Verhovayak Lapja, 1943. január-június (26. évfolyam, 1-25. szám)
1943-01-14 / 2. szám
TWO SECTIONS (Verhovay Journal) 31 <*^*72 VOL. XXVI. ÉVFOLYAM 1943 JANUÁR 14. NO. 2. SZÁM TÖBB ÁLDOZATOT! Roosevelt elnök történelmi jelentőségű beszéde a “Unió állapotáról” világosan elénk tárta mindazt, amit ettől az évtől várhatunk. Talán elnökünk egyetlen kijelentésének sem volt oly tomboló tapsot kiváltó hatása, mint mikor a végső győzelemben tett hitéről tett vallást. E hitvallásnak az alapjára is rámutatott: azokra a győzelmekre, melyeket a szövetséges haderők aratnak az ellenség felett üj Guineában, Afrikában és Oroszországban. A Szövetséges hatalmak egyre növekvő ereje és a védekezésből támadásba átcsapó harcmódja mutatják a háború további kialakulásának irányát. Roosevelt elnök minden világosan látó amerikai polgár meggyőződésének adott kifejezést, mikor a nemzetet e szavakkal jellemezte: “A nemzet állapota Jó. A nemzet szive ép. A nemzet lelkülete erős. E nemzet hite — örök.” A Unió állapotáról szóló nagyhatású jelentést követte elnökünknek a következő évi költségvetésre vonatkozó üzenete, melynek lényege az, hogy 16 billió dollár uj szövetségi adót kell előteremteni ahhoz, hogy a háborúnak a győzelem irányában való folytatása megakadást ne szenvedjen. A két elnöki jelentés tulajdonképpen egy. Az egyik a győzelem bizonyosságát tárja elénk, a másik pedig a győzelem árát. Mindegy, hogy pénzben kifejezve mennyi is lesz a diadal ára. Mindegy, hogy 5% Victory tax helyett 10% lesz és hogy vásárlási adók lesznek-e és mily mértékben. Itt tulajdonképpen nem dollárokról van szó, hanem arról, hogy a háború idejére le kell mondanunk az amerikai életben megszokott kényelemről, bőségről. Ma sok a kereset, de ez csak látszat. A keresettel nem érünk annyit, mint békeidőben értünk és nem is szabad arra törekednünk, hogy annyit érjen. Bármily nagy legyen is a keresetünk, készeknek kell lennünk arra, hogy az visszamenjen a zsebünkből oda, ahonnan jött, mert ott van rá a legnagyobb szükség. Be kell tiltani a jókedvből való autózást, a luxus dolgokat, a drága és értékes ételekben és ruhákban való duskálást és ezeket a korlátozásokat el kell fogadnunk zokszó nélkül, mert . . . Ha Magyarországon nánk, akkor 5 ounce rossz kenyerünk volna egy napra .. . kávé semmi, vajnak se hire, se hamva ... Itt autózni csak végszükségben lehet, de odaát fűteni sem lehet ... és mindezek tetejébe Magyarországon a magyar népnek nincs szava... a saját portáján a náci az ur ... mig mi itt Amerikában, “ellenséges” országból bevándoroltak szabadon, gyanú és üldözés nélkül élhetjük életünket . . . El kell fogadnunk ezeket a korlátozásokat zokszó nélkül, mert . . . Mik ezek a kis nélkülözések ahhoz képest, amit katonáink állnak ki . . .! Mik a mi áldozataink ahhoz képest, amit ők hoznak meg! Mi büszkék vagyunk arra, ha a gyárban sokat dolgozunk . . . jó pénzért . . . de, hogy csak egyet említsünk ... a “Hornet” repülőgép szállító hajó hősei puszta kézzel gyömöszölték a lőport az állandó használattól izzó vörös ágyuk csövébe, mikor a szerkezet elromlott, leégetve kezükről a húst . . . csak azért, hogy még egyszer, és csak még egyszer el tudják sütni az ágyukat az ellenségre, mielőtt a hajójuk leszáll a hulvol-lámsirba ... Ez áldozat! Ne fajoskodjunk, Ne fajtalankodjunk! Ez a világégés, ez a mai borzalmas veszteségeket okozó háború a fajelméletből kialakult torz következtetésnek köszönheti létét. Ott kezdődött, amikor Hitler söröspoharát az asztalra koppantva kijelentette, hogy a germán faj magasabb rendű lévén, ergo jussos az alsóbbrendű népek leigázására. Akik ennek a kijelentésnek igazságát kétségbe vonták és vonják, azok igyekeznek a teória gyakorlati kivitelét meggátolni s ezért semmisülnek meg a vagyonok, folyik a vér, pusztul az élet. Ezt tudva, nem lehet józan eszü és gondolkodó en>bértől feltételezni, hogy a háború iszonyatosan káros voltát látva ne óhajtaná annak mielőbbi megszűnését s a poklok fenekére ne kivánná annak előidézőjét. Azért nagy megdöbbenéssel olvastam egy újfajta sajtóterméknek “A Mi Lapunkénak zászlólobogtatását, amelyet Papp Károly bontott ki, magyar származású amerikai testvérei előtt. Annak a kibontott zászlónak minden suhanásában benne van ugyanis vagy a fajoskodás, vagy a fajtalankodás s éppen ami a megdöbbenést fokozza az az a tény, hogy Papp Károly ur református lelkész lévén, mégis felejteni bírja, hogy a faji kérdést fejtegetve jutott el Hitler a keresztény vallás üldözéséig. De ha ezt el is feledte a zászlóbontó, azt a régi közmondást mely szerint: “Amit szabad Jupiternek, nem szabad az ökörnek”! nem szabad lett volna felejteni. Nem bizony Uram! Hitler szotyogtathatja a Germán vért, mivel a Génmán nagy nép lévén, telik belőle; van mivel fajoskodnia s megengedheti magának, hogy fajtalankodjék. De mi magyarok nem majmolhatjuk Hitlert, mert hiszen csak az Isten annak a megmondhatója, hányféle vérvegyülék csergedez a mi ereinkben. Azok a fokost forgató beszédek, amelyek visszafelé Árpádig vagdossák a levegőt caak szópufogtatások még akkor is, ha ipszilon vagy dupla betű van is a név végén. Nekünk magyaroknak az 50 krajcáros nevek viselői előnyt és nem hátrányt jelentenek, tehát nem érdemlik meg, hogy a magyar hangzású névért beléjük rúgjanak. Ez ellen minden becsületes érzés tiltakozik, mivel olyanokat érint, akik velünk egy kenyéren éltek és élnek. Az amerikai sajtóról tett állítások sem fedik Papp ur írásában az igazságot s azokból is kicsüng a lóláb, helyesebben a fajtalankodó lenézés és gyanúsítás. Az a hatvan esztendő, amire hivatkozik mint magyartalanra a zászlóbontó, nem volt az árulások folyamata a sajtó részéről, hanem segítő akaratkifejtés mindenekben amit az amerikai magyarság teremteni tudott. Bizonyíthatják ezt a hitközségek és Egyesületek. Az amerikai magyar élet szüksége kényszerit tehát rá, hogy amikor a keresztény vallások egymást megértő viselkedését örömmel üdvözlöm, ugyanakkor kérem a “A Mi Lapunk” Íróit, hogy a viszálykodás magvát ne hintsék közöttünk, — ne fajtáskodjanak, ne fajtalankodjanak! DARAGÓ JÓZSEF
