Verhovayak Lapja, 1943. július-december (26. évfolyam, 26-53. szám)

1943-09-09 / 37. szám

®-ik oldal

veszedelmére rámutassunk. Az egyesület biztositó üzleti intézmény, nem pedig politikai testület, mint az Egyesült Államok. Teljesen helytelen volna tehát a politikai kerület szabályát alkalmazni az üzleti vállalkozás ra.

Akik ezt az indítványt azzal indokolják meg, hogy “legyen másnak is alkalma megmutatni, hogy mit tud”, hiányos logikával gondolkoznak. Ha azt akarjuk, hogy minden tagnak legyen alkalma arra, hogy központi tisztviselő lehessen, akkor nem nyolc évenként, hanem naponként kellene változtatni a központi tisztviselőket.

Igazságtalan és irigységen alapuló elgondolás az, mely a jó és képességeit megbizonyitott tisztviselőt memesztetni akarja, hogy helyet adjon más gyakorlatlan embernek. Minden tisztességes ember akkor fogja munkája legjavát adni, ha tudja, hogy annak jutalma nem marad el. Ha a mindenkori központi tisztviselők abban a tudatban működnének, hogy a 8-ik évben leszerepelnek, akkor nagyon kevés központi tisztviselő lesz, aki a második négy évben munkája és ereje legjavát fogja adni. Sőt _ oly központi tisztviselő is akadhat majd egyszer, aki arra gondolva, hogy ő már úgysem lehet tisztviselő többet, ott fog akarni keresni, ahol nem szabad. A konvenciónak minden negyedik évben van módja, alkalma és joga megszabadulni oly tisztviselőktől, akik ellen jogos kifogás merült fel. De a konvenció az egyesület alatt vágja a fát, ha oly törvényt hoz, mely a jövendő központi tisztviselőitől elfogja venni azt a tudatot, hogy őt a megbecsülő tagság újra választja, ha tudásával, munkájával és magatartásával megmutatta, hogy az egyesület javát és növekedését szolgálta.

Hova jutna az az üzleti intézmény, mely minden

4-ik vagy 8-ik évben menesztené a bevált tisztviselőket és újakat állítana helyébe? Nyilván ily elgondolás csak olyan tagnak az elméjében születhetett meg, aki attól félt, hogy bár szeretne, nem fog alkalmat találni arra, hogy maga is vezető szerephez jusson. Egyes emberek ambíciójának, mely sok esetben dicséretes ugyan, mégsem lehet feláldozni az egyesület és az össztagság érdekeit.

VII. A SZERVEZÉS ÉS A SZERVEZŐK

A kerületi gyűlések jegyzőkönyveinek tanulmányo?4-Verhovayak Lapja

sa közben egy különös jelenséggel találkozunk, mikor a szervezés kérdéseire kerül a sor. Több kerület van, mely a jelenlegi szervezési rendszernek nem a kibővítését, sem a kifejlesztését kívánja, hanem ellenkezőleg, annak teljes felboritását. Egyes kerületek visszatérnek a régi rendszerre és csak a fióktitkárokra korlátoznák a szervezés munkáját. Ehhez járul még egy jelenség. Vannak kerületek, melyek határozottan követelik, hogy semmiféle szervezőnek ne legyen még joga sem arra, hogy a konvención megjelenjen, mintha a szervezők veszélyes elemet képviselnének. Nem akarunk most arra rátérni, hogy milyen hátráltató hatása lehet annak, hogy az egyesület szervezési nunkája kiépítésének tervezéséből kizárják, mint nem kívánatos elemet, a szervezőket, akik a titkárok után i legtöbbet tudják arról rogy milyen a helyzet, mik i szervezés legnagyobb kérdései és hogyan lehet azokat dzárni. Mondhatnánk azt s, hogy egyes kerületek tagsága azt követeli, hogy ne egyen joga e kérdésekhez szólni senkinek, aki tapasztalatánál fogva — szakértő abban a kérdésben.

Nem akarjuk e kérdés elvi 'észleteit feszegetni, mert arról nagyon sokat lehetne írni. Sokkal fontosabb rámutatni arra, hogy a szervezési rendszer mit jelentett a Verhovay Segély Egylet fejlődésében. Ezt nem elvek és elgondolások, hanem a számadatok mutatják meg legjobban. Beszéljenek tehát a számok.

A Verhovay Segély Egylet a szervezők alkalmazásával megkezdett szervezési rendszert 1932-ben kezdte meg, amikor a Verhovay Segély Egylet tagjainak száma 20,000 volt.

A Verhovay Segély Egylet fennállásának első 46 évében húszezer tagot szerzett. Ezt a húszezres taglétszámot az utolsó évtized alatt megkétésfélszereztük. Az utolsó évtizedben a Verhovay Segély Egylet tagsága 20,000- ről 50,000-re nőtt. Ne feledjük el, hogy ez nem 30,000 uj tagot jelent, hanem annál sokkal többet, mert hiszen ezt a harmincéves tiszta növekedést meg kellett toldani a közben kihalt és kiesett tagok pótlásával is.

A Magyar Bányászlap szeptember 2-iki számában Himler Márton tagtársunk összehasonlítja a mi szervezési rendszerünket a Bridgeporti Szövetség és a Református Egyesület szervezési rendszerével és ránk süti, hogy nem jutottunk annyira, amennyire kellett volna és hozzáteszi, hogy a másik

két testvéregyesületnek legalább kitervezett és következetes promociós programja van.

Ezzel szemben a vak is láthatja, hogy Amerikában egyetlen egy magyar egyesület sem tudott ekkora növekedést felmutatni az utolsó évtizedben. Húszezer tagról ötvenezer tagra emelkedni tiz év alatt, évi háromezer tag tiszta növekedést jelent. Egyik egyesület sem tud felmutatni ehhez hasonló teljesítményt.

Már pedig az eredmény mutatja meg egy program értékét. Lehet egy program következetes, de ha az eredmény nem éri utol a programot, akkor a program hiába fest jól — papíron. Tudjuk, hogy a szervezési rendszeren javítani kell. Tudjuk, hogy ki kell azt fejleszteni. Tudjuk, hogy a múltban sokat próbálkoztunk, kísérleteztünk. De az eredmény azt mutatja, hogy ezek a kísérletezések értelmes és eredményes kísérletezések voltak.

Bizonyos egy. A Verhovay szervezőknek nagyon lényeges részük volt ennek az eredménynek az elérésében. Kellett hogy legyen, mert hiszen a Verhovay Segély Egylet ily mérvű növekedése egybeesik azzal az idővel, melyben szervezők alkalmazásával fogott hozzá az egyesület a munkához. Teljesen érthetetlen tehát, hogy egyes fiókok és kerületek miért nézik a szervezőket oly ellenséges szemmel. Hiszen a tagoknak, a delegátusoknak, a fiók tisztviselőknek az egyesület érdekét kell nézni és a személyi érzelmeknek az egyesületi érdek mérlegelésénél háttérbe kellene szorulni. Lehetséges volna az, hogy egyes helyeken a féltékenység, irigység, személyes ellentét fontosabb szerepet játszón mint az egyesület érdeke? Vájjon nem inkább elismerést és bátorítást kellene adni azoknak, akiknek az eddigi eredmény elérésében letagadhatatlanul nagy szerepük volt?

Minden amerikai biztositó társaság ügynökökkel dolgozik. És minden eredményesen dolgozó biztositó intézmény megbecsüli ügynökeit, munkájukért megfizeti, nehézségeikben melléjük áll és bár eredményekért állandóan hajszolja őket, az elért eredményekért állandó elismerést ad nekik. Az ügynökök megbecsülésének, fontosságuk elismerésének egyre nagyobb teret adnak a biz tositó társaságok. A Standard Life of Indiana biztositó társaság e tekintetben anynyira ment, hogy ügynökeit meghívta az igazgatósági gyűlésre. E találkozásból mindkét részen sokat tanultak * az igazgatóság tagjai

szemében igen megnőttek az ügynökök, mig az ügynökök is jobban megismerték az igazgatóság munkájának értékét és annak nehézségeit is. Az amerikai biztosítási lapok nagy hasábokban foglalkoztak ezzel s bejósolták, hogy a nagy társaságok valamilyen formában követni fogják a példát.

Teljesen helytelen és az egyesület érdeke ellen való tehát a szervezőknek eredmények által bizonyított munkáját leértékelni, vagy aláásni.

Szervezésről lévén szó, vessünk egy pillantást a szervezési munka többi ágaira. A Magyar Bányászlap ugyanazon számában kifogásolja, hogy nem hirdetünk eleget és hogy nem vagyunk következetesek a promociós programunk kidolgozásában és annak követésében.

Először is állítjuk, hogy a Verhovayak Lapja egyik legerősebb hirdetési eszközünk. Szó sincs arról, hogy lapunk csak a meglévő tagságot éri el. A magyarság óriási rétegei előtt a VERHOVAY HETI LAP tette ismertté az egyesületet. Ezt senki se tudhatja jobban mint az, aki nyomja a Verhovayak Lapját. Ugyanő tudhatná azt is, hogy milyen hatalmas átütő ereje volt a Tábori Levelező és Szótár kiadásának s előtte a Polgárositó könyvecskének és a Verhovay iskolák Magyar ABC könyveinek. Egyes kerületek SOKALJÁK azt, amit propagandára költöttünk. A Magyar Bányászlap KEVESLI. Mindkettővel rzemben állítjuk, hogy EGY KÖVETKEZETES KÖZÉPUTÓN HALADTUNK, nem költve túlsókat, sem tulkeveset és amit költöttünk, azt ott költöttük, ahol meggyőződésünk szerint a legtöbb eredményre számíthattunk. A magyar iskolák, a tankönyvek, a polgárositó könyvek, a tábori levelezők, rádióprogramok és a Verhovayak Lapjának, valamint a versenyek révén végzett TERVSZERŰ promociós munkának eredménye pedig az volt, hogy egyesületünk elkérte és elhagyta az ÖTVENEZRES TAGLÉTSZÁMOT és állandóan, egyenletes léptekkel halad tovább.

Kevesli a szerkesztő ur azt a laphirdetést, amit például az ötvenezres taglétszám elérésével csináltunk. Mi pedig azt mondjuk, hogy lehet ám valamit túlzásba vinni és azzal ép az ellenkezőjét elérni. Az összes magyar lapok hasábos hirdetéseket kaptak, melyeken bejelentettük, hogy elértük az ötvenezres létszámot. A Fraternal Week alkalmából ehhez egy külön irás is jelent meg, mely erre vonatkozott. Tudtunkkal az egész

1943 szeptember 9

amerikai magyarság nyomatékosan tudomást vett a dologról és amerre csak járunk, látjuk, hogy az amerikai magyarságnak még a Verhovayn kívül élő rétegei is tisztában vannak azzal, hogy a Verhovay Segély Egylet milyen eredményekkel áll a közönség előtt.

Azt, hogy mi VÁLTOZTATJUK hirdetési módszereinket, nem jelent tervszerütlenséget, hanem inkább azt, hogy kerüljük az egyhangúságot. Egy-egy jelszónak egy éven át való szüntelen ismétlése monotonná válik, megszokottá, melyre nem figyel fel senki. Mi abban hiszünk, hogy a hirdetési frontnak állandó és tervszerű változtatásával többet érünk el, mint egy “következetes”-ségében megmerevedett program követésével.

Mindezzel nem azt mondjuk, hogy mi szervezési rendszerünket akár befejezettnek, akár tökéletesnek véljük. Csak azt mondjuk, hogy azok a támadások, melyek a szervezési rendszert érték, nem ütötték fején a szöget, nem látták meg az igazi fogyatékosságot és nem úgy akarnak segíteni a meglévő fogyatékosságokon, ahogy kellene. Az eredmény azt mutatja, hogy az irány, melyen elindultunk jó volt. S ebben az irányban kell tovább fejlődnünk s úgy a szervezési, mint hirdetési rendszerünket kiépíteni, és megszilárdítani az egyesület további növekedésének érdekében. Hogy ezt hogyan fogjuk végrehajtani, — külön szervezési osztály kiépitésével-e és mily keretek között, — azt majd a konvenció dönti el.

VIII. A HIVATALOS LAP

Több kerület részéről érkezett indítvány, mely a hivatalos hetilapnak havi folyóirattá való átalakítását kívánja. Nem mi mondjuk, hanem a tagság, hogy ez nem volna helyes, haladó lépés. Utalunk itt a 395-ik fiók érdemes elnökének, konvenciós delegátusának, SZABÓ JÁNOSNAK cikkére, mely a múlt heti angol számban jelent meg. Nem fordíthatjuk le az egész cikket helyszűke miatt, de egyes mondatai a magyar számban is nyomdafestéket követelnek. így ir Szabó János fiók elnök, a Verhovay második generációnak egyik legelevenebb, legagilisabb tagja:

“Ezeknek az (angol és magyar) tagoknak — és amikor tagokról beszélek, a többségre gondolok — a heti (magyar) és a kétheti (angol) lap többet jelent, mint közülünk sokan gon-