Verhovayak Lapja, 1941. január-június (24. évfolyam, 1-26. szám)

1941-06-26 / 26. szám

20-ik Oldal

.Verhovayák Lapja

1941 Junius 2fl

LITTLE JULIUS SNEEZER

DY BAKÉI

THERE'* NO USE STANOIWHERE. T'LL HAVE TO PICK. UP NERVE AWO OO someth inct!

I'M NOT USE TER. KNOCKING, OUT I'Li. HAVE TER OO IT NOW?

I'M HUNGRY ANO I WANT SOMETHING TER EAT'

I’LL GIVE YOU SOMETHING TO EAT. IF VOU WILL GET THAT AX ANO------c

OH, T WONT NEED THAT! MV TEETH ARE ALU RIGHT!

HEROES OF SPORT

By BILL ERWIN

*\?HE MAN MOUNTAIN OF BASEBALL WHO ALWAYS UPSET

the'apple cart-BUTTHE FANS

loved this Lanky Dutchman who COULD PLAV EVERY POSITION ON THE DIAMOND, AND Bat like ruth— But pulling

BONERS WAS HIS WAY- AND THE

% PANS WENT wild

, Every time HE

DID.

HERE'S a MILDLY TYPICAL INCIDENT— ,

Wagner. Planed in The first 'night baseball* game ON JULY 4>«SGAND AS FATE WOULD HAVE VT- THE ELECTRIC LIGHTS ÄiEffi.ÄUr-rY«-. ;

BUT AFTER. THAT NO ONE TOOK THE GAME SERIOUSLY, AND ________

AND'DOC AMOLE.THE PITCHER DlDTHREW HIM A REAL FOURTH OF JULY TORPEDO—WELL, ONE DOESN'T NEED

WATCH

rnTHis

SAY. DOC- WAGNER IS UP NOW,THROW HIM ONE-HAW ! WILL HE BEJ BE s'pri-seo rá

MUCH IMAGINATION TO FIGURE OUT WHAT HAPPENED AFTER THAT--LIGHTS OR NO LIGHTS,The GAME GOES on/

86

ÖZVEGY MENYASSZONYOK ÖZVEGY MENYASSZONYOK 87

nesze is elült, akkor maga után vezetve paripáját, a réten át megindult a vadászkastély felé.

A körtefáknál átvágott az utón és az Ompoly felé került, óra múltán a kastély alá ért. Lovát odakötötte az egyik öreg almafához. Most már egyedül áthaladt a gyümölcsöskerten, az udvar alatt megállott és belefigyelt a csöndességbe. A házból nem szűrődött ki semmi nesz, nem égett világ sem odabenn. Lábujjhegyen előrébb lopódzott és megbújt az öreg diófa mögött. Újból a ház felé kémlelt, hogy merről közelíthetné meg a tornácot. Még előrébb akart lopakodni, de ebben a pillanatban suttogást hallott a közelből. Villámgyorsan térdre ereszkedett és a hang irányába fordult. A halk beszéd a szomszédos rózsalugas lombjain át szűrődött ki hozzá.

Nesztelenül, akár az éji vad, falevelet sem zörrentve, kuszot a lugas mögé. Ott megpihent, kifújta magát, akkor széthajtotta maga előtt az ágakat.

A gyeptéglából vert, vastag állatbőrökkel beborított nyugvóhelyen Zsigmond pihent. Petri Kata a fejénél ült a földön. A holdfény megvilágította arcukat, amelyen most a gyönyör hamvas pirja helyett aggodalom árnya sötétlett.

Marini a lombok közé furta a fejét, hogy tisztán lássa az arcukat és hallja minden szavukat.

Petri Kata nemrég hallgatott el, mert tekintetét esdeklő várakozással függesztette Zsigmondra.

— Szólj hát, — kérlelte alázatos, könyörgő hangon.

Zsigmond csöndesen lehunyta a szemét. Fáradt mosollyal sóhajtott:

— Mit mondjak, Katám?

A leányt hév öntötte el.

• — Bármit, — suttogta lázasan. — Mondj bármit. Még az sem fáj, ha megbántassz. Nem törődöm vele, ha ártó szót mondasz is, csak szólj, beszélj már, én uram.

A férfi hallgatott.

— Minek? — mondta később.

— Félek, ha hallgatsz.

Zsigmond keveset várt, akkor csendesen felnyitotta a szemét. Meleg szánalommal tekintett végig Petri Katán. Oh, ez a leány csupán csacsog, rimánkodik, szerelmes szavakat suttog és közben nem is sejti, hogy minden szavával lelke kriptájának ajtaján kopogtat.

Nézte a szánandó teremtést és ahogy nézte, úgy elevenedtek meg sorjában emlékei. Itt, ebben a vadászkastélyban, ezek alatt a rózsalombok alatt rezzent föl először lelkében a szerelem. Egy ilyen meleg, illatoktól terhes, mély nyári éjszakán mozdult meg szivében először a vágy, hogy elszakadjon a földtől és fölszálljon a végtelenbe. Ezen a gyepágyon, amelyen most is fekszik, ezen a földből és fűből való fekvőhelyen látta szétlebbenni először maga előtt küldetése nagy titkának sötét függönyét. Itt nézett először szembe a világossággal, amely fényt vetett jövendőjének sziklafalakkal eltorlaszolt útjára.

Melle ismét kitágult, szive alatt édes kéjes fuvallat húzott el, most újra átélte első eszmélése gyönyörteljes óráit. Az álombaroskadó, kábult perceket, amikor lázas nekibuzdulásában megépítette hatalmas álmát. Hányszor élte át itt valóságnak lelke isteni sugallatait. Hányszor ült itt lovon diadalmas hadai előtt léptetve, eltekintve a világ négy tája felé, amik tengertől-tengerig kiterjesztett birodalma határai felé mutattak.

Szive megvonaglott. Álmai felét már valóra váltotta, de lesz-e ereje hozzá, hogy valóra váltsa a másik felét is? Eljut-e Sztambulig, elhomályosítván a török félholdat, fölszabaditja-e valaha is Erdélyt, hogy azután fejére tétesse Szent István koronáját? Meg tudja-e magát értetni az értetlenekkel, meg tudja-e győzni a hitetleneket, meg tudja-e nyerni a pártoskodókat és megtudja-e ihletni a fásult kebleket? Fölérzi-e Erdély roppant gondolatát, amellyel fél Európa rettegett urává akarja tenni a magyart?

Aligha. Kendyék, akik idáig a háta mögött praktikának, most nyiltan ellene fordultak. Most fordultak