Verhovayak Lapja, 1943. január-június (26. évfolyam, 1-25. szám)

1943-02-18 / 7. szám

(Verhovay Journal) VOL. XXVI. ÉVFOLYAM 1943 FEBRUAR 18. NO. 7. SZAM “Hűséggel Mindhalálig” Február 22. a nemzet atyjának, Washington Györgynek a születés napja. Minden esztendőben hálá­­val és szeretettel ünneppé avatjuk ezt a napot, az or­­azágszerző és országalapitó Bzületésének évfordulóját. De különösen nagy jelentősége van ennek a napnak ma, 1943-ban, amikor a világ minden részén fiaink, szö­vetségeseink harcolnak, hogy Washington elgondo­lását megvalósítsák. Szabadság, egyenlőség, testvériség ez volt a jelszava köztársaságunk első elnöké­nek, aki kész volt mindent feláldozni a szabadságért, mert tudta, hogy szabadság nélkül nincsen élet. A megpróbáltatások ne­héz idejében, vérzivatarban, kétséges időkben mindig Washington szelleméhez za­­rámdokolunk vissza. És amig népünk nem ismer más vezércsillagot mint Washington szellemét, ad­dig jöhet reánk minden megpróbáltatás — soha nem győzhet rajtunk még a pokol sem. És ezen a napon, amikor emlékét idézzük, a világ minden sarkán ünnepet ülnek, hiszen fiaink, test­véreink; Murmansk kikötő­jében, Guadalcanalnál, az afrikai partokon, Kínában uj erőt nyernek a további harchoz. Washington em­léke megacélozza karjaikat, megélesiti a fegyvereket és repülőgépek ezrei lelkesül­ten szállnak a nagy cél felé — amit a nemzet atyja eléjük tűzött. Tudják hogy arról az útról amit ő “ki­mért” nincs és nem lehet el­térés. Mindenütt ünnepet ülnek ezen a napon. Egy hivata­los ünnep azonban az idén elmarad. A budapesti Wash­ington szobornál nem lesz­nek szónoklatok ez eszten­dőben. A názi rabságban szenvedő magyar nép azon­ban lélekben és szeretetben • elzarándokol a szoborhoz, mert tudja, érzi, hogy csak Washington szelleme, csak a csillagsávos lobogó hozhatja el számára a meg­váltást, a felszabadulást... Kováts Mihály ezredes­parancsnok, Washington lo­vasságának kiképző mestere, levelét, — amelyben szolgá­latát felajánlotta Ameriká­nak — evvel zárta be — “Hűséggel — mindhalálig”. Mi sem tehetünk többet, amerikai-magyarok, — mint hogy a “haza atyjának” születésnapján megismétel­jük fogadalmunkat: “Hűséggel — mind­halálig!” Amit szükséges megismételni! Semmi gyönyörűséget nem találok benne, ha vala­mit ismételve kell mondanom, sőt egyenesen ellenszenves előttem, ha papagályhoz hasonlóan egy és ugyanazt rikácsolja újra, meg újra valaki fülembe. Mind a két esetben szegénységi bizonyítványát látom a saját észbeli tehetségemnek, amitől nem nagyon nő a mellet dagasztó büszkeség. Ha ugyanis nekem kell mások előtt többször ismételnem valamit, szerintem az nem lehet más, mint annak bizonyítéka, hogy megért­hetetlen zavarossággal fejeztem ki magamat, tehát hiányos volt hozzá a tudásom. Ha pedig mások uj rázzák meg kelepeléseiket fülembe, úgy bizonyos, hogy tökfilkó­­nak vélnek, — ami pedig nem valami kedves kompli­­ment. Különös oka van tehát annak, hogy ezen a helyen ismétlésbe esem, amikor lényegében újra idézem a január 28-án megjelent lapszámunkból ez alatt a cim alatt írottakat: “Ami édes Mindnyájunknak csak hasznára válhatik.” Általam nagy fontosságúnak tartott s nagy tekin­télynek örvendő emberek; fióktitkáraink számosán ad­tak kifejezést abbeli nézetüknek hogy ismételten és újó­lag igyekezzem annak szükségére és hasznára rámutatni, ami a tagdijaknak évi, félévi, vagy háromhavonkénti be­fizetéseknek eszközlése által keletkezik. óhajtásuknak eleget teendő sorolom tehát fel az alábbiakban először is azt a szükséget, ami ráhajt, hogy Verhovay tagtársaimat kérjem, miszerint ne egy, de legalább három hónapnak tagdíjait fizessék előre egy összegben, a tagdijak átvételére jogosított ügykezelők­nek, fióktitkároknak, avagy fiókpénztárosoknak kezei­hez. Háborús világot élünk, az idő nagyon drága, taka­rékoskodjunk tehát vele. Ahelyett, hogy minden hónap­ban járnánk, vagy járatnánk a havidijak lerovása vé­gett, tegyük azt négyszer, kétszer vagy egyszer egy év­ben. Két személy idejével történik ezáltal takarékosság, vagyis a fizető tag és a tagdijat felvevő fordíthatja az igy fel nem használt időt más dolognak végzésére. Ha figye­lembe vesszük, hogy tizenkétszeri járás helyett, mondjuk négyszer kell csak menni a fizetés ügyében, úgy a köze­­lesen ötvenezer számot kitevő tagjaink összességéinél ez már tekintélyes időbeli megtakarítást jelent. Az olajjal, gazolinnal is csínján kell bánni, mert ezekre, meg a gummira is a hadviselésben van szük­ség s igy tizenkét kocsikázás helyett nemzeti kötelessé­get is teljesít az, aki azt csupán négyszer, vagy kevesebb­­szer teszi. Mióta a cukor és kávé társaságába került a cipő, azóta az apostolok lován sem tanácsos sokat nyar­­galászni. A talpnak való drágulásával okos dolog a cipő­talpakat túlsókat nem koptatni, különösen is mikor arra kell ügyelnünk, hogy hatvanöt különféle fronton szolgá­latban levő katona-gyermekeink mezítláb ne maradja­nak. Nemzetvédelmi szükségek szorítanak rá bennünket, hogy a havidijaknak több hónapra való előrefizetését megkezdjük s ha első tekintetre úgy is néz ki, hogy ennek nem sok köze van a nemzetvédelmi ügyekhez, részletezve azonban annak kihatását, előttünk áll az az igazság, hogy Amerikai Hazánknak teszünk közvetve igy értékes szolgálatot. De nemcsak hazafias szolgálatot jelent a havi­dijaknak nagyobb tételekben való befizetése, hanem nagy előny az, az Egyesület ügykezelésének szempontjá-

Next

/
Thumbnails
Contents