Verhovayak Lapja, 1943. július-december (26. évfolyam, 26-53. szám)
1943-07-29 / 30. szám
\ 2943 julius 29 A Pittsburgh! Magyar Ünnep Verhovayak Lapja. 5-ík Oldal Megalakult a Pittsburgh! helyi War BokkíI Bizottság Hazelwoodon Julius 22-én, csütörtökön délben adták át rendeltetésének az amerikai magyar hadikötvény árusító bódét, Fittsburghban. Az ünnepély a Pittsburgh város szivében lévő City- County Bldg, előtt zajlott le, igen nagy sikerrel. Valóban olyan volt, hogy megálltak a járókelők, hatalmas csoport hallgatta a programot és bondok eladásával is igen nagy eredményt értek el. Az ünnepélyre Mrs. Francis Tarnapowitz, a Treasury Dept, itteni kirendeltségének egyik vezetője, — a magyarok őszinte barátja, — megszerezte a “Nirella Band” pompás zenekart és Martha O'Brien énekmüvésznőt, valamint két rádió bemondót, Ken Hildebrand és Bob Prince-t. Ez a két utóbbi vezette a műsort, ők árverezték el a magyar hölgyek által felajánlott értékes tárgyakat. A műsoron szerepelt a Pittsburgh vidéki magyarság kitűnő énekese, Demes Ferenc is Duquesneből, aki zenekari kísérettel adott elő hazafias dalokat. A megnyitás után Borshy Kerekes György, a bódét adományozó Amerikai Magyar Ref. Egyesület szervező titkára vette az első bélyeget. Azután sorban bemutatták a Nyugat Pennsylvaniai Magyar Hadikötvény Bizottság vezetőit: Tóth G. János elnököt, Nt. Rettman Farkas és Tusai B. Mihály alelnököket, Mazura Istvánná titkárnőt, De Markus Lajosnét, a női bizottság elnökét és Urbán Józsefné társelnököt. Tóth G. János elnök a bizottság nevében üdvözölte az ünnepélyen megjelent Amerikai Magyar Szövetség igazgatóságát és bemutatta Dr. Szappanyos Béla orszá-Pfc. JOSEPH NAGY NAGY JÓZSEF, a Pittsburgh, Pa.-i 376-ik fiók tagja, aki jelenleg a Csendes Óceán valamelyik frontján teljesít szolgálatot. gos elnököt, Detroitból, valamint az igazgatóság tagjait. Nt. Urbán József esperes kitűnő angol beszédben mutatott arra, hogy mit tettek és mit tesznek magyarjaink a háború érdekében mindenütt: munkahelyeiken, mozgalmakban, ahol áldozatokat kell hozni. Nt. Dr. Ujlaky Ferenc, az Amerikai Magyar Ref. Egyesület elnöke, Dr. Szappanyos Béla, az Amerikai Magyar Szövetség országos elnöke beszédeikben a legnagyobb elismeréssel illették a bizottság eddigi rövid működését. A közel kettőszázezer dollár értékű hadikölcsön eladását. Az ünnepély szépségét és sikerét nagyban emelték a feltűnően nagy számban megjelent magyar ruhás hölgyek. Szivet-lelket gyönyörködtető látványt nyújtottak magyar asszonyaink, leányaink. És lelkes magyar hölgyeink kitettek még azzal is, hogy értékes adományaikkal elősegítették a bondok eladását. öt derék magyar asszony, McKeesport-i “kapitányok” mind: Jakab Károlyné, Bartus Mihályné, Nagy Sándcrné, Fury Dánielné és Németh Árpádné közösen egy remek magyar babát készítettek. Pittsburgh egyik legelőkelőbb hölgye: Mrs. H. J. Heitz vitte azt haza egy másik babával együtt, melynek készítői: De Márkus Lajosné és Nt. Urbán Józsefné voltak. Mrs. Heinitz huszonötezer dollár ára bondot vásárolt s a két babát kapta ráadásul. Révész Kálmánná által készített eredeti baba De Márkus Lajosé lett, aki $2,100.00-ért vásárolt bondokat. Stipkovics Nándorné Mc Keesportról egy csinos fiú babát készített. Úgy ezt, mint a Szabó Józsefné által adományozott gyönyörű ágy takarót, valamint az özv. Gál Istvánná . által készített babát is Bak Andrásné, McKeesport, nyerte el négyezer dollárért vásárolva bondokat. A szép holmikat leánya után küldi Afrikába, aki ott mint ápolónő szolgálja hazánkat. Ladányi Gáborné, Homestead egy hat fontos sonkát, Nt. Szabó Antalné, Homestead, egy matyó asztal térítőt, Krotos Andrásné, Duquesne, egy asztalterítőt adtak a siker fokozása érdekében. A közel három óráig tartó ünnepség egyike volt a legszebbeknek amit valaha a A Pittsburgh városából diadalmas útjára elindult Nyugat-Pennsylvaniai Amerikai Magyar War Bond Bizottság pittsburghi helyi ősz tálya is megalakult julius 23-án, pénteken este a hazelwoodi Magyar Otthonban. Pittsburghban az Egyházak és Egyletek Nagybizottsága vette át ennek az ügynek a vezetését abban a meggyőződésben, hogy ezt a munkát oly testületnek kell végeznie, mely minden felekezeti, társadalmi és politikai külömbség felett állva egyesíti magában a város Az Amerikai Magyar Szövetség igazgatósága julius 22-én csütörtökön, rendes félévi gyűlését tartotta meg Pittsburgh, Pa.-ban a Verhovay Segély Egylet központi tanácstermében. A gyűlésen jelen voltak: Dezső János, Dr. Szappanyos Béla, Daragó József, Lengyel Ignác, Dr. Ujlaky Ferenc, Király Imre, Dr. Kerekes Tibor, Walkó János, Msgr. Eördögh Elemér képviseletében Nt. Borshy Kerekes György, Nadányi Pál, Gombos Zoltán, Gobozy István, Dr. Márk Béla, Fiók Albert, Révész Kálmán. Az igazgatósági gyűlés letárgyalta a legutóbbi összejövetele óta felmerült ügyeket, meghallgatta Dr. Kerekes Tibor ügyvezető titkár, valamint Király Imre központi pénztárnok jelentését s azt tudomásul vette. Az igazgatóság foglalkozott egy new yorki rádióállomás kommentátora és bizonyos sajtótermékek által a köztudatba bocsájtott alaptalan és aljas rágalmakkal, melyek a Szövetség múltjára, jelenlegi működésére s igazgatóira 4 egyes tagjaira vonatkoztak. Beható tárgyalás után az igazgatóság tökéletes szolidaritást vállalt a megrágalmazott személyekkel (Daragó József, Ujlaky Ferenc, Msgr. Eördögh Elemér, Dezső János, Borshy Kerekes György és Rév. Csernitzky István), akiknek integritásáról, amerikai hűségéről meg van győződve, az igazgatóság úgy határozott, hogy a rá-Pittsburgh és környéki magyarság rendezett. Büszke lehet rá az egész magyarság! Köszönet és hála azoknak, akik a siker érdekében önzetlenül és lelkesen anynyit dolgoztak és fáradták! magyarságának minden rétegét. A Bizottság elnöke lett: Mészáros György, a Nagybizottságnak is elnöke s titkára lett Téglássy Pál, a Nagybizottságnak is titkára. Bizottsági tagok: Kádár Miklós, Bartók Ferenc és Elek Lajos. E tisztviselők vezetése mellett indul meg most már határozott léptekkel Pittsburghban is a szervezési munka. Ebben a munkában eddig a rekordot Kádár Míklósné tartja, a női bizottság egyik tevékeny kapigalmazás ügyében a megfelelő intézkedéseket haladéktalanul folyamatba teszi. A szabadságától és függetlenségétől megfő sztott lengyel nép elnökének, Sikorsky tábornoknak halála alkalmából az igazgatóság részvétnyilatkozatot intézett a lengyel nép washingtoni képviselete utján a Londonban székelő lengyel kormányhoz. Mély részvétéről biztosítva azt a názi rabigában szenvedő nemzetet, amelynek történelmi múltja oly sokszor volt szoros kapcsolatban a magyar nép történelmével. Az Amerikai Magyar Szövetség igazgatósága délben részt vett a Nyugat Pennsylvaniai Amerikai Magyar War Bond Bizottság bódéjának ünnepélyes megnyitásán s az avatás alkalmával Dr. Szappanyos Béla, országos elnök tolmácsolta az Amerikai Magyar Szövetség üdvözletét. A délután folyamán megjelent az igazgatóság gyűlésén Edward B. Hitschcock U. S. Treasury Department idegen nyelvű osztályának vezetője, Washington, D. C., kérve az Amerikai Magyar Szövetség vezetőségét és annak tagjait, hogy minden erejükkel a közel jövőben megindítandó harmadik hadíkölcsön kampány mellé álljanak és meghívta az Igazgatóságot a julius 23-án tartott általa összehívott gyűlésre. Az Igazgatóság biztosította Mr. Hitschcockot, az amerikai magyarság áldozatkészségéről s közölte vele az Amerikai Magyar Szövetség igazgatóságának tervezetét, melynek alapján amerikai magyar részről a kampány legsikeresebben levezethető lenne. A gyűlés este 7 óra után ért véget. tánya, kit többekkel együtt a Nyugat Pennsylvaniai Bizottság bízott meg azzal, hogy Bondok jegyzésének gyűjtésében és bélyegek árusításában, mint egy általa választott csoport kapitánya működjön. Mrs. Kádár egymaga eddig HÉTEZER dollár értékű War Bondot adott el. Eltekintve attól a hatvanezer dollár értékű Bondtól, amit a War Bend bódé felavatása idején jegyeztek, a Pittsbmgh-i helyi bizottság javára, eddig TIZENÖTEZER DOLLÁR értékű kötvényt irtunk. Felszólítjuk most már Pittsburgh m a g y a rságát, hogy a Pittsburgh-i War Bond Bizottsággal egyakarattal együtt működve mindent tegyenek meg, hogy Pittsburgh elhagyja és messze felülmúlja azokat a nagyszerű ered ményeket, melyeket már eddig kisebb magyar telepekről, mint Duquesneből, Homesteadről, McKeesportról, Johnstownból, Windberről jelentettek. Mindazok, kik a most következő 30, 60 vagy 90 napon belül War Bondot szándékoznak vásárolni, kérjenek a bizottság bármelyik tagjától egy megajánlási lapot és azt kitöltve adják át a helyi bizottságnak, mert a magyarság csak oly Bondok után kap elismerést, melyek igy lettek bejelentve. Végül felhívjuk pittsburghi testvéreinket a Wood St.-en, közvetlenül a Diamond utca sarkánál felállított Magyar War Bond bódéra, ahol egész nap magyar nőtestvéreink árusítják a bélyegeket. Látogassuk meg a bódét, növeljük annak forgalmát és ha arra járunk, vásároljunk legalább néhány bélyeget, hogy ezzel is segítsük ügyünket. A dicsőséges példák előttünk vannak. Az immár megszervezett pittsburghi magyarság elindulhat most már, hogy áldozatkészségének már eddig is számtalan hazafias és kulturális terv megvalósításában megteremtett tradíciójának újból megfeleljen. Ne felejtsük el, hogy ezzel nemcsak amerikai hazánkat segítjük és nem is csak derék katonáinkat, hanem az óhazai magyarságot is, mert annak a náci járomból való felszabadulását csak Amerika és a Szövetségesek győzelme hozhatja meg. RETTMAN FARKAS, a Nyugat Pennsyivaniai Amerikai Magyar War, Bond Bizottság alelnöki Az Amerikai Magyar Szövetség Igazgatósági Gyűlése