Verhovayak Lapja, 1941. július-december (24. évfolyam, 27-52. szám)
1941-10-23 / 43. szám
(Verhovay Journal) yOL. XXIV. ÉVFOLYAM 1941 OKTOBER 23 NO. 43. SZÁM Áldozzunk Kossuth Lajos emlékének, mert érdemli... Áldozzunk, — még pedig az emlékezésnek tisztaságával, minden üzleti dekorációtól mentesen, — mert sokkalta nagyobb nemzeti nagyság ö, semhogy a bűnnek érzete nélkül az őt körülvevő fénykörnek csillagaira rá lehetne aggatni bármiféle üzletnek színes sallangját! ❖ * ❖ A szabadság és a demokrácia eszméiért lelkesedő Amerika magyarsága emelkedett hangulatban kezdte megünnepelni ebben a nagy országban mindenfelé annak a diadalutnak az emlékét, amely éppen kilencven esztendővel ezelőtt egy kicsiny, letiport, legyilkolt nemzet szabadságküzdelmének vezéréhez, a lánglelkü Kossuth Lajoshoz fűződik... Mi Verhovayak is nemzetségünknek és az emberi szabadság veszélyeztetett szent ügyének igen nagy szolgálatot teszünk, ha Kossuth emlékének áldozunk. Kossuth Lajosról egy igen szorgalmas és kiváló, Amerikában élő történelmi kutatónk megállapitotta, hogy nem volt “felforgató,” — mint azt ádáz ellenségei, az osztrák császár csatlósai ráfogták, mert hiszen ő nem akart úgynevezett “uj rendet,” mely a népek millióinak tönkretétele árán akar kipróbáltatni kétes értékű teóriákat, ő soha sem gondolt arra, hogy más népeket el kell nyomni, hanem az általános szabadságot, az emberi jogok kiterjesztését, egyenlőséget és testvériséget akart és hirdetett... Békét, megértést és együttműködést a szabad népek nagy családjában és ha elgondoljuk milyen szépen, milyen bölcsen kidolgozott tervei voltak, most közel egy évszázad múltán is felébred bennünk az a forró vágyakozás: bárha volna most is egy Kossuth Lajosunk, aki már akkor, — 90 esztendővel ezelőtt, —MAGVAK EMISEK VAKA Irta TARNÓCY ÁRPÁD OLYÁNFÉLE vár a magyar ember vára, Mint amilyen vár a pásztor kulyibája. Kiviit szelek járják, bévül sóhajtások S zsupos tetejében sánta varnyu károg. Van ott csillag elég, amin megakadjon, Nem kell, hogy végképpen a földön maradjon. Jöhet a viharzás s akármit is hozhat, Ilyen biztonságban csak elvárakozhat. oly tisztán látott a jövőbe! ... Hiszen kilencven esztendő múltán is csak azt látjuk, hogy az ő dunavölgyi konfederációjára és balkáni elrendezkedésére vonatkozó eszméi biztosíthatják csak most és a jövőben is a dunai népek békés fejlődését, együttműködését és ha egyszer meg lesz az az igazi és őszinte federáció, nem lesznek tűzfészkei a világnak és a népek sorsa nem lesznek játékszerei a háborús uszitóknak. Erre a pompás Kossuthi eszmére kezdi felépíteni —* nagyon helyesen — Eckhardt is amerikai küzdelmét . . Biz ez nagy szegénység úgy, félszemmel nézve, De. aki a várba jó kétszemmel néz be, Megtalálja benne a vár erősségét: Rongyos, cifrabotos Várur őfelségét. Várur őfelségét, az ő emberségét, Minden végzeteknek legvégesebb végét: A “nincsent”, a “nem keilt” és az “ördög bánját,” — A vár legágyusabb ősi gazdagságát. És ezt a sok kincset aki maga rakta Az agyontaposott vén magyar ugarra, Azon átgázolhat akárki is százszor, Mégsem lesz az soha másféle, mint máskor. Ha a Föld világot rut háború dúlja, . Cifra pásztorbotját hóna alá szúrja, , Üres tarisznyáját karóra akasztja És bus tekintetét az Égnek szalasztja. Ha ínséggel köszön rá a nehéz reggel: Egy darab szalonnát háromszor is megszel, Egy karéj kenyeret, ha már madár látta, — Háromra is eloszt magvető markába. Ha a hideg lepi, tenyerébe fuj be, Hiszen a pipáját nem veszik el úgy sei S szive sem kell annak, kit az ördög küldöz. így hát: nótája is van a pipafüsthöz. Kétarasznyi dombon igy áll az ő vára Ezeregy esztendő ezer viharába És bár elsodorta néhányszor az orkán, A varnyu ott maradt nagy bánata ormán; Ott maradt a “nem kell”, ott maradt a “nincsen”; Ott maradt az égbolt, ott maradt az Isten; Ott maradt a maga ősi embersége — S ilyen várat ... soha senki nem vett még be. Kilencven esztendővel ezelőtt Kossuth a világszabadság messiásaként, a magyar címerrel a szive fölött, végigjárta Amerikát, hogy zengő szavával könnyekre fakaszszon, lelkesedésre ihlessen, az emberi jogok szentségének hitében megerősítsen itt embermilliókat és örökre fényessé, halhatatlanná tegye a magyar nevet Amerikában. Amerika úgy várta megérkeztét, ahogy még senkiét sem várta... Valóságos Kossuth-láz volt akkor, mert hiszen az angolországi diadalok hire akkor már átérkezett ide és egész Amerika szent fogadalomként ismételte azokat a szavakat, amelyekkel Kossuth a londoni Guild Hallban tartott csodálatosan szép beszédét befejezte, mondván: “Anglia és Amerika! Ne feledjétek a ti büszke biztonságtokban azokat, akik elnyomottak... Ne adjatok ti, két hatalmas nemzet, szabadalmat a muszka cárnak, hogy kénye-kedvére rendelkezzék az emberiség felett! Ne adjatok neki szabadságlevelet, hogy a többi despotával együtt vérbefojtsa Európában a szabadságot. Mentsétek meg ama népmilliókat, akik különben elvéreznének és el fognak vérezni... De ha ti erre az előjogot nem adjátok meg, ez be nem következik és ti lesztek a világ felszabadítói!” Ma nem a muszka cár fojtja vérbe Európa szabadságát, hanem helyette Hitler s mennyire találóak Kossuth
