Verhovayak Lapja, 1941. január-június (24. évfolyam, 1-26. szám)
1941-05-08 / 19. szám
14-ik Oldal 1941 Május 8. Verhovayali Lapja Miért Hívnak Téged Sonjának?... (Xaver D. Harding pályadíjnyertes novellája a “Cosmopolitan” folyóiratból, — eredeti magyar fordításban). “Holnap reggel kivégzik az amerikait...” — súgták egymás fülébe az emberek és a hir terjedt mint a futó tűz. Ezen a napon halálsápadt arccal jártak-keltek az emberek Moszkvában. Frank Craig tragédiájában a saját sorsukat érezték. A börtön irodájában már osztogatták a jegyeket a másnapi kivégzésre. — “Kivételesen, elvtársak, csak kivételesen adunk ki jegyeket. A Cseka elriasztó példát akar adni...” — mondta többször a hivatalnok, aki a jegyeket osztotta és ezalatt kinn, a sötét sikátorokon keresztül félig tébolyultan rohant a halálraítélt. Nem tudott gondolkozni, nem voltak tervei. Az elmúlt órák eseményei kuszán kavarogtak agyában. Tagjai elviselhetetlenül fájtak a borzalmas eséstől. Szinte csodával volt határos az, hogy életben maradt. .. Talán jobb is lett volna, ha nem tér magához ott az árok alján... Jobb lett volna, hiszen szabadulni úgysem tud a karmaikból. Ugyan hová, merre menekülhetne? Alig pár szót tud oroszul, rossz kiejtése, jellegzetesen jenky arca azonnal elárulná. Bármelyik pillanatban elfoghatják... és visszaviszik ... Talán kínzások következnek, aztán jön a kivégzés ... Az egyetlen, amire még számíthat, hogy még eljuthat ahhoz a leányhoz. .. Nem is ismeri. .. sohasem látta... Azt sem tudja kicsi-e vagy magas, szőke-e vagy barna. A hangját sem hallotta soha. Nem ismeri családi körülményeit. Nem tudja, hogy még a régi családok sarja-e, vagy pedig már a bolseviki világ gyermeke? Csak az Írását ismeri és ... forró szenvedélyes lelkét, amely a soraiból áradt feléje. Ezeket a sorokat a börtönben olvasta először... Azt hitte, hogy nem lát jól, amikor először pillantotta meg a lila szinü borítékot a börtön kövén ... Ma sem tudja, hogyan került oda akkor és hogyan kerültek oda azután ezek a rejtélyes levelek ... Talán a börtönőrt vesztegette meg az ismeretlen leány ... Először boszszankodva gyűrte össze markában a levelet. Nevetségesnek tűntek számára a szerelmes szavak ... Halálra ítélt embernek nem kell a szerelem! El is dobta az összegyűrt papirost és végigdőlt a priccsen, hogy órák hosszan át nyitott szemmel bámuljon bele a semmibe. Aztán a semmiből, a nyirkos sötétségből egyszerre eléje léptek a sarokba dobott papiros szavai.. Úgy közeledtek feléje, mintha élőlények lennének, körülvették, elmondták újra meg újra az idegen leány üzenetét... Forróvá tették körülötte a levegőt... Elfeledtették vele, hogy megvannak számlálva a napjai... Felkeltették kíváncsiságát... önbizalmat csöpögtettek belé és elvetették lelkében a remény gyönge kis magját. Ezen az éjszakán fogott hozzá, hogy körömráspollyal elreszelje a börtön vasrácsos ablakát... és másnap újabb levelet talált a vasajtó alatt... Most már egy név is állt a szerelmes sorok alatt és egy cim, amelyet most, hogy rohant az utcán, egyre mormolt a fogai alatt: — Sonja ... Szent Bazilutca 8. Most ezt az utcát kereste. Nem mert kérdezősködni... hiszen nem tudhatta, hogy ki ismeri fel. Csak ment találomra előre... Azt remélte, hogy mielőtt hajnalodig odaér ... Néha megállt, hogy kifújja magát, hogy megtapossa fájó tagjait. — Nem sokára ott leszek nálad Sonja; — biztatgatta magát és agyában megint felbukkant egy-egy gyengéd mondat az ismeretlen leány leveleiből. “Ne gondolj arra, hogy meg kell halnod. Arra gondolj csak, hogy szeretlek. Arra gondolj, hogy álmaimban végig simítom fáradt, sápadt arcodat és a füledbe suttogok addig, amig mosolyra nem húzódik a szájad. Találkozni nem fogunk soha, de az érzelmek csodálatos utjain találkozunk....” Ezt és ilyenféléket irt a leány ... Más körülmények között fellengősnek találta volna ezt a stilust.. de most nem tudott hidegen, józanul ítélni. Logikusan gondolkozni sem tudott. Ezek a levelek magát a forró, gyönyörű életet jelentették, amelyet elveszít... Ezek a leyelek ragadták ki a beletörődésből, a végső csüggedésből... ezek a szenvedélyes szavak adtak erőt a szökéshez is ... Még egyszer, még egyetlen egyszer utoljára ... boldog akart lenni... megakarta ismerni azt a leányt, aki kétségkívül a világ legönzetlenebb szerelmese. Szeret valakit, akit sohasem látott, akivel sohasem beszélt, akitől nem várhat semmit. Maga elé képzelte a leányt... elképzelte aranyszőkének, barnának és vörösnek. Kicsinek, nagynak, soványnak és kövérnek. És mindenképpen csodálatosnak, édesnek és elbüvölőnek képzelte ... Egyre világosabb lett az utcán... tudta, hogy bármelyik pillanatban eléje kerülhet valaki, aki felismeri, hiszen az újságok tele voltak az arcképével. Minden járókelő feltűnése jeges rémülettel töltötte el. Néha földbegyökerezett a lába az ijedtségtől ... Úgy érezte, hogy kár is folytatni az útját. Végre ... Végre előtte az utcatábla, amelyet olyan mohón keresett egész hoszszu éjszakán át... — Szent Bazil-utca. Uj erőre kap ... nem is megy ... szinte repül... és valósággal beesik a 8-as számú kapun ... Éppen jókor, mert már egészen világos van .. Szerencséje van... nem találkozik senkivel sem a lépcsőházban.. Megkeresi a névtáblát.... Az izgalomtól alig lát... a betűk táncolnak a szeme előtt... Végre megtalálja amit keresett ... — “Sonja Gozilevszka”, — olvassa. Saját lakása van ... ez jó... ez nagyon jó... legalább könnyebben bejuthat majd hozzá ... Milyen szörnyű lett volna, ha az apja neve állna a névtáblán és őt magát egy egész család őrködő tekintete venné körül. Biztosan magányos, dolgozó nő ... aki nem tartozik számadással senkinek! — gondolja reménykedve és kettőt lép a lépcsőn, hogy minél előbb feljusson a harmadik emeletre. Odaér az ajtó elé.. any-DETROIT nyira izgatott, hogy csengetni (Bem tud.. Végre remegő ujját mégis rányomja a csengő gombjára.... Csenget egyszer, kétszer, végre harmadszorra mozdul bent valami, lépések közelednek ... Frank Craig szive nagyot dobban ... Csaknem összeesik az izgalomtól___ Feltárul az ajtó... borzas öregasszony dugja ki a fejét: — Mi az ... kit keres? Persze, kéregét... nekünk sincs mit enni... — mondja ... — Nem ... nem vagyok koldus... Sonja ... Sonja kisasszonyt keresem ... — Sonját? Hihi... aztán mit akar tőle? — Beszélni szeretnék vele. — Beszélni? No az nehezen fog menni... aztán mit akar beszélni vele? — De kérem ... majd azt neki fogom megmondani... bizalmas ügy.. levelet kaptam tőle .. — Levelet? Szentséges Isten, — kap a fejéhez a vénasszony — hiszen akkor... akkor maga biztosan gyilkos. — Gyilkos? Nem értem ... miért gondolja, hogy gyilkos vagyok? — kérdi rémülten. — Miért?* Hát azért, mert levelet irt magának... Jaj Istenem ... dehát hogy tudott onnan kimenekülni? Borzasztó... — Ne beszéljen annyit... a kisasszonnyal akarok beszélni, aztán nem bánom, ha fel is jelenthet... — mondta elszántan és könyökével félretolva az öreg aszszonyt, már ment is befelé a lakásba. Nyomorúságos sötét helyi-ÉV NEW YORK CHICAGO CLEVELAND 1941 Ebben az esztendőben négy központtal országos tagszerzési versenyt rendez a Verhovay Segély Egylet fennállásnak 55 esztendős emlékére. A négy központtal lerendezendő országos tagszerzési verseny 1941 november 30-án zárul. Igazán értékes jutalmak várnak a versenyek résztvevőire! 55 ségen keresztül egy valamivel világosabb szobába jutott. Alig volt néhány bútordarab benne ... egy rozzant dívány ... egy ütött-kopott vaságy .. szekrény ... egy szekrény... egy asztal... mellette karosszék... és a széken kendőkbe, pokrócba burkolva egy kísértetiesen fehér arcú öregasszony ült. Lehet, hogy nyolcvan éves volt, de az is lehet, hogy csak hatvan... Az asztal fölé hajolt és irt... Lila papirosra irt ibolyaszinü tintával... Frank Craig megtorpant... Valami megbénította a lábát és összeszoritotta a torkát... Hosszú percekig állt ott mozdulatlanul... A különös öregasszony tudomást sem vett róla. Csak néha nézett fel az írásából... rátévedt a tekintete ... de keresztülnézett rajta, mintha nem is látta volna. — Sonja kisasszonyt keresem ... — szólalt meg végre. Az öreg asszony összerezzent ... ráemelte zavaros, különösen csillogó tekintetét ... aztán újra írni kezdett. — Sonja kisasszonyt keresem! — szólalt meg újra most már emeltebb hangon, de nem kapott feleletet. Megfordult... pár lépést tett a sötét előszobában. Kereste azt a másik vénaszszonyt, aki beengedte, de nem találta sehol. Hirtelen furcsa, kellemetlen érzés fogta el... Az a gondolata támadt, hogy Sonját, az édes, bájos, szerelmes Sonját ea a két szörnyű öregasszony tartja elzárva... Idegei anynyira fel voltak zaklatva, hogy ez a lehetőség most teljesen valószínűnek látszott ... csak azt nem értette, miért ir az a zavaros tekintetű öregasszony ugyan olyan lila papirosra, ugyanolyan ibolyaszinü tintával, ír ... ir... mintha életkérdés lenne számára és közben ő hiába keresi Sonját. Az idő múlik, bármelyik percben rátalálhatnak a Cseka emberei... Meg fog halni anélkül, hogy tudná ki volt az, aki megédesítette élete legszomorubb óráit. Meg fog halni anélkül, hogy csak egyszer is magához ölelhetné a világ leggyöngédebb szavú asszonyát... Erre gondolt, miközben tétován megállt a piszkos, rendetlen előszobában és várt, hogy hátha megnyílik valahol egy ajtó és eléje áll a leány ... És csakugyan nyílt az ajtó. Bejött valaki, csakhogy nem Sonja volt, hanem az a borzas öregasszony, aki úgy-
