Verhovayak Lapja, 1943. január-június (26. évfolyam, 1-25. szám)
1943-02-04 / 5. szám
••lk Oldal 1943 február 4 Verhovayak Lapja HOL AZ IFJÚSÁGUNK? Az amerikai magyar egyleti életnek legnagyobb nehézsége az, hogy a munkálkodó tagság soraiból igenigen sok helyen hiányzik az ifjúság. A munkába és vezetésbe végkép belefáradt tisztviselők már évek óta panaszolják ezt a hiányt és gyűléseken, Írásaikban, leveleikben és újságcikkekben egyaránt gyakran szemére hányják az ifjúságnak azt, hogy az öregek alkotásait nem becsülik meg, azok vezetésében és fejlesztésében nem hajlandók résztvenni. Halálosan komoly panasz ez, mert egyleteinknek, intézményeinknek szüksége van az ifjúságra, Egyesületeink nem válhatnak az öregek klubjaivá, mert az egyúttal egyesületeink halálos ítéletét is jelentené. Az az egyesület, mely állandóan uj, friss erőket szerez, fiatai marad és pénzügyileg is erős. Mig az az egyesület, amelyben a tagoknak egyre tulnyomóbb többsége öreg, gyengül nemcsak erkölcsileg, hanem anyagilag is. Egy egyesület fizetőképességét nemcsak az határozza meg, hogy mennyi pénze van, hanem az is, hogy tagjainak mennyi az átlagos életkora. Ezt az állítást a következő példa igazolja: • Amikor az egyletek egyesüléséről irtunk, novemberben, kimutattuk a szóbanforgó egyesületek tagságát és vagyonát. Megállapítottuk akkor, hogy a Verhovay Segély Egylet után (a szóbanforgó egyesületek közül) a Rákóczi Egyesület következik úgy tagok számában, mint a vagyon nagyságában, Érdekes ugyanakkor megfigyelni azt, hogy bár a Rákóczi Egyesület tagjainak száma meghaladja a 21 ezret és vagyona a három milliót, mégis felszámolási értéke az egyesülésről tárgyaló 4 egyesület közül a legalacsonyabb. Mig a Verhovay Segély Egylet 124%os, s a Bridgeporti Egyesület 120 %os és a Munkásbetegsegélyző 115%-os, addig a Rákóczi Egyesület 111%-os. Lényegesen felette áll tehát a Rákóczi is a 100 százaléknak, ami azt bizonyítja, hogy jól áll. Mégis feltűnő, hogy vagyonának nagysága mellett a felszámolási értéke alacsonyabb, mint némelyik más, számban, vagyonban nálánál kisebb egyesületnek. Miért? Mert ebben az egyesületben sokkal több az idős tag, akinél korábban kell a biztosítási összeg kifizetésére számítani és az öregek számát nem egyenlítik ki a fiatalok abban az arányban, mint több más egyesületben. (Nem írunk mi ezzel semmi lekicsinylőt a Rákóczi Egyesületről, mert hiszen? a világ összes biztositó intézményeinek kolosszusa, a Metropolitan mindössze 103 százalékos! (M i n d a mellett érdekes, hogy épp ez a nagyerejü és értékes egyesület vonakodik az egyesülési tárgyalások folytatásától, holott csak nyerne vele, mert az egyesülés következtében megfiatalodna az egyesület az össztagság átlagos életkorának csökkenése következtében s ennek következtében még erősebbé válna.) Ez a példa bizonyítja legjobban azt, hogy biztosítási intézmények ifjúság nélkül lejtőre lépnek, mely végül csakis a megsemmisülésbe vezethet. Ifjúságra tehát szükségünk van s mivel az ifjúságot legjobban az ifjúság vonzhatja, nyilvánvaló, hogy egyesületünk életében az ifjúságnak egyre jobban kialakuló vezető szerepet kell kapnia. A panasz azonban majdnem általánosan az, hogy az ifjúság nem akar részt venni az egyesületi életben. Úgy érezzük, hogy az ifjúságot sok igazságtalan vád érte ezzel kapcsolatban. Mert bizonyos az, hogy az ifjúság nem született lelkiismeretlennek és felelősség nélkül valónak. Ha az ifjúság nem akar ma részt venni az egyesületi munkában, annak valami oka van. És ezt az okot csak akkor fogjuk tisztán látni és lehetőség szerint orvosolni tudni, ha becsületes őszinteséggel vizsgáljuk önmagunkat és azt az egyesületi életet, amit mi öregek folytattunk. s Az amerikai magyar egyleti élet éveken át folytatott pártatlan megfigyelése után kénytelenek vagyunk leszögezni azt a tényt, hogy az öregek nagyon sok helyen ráfeküdtek a fiók életére és annak vezetését nem voltak hajlandók a fiataloknak átadni. Szívesen vették, ha a fiatalok testi munkát végeztek, de nem voltak, hajlandók elnöki, pénztárnoki, titkári és más vezetői állást és rangot átadni a fiatalságnak. Féltékenyen őrizték a rangjukat, tisztségüket és számtalan esetben elkedvetlenítették az ambiciózus fiatalokat, akik akarták volna is, tudták volna is vezetni a fiókot. A magyar emberben nagyon erős a kor tisztelete és ez szép vonás. De a mai háború is megtanít arra, hogy a fiatalság jobban tud harcolni. De ezt az öreg, aki benne ül a hivatali székben, sokszor nem akarja meglátni. Arra az álláspontra helyezkedik, hogy: “nekem nem fog ez a fiatal parancsolni” — holott parancsolásról nem is volna, nem is lehetne szó. Ez a megállapítás sok helyen fájdalmat fog okozni. De az nem változtat a tényeken. És hogy ez* a megállapítás mennyire igaz, azt bizonyítják azok a fiókok, ahol felvilágosultabb öreg vezetők megérezték a kor szellemét és idejében beleültették a fiatalokat azokba az állásokba, melyekben a fiatalabb vezetők is megtanulták a felelősség érzésének nyomása alatt hűségesen munkálkodni. És azokban a fiókokban nincs hiány sem fiatal erőkben, sem vállalkozó tisztviselőkben. Mert ott a fiatalok nem érzik azt, hogy őket nem akarja senkisem másra, csak munkára, robotra, de mikor tisztségről és a velejáró tisztességről van szó, akkor félre kellett állniok. Már pedig nagyon sok egyleti fiókban a fiatalság ezt érezte és sokszor fel is panaszolta. Ahol pedig nem panaszolta fel, ott szó nélkül félreállt és beleszokott abba, hogy az egyletet az “öregek dolgának” tekintse, melyhez neki semmi köze sincsen. Ahol ezt a magatartást megszokta az ifjúság, ott hiába várjuk, hogy most egyszerre megváltozzon a helyzet. Az ifjúság közönyének van még egy másik oka is. A mi egyesületünk is, úgy, mint a többi, testvérsegitő és testvérszerető egyesület. Bankettjeinken és ünnepélyeinken igen nagy és szép szavak hangzanak el erről az ünnepi szónokok ajkáról. A fiók mindennapi életében azonban ezt nem lehetett mindég meglátni. Az ifjúság kritikus és nagyon éles szemű. Hamar meglátja a nagy szavak mögött akár a hazugságot, akár a semmit. És amikor a fiók életében állandó torzsalkodás, féltékenység, egymás elleni áskálódás cáfolta meg a testvéri szeretet sokszor üresnek látszó jelszavait, akkor az ifjúság megundorodva, hátat fordított az egésznek és nem kért belőle többet. Az ifjúságot csak oly beszéd tudja lelkesíteni, ami mögött tettekben megmutatkozó valóságot is lát. A tisztviselői állások körül folyó áldatlan féltékenységek, a tisztviselők jutalmazása körül meglátszó irigykedések oly fiókokban, ahol ezek megvoltak, nem teremhettek más gyümölcsöt, mint a fiatalság elidegenedését. Ennek a fájdalmat okozó állításnak az igazságát is bizonyitják azok a fiókok, ahol a vezetők nemcsak rangot és széket akartak önérzetük duzzasztására, hanem valóban szivükben hordták az egyesületi élet eszméjét és a maguk hiúságát alárendelték annak az ember baráti gondolatnak, melynek őrzésére voltak hivatva. Ily fiókokban az ifjúság lelkesen résztvesz a mai napig. az egyesületi életben és az egyesületi élet által képviselt eszme határozottan észrevehető jó jellemfejlesztő hatással is volt az ifjúságra. Nemcsak mi állítjuk, hogy az egyesületi élet sok esetben nem felelt meg annak az eszmének, melyet vezetői hirdettek. A floridai fraternális kongresszuson az egyik nagy amerikai fraternális egyesület képviselője ugyanezt állapította meg. Rámutatott arra, hogy “mikor a fiatalember az egyesületbe való felvételét kéri, akkor bizonyos elképzelés, ideál van a gondolataiban és azt várja, hogy az egyesülete valósítsa meg azt az ideált. És ha a tagság ezt nem teszi meg, akkor nemcsak egy lelkes pártfogót vészit, hanem egy kiszámíthatatlan értéket a jövőre nézve.” Bizonyos az, hogy egyéni féltékenységnek, hiúságnak és egyleti veszekedéseknek döntő szerepük volt az ifjúság elkedvetlenitésében és kiszoritásában. Az eredmény az, hogy sok fiókban kötéllel sem lehet fiatalembert, fiatal nőt találni a munka elvégzésére. Pedig ez nagy kár. Mert a fiatalemberek és fiatal nők tudnak angolul, s magyarul is annyit, mennyi kell; az egyleti élet Üzletszerű oldalát iskolázottságuk révén jobban értik és kiszorításukkal egyesületünk hihetetlen nagy kárt szenvedett. A helyzet ma az, hogy azok az öregek, akik most már annyira belefáradtak a dologba, hogy már rangjukról, székükről is hajlandók volnának lemondani, csakhogy valaki átvegye tőlük a felelősséget, nem kapnak fiatalt és keserűségükben az ifjúságot vádolják, pedig hát az ifjúság távolról sem oly hibás a dologban, mint ahogy aat fel szokták tüntetni. Mindez nem jelenti azt, hogy a fiatalságot végkép elvesztettük. A fiatalságnak azt a rétegét, melyet az egyleti életnek ily formában való folytatása elkedvetlenített, nem igen fogjuk visszahódítani. De még meg tudjuk nyerni a legifjabb fiatalságot. Megnyerjük, ha feladjuk a hiúságunkat és engedjük, hogy olyanok vezessék a fiók életét, akikre az öreg csak úgy tud nézni, mint valami “gyerekre” ... de ha az a “gyerek” jó arra, hogy a harctéren meghaljon, vagy arra, hogy tiszti rangban egy alája rendelt seregnek rendelkezzen az élete felett, akkor jó arra is, hogy pénz és egyesületi élet felett rendelkezzen. Adjunk nekik rangot, felelősséget, tisztséget és tisztességet addig, mig az még fel tudja bennük ébreszteni az ambíciót és lelkesedést. Ne várjuk meg, mig a fiatalságnak ezt a rétegét is elkedvetlenítjük annyira, hogy elhúzódik, mert úgy érzi, hogy rája itt semmi szükség nincsen. S az öregek semmivel sem fognak nagyobb tiszteletet és elismerést szerezni az ifjúság részéről, mint azzal, hogy megmutatják, hogy tudnak háttérbe vonulni és gyönyörködni abban, hogy az ifjúság továbbfejleszti azt az egyesületet, melyért az öregek oly sokat és — már épp eleget tettek. .A világért ne magyarázza ezt az öreg gárdának bármelyik tagja úgy, hogy félre akarjuk tolni az öregeket. Nem arról van szó, hogy az öregek most durcásan álljanak félre. Hanem arról van szó, hogy keltsék fel az érdeklődést a fiatalokban és tiszteletet adó jóakarattal neveljék a .legifjabb ifjúságot arra, hogy minél előbb vezető helyet foglalhasson el az egyleti életben. A jó vezérember nem elégszik meg azzal, hogy jól vezeti egyletét: arra is gondja van, hogy jó utódot állít a helyére. Az öregeknek ma ez a legfontosabb feladatuk.--------------v--------------A TOJÁSADAG Angliában: fejenként és havonta egy tojás. Megjegyzendő, hogy ez csak most van. Azelőtt kevesebbet kaptak az angolok s csak a legújabb rendelet “emelte fel” a tojásadagot. És úgy tudjuk, hogy az angolok — nem panaszkodnak!-----------v----------EGY WPA VICC. Egy WPA előmunkás látja, hogy nincs elég lapát s sürgönyt küld Washingtonba több lapátért A válasz rövidesen megérkezik. “Lapátok kifogytak. Utasítsa munkásait, hogy lapát hijján támaszkodjanak egymás vállára”
