Verhovayak Lapja, 1943. július-december (26. évfolyam, 26-53. szám)
1943-09-30 / 40. szám
1943 szeptember 30 Péter Gyula Ünneplése Díszvacsora keretében adták át a diszelnöki választásról szóló okmányt. Vasárnap, szeptember 26- án este megható magyar ünnep színhelye volt a Mc Kees Rocksi Verhovay Otthon. Péter Gyulát a kiváló közéleti harcost tisztelte meg szép számú magyarság abból az alkalomból, hogy őt a Verhovay Segély Egylet 163-ik fiókja örökös diszelnökké választotta. Három évtizedes önzetlen, a magyarság érdekében folytatott munkának elismerése volt a vasárnapi vacsorával egybekötött ünnepség, melyen a résztvevők nagy száma volt a legszebb bizonysága annak a szeretetnek és megbecsülésnek, mely Péter Gyulát körülveszi. Este hat órára zsúfolásig megtelt a Verhovay Otthon nagyterme. S a fehér asztalok mellé telepedett közönséget a fiók elnöke: Siroczky Ede köszöntette szives szavakkal. Nt. Varga Lajos pittsburghi ref. lelkész mondott asztali áldást, mely után a pompás vacsora került felszolgálásra, Bandi Miska zenekarának muzsikája mellett. Révész Kálmán ismertette — a vacsora végeztével — Péter Gyula érdemeit, majd Jakab Mihály, a 163-ik fiók jegyzője olvasta fel a fiók júniusi határozatát, melyben Péter Gyula örökös diszelnökké választása van megörökítve. Bencze János kp. titkár gyönyörű beszédében méltatta Péter Gyula hervadhatatlan érdemeit s ő nyújtotta át a művészi kivitelű diszelnöki okmányt az ünnepednek Főt. Szabó Nándor, brownsvillei plébános, aki az est áldomás mestere volt, feledhetetlen perceket szerzett a közönségnek. Péter Gyulát, munkásságát a következő szónokok méltatták: Kun Bertalan és Körösfőy János, Verhovay igazgatók, Nt. Varga Lajos, — aki tizedmagával képviselte a pittsburghi ref. egyházat, Dr. Pólya László, az ünnepelt nagybeteg élete-párját köszöntötte. Lengyel Ignác, a UMCA, Téglássy Pál, a pittsburghi, Kotroczo Ignác, a mckees porti nagybizottság, Debreczeni Ferenc, a mckeesporti Társaskör, T. Kovács György a Református Egyesület 15- ik osztálya nevében köszöntötték az ünnepeltet. Mészáros György, a Verhovay Otthon és a 34-ik fiók, Kucik János, a 71-ik, Stipkovics Nándor, a 226-ik, Blizman Béla, a 286-ik, Fiók György, a 352-ik Verhovay fiókok testvéri köszöntését tolmácsolták. A nagyszámú közönség sorában ott láttuk: Bencze erhovay HONOR ROLL Verhovay Katonák ^ A 352-ik sz. fiók Coraopolis, Penna. Rudolph Ashe, George Cottage, John Dvorak, Andrew Gordos, Jr., Joseph Gottlieb, Stephen Korba, Louis Gottlieb, Jr., Elmer Krull, John Buzogány, Frank Takach, Alex Takach, Louis M. Vayo. A 355-ik sz- fiók Akron, Ohio Joseph Bozsik, Bernard J. Dar ago, Jr., Wendell Horvath, Jr., Joseph Mazalin, Jr., John Murányi John Shandor, John Shay, Michael Szalay, John W. Takas, Jr. A 356-ik sz. fiók Detroit, Mich. Timothy Fuzy, Andrew Heck, Joseph Major, John Hordos, Frank Harkai, Louis J. Krister, Jr., Joseph Rusnak, Frank Matto, Sidney Takacs, John Trellay, James Nemeth, James Nemes, Louis Petro, Jr. Peter Tybinka. Michael Varga, Stephen Varga, Robert Pouh, Dasher Konczol, Louis Kimmel, George Cantell, Phillip Mathias, Joseph Farkas, Ernest Keller, Frank Buzik, William Buzik, James Hollis, Michael Nagy, Eugene Sifter, Louis Vass, Kalman Nemeth, Jr., Benjamin Bogozzi, John Kender, Joseph Nemeth. (Folytatjuk) Verhovay ak Lapja 3-Ik vid&t Jánosnét, Szalánczy Jánost és nejét, Rónay János ügyvédet, Washington Countyból, Mrs. Wilsont, Révész Kálmánnét. Az est legmesszebbről való vendégei: Tinich Ferenc és neje, chicagói lakosok voltak. A könnyekig meghatott Péter Gyula szívből jött, keresetlen szavakkal köszönte meg az ünneplést. Főt. Szabó Nándor zárószavai után, az amerikai himnusz eléneklésével záródott be ez a minden tekintetben felemelő magyar esemény. Péter Gyula 1907-ben érkezett Amerikába, kincses Érdél y or szagból. McKees Rockson 1910-ben telepedett le s azóta a magyar közélet egyik legtevékenyebb emberének ismerjük. A Verhovay 163-ik fióknál három évtized óta dolgozik. Az ottani fiók otthona a legékesebb bizonysága érdemeinek. Az ünneplésére összejött — igazán diszes — közönség legszebb bizonyítéka annak, hogy Péter Gyula érdemeit kellően értékeli és megbecsüli mag yarságunk minden rétege.--------------v-------------A hadsereg női seregének újoncokra van szüksége A Women’s Army Corpsnak, a hadsereg női csapatának, mely most az amerikai hadsereg szerves részét képezi, újoncokra van szüksége. A hadügyminisztérium hangsúlyozza, hogy éppen háromszor annyi nőre van szükség, mint ahány most jelentkezik, hogy betöltsék azt a 200,000 speciális munkahelyet, amely a hadseregben jelenleg nők számára nyitva áll. A női katonák, a WAC-ek a harctéren küzdő férfiak helyét foglalják el a hadseregben. Az ambiciózus nő számára a WAC-ben igen sokféle alkalom nyílik. Lehet belőle fényképész, technikus, rádiókezelő vagy orvosi technikus. A legjobb kiképzés van nyitva számára a hadsereg legjobb iskoláiban. Ámbár a Women’s Army Corps-ban való szolgálat csak hadiszolgálat és nem életpálya, mégis a hadseregben asszonyok, leányok olyan kiképzésben részesülnek, amely a háború után érdekes pályákat nyit meg előttük. Minden 20 és 50 év között levő nő, akinek nincsen 14 évnél fiatalabb gyermeke, aki amerikai polgár és legalább két évi közép (high school) vagy kereskedelmi (business school) iskolai IDEGES, NYUGTALAN LEHETETLENÜL ÉRZI MAGÁT Authorized Bottler: Pepsi Cola Bottling Company of PITTSBURGH “Bizonyos Napokon” Minden Hónapban? Az időszaki mulékony rosszullét következtében, ideges, izgulékony, fáradt, életkedv nélküli kimerült — ezeken a napokon? Akkor azonnal kezdje el használni — Lydia E. Pinkham’s Vegetable Compoundját, hogy ezeken a tüneteken segítsen. ^ A Pinkham’s Compound egyenesen nők számára készült. Ha rendesen használja — felvértezi magát ilyen bajok ellen. Sok ezerre megy azoknak a száma, akik áldásos hatását elismerték !i A Pinkham’s Compound előnye az, hogy nem tartalmaz kábító szereket. Növények gyökeréből, levelekből készül (Vitamin B-l hozzáadásával). E* a gyártmány természetes orvosság é» ilyet érdemes vennie. Gyomorfájás ellen is jó! Kövesse a használati utasítást. Érdemes megpróbálni. , Lydia E. Pinkham’s VEGETABLE COMPOUND keresek, ki háztartásomat úgy gondozná, mint saját otthonát. Mosás, vasalás nincs. Fizetés kezdetben heti $18.00 és külön jutalom. Cim: Mrs. H. KROW, 3012 Myer Blvd. McKeesport,Pa. Teléfon: McKeesport 6535 Rosszul Érzi Magát? NYERJEN TELJES ENYHÜLÉST-B^BN A MODERN, KELLEMES MÓDON A Amikor ön székrekedésben szenved— renyhe belektől, fejfájós, nincs energiája— nyerjen enyhülést ezen a modern módon— rágjon FEEN-A-MINT-et. Ez a nagyszerű izü rágógumi hashajtó enyhén, mégis hatásosan működik. Az emberek milliói támaszkodnak a FEEN-A-MINT-re. Egyszerűen rágjon FEEN-A-MINT-et lefekvéskor, a csomagon levő utasítás betartásával. Másnap reggel enyhülésnek örvend, amely segíti, hogy ismét jól érezze magát. 10c végzettsége van és jelenleg nincs hadiiparban foglalkoztatva, beléphet a női hadseregbe. Beszéljen haladék nélkül a legközelebbi WAC állomáson az ujoncszerző tiszttel. (Az “Office of War Information” közleménye) _ MAGVAR PATIKA Ha gyógyszerre van szüksége, keresse fel teljes bizalommal R El C HM AN ZOLTÁN budapesti és amerikai gyógyszerés* magyar patikáját Postai rendeléseket elfogadunk REICHMAN ZOLTÁN 1519 First A ve. New York, N. Y. (- 79-80 utcák között) (1^6'V JusfJafl A Verhovay Egylet tagja VILÁGHÍRŰ VENDÉGLŐ f legjobb cigányzene NEW YORKBAN ESTÉNKÉNT 3 ELŐADÁS KARDOS TÁNC--«« BENCZE CIGÁNYZENEKARA SCHAMfí KjUOIX <*9’. imntestnanló AZ ORVOSI TUDOMÁNY elismeri, hogy a legtöbb rheumatikus bántalom ellen nincs jobb óvszet. mint x méh fullánkjának mérge. Ezt tartalmazza a "MUSCULAID eaeJy Tóth János honfitársunk, «* amerikai magyar egyetemi méhészeti axekértónek • találmánya. — Fájdalom nélkül grogr**« arthritist, rheumác, sérvet. guAmgté get, csípő és derékfájás», vt— ■rtiguláet. görcsöt és hülést. MaseztroeÁ mwii rendelők és kótfeáaek ia In ■irtják. Kérjen INGYENES bővebb tanoertetöt éa meg fog győződni a valóságról. — Pontos cím* John Toth, Holy Cross, Indiana »- -ah m T