Verhovayak Lapja, 1941. július-december (24. évfolyam, 27-52. szám)
1941-09-04 / 36. szám
I yOL. XXIV. ÉVFOLYAM 1941 SZEPTEMBER 4 NO. 36. SZÁM (Verhovay journal; BÁNYÁSZOK NAPJA ifjúságunk csakis a múlt pillérein építheti fel a jövőt! Szeptember hónap megérkeztekor a HOLNAP GENERÁCIÓJÁRA, a mi fiatalságunkra kell gondolnom, mert hiszen az iskolaév most veszi kezdetét s a gyermek és ifjuhad bevonul az iskola padjaiba ... És kezdődik a szorgos munka, hogy, — lélekben megerősödve, — tudással és ismerettel vértezzék fel magukat a mai életküzdelemre. Elkezdődik tehát most ismét gyermekeink oktatása és nevelése .... — Mikor leirom e két szót “oktatás” és “nevelés”, bizony sok mindenre gondolok ... Az oktatást és nevelést többféleképpen lehet megvilágítani, de én most csak két szempontot fektetek le. I. Az oktatást és a nevelést elsősorban is vizsgálhatjuk hitünk szempontjából. Amerika népéről tudja az egész világ, hogy vallásos és istenfélő. Ezt nem tagadhatják le még a köztünk élő istentagadók sem!... Az Isten létezését hirdető vallásfelekezetek, — lett légyen az a katolikusoké, a protestánsoké, vagy a zsidóké, — mind azt hirdetik, hogy “az ember nemcsak testből, hanem leiekből is áll. Minden egyes ember lelkét a testtel való egyesülés pillanatában közvetlenül Isten teremti. Ez a tanítás teljesen a kinyilatkoztc.táson és hagyományokon alapszik. Ami tehát az embert nevelésre képessé teszi, az a lélek; Isten csodálatos adománya, Isten lehelete, amely nem szülőktől származik, sem nem földi erőtől... Az embernek a teste lényegében nem különbözik az értelmetlen lények természetétől, azonban az életadó isteni szikra: — a lélek] értelemmel és szabad akarattal ven felruházva Ez a lélek az embert minden más látható teremtmény fölé SZOMBATON este azzal az elhatározásial tértem nyugovóra, hogy vasárnap reggelre Garyben leszek. Ott leszek én is a Verhovay “legbölcsösebb” születésnapján, a magyar bányászok ünnepén. Nem volt ugyan még semmiféle alkalmatosságom az úthoz, de egy éjszakán sok minden történhet, ha keresztet és V-betüt vet magára az ember. Hát Így cselekedtem. Isten és az emberséges Ember nevében. És hajnali szürkületre csakugyan előállt az én jó öreg fecskeszárnyu pejkóm. Es aszongya: Ehol vagyok, édes gazdám, elviszlek én Garybe. Csak ülj be a nyeregbe. Ülök a nyeregbe, fogom a kantárszárat és már repülök is elfelé. Hegyen-völgyön át, kék folyókon át, mindenfélén át, még a magam mindennapi gondjain is át, nehogy bármi is eltéríthessen attól a különös széptől, ami West Virginiában a magyar bányászok közös tűzhelyénél várja ma a halandót. emeli és a látható világ királyává teszi. A tanító és nevelő tehát Isten gyermekével, a természet kis királyával áll szemben. Bizonyos nagyrabecsüléssel kell tehát a gyermekre nézni, tekintetbe véve értelmiét és szabad akaratát. A nevelő feladata az, hogy tanítványának, növendékének értelmét és szabad akaratát a helyes irányba terelje és abban meg is erősítse. A kinyilatkoztatás fényében a NEVELÉS TEHAT NEM MAS, MINT AZ IGAZSÁG MEGISMERTETÉSE AZ ÉRTELEMMEL ÉS AZ AKARAT MEGSZILÁRDÍTÁSA A MEGISMERT JÓBAN!” Röpködünk, repülünk, ahogy azt mi szok':uk ezüsthold idején, ilyen becsületes magyar vágyódásokkal. Hol a csillagok alatt, hol a csillagok fölött, amerre éppen fényesebb az ut, — egyszerre finomjó gulyásillat, Ízes pipafüst üti meg az orrom; magyar dalikózás érkezik a fülemhez és egy rézbandának ünnepi csattogása veri fel hozzám a földi levegőt. — No, — mondom, — itt vagyunk. Itt vakuljak meg a csillagok között, ha ez nem a Dobos András rezesbandája. Le is néztem azonmódon az én fecskeszárnyu, öreg pejkómról a földre. Hát elsőbben is azt látom, hogy alattam minden Verhovay-mező. Mindenfelé jóféle Verhovay-mag van itt elvetve. Olyan ez a bányavidék innen, madárszemmel nézve, mint a legszebben érő buzavetés. Még pipacs és búzavirág is tenyészik benne. Annak a “vándor 13-nak” magyar emlékére, akik. nek szénporos vállain támaszkodott meg (ötvenöt évvel ezelőtt) az első, az alapvető VerhovaygondolaL • Vén hegyek keskeny ösvényén bányászok haladnak alattam. Fiú, apa, nagyapa. Mintha a múlt, a jelen és a jövő haladna együtt egyetlen ösvényen. Még rajtuk a munka terhe: a bányamécs, a szén pora, a sáros verejték és a mélységek árnya, de rajtuk már a Nagynap fénye is. A Verhovay-nap fénye, amelyik ma, ezen az ünnepen, csakis az övék, a bányászoké. A bányászok napja. És most ebbe a Napba néznek, mert a bányászok sötéttel, nappal egyformán szembe néznek. És benne azt a fényt keresik, amelyik Garybe vezet, ahol ma a szénvidék Verhovaystái gyülekeznek fel a Verhovay egylet “legbölcsösebb születésnapjára.” A lobogós pódiumon már ott áll a vállas főelnök, — mintha uj hegy támadt volna az ős hegyek között — és éppen arról a bölcsőről be;zél, amelyik annyira nevezetessé teszi ezt az ünnepet. És ott áll mellette a “bányász igazgató” is derülten komoly arccal; sok-sok más öreg, ifjú bányász a mélyről hozott férfias daccal és körülöttük ezer “friss kalász”, érő, sokatigérö Verhovay-mag: a legtörzsökösebb Verhovay-tábor. Úgy nézek rájuk ebből a madárszárnyu magyar magasból, a testvéri lélek képzeletének csillagos magasából, mint az amerikás magyar múlt és jövő gyönyörű történelmi színjátékéra. Az első és az ötvenötödik Verhovay születésnap találkozójára. Es, hogy mégis csak tudják, hogy én is itt vagyok, közéjük guritom a szivem. TARNÓCY ÁRPÁD. II. Az oktatást és nevelést azonban szeretném szociális * szempontból is megvilágítani, mert ezt mindenek felett a legfontosabbnak tartom. Nem kell bőven magyaráznom, hogy mi most olyan kornak vagyunk a gyermekei, melyet ködszerii zűrzavar, teljes egyensúlyvesztés, az eddigi életformáknak szinte halálos megsebesülése jellemez. A jövő mindig áldozattal és fájdalmas görcsökkel születik meg. Az idő vajúdása teljes mértékben érezteti hatáspt az oktatás és nevelés terén is. Látunk elméleteket felbukkanni, melyek tagadásba veszik az iskolának az életre szóló előkészítő jellegét. Vallják, hogy a gyermek- és serdülőkor épóly önálló periódusa az életnek, mint az érettebb ifjúkor és az élemedettebb korok. Maguk kell tehát, hogy megszabják életirányukat. Feltételezik azt is, — hogy az ifjúság lát tisztán. Az iskolának szükségtelen irányokat szabni és korlátokat emelni.., Szerintem nincsen elmélet, melyben ne volna szemernyi igazság. Ha az uj irányok képviselői reformeszméikkel azt célozzák, 'hogy az ifjú lélekben megerősödjék az egyéniség és a személyiség érzése, mindenki egyetért ’ velük. De az uj irányok hirdetői ne felejtsék el azt, hogy az iskola mindig csak iskola marad: előkészítés az életre, valljunk bármilyen elméletet...
