Verhovayak Lapja, 1943. július-december (26. évfolyam, 26-53. szám)
1943-08-26 / 35. szám
TWO SECTIONS (Verhovay Journal) 3i«*72 I1 VOL. XXVI. ÉVFOLYAM 1943 AUGUSZTUS 26. “Vége Vie Andrásnak!” 1 HA AZ IDŐ szép, akkor a füst fölfelé száll. Ha azonban borulat ömlik ránk, akkor “lever a füst.” így van ez a gyár kéményével is, az András pipájával is. És ma: az András pipájának lever a füstje. Munka Után van, nincs ilyenféle gondja és egyébként sem nehezült rá túlságosan az élet. Mégis lever most a pipája füstje, bár rendesen égnek száll bizony az. Úgy Is szokta kilökni vastag bajusza alól: fölfelé. És mindjárt nótát is ereszt utána. Néhány füttyre valót. Mert mindig is vidám ember volt András. ' Egy fa tövében pipázgat most. Oda kuporodott le a kisfiával. Mert pirosodó almát talált a fa alatt. Mindjárt ketté vágta, hogy fekete-e a magja vagy csak korahullott, férges áldozat. De fekete volt a magja, féreg nem kezdte ki. Rendesen beérett. Időre. Hiszen augusztus végén járunk és a “borízű” ilyenkor érik. Lám, a fán is éppen elég pirosodik már. öröm ez. De a pipa füstje mégis lefelé ver. Mert igy beszélget András a gyerekhez, amig az almát hámozgatja: — Hát hogy te már hatéves vagy, Csöpi! Ej no, hatéves. Mert igy jön ám az esztendő is egymásután: egy, kettő, három, négy, öt, hat, *.. tiz, húsz negyven, ötven, hogy a fene egye meg! Bizony, hatéves vagy már Csöpi és a gyüvő héten oskolába mégy. Már varr ja is édesanyád a kis pundrádat. Öt arany gomb is lesz a kabátkádon. Jól elgombozhatsz velük, ha leszakad. Tiz csontgombot is megér egy Uyen. Van már irkád is és a plajbászodat is kihegyeztük már. Szépen beleírhatod, hogy “ur ir.” Később majd azt is, — ha tudományosabb leszel, — hogy: “Ez az Irka a Csöpi irkája, más pedig ezt be ne firkálja."’ Mindenképpen mosolyogni szeretett volna ehhez a kádenciához, de sehogysem sikerült. Az első évre gondolt, amikor Csöpit még kiskocsiban tologatta. Aztán a másodikra, amikor Csöpi már a két kis görbe lábacskáján tántorgott. A harmadikra, a miatyánkos estékre. A negyedikre, amikor együtt szalonnázgattak már. A “tömd meg a pipám, Csöpi!” ötödikre és most a hatodikra, amikor ime ni, oskolába indul már. Sok mindenféle gondolat zaj gáttá az agyát és hát... azért vert le a pipa füstje. Mert az élet buja-baja éppen úgy növekszik rá az emberre, mint az évek száma. Már a kis oskola is tele van vele. Úgy hemzseg ott a gond a kisemberkék feje fölött, mint édesméz fölött a légy. Vagy ezüst tavak fölött a szúnyog. — No gyere, Csöpi, megesszük az almát! És szépen megették az almát. Mint egykor Ádám apánk. Mintha minden bajnak almával kellene kezdődnie. Ezzel a szép őszi gyümölccsel. Az alma piros mosolyával. És talán az egész földteke is csak egy nagy alma. Csábitó annak, aki még csak belekóstol. De lám: milyen őrült forgásba viszi az embert, mire emberré lesz. És András jól tudta már, hogy .ehhez az első lépés: az “ur ir.” Százszor is végiglépkedte András a nagyszobát, ahonnan két ajtó is nyílt az élet felé. Egyik a kertre, a másik az uccára. A kertre, ahol nagytenyerü lombok bólintgattak feléje s ahová megbújt a Csend, ha az ébredő ház és város zaja kiverte. És az uccára, ahol mindig rohant néhány zörgő szekér s ahonnan mindenki beleváltott ebbe a züllött, részeg világba és ... ahová Csöpi is kilép holnapután. — Vége Vig Andrásnak! — motyogta András fanyar mosollyal és hozzáült ő is a terített asztalhoz, hogy lenyelje a vacsoráját. A leves ott gőzölgött már a tálban. És szép, kerek, frissensült kenyér feküdt mellette. Ahogy körülülték így, együtt, egycsalád, a kis kerek asztalt, ezt a békeszigetet, András mégj óbban átérezte annak különös fájdalmát, hogy: őszül az idő, érik az alma, s ha megérik, elgurul a fától. És hogy Csöpi már oskolába megy. — Vége Vig Andrásnak! — ismételte meg pajtáskodva és mégis olyan szomorúsággal, hogy egyszeribe levert a leves gőze is és a mindent megértő asszony könnyet csurrantott le ijedt orcáján. — No de András, hiszen ez a dolgok rendje! És tiktakkolt az óra a nehéz csendben. Mintha ezt a verset ketyegte volna ki: Tik-takk, tik-takk, ez az élet, Ez az élet. A perc csak egy percig élhet, Percig élhet. Egy perc, két perc, fut az óra, Fut az óra. Máskép talán jó se vó’na. Jó se vó’na. — No, tömd meg a pipám, Csöpi! De rendesen ám, mert ha bajlódnom kell vele, irgum-burgum, megeszlek. Meg azután majd a tanító ur is számon kéri tőled, hogy mikép is végezted hát otthon a dolgod? Mert aki hatéves, az már nagylegény. Annak rendben legyen a dolga. Csöpi szaladt a pipáért és mint rendesen, előbb jól megnyomkodta a dohányt s aztán rátömte a fölét is. András rágyújtott, mélyet szippantott. Jó volt a tömés. Pompásan szeleit a pipa. De a füstje, — teremburáját! — most is csak “levert”. TARNÓCZY ÁRPÁD. ______________________________________NO. 35. SZÁM A konvenciót megelőző üzenetek MACKER GYULA, Verhovay Igazgatósági tag, a következő nézeteinek leközlését kéri hivatalos lapunkban. Az írásában foglaltakat a konvenciónak szánja: FONTOS FELADATOK VÁRNAK A VERHOVAY KONVENCIÓRA Sok fontos feladat vár a szeptemberben tartandó Verhovay konvencióra, de ezek között első helyen áll a tagszerzés és tagmegtartás ügye, amit nem reá illő szóval szervezési munkának nevezünk. Minden egyletnek és minden biztositó intézménynek ez a legfontosabb kérdése. Hogyan kell uj tagokat szerezni és hogyan kell a régieket megtartani? Ezt a munkát a Verhovay szervezőknek mondott ügynökei és titkárai utján már megkezdte. Talán nem egészen helyes alapon kezdte meg, de érdeme, hogy megkezdte, mert ez teszi lehetővé azt, hogy: azt egészséges alapokra szervezze át. A konvención számolnunk kell ezekkel: 1. ) Mikor a szövetséges nemzetek a háborút megnyerik, akkor amerikai magyar testvéreink közül bizonyos szám haza fog vándorolni és uj elemek nem jönnek nelyükbe. Ez az egyik oka annak, hogy uj tagok szerzésére a magyar talaj Amerikában kifogyóban van. 2. ) Át kell térnünk sürgősen arra, hogy másod és harmad generációs uj tagokat, sőt tiszta amerikai tagokat szerezzünk, mert jövőnk abban rejlik, hogy nagy intézményünk milyen sikerrel tud amerikai alapokra áttérni? Sok tagtársunk ellene van egész szervezési rendünknek, ami helytelen, mert azt nem eltörölni, hanem erősíteni, szélesebb alapokra kell fektetni. Megtehetjük ezt hozzáértő és minden tekintetben kitűnő fiók titkári karunk segítségével, bár nézetem az, hogy a szervezést függetleníteni kell minden mástól. Ez szükségessé tenné azt, hogy a Verhovay központban egy teljesen külön szervezési osztályt állítsunk fel, amely mindenki mástól független lenne és csak az igazgatóság irányítása és ellenőrzése alatt állana. A konvenció feladata az, hogy a szervezés ügyében határozott lépéseket tegyen. A Verhovay központja havonta nagy kiadásokat csinál a szervezés érdekében. A munka ennek ellenében még mindig nem mondható kielégítőnek, amin segíteni keil. Maholnap — hiába tagadnók — le kell mondanunk uj magyar tagok szerzéséről. Ilyeneket csak szórványosan fogunk kapni. Más területre kell áttérnünk, ha a Verhovay nagyságát továbbra is fejleszteni kívánjuk. Sok eddigi nézetünkről kell e téren lemondanunk. Ezek közül csak egyet említek: A szervezésnek semmi köze nincs és nem lehet a Verhovay társadalmi élethez. Egyszerre senki nem lehet ügyvéd és asztalos, mert mindkét foglalkozásba belebukik. Bízom benne, hogy a Verhovay konvenció utat fog törni a szervezés kérdésében. Annak bölcs határozatától függ a Verhovay egész jövője. MACKER GYULA, a Verhovay igazgatósági tagja. * * * Leközöltük Macker Gyula, Verhovay igazgatósági tag kívánsága szerint a konvenció elé szánt elgondolásainak első részét. Igaza van abban, hogy a Verhovay kon-
