Verhovayak Lapja, 1941. július-december (24. évfolyam, 27-52. szám)
1941-12-04 / 49. szám
6-ik Oldal Verhovayak Lapja VÁLOGATOTT ADOMÁK BUSULÓ TESTVÉREINK FELVIDÁMITÁSÁRA összeszedte: Egy Üreg Verhovay Csatár 1941 December 4 Revanzsirozni kellene Kohn délben hazajön és azt mondja a feleségének: — Róza, megint kaptunk egy meghívót a Lebovitstól. Most a harmadik felesége temetésére hiv. — El fogunk menni. — Az nem elég. Egyszer már nekem is revanzsirozni kellene magamat. A jó bíró és a döntő bizonyíték 1. Magyarságunk legnagyobb és legőszintébb amerikai nagy barátja, a nemrég elhunyt Borah szenátor, aki az első világháború utáni béketárgyalások alkalmával és aztán a Népszövetségnél fontos szerepet töltött be, valamikor biró volt szülővárosában, ahol feltünéstkeltő, ha talán nem is törvényszerinti, de mindenesetre igazságos Ítéleteket hozott. Egy alkalommal egy szegény öreg asszony volt a vádlott. Kenyeret lopott. Az eset egész világos volt, a vádlott beismerte a lopást és azzal védekezett, hogy végtelen nyonyoruságában és gyötrő éhségében követte el tettét. Borah biró megrendültön hallgatta az őszinte vallomást, aztán szelíd hangon igy szólt: — El kell magát Ítélnem három dollár pénzbírságra, anyóka. De — és most csengőbb lett a hangja: — egyidejűleg a törvényszéki teremben tartózkodó minden polgárt és polgárnőt elitélek fejenkint egy-egy dollár birságra az anyóka javára. És pedig azzal az indokolással, mert eltűrték ezt a szégyenteljes állapotot, hogy városunkban egy öreg, szegény asszonynak lopnia kelljen, ha nem akar éhen felfordulni! ... 2 Angliában, a klubok és egyesületek klasszikus földjén, van egy Dohányzás Elleni Liga is, amelynek fanatikus elnöke Sir Henry Allan Wilson. A liga nemrég Londonban nagy nyilvános ülést tartott, amelynek ünnepi szónoka maga az elnök volt. Beszéde végén ő, aki egyáltalán nem dohányzik, emelkedett hangon jelentette ki: — A statisztikai adatok, amiket most önök elé tártam, hölgyeim és uraim, egyértelműen bizonyítják, hogy minden elszívott szivar az emberi életet három nappal, minden cigaretta pedig egy héttel rövidíti meg! Egy ismert orvos, aki az előadás folyamán állandóan jegyzeteket készített, szólásra emelkedett és megkérdezte: — Ezek a statisztikai megállapítások megbízhatóak? — Teljesen megbízhatóak! — felelte büszkén a szónok. Az orvos most az emelvényre ment fel, meghajtotta magát a hallgatóság felé és csengő hangon igy szólt: — Ebben az esetben, mélyen tisztelt hölgyeim és uraim, jól nézzenek meg engem, mint egy soha nem látott világcsodát. Mert én vagyok az az ember, aki már körülbelül 286 éve halott vagyok! Az okos fiú — Sam! — szólt az apa a diák fiához. —rHozz gyorsan egy korsó jó “ale”-sört! — Azonnal, de kérek rá pénzt! — Pénzt?! ... Az nem vicc, pénzért sört hozni; az a művészet, ha nincs pénz, mégis hozol sört! Sam nem szólt semmit, kiment a házból, nemsokára visszajött az üres korsóval és letette az apja elé. — Hát hol a sör?! — kérdi az apa, — azt mondtam, hogy sört hozz, te pedig csak az üres korsót hoztad vissza! — Természetesen! — felel az okos diák fiú. — Teli korsóból nem vicc inni, az a művészet, ha az üres korsóból tudsz sörözni! (College Humor) Barátságból Szabónő: — Nagyságos asszonyom nincs velem megelégedve? Nem is szándékozik továbbra nálam dolgoztatni? Úrnő: — Nem! ... De majd melegen ajánlani fogom — a barátnőimnek! Az Elaggott Tagok Megsegítése--------- -------•—« Fióktitkárok, érdekelt tagtársak szives figyelmébe! Igazgatóságunk még az elmúlt esztendő márciusában egy alapot létesített. Ennek az alapnak rendeltetése az, hogy az elöregedett, munka és keresetképtelen, minden támasz nélkül álló tagtársaink helyzetén könnyítsen. Ennek az u. n. VERHOVAY ALAPNAK segítségére számíthatnak azok a tagtársaink, akik az alanti igazgatósági határozatban megállapított feltételeknek megfelelnek: Az igazgatóság január 1-től minden olyan elöregedett munka-, kereset- és jövedelemnélküli tagtársunk hat havidiját fizetni rendeli a rendelkezésére álló alap keretein belül, aki, a) tagsági jogainak teljes élvezetében van, b) legalább 65 éves s kötvénye 1924 január 1 vagy azelőtti keletű, c) ha munkára képtelen, fizetésképtelen és teljesen jövcdelemnélküli, d) ha kötvénye teljes tartalékát kölcsön címén már felvette, e) ha fiók tisztikara az arra jogosult, fenti feltételeknek megfelelő tagtársat erre a segélyre ajánlja. A segély nem több, mint ezer dolláros biztosítás után utalandó s egy évben, hat havi tagdíjnál több nem lehet. Az Igazgatóság utasítja a központi hivatalt, hogy a szükséges kérdőíveket készítesse el, az arra illetékesekhez a fiókok utján juttassa el s a beérkezett kérelmeket, amennyiben azok a feltételeknek megfelelnek intézze el, azaz az erre jogosult kérelmezők hat havidiját ebből a segélyalapból fedezze. Az Igazgatóság kimondja, hogy a segély összege adománynak tekintendő s az a haláleseti segélyből nem vonható le. Igazgatóságunk határozata értelmében arra kérjük munkatársainkat, a fiók titkárokat, hogy mindazoknak a neveit, akik erre a segítségre igényt tartanak, jelentsék be a kpi hivatalba. A bejelentés megtétele előtt azonban figyelmesen olvassák el az igazgatóság által lefektetett feltételeket s csak olyan tagtársaink neveit jelentsék be, akik a havi dij segélyre, a feltételek értelmében jogosultak lesznek. A bejelentések beérkezte után a kpi hivatal felülvizsgálja a kérelem jogosságát. Amennyiben a kérelmező az előirt feltételeknek megfelel, eljuttatja a kérdőíveket az illetékes fiókokhoz. Már eddig is számos kérelem érkezett be s azokból azt látjuk, hogy az igazgatósági határozatot sokan nem olvasták figyelmesen végig. A segítségre igényt tartóknak havidija 1941 december 31-ig fizetve kell hogy legyen. A Verhovay Alapból az arra illetékes tagok havidija csak 1942. január 1-től lesz fizet4 hető és pedig HAT HÓNAPRA. Nagyon kérjük a fióktitkárokat, hogy csak a segítségre igazán reászorulók kérelmeit terjesszék be. A rendelkezésre álló összeg nem nagy s igy a beérkezendő kérelmeknek csak bizonyos határok között lehet eleget tennünk. MAGYAR RÁDIÓ MŰSOR Nap Mikortól Állomás Hullámhossz Kc. Vezető Vasárnap 9:00— 9:30 a. m.Cleveland 1450 Präger Jenő 9:00—10:00 a. m.Chicago, 111. 1520 Kovách Ferenc 9:00—10:15 a. m.Toledo 1370 Galambos József 9:45—10:00 a. m.New York City 880 Deutsch Imre 10:30—11:00 a. m.Youngstown 580 Molnár Ferenc 12:00—12:30 p m.Akron 1320 Pokorny Ferenc 12:00—12:30 p. m.Union town, Pa. 590 Matola Mihály 12:00— 1:00 p. m.Chicago, Ili. 1520 Kovách Ferenc 12:30— 1:00 p. m.New Castle, tPa, 1280 Takács Miklós 12:30— 1:00 p. m.Cleveland 610 Burts 1:00— 3:00 p. m.Brooklyn, N. Y. 1430 Palanghy K.Pataky Vilma 1:15— 1:45 p. m.Fairmont, W. Va. 890 Szappanos Ferenc 2:00— 3:30 p. m.Detroit, Mich. 1490 Pálos Ernő 2:30— 4:00 p. m.Long Island 1500 Endrey Jenő 3:00— 4:00 p. m.Hammond. Ind. 1200 Szakatits Kornél 12:30— 1:00 p. m.Detroit, Mich. 1490 Vajda S. Zoltán 7:30— 9:00 p. m.Budapest 9125 (Rövidhullámon) Hétfő 9:30—10:00 a. m.Chicago, 111. 1520 Kovách Ferenc 6:00— 6:30 p. m.Brooklyn, N. Y. 1430 Pataky Vilma 8:00—10:00 p. m.Budapest 9125 (Rövidhullámon) 8:00— 9:00 p. m.Easton, P. 1200 Szalontay József 8:00— 8:30 p. m.Hammond. Ind. 1200 Szakatits Kornél Kedd 9:30—10:00 a. m.Chicago, 111. 1520 Kovách Ferenc 6:00— 6:30 p m.Brooklyn. N. Y 1430 Pataky Vilma 8:00—10:00 p. m.Budapest 9125 (Rövidhullámon) 8:00— 8:30 p m.Hammond, Ind. 1200 Szakatits Kornél Szerda 9:30—10:00 a. m.Chicago, 111. 1520 Kovách Ferenc 6:00— 6:30 p m.Brooklyn, N. Y 1430 Pataky Vilma 8:00—10:00 p. m.Budapest 9125 (Rövidhullámon) 8:00—- 8:30 p m.Hammond. Ind. 1200 Szakatits Kornél Csütörtök 9:30—10:00 a. m.Chicago, 111. 1520 Kovách Ferenc 6:00— 6:30 p. m. Brooklyn, N. Y.1430 Pataky Vilma 8:00—10:00 p. m. Budapest 9125 (Rövidhullámon) 7:35-től Trenton 1280 Stolcz Imre 8:00— 8:30 p m.Hammond, Ind. 1200 Szakatits Kornél Péntek 7:15— 7:30 a. m. Trenton 1280 Stolcz Imre 9:30—10:00 a. m. Chicago, 111. 1520 Kovách Ferenc 6:00— 6:30 p. m. Brooklyn, N. Y.1430 Pataky Vilma 8:00—10:00 p. m. Budapest 9125 (Rövidhullámon) Szombat 9:30—10.00 a. m. Chicago, 111. 1520 Kovách Ferenc 5:30— 6:00 p. m. Bluefield, Va. 1440 Dobos András 5:00— 5:30 p. m. Detroit, Mich. 1490 Pálos Ernő 6:00— 6:30 p. m. Brooklyn, N. Y 1430 Pataky Vilma 7:15— 7:30 a. m. Trenton 1280 Stolcz Imre 8:00—10:00 p. m. Budapest 9125 (Rövidhullámon) További bejelentéseket és változásokat e címrekérünk: KNEFELY ANTAL, 156 CROUSE STREET, MANSFIELD. OHIO Novemberí-től kezdve Budapest rövid hullámon esténként kettő órás műsort ad, kezdete este 8 órakor E. S. T.