Verhovayak Lapja, 1943. január-június (26. évfolyam, 1-25. szám)
1943-01-21 / 3. szám
1943 január íi Verhomyak Lapja 3-ík Oldal AMIT A LEGKÖNNYEBB ELADNI 1942. .A LEGJOBB ESZTENDŐ TÖRTÉNETÜNKBEN A tagszerző munkája sokban hasonlít a kereskedőéhez. Ennek is, annak is el kell valamit adni. Mig azonban az üzletember valami kézzel fogható és azonnal élvezhető cikket ad el, addig a tagszerző árucikke nem más, mint egy Írásba foglalt ígéret, melynek megvalósulása bizonyos . jövőben bekövetkező időpontra van megállapítva. Az életbiztosítás a mai társadalmi élet egyik gazdasági főpillére. Nélküle az emberi nyomor ezerszeres lett volna már régen és általa anyagi biztonságra tettek szert százezer számra olyanok, akiknek életét külömben minden sorsfordulat tönkretette volna. Az életbiztosítás a világ legrégibb szociális intézménye és ma is, a szociális törvények idején, a legnagyobb és legjelentősebb szociális tényező. Mégis vannak elegen, akik "nem hisznek” benne anynyira, hogy hajlandók volnának érte jövedelmük egy részéről lemondani és azt a jövendő biztonsága érdekében életbiztosításba belefektetni. Ha ezeket meg tudnánk szerezni, óriási növekedés utján indulnánk el. Üzletről lévőn szó, a kereskedelmi élettől kérjünk útmutatást. És ha szétnézünk a kereskedelmi életben, akkor azt látjuk, hogy egy cikk eladhatósága szempontjából nem az a fontos, hogy az a cikk micsoda és mily célt szolgál, hanem, az, hogy hogyan próbálják eladni. Amerikában minden árucikkből többet tudnak eladni, mint a világ bármely országában. Ennek oka pedig az, hogy az amerikai üzletember rájött arra, hogy mi a sikeres eladás titka. A vevőközönségnek kedvet kell csinálni arra, hogy vegyen. Meg kell győzni a vevőközönséget arról, hogy szüksége van arra a cikkre, amit az üzletember el akar adni. Az egész amerikai reklám-tudomány azt az egy célt szolgálja, hogy a közönségben kedvet teremtsen oly árucikkek megvételére, amiket a közönség külömben a maga jószántából nem venne meg sohasem, mert eszébe sem jutna, hogy szüksége lehet rá. Amikor az amerikai üzleti hirdetés egy uj árucikket vezet be a piacra, akkor azt az árucikket oly oldalról világítja meg és úgy állítja be, hogy az a közönség érdeklődését felébressze. Attól tartunk, hogy egyleteinkben ettől a módszertől nagyon elmaradtunk. Még mindég “haláleseti segély” formájában próbáljuk eladni az életbiztosítást és ezzel pontosan arról az oldalról közelitjük meg a tagjelöltet, amely az illetőnek a legkellemetlenebb. Elmondjuk neki azt, hogy “nézd, ha meghalsz, mi lesz az özvegyeddel, árváiddal” és ezzel az érvvel valahogy azt a színezetet adjuk a dolognak, mintha az egész életbiztosítási szerződés égy halál esetére kötött fogadás volna, melynek megkötésétől sok jóérzésü ember idegenkedik. Természetes, hogy minden embernek kell gondolnia a halálra, de a legtöbb ember úgy véli, hogy halála költségeit fedezheti egy-kétezer dollárral s ha ennyi biztosítása van, akkor nem akar többet a haláláról hallani. Az életbiztosítási szerződésnek a biztosított halálától való függővé tétele igen sok esetben kedvezőtlenül hat a tagjelölt vásárló kedvére: lehangolja, nem kedvet csinál hozzá. Ily esetben épp oly nehéz egy életbiztosítási kötvényt eladni, mint pl. egy sírhelyet vagy koporsót. Van ember, aki ezt is megteszi, mert utódait meg akarja kímélni ennek gondjától is, de a legtöbb ember már azért is idegenkedik tőle, mert attól fél, hogyha megvette, akkor már hamarosan bele is kell feküdni. Megkönnyíti nagyon sok tagjelölttel szemben a tagszerző munkáját az, ha nem életbiztosítást és nem haláleseti segélyt, hanem EZER DOLLÁRT KÍNÁL Eladásra.- Ha az aszszonyok azt olvassák az újságban, hogy most “special sale” van télikabátokra, megrohanják az üzletet, fél napig harcolnak asszonytársaikkal, mig végre félholtan, de diadalmasan elővánszorognak egy kétszáz dolláros kabáttal, amit sikerült százhúszért megvenniük. Hát az életbiztosítási üzletben minden nap ilyen “special sale” van, melyen bárkinek, bármikor adunk 500 vagy 1,000 dollárt, “mélyen leszállított áron”. Egy kötvényt, biztosítást, haláleseti segélyt bizonyos kezdetleges összegen túl nehéz eladni, de pénzt, ezer dollárt nagyon könnyű eladni: ahhoz még kedvet sem kell csinálni, mert ezer dollárhoz mindenkinek kedve van, főleg ha tudja, hogy az biztosan az övé. Mindenki szeretne vagyonra szert tenni, bár nagyon kevés ember van, aki a vagyonát el akarná költeni néhány hónap alatt. A vagyonra . ezrek folytatják az áttérést az NIKOTINBAN TORKOT IZGATÓ KÁTRÁNYBAN ÉS SZUROKBAN Amint azt a Reader’« Digestnek 7 népszerű cigaretta fajtáról kó szült pártatlan, füg getlen és kéretlen pró bája mutatta. Old Gold Cigarettára A Reader's Digestnek nem volt szándéka az Old Gold eladását fokozni, sem a 7 cigaretta fajta egyikének sem a külömbvalóságát kiemelni. Ennek dacára a Reader's Digest cikkének m e g j e lenése előtt és azután sok dohányzó áttért az Old Goidra, élvezve a páratlan Latakia levelek zamatját. P. LoriUsrd Compsor — Established 17£0 SORBA ÁLLUNK . . . Úgy látszik, hogy minden háborúval együtt jár az, hogy sorba kell állni. Ha eddig talán volt is, akinek figyelmét elkerülte az a tény, hogy világháború van, most bizonyára ráébredt, mikor kávét akart venni s kisült, hogy bizony nem lehet kapni. Megtanulta, hogyha kávét akar inni, akkor reggel korán kell kelni és odalopakodni az “éenpi” elé s a csurgó esőben várni a jószerencsére, azaz a kávészállitó truckra. Mire a teherautó megérkezett, már hosszú sorban álltak a vásárlók... nem ám egy-egy tag minden csaaz emberek azért a tudatért vágyódnak, amit az a vagyon jelent, hogy t. i. a vagyonos embernek nincs mitől félnie, mert van mihez nyúlnia. Havi néhány dollár írásban biztosított ezer dollár vagyont jelent, amihez szükség esetén hozzá is lehet nyúlni anélkül, hogy az ember a vagyont teljesen megsemmisítené. Ne kínáljunk mindenkinek biztosítást. Sok ember van, akinél többet érünk el, ha vagyont kínálunk neki és megmutatjuk neki, hogy a vagyon építésének legkönnyebb, legolcsóbb és legbiztosabb módja a biztosítás. Iádból, hanem némely családból három-négy tag is, aki úgy tett, mintha nem is ismernék egymást, legalább is addig, mig meg nem kapta a kávét. Egy ideig jól ment a nyolc gyerekes mamáknak, mert azok egy szerencsés reggelen nyolc font kávét is vittek haza, mig aztán az üzletvezetők meg nem unták a dolgot és haza nem küldték a gyerekeket azzal, hogy ezután gyereknek nincs kávé. Igyon tejet... S eszünkbe jut az Első Világháború Magyarországa, ahol ugyancsak kijutott nekünk a sorba-állásból. Ott nem kávéért álltunk sorba, mert a kávé még békében is luxus-cikk volt, hiszen fontja amerikai pénzben vagy két dollárba került. Nem kávéért álltunk sorba, hanem kenyérért, husért, zsirért. És nem reggel álltunk oda, hanem korábban. Eleinte elég volt, ha az ember reggel négy óra tájban kiment és beállt a már meglévő sorba, mondjuk, ötvenediknek. Később már este kimentünk. “Siftákban” álltunk sort. Este 8-tól reggel 3-ig a férfi s reggel 3-tól délután 4-ig az asszony. Addigra vagy megérkezett a kenyér vagy zsir, vagy amiről épp szó volt, vagy nem. Ha nem érkezett meg, hazamentünk, megmelegedni a hideg kályha mellett s este 8-kor kezdtük élőiről. De ha megérkezett a várva-várt élelmiszer, akkor megmt csak két eset volt lehetséges. Vagy kaptunk, mir« sorra kerültünk, vagy elfogyott. Ha elfogyott, megint csak úgy tettünk, mint fent. Hazamentünk s a hideg kályha mellett álmodoztunk egy kis melegről s akkor újra kimentünk a vásárcsarnok elé tanyázni. Voltak gyakorlott sorbaállók, akik sámlival, nagykendőkkel ültek ott s valósággal ott laktak az üzlet ajtajában. Micsoda világ volt az! Eszünkbe jut az a pesti nóta, ami akkor született meg: “Sir a kislány, krumpliéri kell menni, Hej de azért sorba kell ám állni!” S a nóta valahogy azzal végződik, hogy “mire sorra kerülsz, nagymama lesz belőled.” Hát bizony ezeknek a sorbaállásoknak az emlék« még elevenen él az emlékezetünkben s azért inkább nem állunk sorba egy font kávéért. Inkább nem iszunk kávét. Majd megleszünk kávé nélkül, csak kenyér legyen s amig a mindennapi kenyérért nem kell sorbaállni, addig még mindég meny országban vagyunk!
