Verhovayak Lapja, 1943. július-december (26. évfolyam, 26-53. szám)

1943-09-23 / 39. szám

10-ftc oldal 1943 szeptember 23 A CHICAGO ! 164. FIÓK TAGJAI FIGYELMÉBE. Ezúton tudatjuk a fiók tagságával, hogy október hó első napján esedékes rendes havi gyűlésünk el­marad, mert másnap, októ­ber hó 2-án, szombat este 8 órai kezdettel tartjuk meg őszi nagy kártya estélyün­ket a 333 West North Ave­nue alatti Rainbow Hall­ban. Az estély jövedelme, mint azt már hivatalas és helyi lapjainkban megírtuk, ka­tona tagjaink karácsonyi ajándékait fogja fedezni, melyet október 15 előtt bo­­csájtunk útra. Felkérjük te­hát a jegyek tulajdonosait, hogy azokkal az estélyen biztosan számoljanak el. Ha megjelenésüket munkájuk, vagy más okok gátolnák, úgy kérem az elszámoláso­kat a fiók helyettes titkár­nőjével, Mrs. Margaret Kun­­stadt, 3245 Lakewood Ave­nue, posta utján elintézni. Iroczky József, elnök, Mrs. Margaret Kunstadl helyettes titkár. Vegyen Háborús Kötvényt SZÁLLÍTJUK A TÁBORI LEVELEZŐKET A Tábori Levelező máso­dik kiadása elkészült s azoknak a szétküldését a hé­ten megkezdtük. Sajnáljuk, hogy annyi so­kan kénytelenek voltak vá­rakozni, de a mai háborús helyzetben időbe került, amig az uj hatezer könyv el­készült. Hálás szivü édesanyák kö­szönő leveleit kapjuk napon­ta, akik magyar leveleket kap nak a harctereken levő fiaik­tól, mióta a Tábori Levelező segítségével fiaink az anya­nyelvükön írhatnak s tud­juk, hogy az újabb hatezer könyv is gyorsan elfogy, tes­sék tehát addig kérni, amig van belőle. A Verhovay Segély Egylet szeretettel küldi ajándékba «z angol-magyar és magyar­angol levelezőt, aki ir érte. Verhovay Segély Egylet 345 Fourth Ave Pittsburgh, 22, Pa. NEKI NEM KELL' BOROTVA Egy szemtelen fiatalember levelet ir egy borotvapenge gyártó cégnek. “Tisztelt Uraim. Mellé-­­kelten küldök 50 centet, melyért kérem, hogy küld­jenek nekem borotvapen­géket.” “Utóirat: Igaz is, elfelej­tettem mellékelni az ötven centét, de azért remélem, hogy önök mégis elküldik a borotva pengéket.” Aláírás. Három nap múlva megér­kezett a válasz: “Tisztelt Uram! Nagyra­­becsült rendelését megkap­tuk. Mellékelten küldjük a megrendelt borotvapen­géket, melyek bizonyára megelégedését fogják ki­vívni. Tisztelettel, aláírás. Utóirat: Igaz is, elfelej­tettük mellékelni a borotva­­pengéket. De akinek ennyi bőr van a képén, mint ön­nek, annak bizonyára nem is kell borotva.”--------------v-------------­A FARMER FIÚ “ön azt állitja, hogy a fia farmon dolgozott, mi­óta csak megszületett?” “Igenis”. “És mit csinált például az első évben?” “Szopott kérem.” Verhovay ak Lapja FAMOUS CLOSE SHAVES By Barber Sol m S6T. PISANTIS SAVED AN ISOLATED BATTALUON ON DJEBEL BERDA. CARTING FOOD AND AMMUNI­TION, HE CASHED 6 MILES ACROSS EN­EMY PLAINS IN HIS JEEP AMIDST CANNON FIRE, ALONG THE EDGE OF A MINE FIELD. A M BEN FRANKLIN DURING A RAIN­STORM EXPERIMENTED WITH LIGHT­NING. HE TOUCHED A KEY ATTACHED k TO A KITE'S CABLE. LUCKILY IT WAS WET. THE LIGHTNING'S ELECTRI­­. CAL CURRENT WOULD HAVE KILLED WH >. V BARBER SOI SAYS: WE HUNT JAPS ALL DAV LONG WE GET JAPS* WE GET STRONG BOY Ü.S. WAR BONOS LUCK IN ROGfcRS* CORNER* JOE ROGERS, NY- CAFE HOST. VISITING AN AQUARIUM, SAT ON THE EDGE OF AN ALLIGATOR TANK. JOE GOT UP TO DEMONSTRATE A POINT TO A FRIEND, JUST AS AN ALUGAToft SNAPPED XT THE SPOT WHERE HE SAT. VEGYEN HÁBORÚS KÖTVÉNYT 14____________________________________KÖDÖS ÉVEK ták át. Esténként kiültek a padra és citeráztak: fura, édeskés melódiát fújtak hozzá a fekete siró szemről, a Zlatá Praháról, a Vitavárói és vederszámra vedelték a sort. Kvarglit ettek mellé; olyan büdös melódia jött ki néha szájukon, hogy hátuk mögé kellett húzódnunk. Mert később már bemerészkedtünk közéjük, a cseh csend­őrök közé, tanitgattuk őket magyarul, énekeltünk velük. Sokat nevettek azon, hogy “Zöld a kökény, recece”, különösképpen a ‘“recece” nyerte meg tetszésüket na­gyon. ők meg megtanítottak minket arra, hogy “Jáci, táci, vojáci, chlapci krakoviáci, — cservená csopicska, moje galanicska!” Ámbátor később rájöttünk, hogy ez lengyel nóta. “Ismételten becsapott a cselák”, mondta otthon a tjátyám. Érdekesek voltak a csendőrök kereszt­nevei: Tondó, Jiri, Honzó, Pipik. A fiatal tisztet, aki nő­véremnek tette a cseh szépet, Jozefnek hivták Finom cseh volt, iskolázott, halkbeszédü, előzékeny, oly annyira, hogy Péter bátyámnak, akit holmi politikai fenegyerekes-) kedés miatt körözött az uj hatóság — passzust szerzett és személyesen kisérte el a Hidasnémeti-i magyar határig. Mintha felügyelete alatt állana. Ma már megértem, hdgy a “bűnös” nővérem iránti vonzalma győzte le benne a hazafias kötelességet. Volt egy dal, egy kupié abban az időben, valahogy Így dúdolta nővérem a szőke tisztnek: “Ach Jözef, gyér ide, ne félj —■ mit tudod te, mi a szenvedély.” A túl­oldali hegyen pedig, szemben gangunkkal, egy szál táro­gató sirt fel alkonyidőn, majd minden este Kezdte a ‘ Krasznahorka büszke várával”, s néhány kuruc kesergő után rázendített a tulajdonképpeni célra, ezt fújta; 'Hogy is lehet csókot adni cseh bakának — magyar le­gény csókja kell a magyar lánynak!” — Mindenki tudta Szalánkon, hogy ez a mi gangunknak szól, talán büszke is voltam erre egy ideig. Csak azt nem tudom ma sem; ki siránkozott ott fenn a hegytetőn, Huszár vagy Feri bácsi? De lehet, hogy a kis Toncsi, mert neki volt KÖDÖS ÉVEK 15 a* legszebben kesergő tárogatója a környéken. Mozi­­gépész volt ez a Toncsi: magyarul csodálatosan beszélt, majd minden magánhangzót “i”-nek ejtett. Azt hiszem, valamelyik turóci járásból került közénk. Rajtaragadt egy mondata: egy Ízben égve maradtak a mozi néző­terének lámpái, amikor már javában forgatta a filmet. Kis kémlelőlyuk volt a gépházból a nézőtérre, éppen ki­fért rajta a kis Toncsi izzadt, csapzott feje s dühösen ordította: “Mir lampa ig?” Juliskára, Gyula bátyám szerelmére, aki a pro­­vizerát pénztáros kisasszonya volt, már csak homályosan emlékszem: két nagy tömött fogsor, fehér, minf a por­cellán, magasra tornyozott barna hajtömeg és két dió­barna szomorú szem maradt meg bennem róla . A két dióbarna szem akkor vált szomorúvá, amikor uj ápolónő került a szalánki kórházba, Kádár doktor ur mellé: Anna nővér. Elvált asszony volt, szép, szőke, tejbőrü, kékszemü. Kis fiát Pötyinek hívta, bátyámat Gyuszkó­­nak és Juliskát lapátfogunak. Nővérem emlékkönyvébe ezt irta: “Kívánom, hogy barátságunk ne jusson ’e lap sorsára.” S a lapot behasitotta. Ha dúdolt, leg­inkább ezt dúdolta: “Kassa hires város, Szinával hatá­ros!” Szinán született. Ez a strófa keltette fel ben­nem az érdeklődést Kassa iránt. Beregbe, ahol szület­tem, nem is vágytam. A hires város úgy vonzott, mint lepkét a lámpafény, különösen azóta, hogy megjött Anna nővér húga; Jolánka néni. Tüneményes asszony volt Jolánka néni, szebb, mint Mia May, akit a “Világ úrnő­jében” láttam nyolc részben vasárnaponként. Amikor megpillantottam, egy csapásra elfeledtem a kis Marát. Jolánka néni lett uj eszményi szerelmem: fiatal jege­nyére emlékeztető testtartásával, tengerkék szemével, napsugár hajával s zenélő nevetésével, mely úgy csilin­gelt, mint télidőben a szánok elé fogott paripák ezüst­­hangú apró csengettyűi. Jolánka néni, bátyám sógornője lett: fiatal jegenyére emlékeztető testtartása ma már megtört, inkább szó-

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents