Verhovayak Lapja, 1943. július-december (26. évfolyam, 26-53. szám)
1943-12-30 / 53. szám
TWO SECTIONS (Yerhovay Journal) 31 VOL. XXVI. ÉVFOLYAM 1943 DECEMBER 30 NO. 53 SZÁM ÚJÉVI KÖSZÖNTÉS Így szeretnénk kezdeni e köszöntést: “Boldog Újévet kívánunk egyetemlegesen minden magyar szót is olvasó testvérünknek, Amerika magyar származású polgárságának, felekezeti, politikai és osztálykülömbség nélkül. Boldog Újévet kívánunk különösképpen a Verhovay Segély Egylet minden egyes tagjának, családjának, hozzátartozóinak. Boldog Újévet Kívánunk egyházak, egyletek tagjainak, a testvéregyleteknek és mindazoknak, akiket barátainknak érzünk.” Így szerettük volna kezdeni ezt a köszöntést. De nem lehet. Nem lehet “boldog” újévet kívánni 1944 január 1-ének reggelén. Nem lehet — mert 1944 minden tekintetben rendkívüli év lesz, de egy bizonyos: “boldog” nem lesz ez, az Urnák 1944-ik esztendeje. Nem lesz boldog leg főképen azért, mert ebben az évben már tizenkét millió fiatalember, fiú, férj és apa lesz távol otthonától. És ebben az évben ennek a tizenkét milliós hatalmas haderőnek legnagyobb része már átkerül tengerentúlra: ki északra, ki délre, ki keletre, ki nyugatra.Tizenkét millió férfi és a velük menő sok ezer főnyi női sereg ugyanannyi családnak jelent szüntelen aggodalmat, szüntelen félelmet, szüntelen álmatlanságot. Nemlehet boldog az az év, melynek egyetlen napján sem láthatják az anyák milliói fiaikat, feleségek milliói a férjüket, gyermekek milliói az apjukat. De nem lesz boldog az az év már azért sem, mert ez az év lesz a legnagyobb, legsúlyosabb, legvéresebb ÁLDOZATOK éve. A hadvezetőség nyíltan megmondja, hogy fekete napoknak nézünk elébe. Minél nagyobb áldozatokat hozunk meg a harcmezőn — és itthon — annál rövidebb lesz a háború és annál kevesebb lesz az egész háború áldozatainak összes száma. Az Uj esztendő legelejére lehet várni a Nyugateurópai front megnyitását. Az Olaszországban folyó keserves és véres harc mindenkit meggyőzhet arról, hogy a partraszállás nehéz, veszedelmes és súlyos áldozatokkal járó hadmozdulat lesz. Számítanunk kell' arra, hogy 1944-ben igen-igen sok édesanya fogja elsiratni fiait, igenigen sok szerető hitves fogja elveszíteni férjét, igen-igen sok gyermek fog idő előtt, hadi-árvaságra jutni. Ezt a háborút végig kell harcolni és meg kell nyerni. De a győzelem verejtékbe, könnybe és vérbe fog kerülni. És a verejték, a könny, a vér — lesz osztályrészünk 1944-ben. Mindez elkerülhetetlen tény, mellyel épp oly bátran és öntudatosan kell szem benéznünk, mint ahogy Salernonál és Tarawa-nál a partraszálló katonák szembenéztek a biztos halállal. De e tényekkel szembenézve nem lehet “boldog” újévet kívánni. Csak némán, szeretettel, az eljövendő szomorúságok előre érzett részvétével kezet szorítani. Testvériesen, élhatározottan, összetartást és kitartást Ígérő magyaros kézszoritással. De azért mégis lehet reménységgel nézni ebbe az évbe. Mert ugyanakkor, ami kor tudjuk, hogy ez az év a legsúlyosabb áldozatok jegyében indul — ugyanakkor reméljük, hogy ezek az áldozatok még ebben az évben meghozzák a GYŐZELMET is, legalább is Európában. És igy kezet fogunk ez Újév reggelén minden Verhovay bajtárssal és kívánjuk, hogy hozza el ez az év a teljes győzelmet legalább is Európa frontján. Kívánjuk, hogy hozza vissza az irgalmas isten katonáink legtöbbjét éppségben egy szebb és békésebb életre. És kívánjuk, hogyazok, akiknek hozzátartozóik e győzelemért a legnagyobb árat adják majd meg, találjanak vigasztalást abban a bizonyosságban, hogy az ő hőseik, a mindnyájunk hősei, — elnyomott embermilliók félszdbaditásá sáért haltak vértanú halált és azért, hogy az ő vérük árán egy szebb és tartósabb békét vásároljanak meg gyermekeinknek és unokáinknak. Ebben a reményben kívánunk minden tagtársunknak és tagtársnőnknek, s hozzátartozóiknak, szeretteiknek, minden jó barátunknak: bátorságot, kitartást, erőt és hazánk lobogójának győzelmet az Uj Esztendőre A VERHOVAY SEGÉLY EGYLET TISZTVISELŐI. BENCZE JÁNOS, központi elnök BROGLEY FERENC, IFJ. DOBOS ANDRÁS, FALUSSY ALAJOS, BUMBULUCZ JÓZSEF, RÉVÉSZ KÁLMÁN, központi titkár SZALAY JÓZSEF, álelnök KELEMEN P. JÁNOS, KŐRÖSFŐY JÁNOS, MACKER GYULA, VÍZI LAJOS, igazgatók LUKÁCS ISTVÁN az ellenőrző bizottság tagjai Pvt. SZABÓ JÁNOS., központi számvevő ÁRI B. ALBERT alelnök Dr. PRINCZ JÓZSEF, TURNER JÓZSEF, PHILLIPS RICHARD, PHILLIPS E. EMMA SZALÁNCZY JÁNOS, központi pénztárnok. Vigyünk valami újat az Újévbe! Valami babonás várakozással köszöntjük az év fordulóját. Várunk valamit az uj évtől: valami változást, valami újat, szépet és jót. Mintha a sors fordulatai függenének a naptártól! Hiszen az országüt sem a mérföldkőnél fordul, hanem ott, ahol épp forduló esik. így az élet sem fordul Újév napjának mérföldkövénél. De hiába, mégis várunk valamit. S hogy a várakozás ne legyen egészen hiábavaló, az amerikaiak az újévet fogadalmakkal szokták kezdeni. Letesznek régi rossz szokásokat s felvesznek uj szokásokat. Ami persze megint csak önámitás. A fogadalmak rendszerint feledésbe mennek s minden marad a régiben. De valami igazság mégis van ebben a szokásban. S az igazság az, hogy ha valami fordulatot várunk az újévtől, azt a fordulatot nekünk kell létrehozni. Tévedés valami különöset várni az uj esztendőtől, hacsak mi nem viszünk bele valami újat! Amit népünk legjobban vár ettől az évtől, az a háború vége, a Béke. A népek sorsának választott irányitói, a nemzetközi életnek sok fogadott s még több fogadatlan prókátora, késziti elő ezt a békét. Mindenkinek van valami elgondolása az eljövendő béke biztosítására nézve. Nem hisszük azonban, hogy ez az év, vagy bármelyik másik, tartós békét hozna. Hogy várhatunk például nemzetközi békét, ha egy kis nemzetnek, a magyar népnek kivándorolt töredékei húsz táborban állanak szemben egymással s puskatus hijján a vádoló szavak mérgezett nyilaival lövöldöznek egymásra? Mindegyik tábor békét akar, de mindegyik csak úgy hajlandó békében élni, ha a többi tizenkilenc tábor szöröstül-böröstül feladja a maga elgondolásait s mindenestől magáévá teszi az egyiknek meggyőződését. Hogyan várjuk azt, hogy a föld kétezeregyszázmillió lakosa békésen tudja elintézni problémáit, ha félmillió kivándorolt magyar nem tud leülni egy asztalnál békekonferenciára, melynek sikeréből csak megbecsülés származna a magyarság iránt hazánk lakossága részéről? * * * A nemzetközi béke gazdasági feltételeken alapszik. De hogyan képzeljük azt, hogy kétmilliárd ember békésen tudja elintézni gazdasági problémáit, ha még a mi apró, félmilliós táborunkban is egy nagyobb falat kenyér már jogcímet ad arra, hogy egyik fél belegázoljon a másik becsületébe és kard hijján epével áztatott tollát mártsa bele nemzet-testvérének testébe? * * * Várjuk a nemzetközi jóakarat megszületését. De milyen alapon várhatjuk? Ne beszéljünk most az amerikai magyarság egyetemességéről, hanem csak a mi magunk Verhovay táboráról. Mi folyik a fiókokban, kerületekben? Majdnem mindenhol vannak fiókdiktátorok, akik szükségképen fegyver nélkül, de annál erőszakosabban követelik meg, hogy minden úgy történjen, ahogy ők akarják: akik békét, összetartást, egy akaratot követelnek, de alkalmazkodni sohasem hajlandók. Egyakaratról álmodoznak a tagság táborában, de azzal a kikötéssel, hogy az az akarat csak az övék lehet és abból a más becsületes meggyőződéséért nem hajlandók engedni egy jottányit sem. Panaszoljuk a fiók-élet lehanyatlását. De hány esetben veszítette el a tagság — ÉS AZ IFJÚSÁG! — a kedvét attól, hogy a fiókéletben résztvegyen, ha nem jutott neki más szerep, mint az, hogy áment mondjon a mindenkori fiók-diktátor megfellebbezhetetlen akaratára? Várjuk a nemzetközi jóakarat, megértés és együttműködés megszületését? Mutassuk meg, hogy ilyesmi lehetséges. Mutassuk meg azzal, hogy a testvérsegitő egyesület tagjai egy kis táborban meg tudják valósítani az együtt-
