. 329. ) Olvastatott Nt. Dienes Barna, ref. lelkész, a Chicago, Ill.-i Elmhurst College magyar tanszéke tanárának e jegyzőkönyv 62-ik pontjában említett s élőszóval is a nagygyűlés elé terjesztett kérelme, mit a nagygyűlés az igazgatóság hatáskörébe utalt. 330. ) Tárgyaltatott Alexa Istvánnak, a 11-ik kerület delegátusának Dán Sándor tagtárs sérelmes ügyében tett előterjesztése, mit a nagygyűlés az Igazgatóság hatáskörébe utalt. 331. ) Tárgyaltatott Séra Imre delegátusnak a “Hospitalization Plan” bevezetése iránti javaslata, amit a nagygyűlés az Igazgatóság hatáskörébe tett át. 332. ) Csont Erzsébet delegátusnak a magyar iskolák pártolása és segélyezése iránta kérelmét a nagygyűlés magává tette s az Igazgatóság figyelmébe ajánlja. 333. ) Olvastatott a McKeesport, Pa.-i 226-ik fiók kérelme, Pavuk Géza ügykezelő segélyezése ügyében, mit a konvenció az Igazgatóság hatáskörébe tett át.