Verhovayak Lapja, 1943. január-június (26. évfolyam, 1-25. szám)
1943-01-28 / 4. szám
1943 január 28 7-ik Oldal KIMUTATÁS A KÖTVÉNYEKRŐL 1942 DECEMBER 31-ÉN Uj kötvény kiadva Visszahelyezve ----Összesen Kötvényét beváltotta ___•................... 13 Meghosszabbított kötvényt kapott — 61 Törölve lett ............................ 116 Elhalt —................................................... 23 Gyarapodás ......-..................... Athozat a múlt hóról................ összesen ______________ Kifizetett kötvény van........................... Meghosszabbított kötvény van.............. Felnőtt Osztály taglétszáma összesen Gyermek Osztály taglétszáma összesen 9 összes taglétszám: ........... .... 208 53 261 f 213 ...-48 35,559 — 35,607 58 610 — 36,275 12,898 49,173 Felnőtt O.Gyermek O. összesen 1942 december 31-én 36,275 12,898 49,173 1942 november 30-án 36,212 12,926 49,138 1942 december 31-én gyarapodás 1942 december 31-én 63 35 csökkenés .......... 28 Pittsburgh, Pa., 1942 december 31-én. RÉVÉSZ KÁLMÁN, kp. számvevő. Verhovayak Lapja__________________________ Ki tudja mi lesz?* Sokan vannak, akik belátják, hogy jó dolog, ha az embernek több életbiztosítása van, de nem mernek belemenni, mert azt mondják, hogy “ki tudja mi lesz?” Ki tudja, milyen viszonyok következnek ránk. Visszaemlékeznek a nagy depresszióra és úgy gondolják, hogy ha esetleg egy uj nagy depreszszió jönne, akkor nem lesznek képesek tovább fizetni azt a sok életbiztosítást, amit a jobb időkre és nagyobb keresetre való tekintettel megkötöttek. Ez a gondolkozás több okból helytelen. Az egyik ok ez: Amerika polgárainak 1930-ban volt 113 billió dollár biztosítása és ez az öszszeg 1935-re, a nagy depresszió végére 106 és fél billió dollárra esett. Tehát Amerika polgársága összes biztosításainak mindössze 6 százalékát vesztette el, a többit képes volt tovább is fizetni, ha nagy nehézségek árán is. A depresszió tehát nem jelenti azt, hogy el kell veszíteni azt, amit most szereztünk. A másik ok pedig a következő. Életbiztosítást csak az vészit el, aki nem ért hozzá és nem törődik vele. Tegyük fel, hogy egy gyárban dolgozó 25 esztendős nő ezer dollár húsz éven át fizetendő biztosítást köt. (Legokosabb, ha azt köt, mert nő létére nem valószínű, hogy ezen az időn túl is lesz annyi keresete, hogy fizetni tudja a biztosítást). A biztosításért fizet évi $26.44-et. Ha csak 3 évig keres is és azután nem fizet rá egy centet sem, akkor sem veszti el a biztosítását, hanem becserélheti egy teljesen kifizetett kötvényre, mely nagyobb őszszeget biztosit neki, mint amennyit befizetett. Mert 3 év után az a kötvény egy $93.-ról szóló kifizetett kötvényre cserélhető be, tehát a biztosított tiszta nyeresége már 3 év alatt is $13.68, ami már magában véve is szép nyereség, de különösen nagy, ha meggondoljuk, hogy dolgozó évei alatt teljes 1000 dollárra volt bebiztosítva s ennek tetejébe halála után kamatostul kapja vissza befektetett pénzét. Ha öt évig fizeti a kötvényt, akkor a kötvénynek kifizetett kötvényre való becserélési értéke már $187 lesz. Mivel öt év alatt $132.20-t fizet a kötvényre, a tiszta nyereség $54.80 s azonfelül teljes 1,000 dollár biztosítása van arra az időre, mig kötvényét fizette. Ha 10 évig fizeti a kötvényét, akkor a kifizetett érték $440.00, mig a befizetett havidjak összege mindössze 264.40, a nyereség tehát $175.60. Teljesen értelmetlen es rövidlátó okoskodás tehát elutasítani az uj életbiztosítás megkötésének gondolatát azzal, hogy nem tudjuk, hogy mi lesz később. Mert életbiztosításon veszíteni nem lehet. Bármikor hagyja abba az ember, a befizetett összeg kamatostul megtérül és ha valaki csak 5 évig keres is jobban és ezt az öt évet biztosításai növelésére használja fel, akkor bármikor későbben bekövetkezhető halála esetére mégis több biztosítást hagy családjára, mintha ezeket a jó keresetet nyújtó időket elhagyja múlni anélkül, hogy növelné biztosításainak összegét. 12 A SZAKADÉK A SZAKADÉK » Csak az volt benne, hogy a “piknik anyagi és erkölcsi eredménnyel járt.” II. FEJEZET. MUNKA NÉLKÜL. Az egetverő, bankókkal tele zsebü jólétnek hirtelen vége szakadt. Bekövetkezett a nagy összeomlás; a jólét túlságosan felfújt léggömbje szétpukkadt. Bankok bezártak, üzletek bezártak, gyárak bezártak. A magyarok utcáira is ránehezedett az aggodalom. Mi lesz velünk? Egyik este Szabó Pál visszajött a munkából. Alig egy órája volt, hogy elment, már is visszajött. Az aszszony csak nézett rá sötéten s csak percek múlva kérdezte meg: “Mért jöttél vissza?” A férfi indulatosan lecsapta az asztalra a pléhdobozt, amiben az elemózsiáját szokta munkába vinni. Leült a székre, mint aki nagyon kifáradt. Sokáig nem szólt egy szót sem; az asszony meg csak nézett rá mozdulatlanul. Az idő is megállt a konyhában. Csend volt, de nem a békesség szelíd csendje. Érezni lehetett egy ijedt asszony szívdobogását és egy indulatában forró férfi lelke viharzását. Talán öt perc is eltelt, mikor végre odavetette a választ: “Letettek.” Az asszony hátat fordított az örök mosogatásnak s neki támaszkodott a fakó zöldszinü, repedezett fáju vizlefolyónak. “Miért?” — dobta oda a kérdést és a kérdésében vád volt az embere ellen, aki nem tudta megvédeni magát és családját. Még ott volt a pálinkás üveg az asztalon, úgy, ahogy a férfi otthagyta, mikor munkába indult. Töltött magának és mikor a szájához emelte a poharat, morgott egyet: “Miért?” — keserűen nevetett egyet és leöntötte a torkán az erős italt. Hátradőlt a széken és behunyta a szemét. ruhában, tetszik látni?” Látta. Úgy ült ott, mint egy kőszobor. Merev arcán nem játszott se a muzsika, se a nyári szellő. Nem nézett sehová, ült magában, szótlanul, dermedtem Korát nem lehetett volna megmondani. Sárgásbarna arc, világosbarna haj és színtelen szemek ... “No, mulasson jól Mr. Szabó — búcsúzott most hirtelen a ielkész, aki érezte, hogy már eleget udvarolt — és köszönöm a szép adományát!” Gondolta, hogy odamegy az asszonyhoz. Beszél vele. Úgy néz ki mint akit meg kell vigasztalni, mert nagy teher van a lelkén. De útjába akadt Tóvári János. Az egyház pénztárosa volt. Szép szál, tisztaszemű magyar férfi; járt-kelt a piknik területén, hogy mindent szemmel tartson, igy akadt a papjába. “No mi újság, Mr. Tóvári?” — kérdezte a pap, aki örült, hogy egy józan embert lát. “Jól meg}' minden, tiszteletes uram — felelt Tó-. „ vári — sok a nép és szépen költenek.” “Az ám, — felelte a pap — itt van egy huszas, valami Mr. Szabó adta az egyházra.” “Melyik Szabó?” “Az ott az italmérésnél, aki épp a poharat hajtja fel.” “Az? — nevetett Tóvári — no lám, az se adott meg életében egy centet se az egyházra. Úgy látszik a tiszteletes urat megszerette. Hát igy kell. Amott van a felesége.” “Épp ahhoz igyekszem, — felelte a pap, — gondoltam beszélek vele a gyerekekről.” “Hát beszélni épp lehet — kétségeskedett Tóvári — de nem hiszem hogy célt ér vele tiszteletes ur.” “No majd meglátjuk” — felelte a lelkész és továbbment. Épp volt egy üres hely Mrs. Szabó mellett. Leült és úgy köszöntötte. “Jónapot kívánok Mrs. Szabó.”
