Verhovayak Lapja, 1943. január-június (26. évfolyam, 1-25. szám)
1943-05-20 / 20. szám
W-Tk Oldal 1943 május 20 Verhovayak Lapja Nem elég a múlt - -Egy Oroszországból mostanában visszatért iró megállapítja, hogy az oroszok ebben a háborúban mélységesen és a bosszú rettenetes indulatával gyűlölték meg a németeket. Ezt Írja aztán többek között: “Nem mintha az oroszok az egész német népet ki akarnák irtani. Nem is arról van szó, hogy kétségbevonnák vagy letagadnák Németországnak a világ civilizációjához való hozzájárulását. Az utolsó napon, melyet Moszkvában töltöttem, egy vezető könyvesüzlet mellett mentem el s a kirakaban ott láttam Goethe “Werther”-jét és “Wilhelm Meister”-j ét. Iskolákban és főiskolákban szorgalmasan tanulmányozzák a német nyelvet és bizonyos vagyok abban, hogy Schiller, Beethoven és a többi vezető német művész nagyobb tiszteletnek örvend Oroszországban, mint Németországban.” “Azonban” — folytatja az iró — “az oroszok erősen ragaszkodnak ahhoz az állításhoz, hogy a mai németségnek semmi köze sincs a tegnap nagy németségéhez.” Vagyis ez az iró azt a nagyon fontos kijelentést teszi, hogy egy nemzet megváltozhat és állítja, hogy a német megváltozott és az Oroszországban elkövetett atrocitások végtelen sorával bizonyítja úgy ő, mint az egész mélységesen felháborodott orosz nemzet, hogy a német nép elvesztette a kultúra és a civilizáció iránti szere tétét, a német nép megszűnt a kultúra legbrilliánsabb előmunkásának lenni, a német nemzet nem kulturnemzet többé, hanem barbár nemzet lett. És mivel a német nép már nem jár többé a régi nagykulturáju németség utján, a mai német népnek semmi köze sincs a régihez és a mai német nép nem várhatja azt, hogy a háború után a németséggel kímélettel bánjanak azért, mert a mai németség ősei kulturemberek voltak. Mert csak azok voltak kulturemberek, a maiak íjiár nem azok többé. Ennek a megállapításnak igazságához nem fér kétség. A német nemzet valóban nagyon, rettenetesen megváltozott és leszállóit arról a magaslatról, mikor még minden tudományban úttörő és Útmutató volt. Ma már csak a vérszomjban és a kegyetlenségben úttörő. Nem elég ezt azonban tudomásul venni. Mikor e sorokat olvastuk, akkor az a gondolat nyilait át rajtunk: Ha a német nép megváltozhatott, akkor megváltozhatott a magyar nép is, megváltozhat minden nép is . .. és akkor egy történelmi múlt semmi garanciát nem tartalmaz arra nézve, hogy az utódok az ősök utján fognak járni. S itt arra gondolunk, hogy a mi magyarságunk minden alkalommal szereti felemlegetni az ezeréves magyar múltat, a szabadsághősök emlékét, Kossuthot, Rákóczit, a nagy magyar írókat, festőket, zenészeket és tudósokat, egyszóval mindazt, amire a magyarság a világ előtt büszke lehet. Sőt, szelhetjük a mi történelmi múltúnk e nagy alakjait önmagunk igazolására is felhasználni és annak bizonyítására, hogy mi kulturális és politikai tekintetben megbízható nép vagyunk, mert hiszen sok szabadságharcot megharcoít kulturnemzet leszármazottai vagyunk. A mai világesemények azonban az ilyen érvek alól kihúzták a gyékényt. A német nemzet hiába hivatkozik Beethovenre, Mozartra, nagy Íróira, tudósaira, a világ ezeket már nem tudja azonosítani a németséggel, mert a mai német nem úgy viselkedik, mintha lelkében e nagy kulturhősök öröksége élne. Épp igy, mi ugyan hiába hivatkozunk arra, hogy Kossuth az apánk, na nem viselkedünk Kossuthok módjára és hiába szavalunk Kovács ezredesnek Amerika szabadságáért kifejtett hősiességéről, ha mi magunk esetleg nem vagyunk hajlandók Amerikáért hősies áldozatokat hozni. Kovács ezredes azt mutatta meg Amerikának, hogy mit ért az ő korában bevándorolt magyar Amerikának. Azt már nem mutathatta meg, hogy mit ér a 20-ik században bevándorolt magyarság Amerikának, mert azt már nekünk kell megmutatni. Lincoln magyar hőseinek emléke egyáltalán nem biztosíték arra nézve, hogy a mai amerikai magyarság is Lincoln magyar hőseinek nyomában jár, mert a mai amerikai magyarság egészen más lehet, mint a Lincoln korabeli magyarság. Nem azt mondjuk ezzel, hogy a magyarság is megváltozott és pedig hátrányára. A világért sem. Nem is hisszük, hogy megváltozott. Csak azt akarjuk hangoztatni, hogy a mai amerikai magyarságnak a maga erejével kell megmutatni jó amerikaiságát, mert arra NEM ELÉG A MÚLT. Lincoln hősei nem lehettek helyettünk jó amerikaiak és épp úgy nem lehetnek jó amerikaiak helyettünk azok a fiatal magyar származású amerikai fiuk, akik körünkből bevonultak katonának, ők már közelebb állnak hozzánk, a mi gondolkozásunkból és a mi életfelfogásunkból belőlük is van egy darab, de téved az a szülő, aki azt hiszi, hogy azzal, hogy a fia elment katonának, az ő jó amerikaisága is most már tökéletesen be van bizonyítva. Senkisem lehet valami érték a másik helyett. Igenis valljuk, hogy a Kovács ezredesek a magyarságot képviselik ma is. De ezt be kell bizonyítani, Nekünk. Egyenként és együttesen. És ha nem hozzuk meg a legnagyob áldozatot ugyanazzal a lelkesedéssel, mint Kovács ezredes, akkor nem vagyunk Kovács ezredes utódai és hiába takarózunk az ő nevével. Hála Istennek, erről nem lehet szó. De most már ne emlegessük annyit, hogy mit tettek a múlt évszázadban a magyarok Amerikában, mert hiszen a múlt században a németek is tettek valamiket Amerikában. De az egyáltalán nem emeli a mai németség népszerűségét. Hagyjuk a multat és adjunk önmagunkban uj Kovács ezredeseket ennek a hazának, mert Amerikának nem a régmúlt történelem nagyjaira van szükség, hanem nagy hazafiakra van szüksége, akik MA élnek és MA nagy hazafiak. A múlttól mi nem leszünk se jobbak, se szebbek: nekünk magunknak kell jónak és szépnek lenni. S ezzel kapcsolatban jut eszünkbe az is, hogy ugyanez áll meg a Verhovay élet terén is. Itt is túlsók a múltnak az emlegetése. Itt is túlsók az olyan ember, aki állandóan azt hangoztatja, hogy ő valamikor régen mit tett és mennyit tett... de most már nem tesz többet. írja az egyik fiókunk titkára, hogy az ő fiókjában még a volt tisztviselők is örökké hátralékban vannak a havidijaikkal egy-két hónappal, de ugyanakkor minden gyűlésen és minden banketten emlegetik, hogy “annakidején” mi nagy dolgokat cselekedtek ők a Verhovay érdekében. Erre is áll az, ami a németségre. Megváltozhat még egy nemzet is, mennyivel inkább megváltozhat egy egyesület tagsága és még sokkal inkább megváltozhat abban az egyes ember. Aki nagy volt, de ma már nem nagy, annak jár köszönet azért, hogy valamikor nagy volt... de nem jár neki az, hogy most Nők — Nadrágban Mrs. Krampusz nagy papirzsák terhe alatt lihegett. A tűzoltók bingójáról tért haza egy hosszú est kimerítő, fárasztó bingózása után. Egy kvóterba került neki a játék és vagy négy dollár értékű nyereményt hurcolt haza, hát meg volt • elégedve magával és a világ folyásával. Illetve azzal nem volt egészen megelégedve. Egy kis kifogása volt ellene. “Nézze csaak Mrs. Csimbók — szólt a mellette baktató asszonyhoz, aki szintén egy nyereményes zacskót szorított kebléhez — nézze csak ezeket a lányokat! Hát nem szégyelik magukat, napvilágos estén nadrágban járni az utcán? Mrs. Csimbók nézett és kifejezte megbotránkozását. Valóban négy vagy öt leány és asszonynép várta a villamost és mind nadrágban volt, mig a felsőtestüket könnyű kiskabát fedte. “Szégyen, gyalázat — morogta Mrs. Csimbók — hogy ezek a mai lányok mennyire megfeledkeznek magukról. De hát mit csináljak? Még az én lányom is igy jár ...” “Miért engedi?” — botránkozott meg Mrs. Krampusz. “Azt mondja, hogy a gyárban mind igy járnak a lányok. És hiába mondom neki, hogy szoknyában járhatna, mint a többi rendes tisztességes nő, elég, ha a munkában cseréli fel arra a gyalázatos nadrágra a tisztességes szoknyát, nem hallgat rám, Azt mondja, hogy munka után fáradt arra, hogy cicomázkodjon, átöltözzön. És tudja, hogy még mit mondott?” is elismerjük a nagyságát. Aki tett valamit, az ma már hiába sütkérezik abban, hogy ő tett valamit, mert tetteinek felét lerontja azzal, hogy abbahagyja a cselekvést. NEM ELÉG A MÚLT. Nem elég az, hogy valamikor nagyszerű tisztviselők voltunk, valamikor szép gyűléseket tartottunk, valamikor összetartottunk. Azon, ami volt, nem lehet elülni s elgyönyörködni, mert egyszerre azon veheti észre magát az igy gyönyörködő, hogy sirhalmon ül és azon gyönyörködik, ami már régein elporladt. A múlt elmúlt és itt a MA. A mának is talpig emberekre van szüksége, eleven tagságra, élénk tisztviselőkre, áldozatkész emberekre s akik nem tudtak utódokat nevelni, azok folytassák a munkát, mint ahogy az a farmer, aki hagyta fiait elszéledni, maga művelheti földjét öregkorára is. “Mit Mrs. Csimbók?” “Képzelje, azt mondta, hogy a nadrág különben is sokkal tisztességesebb viselet, mint a szoknya. Mert, azt mondja, hogy a térden felül érő szoknya sok mindent megmutat, amit tisztességes nőnek nem ülik mutogatni, mig a nadrág eltakar mindent, ami különben felhívja a figyelmet...” “Na még ilyet!” — álmélkodott Mrs. Krampusz és fázékonyan csavarta maga körül a kabátját. Szoknyáját ugyanis meglebbentette a fagyos éjjeli szél és oly utakon járkált, melyeken tisztességes szellőknek semmi keresni valója nincsen. A villamos megállónál a lányok mitsem hallottak ebből a beszélgetésből. Fáradtan várták a villamost és alig várták, hogy hazaérjenek és lefeküdjenek. Zsebükben kezükben tartották a bérüket, melynek borítékjára rá volt írva: “Deducted for War Bonds 10%.” A nadrág eltakarta a lábukat és nem lehetett látni, hogy melyik a formás, melyik nem az. Arcuk fáradt volt, mert a festék nem hazudott rá nem létező tavaszi színeket. De mégis volt bennük valami, ami széppé tette őket. Talán, az, hogy meg tudták fogni a munkát, ha arra került a sor. Talán az, hogy fel tudták áldozni a hazáért és a katonákért a nőies bájakat. Lehet, hogy nem is a hazafias érzés volt az, ami mindegyiket vezette. Mégis: széppé tette őket az a harc, melyet megvívni hajlandók voltak. Gyári munkás lányok ... 1943 tavaszának igazi virágai! LIBERTY LIMERICKS A furniture mover from Worcester, Said—“I have become a big booster Of Bonds to help lick' Those Axis guys— quick! [(An’ I’m savin’ muchmore than I uster!”). I It’s going to take a lot of money to win the War. Do your part by putting 10% of your income into War Bonds every month. V. S. Trtfury Dipt.
