Verhovayak Lapja, 1943. január-június (26. évfolyam, 1-25. szám)
1943-04-22 / 16. szám
Í#43 április 22 3-ik Oldal Verhovaydk Lapja Husvét a fronton HUSVÉTRÓL írunk mindannyian, akik írunk. És, — azt hiszem, — fásultan Írunk valamennyien. Részben megértés nélkül, részben reménytelenül Írjuk le a kétezer éves nagy tragédiát és annak lélekderitő hozsannáit. A kereszthalált és a feltámadást. Jézus szenvedéseit, a bűnből való megváltás hétpecsétes dokumentumát és az ember keresztényi örömeit. A kereplőt, az újra harangszót. Nagypénteket és husvét vasárnapját. A feltámadás bárkás és virágos bizonyságait. A piros tojásokat, az öntözködést, a hagyományos húsvéti sonkát, az ünnepi kalácsokat ... egészen a húsvéti bárányig, amelynek enyhe busához friss tavaszi zöldet tálal a gazdasszony. Husvétről írunk, mert Írni kell husvétkor husvétról. Elmélkedéseket, emlékezéseket, gondolatokat és érzéseket. Híreket, rajzokat, meséket és költeményeket. Minden formában “megjátszuk” ezt a témát és akaratlanul is Istennel társult embei'sé gről prédikálunk mindazoknak, akik részben: el nem olvasssák az írásainkat, részben: éppen olyan fásultan futnak át rajta, mint ahogy mi Írunk, akik — miként az apostolok tették, — messziről, nagyon messziről nézünk vissza a Golgotára. Van egy versem, — régi vers persze, — amelyben ilyen sorok is vannak még: A FÖLD ÖRÜL BENNEM, A TERMŐ ANYAG. DALOLVA BOLYONGOK A KERTEK ALATT. BOLDOGAN KANYARGÓ, UJJONGÓ MESGYÉN. S A RÖGNEK AZT MONDOM: “AGGYISTEN, TESTVÉR!” Óh, hol van már tőlem ez a vers és, főképpen, hol vagyok már én tőle! Mennyi minden állt közénk azóta, hogy az én áldott, tavaszi testvéremtől, a rögtől elszakadtam. És belesodródtam én is, — mint annyi más millió ember, — az uj idők és sorsok kihűlt légkörébe, ahol nincs egyéb, mint felejtés, — óh, jól írtam, — fásultság és 365 csúnya hétköznap minden évben. És se Isten, se Jézus, se ember. Senki. És, ahol úgy törtetünk egymás mellett, — földtől és égtől egyformán elszakadva, — mint a légüres térben kóválygó csillagrögek. De Husvét van, — legalább naptár szerint, az van, — hát ime, asztalhoz ülök éo is és papírra kalapálom a húsvéti betűket. Lelkesítem magam, fütöm magam ezzel a szivrengető szép témával és — mert mégis csak felelős vagyok azért, amit aláírok, — kétségbeesetten igyekszem szivemet megmozgatni és lelkemet felheviteni. De csak a kezem mozog az irásmunkában és csak a cigarettám ég el. Egyik a másik után, mint ahogy a husvétok égnek el, — egyik a másik után, — egyre hülő, szürkülő füsttel. Az én husvétjaim és a tiétek is, kedves testvéreim az Urban, akinek megváltó szenvedéseiből azonban, még mindig kendőzni tudjuk az emberi élet rútságát és reménytelenségét. Valahol, — nem tudom, hol, — azt olvastam a napokban, hogy egy szép aszszony-lélek igy beszélt hallgatóihoz valami vezeklésre szánt estén: — Hadba, bajba, harcokba katonákat soroznak és akit besoroznak, annak men ni kelL Vájjon mért ne sorozhatnánk katonákat Jézus hadseregébe is? Ahová egyszer úgy is bevonul mindenki, aki valóban ember. Kedves olvasóm, én nem folytatom tovább ezt a vergődést! Nagy szelek azok, amik elfojtják a lélekzetemet. Amik kifújják szivemből a húsvéti örömöket. Legjobb lesz, ha kiülök a házikóm mögé, a hűvös tavaszba. Úgyis este van és ilyenkor mindig megszólalnak a vörösbegyü rigók. Hátha azok még örülnek a húsvéti jeleknek. És csakugyan berepül a robin. Tollazkodva, felborzolódva ül meg a juharfánk legkihajlóbb ágán és valami olyasfélét jajgat el esti dalában, mint amilyent ime, én irok ide néktek, kedves olvasóim. Ebben az egyszerű emberi töprengésben, itt, a házikóm mögött, a béke árnyékában: VALAHOL ALL EGY KATONA TALPA ALATT A GOLGOTA S FEJÉN, MINT TÖVISKORONA VILLOG A REZES CSÁKÓ. VALAKINEK Ő SZENT FIA, TALÁN ANYJA IS MÁRIA, — ÉS SZIVÉN OTT A BIBLIA, HUSVÉTOT MAGYARÁZÓ. ÉS JOBBRÓL, BALRÓL KÉT LATOR, KÉT ÁGYÚ VERKJE ZAKATOL, MERT SZEMBEN IS VAN VALAHOL KATONA, POSZTON ÁLLÓ.... S MERT LATOR SOK VAN, SOK DÖRÖG ÉS MINDEN KÉT LATOR KÖZÖTT OTT ÁLL EGY V HARCNAK ÖLTÖZÖTT, BÁRÁNYSZIVÜ MEGVÁLTÓ. TARNÓCY ÁRPÁD Alma “Méze” most óvja az Old Gold frissességét! Közreműködve a U. S. Department of Agriculture-al alma "méz” lett kitermelve. Ennek felhasználásával uj módját találtuk annak, hogy megóvjuk az Old Gold frissességót. Alma ‘‘Méz’’ — friss, tiszta alma levének a kivonata — pompásan megy a finom dohánnyal. A válogatott Old Goid dohányokat megfürösztve ebben az érett aranyszínű alma “mézben” — természetes mó dón zárjuk bele a frissességet és izt. Élvezze a friss Old Gold-ot ma! UGYANAZON FINOMDOHÁNYOK — AZ IZ VÁLTOZATLAN! Nikotinban Torkot izfla tó Szurok és Kátrány Amint azt ban Reader's Digest részér* készült pártatlan, független és kéretlen próbája 7 vezető cigarettának — mutatja. HA ÖNNEK NEM akkor CSALÁDJÁNAK FELTÉTLENÜL KELL A HADIKÖLCSÖN! KIFIZETETT KÖTVÉNYT KAPOTT PAID-UP MARCH 1943 Fiók-Br. 17 Daroczy Sándor 40 Szakács Ferencz 174 Kanyo János 3 BEÁLLTAK A BETEGSEGÉLYZŐ OSZTÁLYBA ENTERED SICK BENEFIT CLASS Fiók-Br. 45 Mester Julius 66 Bara Margaret 210 Simko Ethel 216 Csilinko Theresa Helen 217 Zombay Margaret 226 Ifj. Nemeth Sándor 230 Rozgonyi Agnes 296 Pish Mrs. Miller 399 Benkó Jézsefné, B*«ko Paul 433 Secosky Frank 443 Sabo Stephen 12-Mem bort MILWAUKEE, WIS. 475 és 428-ik fiók Nyílt levél a chicagói !M>-ik fiókhoz! Megkésve bár, de mégis irok, hogy kifejezést adjak annak a meleg hálaérzésnek, mely a 475-ik és 428-ik fiók tagjait eltölti, mikor arra a felejthetetlen vendéglátásra emlékeznek, melyben az önök osztálya részesített bennünket. Oly jól mulattunk, hogy a sok tánctól napokig még járni sem tudtunk. Fiókjuknak úgy női, mint férfi tagjai igazán mindenben kitettek magukért. Külön ki kell emelnem Mr. Tinicht, aki igazán remek hozzáértéssel és tapintattal végezte az áldomásmesteri munkát. Azzal a jóleső érzéssel jöttünk el Chicagóból, hogy a Verhovay Segély Egylet testvéri szelleme mindenhol erős és, hogy a Verhovayak mindenhol megállják a helyüket. Abban a reményben zárom e levelem, hogy mielőbb viszontlátjuk az önök fiókjának szives tagjait a Milwaukee-i Verhovay portán. Tagtársi tisztelettel a Milwaukee-i 475-ik és 428-ik fiókok nevében: Mrs. Ernie Emil Schmidt Pvt. Edward A. Molnár MOLNÁR EDWARD, a pittsburgh-i 34-ik fiók tagja, Molnár András és neje fia, aki önként jelentkezett a “Marine Corps”-hoz szolgálatra s aki céllövésben való kiválóságáért már kitüntetést is kapott kiképzése idején. Jelenleg a San Diego, Californiai tengerészeti bázisnál teljesít szolgálatot. Molnár Edwardot jól ismeri a pittsburghi magyarság, melynek mulatságait sokszor szórakoztatta fúvós zenekarával. Vegyen Háboríts Kötvényt
