Verhovayak Lapja, 1943. január-június (26. évfolyam, 1-25. szám)
1943-03-18 / 11. szám
1943 március 18 f-lk Oldal Verhovayak Lapja TANÍTTATÁS : Minden szülőnek legnagyobb életkérdése az, hogy mi lesz a gyermekéből. Természetes dolognak tartjuk azt, hogy a szülő gyermekének jobb sorsot, külömb életet szeretne biztosítani, mint neki magának volt. Az igazi szülői szeretet nem elégszik meg azzal, hogy gyermekét a saját életszínvonalára állitja: maga fölé akarja emelni, nagyobb életlehetőségeket akar eléje tárni, mint amilyen neki jutott. ■ Nem minden szülő gondolkozik igy. Sajnos még mindég sok szülő van, aki úgy gondolkozik, hogy a gyermek elégedjen meg azzal, amiben a szülőnek része volt. “Ami jó volt az apámnak, legyen jó a fiamnak is.” Aki igy gondolkozik, az családja jövendő nemzedékeit belebéklyózná a saját szűkre szabott lehetőségeinek kis körébe, nem akarja gyermekeinek, unokáinak és a következő nemzedékeknek életét egyre emelkedő vonalban elképzelni. j Bár sok ilyen szülő van, mégis nem ez a helyes és igazi szülői elgondolás. Aki gyermekét igazán szereti, az azt akarja, hogy többre Vigye, mint az apja vitte. $ És még azt is hozzáteszszük, hogy aki igy gondolkozik, még nem feltétlenül ad többet a gyermekének, mint amiben neki volt része. (Az utolsó évszázadok folyaimán az emberi élet egyre ■ tovább fejlődött. A technika és a kultúra egyre több lehetőséget fedezett fel az emberi élet emelésére ' lés javítására. ij Ezek a fokozódó lehetőségek egyúttal az élettel járó kiadások emelkedését is jelentik. Kétszáz évvel ezelőtt egy gróf urasan élt abból, ami ma egy kereskedőnek vagy egy iparosnak csak létminimum. Aki a fiát a maga életszínvonalán akarja tartani, az tulajdonképpen a magánál alacsonyabb életszínvonalra Ítéli gyermekét. Mert mához húsz év múlva az élet még gazdagabb s ennek következtében még költségesebb lesz. S aki mához húsz év múlva részesedni akar abban, ami akkor természetes életszükségletnek fog számítani, annak akkor többet kell majd keresni, mint a mennyi szükséges ahhoz, hogy valaki a mai természetes életszükségleteknek megfelelően tudjon élni. Semmi sem bizonyítja ezt jobban, .mint az autó példája, j Apáink még hírét sem haljlották az autónak s szekéren urnák érezték magukat. De a mai amerikai fiú bizony koldusnak érezné magát autó nélkül — sokkal koldusabbbnak, mint amilyen szekéren rázkódó nagyapja volt. S a mai fiúnak fia alighanem a repülőgépet fogja olyan természetes életszükségletnek tekinteni, mint amilyennek a mai fiú az autót tartja. Az élet fejlődik s vele kell fejlődni a következő nemzedékeknek. Akinek gyermeke és unokája megmarad a mai szegény ember életszínvonalán, az lemarad a jövő lehetőségeiről. Sajnos sok szülő van, aki azt hiszi, hogy ha gyermeke elvégezte a High Schoolt, akkor ő már “taníttatta” a gyermekét. Ismerünk olyat, aki vigan kitanittathatta volna fiát és leányát az egyetemen is, de nem tette. Nagy szülői áldozatszámba vette, hogy gyermekeit nem vette ki az iskolából és nem küldte dolgozni, mihelyest arra a törvény szerint módja lett volna. Noha a High School nem került neki semmibe, “taníttatásnak” vette azt. Inkább vett magának egy sor rozoga házat, aminek értéke harminc év alatt valósággal megsemmisült és a gyermekei ittmaradtak egy értéktelen örökséggel. Menynyivel jobb szolgálatot tett volna az a szülő, ha gyermekűnek diplomát ad a kezébe. Nem lett volna egy sor háza, de gyermekeit elindította volna egy olyan utón, melyen a fejlődésnek és haladásnak nincs határa. Ez nem frázis. Hivatalos statisztikai adatok bizonyítják ezt. A depresszió legszomorubb évében, 1931-ben a “Harvard Business Administration” iskolából 380 fiatalember graduált és 345 azonnal kapott állást. Ugyanakkor, mikor a tanultság nélkül maradt munkásság milliói éveken át semmi munkához nem tudtak jutni! Az Amerikai Tanítók Szövetsége négyezer közsegélyen tengődő családot vizsgált meg. Kisült, hogy a négyezer közsegélyen élő családból a családfők 87 százalékának csak elemi iskolai végzettsége volt, 13 százalék járt egy vagy több évig High Schoolba és csak 1 százalék volt olyan, aki egy vagy több évet járt egyetemre. A denveri egyetem 1933- ban 60,000 családfőt vizsgált meg és megállapította, hogy az egyetemet végzett családfők 90 százalékának • • • • “fulltime-job”-ja volt 35 éves korában; a High Schoolt végzett családfőknek már csak 78 százaléka volt állásban ugyanezen korban, mig a csak elemi iskolát végzetteknek mindössze 65 százaléka volt munkában. Ezek az adatok azt bizonyítják, hogy még a legnagyobb gazdasági válság idején is a magasabb végzettséggel rendelkezők azok, akik megtartják állásukat, mig a legalacsonyabb végzettségű munkások azok, akik legelsősorban veszitik el a kenyerüket. A statisztikai kimutatások nem állnak meg itt. Kimutathatják azt is, hogy a magasabb végzettségű ember nemcsak hogy biztosabb és állandóbb keresettel rendelkezik, hanem azt is, hogy a keresete minden esetben magasabb összegű, mint az alacsonyabb iskolát végzett kenyérkeresőké. Kimutatják, hogy az, aki 8 osztálynál tovább nem jutott el, annak az évi keresete sohasem fogja meghaladni az átlagos évi 1700 dollárt, mig a High School-t végzettek évi átlaga 2800 dollár és a Collégéből “graduáltak” átlagos évi keresete 6000 és 8500 dollár között mozogj Aki tehát megáll a 8-ik osztálynál, annak egész életében évi 1100 dollárral kevesebbel kell megelégednie, mint a High School-t végzett kenyérkeresőnek, de ez is évi 3-4000 dollárral kevesebbett fog keresni még a legjobb éveiben is, mint az, aki valamilyen egyetemet végzett. Nyilvánvaló, hogy a taníttatás sokkal jobb befektetés, mint akár a ház, akár a föld, akár a részvény. A taníttatott gyermeknek több pénzt jelent a diploma, mint egy sor ház, mert az a diploma sokkal több keresetet és sokkal nagyobb lehetőségeket jelent. Aki tehát a gyermekét szereti és róla gondoskodni akar, az jobban teszi, ha diplomát ad a kezébe, mint ha házakra gyűjti a pénzét. Ezt a legtöbb szülő alighanem tudja is. Egy kis önzés van abban, mikor a szülő inkább házakra gyűjt, minthogy gyermekét taníttassa. Mert a taníttatott gyermek is megnősül, vagy elmegy s a ház a szülő kezén marad, amig él s igy az elöregedett szülő eltartásához hozzájárul, illetve azt akár részben, akár egészen biztosítja. De ez az önzés sem helyes. Mert a taníttatott gyermek sokkal jobban és könnyebben tudja segíteni elöregedett szüleit, mint a kis keresettel rendelkező egyszerű munkás. Ez is meg akar nősülni s ha már családja is van, akkor bizony nem sok marad a keresetéből öreg szülei támogatására. Viszont a jobban kereső, jobb és biztosabb állásban lévő fiú vagy leány keres annyit, hogy abból szüleinek is jut. Elég példa van arra, hogy a fiatalok nem felejtik el, amit az öregek tettek értük. Fennmarad az a kérdés, hogy miből taníttassa a gyermekét az, aki nem tud néhány éven át évi 500-1000 dollárt költeni arra, hogy fia és leánya elvégezze az egyetemet. Még a legnagyobb takarékosság mellett sem lehetséges ez annak, akinek keresete épp csak hogy fedezi a megélhetés költségeit. És mégis — ma már kiskeresetű ember is taníttathatja a gyermekét. Ha nem mindegyiket, akkor is egyetkettőt. Sok esetben a testvérek, akik már beérkeztek, segítik azokat, akik még tanulnak. A tanultság a legtöbb esetben kifejleszti a kötelességérzést és a szép jellemvonásokat. A taníttatásra módot ad a biztosítás. Azért írunk erről külön cikket, mert az az érzésünk, hogy aránylag túlságosan kevesen veszik azt a nagyszerű lehetőséget igénybe, melyet A VERHOVAY SEGÉLYEGYLET NYÚJT AZ “H-J” 18 ÉVES KOR ELÉRÉSE UTÁN KIFIZETÉSRE KERÜLŐ BIZTOSÍTÁSBAN. Egy három éves kort betöltött gyermek esetében ezer dollárnak havi. $4.83 az ára. Egy tehetséges és szorgalmas gyereknek már V. S. Tn—t Dm. WS9 72» ez is elég sok esetben arra, hogy elvégezze az egyetemet. (Sokan még kevesebből is elvégezték.) Ezer dollár elindítja őt az egyetemen az első két évben. Vannak ösztöndíjak és más lehetőségek, amelyeknek a segítségével a diák aztán elvégzi az egyetemet, ha a szülője ennél többet nem tud érte tenni. Havi $4.83. Heti $1.11! Elhisszük, hogy kevés szülő van, aki néhány éven át nem képes gyermekét évi $500-al támogatni. De alig akad olyan szülő, aki ne tudna heti $l.ll-et félretenni 15 éven át arra, hogy gyermekének gazdagabb, szebb életet biztosítson. Mindenki, akinek gyermeke van, fontolja meg ezt és ragadja meg az alkalmat arra, hogy gyermekének sorsát szebb utakra igazítsa. Ez már annál is fontosabb, mert a technika fejlődése egyre inkább odatart, hogy feleslegessé teszi a szakképzetlen munkást. Olvassuk ma a lapokat. A gyárak kétségbeesetten keresnek szakmunkásokat. A napszámos munkát, amihez nem kell szakképzettség, elvégzik a gépek és a gépek egyre nagyobb mértékben fogják elvenni az embertől a munkát. Azért adjunk fiaink és leányaink kezébe oly kenyeret, amit a gép nem vehet el. A gép sohasem fog tanítani, sohasem fog gyógyítani, operálni, sohasem fog magától létrejönni és irányitó nélkül járni. Indítsuk el gyermekeinket oly pályákra, melyekből nem fogja őket egy uj gép kitaszítani. És ahhoz, hogy ezt megtehessük, vegyünk gyermekeink javára TANULMÁNYI BIZTOSÍTÁST! Courtesy Stockton, Calif. Record HELP FINISH THE JOB
