Verhovayak Lapja, 1943. július-december (26. évfolyam, 26-53. szám)
1943-09-30 / 40. szám
®~ÍK oldal Verhovayak Lapja 1943 szeptember 30 DRÁMA A NAPI DIJAKRÓL, — Két felvonásban — Nevezhetnék vígjátéknak is, ha nem kerülne súlyos ezresekbe. Az első felvonás kedden délután zajlott le. Ekkor tett jelentést az a bizottság, melynek munkája a napidijak és útiköltségek megállapitása. A bizottság indítványozta, hogy a napidij állapíttassák meg tizenöt dohárban, melyhez napi $3.00 drágulási pótlék csatoltassék. Legyen tehát e konvenciónak napidija a drágasági pótlékkal együtt fejenként és naponként $18.00. Igen heves szónoklatok hangzottak el a drágasági pótlék ellen. Oly hevesek, hogy egyes esetekben az elnök kénytelen volt a felszólalókat arra inteni, hogy mérsékeljék magukat. Egész nyilvánvalónak látszott, a felszólalásokból, hogy a többség akarata nem fogja elfogadni ezt a hatalmas napidijat ajánló javaslatot, mert hiszen minden delegátus elsősorban azért van a konvención, hogy szolgálja az egyesületet. Követelte az ellenzék, hogy ebben az ügyben az elnök rendelje el a névszerinti szavazást, hogy a tagságnak tudomása legyen arról, hogy kik voltak azok. akik kevesebbel is megelégedtek volna. A szavazás eredménye már meglepő volt. Az indítvány mellett beszélők ugyanis meglehetős csendben voltak és igy a vitából nem tűnt ki, hogy mekkora pártja van a nagyobb napdijnak. 62 delegátus szavazott az emelés ellen, 56 mellette és 6 maradt semleges. Ha ez a 6 is szavazott volna és pedig a javaslat mellett, akkor épen egyforma lett volna a szavazás és az elnöknek kellett volna magára venni valamelyik 62 delegátusból álló pártnak haragját. De igy a nemmel szavazók győztek és a napidij maradt $15.00. Az első felvonás véget ért. Mielőtt még lement volna a függöny, Radványi konvenciós elnök köszönetét mondott a szavazatért, rámutatva arra, hogy a delegátusok $5.000-t takarítottak meg az egyesületnek. Azaz, hogy csak takarítottak volna. De kisült, hogy a drámának nincs vége, mert szerdán reggel újból felment a függöny. Egy 57 aláírással ellátott kérvény érkezett az elnökhöz, melyben kérték ez ügyben az újra való szavaztatási azon a címen, hogy névszerinti szavazás mellett a delegátusok nem fejezhették ki szabadon meggyőződésüket és ezért a titkos szavazást kérték. A titkos szavazásra vonatkozó kérelem keresztülment és annak eredménye felborította az előző napi eredményt, mert a $18.00 napidij pártja győzött túlnyomó többséggel és igy a delegátusok még sem takarítottak meg ötezer dollárt. Sőt, tekintve, hogy ennek az ügynek a tárgyalása legalább két órát vett el a konvenció idejéből, azt is közel ezer dollárba kell számítani... Hiába no, drága a hús, drága a szálloda, drága a munkaerő és drága, úgy látszik, az ész is. * És igy, mikor a dráma második felvonásán lehullott a függöny, a delegátusok napi három dollárral lettek gazdagabbak. Váljék egészségükre. Alighanem úgy is oly jó munkát végeznek, hogy az a Verhovay Segély Egylet további fejlődése szempontjából nem öt és hatezer dollárt ér meg, hanem annak a sokszorosát. Ha ez a határozat hatezer dollárt ki is vett az Egyesület pénztárából, a delegátusok egyszerű megoldással azonnal vissza is tették azt s ez volna, mintegy a dráma utójátéka. Mert egyhangúlag elfogadták a delegátusok azt az indítványt, hogy a drágasági pótlék fejében ezentúl naponta nem nyolc, hanem tiz órát fognak dolgozni s mivel igy ennek következtében a konvenció ideje fog megrövidülni, a magasabb napidij megtérül. így lakik jól a kecske is, miközben a káposzta megmarad. AZ ELSŐ JELÖLT Pólya doktor napi röpiratában keservesen panaszolja fel, hogy kevés a humor a konvención. Nem értünk vele egyet. Egyike a legtöbb derültséget k^ltő epizódoknak a következő. Még közelébe se értünk a választásoknak s bár állítólag a szálloda szobáinak mélyében titkos izgalommal zug a tömeg, a konvenció erkölcsi érzéke tiltja, hogy bárki is felvesse a választások kérdését s mihelyst valaki elfeledkezik beszédében erről, az íratlan konvenciós er(Folytatása a 7-ik oldalon) CLEVELAND, O. 14-ik fiók A Verhovay Segély Egylet 14-ik osztálya október 10-én, vasárnap délután 2 órai kezdettel tartja MŰSORRAL egybekötött nagyszabású SZÜRETI MULATSÁGÁT a Verhovay Otthonban, 8637 Buckeye Rd. Felszólítjuk és kérjük mindazon tagtársakat, a kiknek gyermekei részt óhajtanak venni a nagy KÖRMAGYAR táncolásban, szeptember 25-én, szombat este fél nyolc órakor a Verhovay Otthon nagy termében jelentkezzenek. A vigalmi bizottság nevében: Pintér Ferenc, biz elnök, Cincár Gyula, biz. jegyző BE 100% WITH YOUR 18 KÖDÖS ÉVEK 5. ólmos, szomorú esőben, tizenkét esztendős voltam, mire Kassára értem, tágranyilt szemmel s félénk remegéssel; vájjon mi vár itt én rám? A hires város egészen máskép festett, mint ahogyan elképzeltem. Hogy hogyan képzeltem el, magam sem tudom, de semmiesetre sem olyannak, mint amilyennek találtam megérkezésemkor. Még az állomás épülete is pont a túloldalon volt s nem ott, ahol gondoltam. Beljebb, szuronyos csendőrök helyett pelendrikes rendőrök vigyáztak az emberekre s a rendre és sárga vonat csilingelt végig a házak között. A várost nagyobbnak, a dómot magasabbnak gondoltam; általában majd mindenben csalódtam. Abban is, hogy valami szép, gangos, erkélyes szoba helyett egy csepp kis kertészlakba kerültem az erdélyi fejedelemről elnevezett körúton. Bátyám virággondozó apósának fészke volt ez. Ide röpdöstek szétszórt családunk tagjai és innen ruccantak ki napokra, hetekre, sőt hónapokra kenyér után. Később aztán külön fészket raktunk a rodostói remete utcájában, egy betonozott pincelakásban, utcára nyíló két magas ablakkal, ahonnan a járókelőknek csupán cipőjét, nadrágmanzsettáját, vagy gazellabokáit láthattuk. Nővérem eljárt a módosabb családok nőiruháit alakítani, húsz csehkoronát kapott naponként a varrásért és ellátást. Bátyám egy elektrotechnikai vállalathoz került, a másik bátyám a Stefanik-utcai Legionárské Druzsstvó fűszeres segédjévé avanzsált havi hatszázzal és tört államnyelvvel. Jól emlékszem még a szép üzlet kék üveg portáljára s a kirakat hatalmas, malomkeréknagyságu ementáii-sajtreklámjára. Innen kezdve mintha valahogy révbe ért volna a családi ladik: csokoládét is ettünk gyakran a Druzsstvóból, ementálit, prágai szafaládét, szardíniát s egyéb jókat, amiket zárás után kipakolt zsebeiből otthon a “cseh” segéd u«r. —i Ma ismét kellemetlenségem volt az üzletbe», KÖDÖS ÉVEK 19 mert véletlenül kézit csókolomaL köszöntem egy cseh kakadunak ruku libám helyett! — dühösködte szegény bátyám esténkint s olyan méreggel csapta oda szardiniásdobozát a betonra, hogy biztos ott haltak szörnyet az oiajos pisztrángok. Én akkor már egy pékmühelyben próbáltam kenyeret keresni: forró, két kilós vekniket kellett elkapnom nagysebesen a sütőmester lapátjáról, ruhakefével megtisztítani a hamutól, liszttől. Kezem az első napokban csupa vizhólyag volt. “Nem tesz semmit” — mondta a fókabajszu sütőmester, — “csak az elsőfokú égés után szabadulhatsz fel!” Puccoltuk a polipkaru dagasztógépet társaimmal, le kellett kaparnunk aa olajos tésztát a gépalkatrészekről; jó volt még a másnapi sütésbe, akárcsak a mester két karján ragadt tésztacsomók. Émelygett a gyomrom, ahogy elnéztem, hogyan formálja megnyálazott ujjaival szabályossá a kiflik végeit a fősegéd ur. Munka után énekeltünk inastársaimmal, szlovákul. Meg kellett tanulnom, hogy: Ja som pekárszki szín, kazsdi deny robic muszim! A datolya nagyságú svábok terceltek nótázásunkhoz, össze-össze dörgölve hegyes lábaikat. Az elsőfokú égést nem tudtam bevárni s igy le kellett tennem arról, hogy valaha is pék váljék belőlem. Két heti próbaidő után otthagytam a kifliket, a kemencét, a hosszúkás ruszlikat. Uj állás után néztem, de a pékmühelyeket messzire elkerültem, s ha véletlenül mégis közelébe kerültem ilyennek: a kiömlő forró kenyérszag beteggé tett órákra. Hosszú ideig nem tudtam sem kiflit, sem zsömlét enni, a kenyérbe is óvatosan haraptam, svábot kerestem benne mindig azóta, hogy egyszer visszahoztak a műhelybe egy kenyeret, amelyben egy kettévágot ruszli barnállott, mint a mazsola. Már-már ott tartottam, hogy megfoggan rajtam a rettenetes cigányátok, szerencsére leküzdöttem a buta gátlást s lassan újra megszerettem a zsömlét, még a kiflit is, éppen csak a végeit hajítottam el, azt is inkább meg-
