Verhovayak Lapja, 1941. július-december (24. évfolyam, 27-52. szám)
1941-12-11 / 50. szám
TWO SECTIONS (Verhovay Journal) VOL. XXIV. ÉVFOLYAM 1941 DECEMBER 11 NO. 50. SZÁM TEGNAP még ragyogott az ég és szivmelegitö hullámok úsztak a levegőben. Millió és millió gyermek mosolygott a karácsony elé. Es, ha a gyermek örül, még mindig lehet boldogság a földön. Az éjjel azonban nagy szomorúságok viharja csapott közénk és elfordultunk a mosolygó gyermekektől, hogy legalább ők maradjanak még fényben és ne lássák meg rajtunk, lelkűnkön és arcunkon a szörnyűségek fekete árnyékait. Háború! Leirom azt a rettenetes szót és amikor leirom, könnyű hópihék kóvályognak az ablakom előtt. Belepik a háztetőt, rákapaszkodnak a lombtalan ágakra, ráröpködnek a zöldülő vetésekre és úgy csilingelnek most is körülöttünk, mintha nem is volna háború. Öreg legenda szól arról, hogy karácsony havában, — amit még a kalendárium is a betlehemi jászollal és ártatlan bárányok nyájával jelöl meg, — mindig annyi angyal kel szárnyra a menyből, amennyi jó ember él a földön. Szárnyra kelnek és benépesítik az éjszakát. Benépesítik és különös dalokat énekelnek nekünk. Dalokat énekelnek, amiktől felolvadnak a keményedé szivek és újra emberek lesznek az emberek. És karácsonyig annyira megszaporodnak a jók — és velük az angyalok, — hogy végre is: mindig megszületik Jézus, akit mindezek nélkül, soha többé nem látnánk a földön. *z a legenda! És bizonyosan elért suhognak most is fölöttünk titokzatos szárnyak és zsongnak azok a különös énekek, amiket soha máskor nem hallhat az ember, caak igy, karácsony előtt. “Keep ’em flying!” mondja a háborús jelszó, hogy a levegő katonái űzőbe vehessék az életünkre törő szárnyas ördögöket. “Keep ’em fying!”, hogy a nagy célok hősei ne hulljanak he szárnyszegetten a földre, “Keep ’em flying!”, hogy egyszer, valamikor mégis békességbn élhessen az ember. És ezen a gondolaton át most, angyalos karácsony előtt, — az egyhuron pendülő akkordokkal, — halkan, nagyon szerényen és majdnem suttogva, én is kimondom ezt a jelszót: “Keep ’em flying!” Hadd röpködjenek az angyalok is fölöttünk. Akárhogy is viharzik a bánat s akármilyen sötét árnyékai is futnak át rajtunk a gonoszságnak. Legalább magunkban, legalább igy, karácsony előtt, éljük az ember szebbik életét, amiből — akárhogy is éljünk egyébként, — mégis csak van valami valahol bennünk, hiszen még közénk jönnek az “angyalok.” Egy csillagfényen, egy hópihével, » emberségünk nyugtalan sejtelmével,... ha közeleg a karácsony. Jönnek és, ha megjönnek-! "Keep ’em flying!”, hadd röpködjenek ők is fölöttünk, mert nélkéilök.». még a gyermekszemek is ránköregszenek. TARNÓCY ÁRPÁD. “KEEP ’EM FLYING” “Nem úgy van már mint volt régen, nem az a nap süt az égen!”... Hasztalan olvasgatom ismételt időközökben, az égitestek misztériumával foglalkozó asztronómiát, a fénynek rezgéseivel mért távolságok is csak lehetőségek előttem; mint ahogy a világűrbe bepislogó periszkópok is csak messzebb látó szemüvegek, mivel nem segitik betekinteni oda az embert, ahol az Univerzumnak mozgató ereje látható lenne. 1 Ki volna annak a megmondhatója, hogy a fejlődő és tökéletesülő technikai eszközök, valaha is képesülnek a kezdetet és véget megszabó intézkedéseknek nyitjára igazítani az embert s azért sokkalta észszerűbb abban a hitben élnünk, amit ránkhagyott az előttünk élők meggyőződése, mikor az Istennek tulajdonítja azt a rejtélyes erőt, amit tárgyi összetételeiben felfedezni halandónak eddig nem sikerült. Hivő emberek módján lélekkel mérem én a napot s nem a sötétlő gázak gomolygásának veszem a napnak foltjait, hanem figyelmeztető jelnek arra, hogy nincs fény sötétség nélkül. Ahogy a napkorong fényfelületében, úgy a mi időbeni napjainkban is meg vannak a lelkiszemeinkkel látható foltok s annak változásait ezzel az általánosító fogalom kifejezésnek burokjával vonja be az elemzéstől húzódozó ember: “Nem úgy van már mint volt régen, nem az a nap süt az égen!” Ebben a bőre-szabott meghatározásban sok minden is elfér; a feketén búslakodó foltokból is, a derűt keltő fénykévékből is. Beleférnek abba még azok az adventi gondolatok is, amelyeket nem is annyira a hajnali misére hívogató harangok szava kelt fel bennem, mint inkább a kereskedések ablakaiban csillogó karácsonyi ajándéktárgyaknak halmazai; no meg az a bámészkodó kiváncsi tömeg, amely azokat nézi s akiknek egy század része is sokkalta több, mint azoknak, akik a roráté harangjainak csendülését is meghallják. Mert, hát nem úgy van már mint volt régen s ai adventi időt nem arra fordítja közülünk a legtöbb ember, hogy elméjével leikébe szállva birálja önmagát és igy nem is a megnyugvás boldogsága az ami Karácsony idején hozzánk érkezik, hanem a vásári portékák, ajándéktárgyai mérik, le rőffel vagy karáttal annak a múló örömnek hosszúságát, amely az igaz lelki boldogságot helyéről eltolja. Nálunk Verhovayaknál sem az a nap süt az égen, amelynek melege mindnyájunkat valamikor áthatott; nálunk is meg van a vásári látszat s nagyon kevés azoknak a száma, akik íelki emóciótól vezetve karolnák, szolgálnák az Egyesület ügyeit. Mikor még az egymás közelében mozgó emberek, de különösen mi amerikai magyarok nem a fényes bolt kirakatok előtt álldogálva éreztük meg az adventi idő hangulatát, hanem a hajnali miséknek gyetyafényei lobogtak előttünk képzeletben, amelyek bevilágították magát az életet bujával-bajával, amelynek látásán elkomolyodva vártuk a boldogságot hirdető Karácsonyt. Megláttuk különösen ilyenkor, mennyire egymás mellé sorakoztatott bennünket az élet gondja és akaratlanul is megéreztük, hogy egy a sorsunk. Igyekeztünk is a rövidebbet látókat az egyesülés erejére figyelmeztetni és igazolják a múltnak Írásai, hogy a Verhovay taglétszám a téli időknek beköszöntésével nőtt, szaporodott kiválóképen. A tagszerzésnek" költségét nem a százalékok esedékességei, hanem lelki hangulatok indították útra és most is gyönyörűséges emlékezéssel jön előmbe a fiókgyüléseknek tagajánló jelenete, amikor is igy kezdődött a kötelességét jelentő önérzet hangja: “Ismerem, becsülete«, tisztességes és közénk való, azért ajánlom 1..
