Verhovayak Lapja, 1943. január-június (26. évfolyam, 1-25. szám)

1943-04-01 / 13. szám

X t* 01d-1--------------------------------------------Verhovay ak Lapja-----------------------------------------íwjprm» Igazgatósági Gyűlésünk Jegyzőkönyve JEGYZŐKÖNYV Felvétetett 1943 március 15-ikén Pitts­burg, Pa.-ban a Verhovay Segély Egylet köz­ponti hivatalában megtartott igazgatósági gyűlésen. Jelen vannak: Daragó József elnök, Sza­­lay József és Ári Béla alelnökök, Brogley Fe­renc, Dr. Prince József, Macker Gyula, Csömör Mózes, Vizi Lajos, Ifj. Dobos András, Siket Im­re, Kelemen P. János és Lang István igaz­gatók, Bencze János, Révész Kálmán és Sza­­lánczy János kpi. tisztviselők. 1. ) Daragó József kpi. elnök délelőtt 10 órakor a gyűlést megnyitja s szeretettel üdvözli az igazgatóság tagjait. Megnyitó beszédében rámutat arra, hogy igazgatósági gyűlésünk kez­dete egybe esik a magyar szabadságharc em­lékünnepének napjával, március 15-ikével, s a történelmi időkre visszaemlékezve kéri az igaz­gatóságot, hogy Verhovay lélekkel és köteles­ségtudással lássanak neki a munkának. 2. ) Kpi. elnök jelenti, hogy Kun Berta­lan igazgatót kenyérkeresete gátolja meg ab­ban, hogy a gyűlésen részt vehessen. 3. ) Az Igazgatóság kimondja, hogy min­den állam kormányzójának, aki az Amerikai Magyar Szövetség kérésére március 15-ikét magyar nemzeti ünnepnek proklamálta, kö­szönő levél küldessék. 4. ) Az Igazgatóság üdvözli a Bridgeporti Szövetség szintén gyülésező igazgatóságát. 5. ) Az Igazgatóság helyben hagyja a köz­ponti hivatal által összeállított tárgysorozatot s ennek alapján elsősorban a központi tiszt­viselők részletes jelentését hallgatja meg s fogadja el tárgyalás alapjául. 6. ) Az Igazgatóság áttekintette az egyes államok biztosítási felügyelőségeihez benyúj­tott állami számadást s azt rendbenlevőnek ta­lálta. 7. ) Az Igazgatóság előtt élőszóval teszik meg jelentésüket Cher Ferenc és Gyulay Sán­dor diviziós managerek. Az Igazgatóság a je­lentést úgy részleteiben, mint egészében jóvá­hagyólag tudomásul veszi. 8. ) Tárgyalja az Igazgatóság azokat a ne­hézségeket, amelyek a havi 15 és 25 centes gyermek-kötvények havidijának beszedésével kapcsolatban felmerülnek. Tekintettel a háborús viszonyok szülte megszorításokra, kérő szóval fordul a szülők­höz, hogy, ha csak emberileg lehetséges, a ha­vi 15 és 25 centes befizetéseket legalább 3, 6 vagy 12 hónapra előre eszközöljék, mivel igy kormányunk takarékosságot célzó kérésének is eleget tesznek. 9. ) Az Igazgatóság magáévá teszi a Na­tional Fraternal Congress felhívását s május havának első hetét Fraternal hétnek nyilvá­nítja azzal az elgondolással, hogy ezen a héten megértő fióktisztviselőinek közreműködésével fel kell írnunk Egyesületünk 50 ezredik tag­ját. A gyűlést este 5 órakor kpi. elnök bezárja s másnap reggel 9 óráig elnapolja. K. m. f. FOLYTATÓLAGOS JEGYZŐKÖNYV! Felvétetett 1943 március 16-án. Jelen vannak ugyanazok. Reggel 9 órakor Daragó József kpi. elnök a gyűlést megnyitja s elrendeli az előző napon felvett jegyzőkönyv felolvasását. Az igazgató­ság azt elfogadja és hitelesíti. 9.) Olvassa az Igazgatóság Vészi László­nak, a 14-ik fiók tagjának s volt kerületi szer­vezőnknek levelét, melyben Cher Ferenc diviziós manager ügyében az 1939-ik évben hozott Igazgatósági határozatnak újra való átvizsgálá­sát kérelmezi. Az Igazgatóság elrendeli az ügyben felvett jegyzőkönyvek és iratok felolvasását, ami azért vált szükségessé, mivel jelenlegi Igazgatóságunk nagy része azzal nem ismerős, mert a határozat meghozatala idején nem voltak tagjai az Igaz­gatóságnak. Az ügy részleteinek átvizsgálása után az Igazgatóság úgy látja, hogy az akkori Igazga­tóság helyesen ítélkezett s éppen ezért az ügyet bevégzettnek tekinti, mivel Vészi László semmi­féle újabb adatokat vagy bizonyítékokat be nem terjesztett. A határozat meghozatalánál Vizi és Csömör igazgatók nemmel szavaztak. ' 10. ) Az Igazgatóság meghallgatja Daragó József kpi. elnök, Kelemen P. János és Ári B. Albert igazgatók jelentését az országos egy­letek egyesülési bizottságának eddigi műkö­déséről s tudomásul veszi, hogy a Rákóczi Egy­let kilépése következtében az eredetileg meg­állapított feltételek alapján a csatlakozási munkákat nem lehet tovább folytatni mind­addig, amig az uj helyzetre való tekintettel az illetékes Igazgatóság további felhatalmazást nem ad. Az Igazgatóság hosszas és részletes tárgya­lás után ismételten megállapítja, hogy az or­szágos magyar egyletek egyesülését nemcsak jónak, hasznosnak és kívánatosnak, hanem szükségesnek is látja, ugyanakkor azonban nem térhet el alapszabályunk ama rendelkezésétől, amely kimondja, hogy az egyesülésre kész egylet tagjai nem kerülhetnek kedvezőbb hely­zetbe mint a Verhovay Segély Egylet meglévő tagjai és éppen ezért csak abban az esetben egyezhet bele az egyesülési tervezet kidolgozá­sának reánk eső költség-részének utalásába, ha ezt a fenti alapelvet az egyesülésre kész egylet vagy egyletek szintén magukévá teszik. 11. ) A fenti határozat értelmében az Igaz­gatóság nevében Daragó József kpi. elnök a következő sürgönyt küldi Dezső Jánosnak, a Bridgeporti Szövetség elnökének: “Mr. JOHN DEZSŐ, President, American Sick Benefit and Life Insurance Association, 1412 State Street, Bridgeport, Conn. The Board of Directors of the Ver­hovay Fraternal Insurance Association in session decided that they are willing to continue the merger discussion provided your Board is willing to agree to the con­tinuation of the discussion to merge on a comparative solvency basis. Please wire at once. JOSEPH DARAGÓ, Supi’eme President.” 12. ) Olvassa az Igazgatóság Somló Lipót­­nak, a Munkás Betegsegélyző Szövetség titkár­­pénztárnokának levelét, melyben közli, hogy a Munkás Betegsegélyző Szövetség tagsága szava­zás utján kimondotta, hogy az egyesülési tár­gyalásokban részt kíván venni és közli, hogy a Munkás Betegsegélyző Szövetség intéző bi­zottsága az országos magyar egyletek egyesülési bizottságába három képviselőt küld ki. Az Igazgatóság örömmel veszi tudomásul a bejelentést, mert ebből is látja azt, hogy a test­vér-egyesület tagjai érzik és tudják az egyesü­lés szükségességét. 13. ) Az Igazgatóság a központi elnök jelen­tése alapján rátér annak a kérdésnek a meg­vitatására, hogy tekintettel a jelenlegi háborús helyzetre, megtartható-e a konvenció? A nagyfontosságu kérdés részleteinek meg­beszélése után az Igazgatóság megállapítja, hogy már eddig is három ezer tagunk teljesít katonai szolgálatot; tagjainknak oroszlánrésze a háború győzelmes befejezését elősegítő hadi­iparban van alkalmazva és igy a konvenció« megtartása a háborús termelést csökkentené. Figyelembe vette továbbá a mindjobban kiter­jedő élelmezési és vasúti korlátozásokat 8 megszorításokat; főleg azonban azt, hogy maga az “Office of Defense Transportation” a kö­vetkező levélben kéri az Egyesület vezetőségét, hogy a konvenciót ne tartsa meg: Thank you for your letter of March 5 to Mr. Eastman which has been referred to this Division. !; The travel policy of the Office of Defense Transportation is outlined in the attached press release and form letter. The need for conserving in civilian travel is greater now than it has been in past month and in discharging our obliga­tions to see that essential travel moves without delay we must urge that meetings and conventions be canceled. Many fraternal organizations have written us, and we have asked them all to cancel their meetings this year. Some few, for essential organization purposes are holding skele­tonized meetings of a few executive offi­cers. May I ask that in the interest of conserving transportation space for essen­tial war services you and your other offi­cers give serious consideration to canceling your 1943 meeting. We cannot say, of course, what travel conditions will be like next September, but, based on our best judgment, the present critical conditions will not be alleviated by then. In fact, they may be worse. Very truly yours, H. F. MCCARTHY, Director, Division of Traffic Movement.* Mindezek ellenére az Igazgatóság az Alap­szabályok és a Pennsylvania állami biztosítási törvények értelmében kénytelen elrendelni a konvenció össszehivását. Ezzel kapcsolatban megállapítja az Igaz­gatóság azt is, hogy a konvención a katonai szolgálatot teljesítő ifjú tagjaink alkotmányos jogaikat nem gyakorolhatják, de a jelen körül­mények között még sem tehet mást, mint azt, amire az Alapszabály és a biztosítási törvények kötelezik.’ 14. ) Az Igazgatóság kimondja, hogy a ke­rületi gyűlések julius hó első felében — julius 15-ig — tartandók meg. Megbízza a központi titkárt, hogy a kerü­leti beosztásokat készítse el s jóváhagyás végett terjessze az Igazgatóság elé, ugyancsak meg­bízza a központi tisztviselőket, hogy az alap­szabály-módosításokat dolgozzák ki s jóvá­hagyás végett ezeket is terjesszék az Igazgató­ság elé. 15. ) Máté István a 464-ik fiók ügykezelője személyesen kéri az Igazgatóságot az Amerikai Magyar Szövetség fokozottabb támogatására, mivel meggyőződött arról, hogy milyen fontos hivatást tölt be ez az intézmény. Egyben kéri az Igazgatóságot, hogy részére kereseti lehe­tőséget biztosítson. Tudomásul szolgál. 16. ) Az Igazgatóság jóváhagyja központi elnök azon intézkedését, mellyel a Pittsburgh­­ban tervezett országos Verhovay kuglizó ver­seny megtartását felfüggeszti a háboru-szülte helyzetre való tekintettel. 17. ) Az Igazgatóság tudatában van an­nak, hogy az országos kuglizó verseny elmara­dása derék kuglizóink körében nagy csalódást okozott s éppen ezért elrendeli, hogy minden Verhovay kuglizó csapatnak, ha arra való jogosultságát az Igazgatóság sport bizottsága (Ári, Brogley, Dr. Prince) igazolja, a központi hivatal jutalomképpen $10.00—$10.00-t utal-T

Next

/
Thumbnails
Contents