Verhovayak Lapja, 1941. január-június (24. évfolyam, 1-26. szám)
1941-04-24 / 17. szám
12-ik Oldal Verhovayalc Lapja 1941 Április 24 — Fordítás angol eredetiből. — S. Gossmannak a COSMOPOLITANBAN megjelent pályadíjnyertes novellája. 1918 újév napján az amerikai milliomos, Charles M. E. Chugge, a new yorki lapokban a következő hirt tette közzé: “Elhatároztam, hogy egy fiatal munkásnak, aki igazolni tudja, hogy 10 év óta megszakítás nélkül szénbányában dolgozik, olyan ösztöndijat adok, mellyel körülutazhatja a földet. Az utat titkárom társaságában fogja megtenni, New Yorktól Japánig, Indián át, majd a Vörös tengeren keresztül Európába. Tartózkodás a Riviérán, Olaszországban, Franciaországban, Németországban, Skandináviában, Oroszországban, a Krimen keresztül Kis-Ázsiában, azután Egyiptomban, Afrika közepében, a sivatagon át a Fokföldre, Ausztrália is felvehető az útitervbe, ha az utasnak kedvére van. A világkörüli ut tartamát há.rom évben határozom meg. Az előkészületekhez (nyelvek tanulása stb.) egy évi new yorki tartózkodást adok. Legalább harminc évet betöltött bányamunkások pályázhatnak erre az ösztöndíjra. Feltételeim az ösztöndíjas részére: 1. Legalább 10 éve bányamunkás legyen. 2. Természetes intelligenciájú, friss megfigyelésü, élénk temperamentumos ember legyen. 3. Köteleznie kell magát hogy az utazás lebonyolítása után ismét 10 évet fog töl teni ugyanabban a szénbányában. Protekció kizárva. Az ösztöndíjasok között hat független ember fog választani akiket nem én, hanem Amerika legkiválóbb irói fognak kiválasztani. Az utazás költségeire 30,000 font sterlinget adó mányozok. Az ut tehát a leg nagyobb komforttal vihető keresztül. Magam részéről az ösztöndíjast csak az utazás után akarom megismerni. Charles M. E. Chugge.’ Minden a legrendesebben és részlehajlás nélkül ment végbe. A 6000 befutott kér vény közül a bizottság 240 különöskép érdemeset válasz tott ki. Ezután a sorshúzás döntött. Tehát egészen pártatlanul, a 32 éves Francis Rooth new orleansi bánya munkást érte a szerencse hogy kérvényét az urnából kihúzták. Rooth nőtlen ember volt, természetesen jó negyvenes nek- látszott, mert nem le hét szénbányában 13 évig egyfolytában dolgozni úgy hogy annak nyomai ne maradjanak. Komoly és sovány szakállas arca volt, szemei még tüzesek, de már szomorúak is és magas, szikár alakja is egy kicsit előrehajlott már. Mikor fiatal ember volt, verseket irt egy ányhoz, azt mellékelte kérvényéhez, bár a versek szépségéhez nem volt már semmi érzéke. Egyáltalában a kérvényt sem irta meg komolyan, inkább tréfából és nem is várt eredményt tőle. Amikor egy reggel felhívták a tárnából az irodába és értésére adták, hogy ő Francis Rooth az a szerencsés ember, aki Ch. M. E. Chugge segítségével hároméves világkörúti útra indulhat, akkor első pillanatban még csak nem is volt boldognak mond ható, mert hallotta ugyan a szavakat, de felfogni még nem tudta.- Még csak nem is mosolyog? — kérdezte a hivatalnok. — Oh igen, — válaszolta Francis és igyekezett barát ságosabb arcot vágni. Ezután az összes kikötéseket felolvasták neki. Alá kellett írnia. — Az a legfontosabb, — mondta a hivatalnok — hogy kötelezze magát, hogy az utazás befejeztével ismét 10 évet fog dolgozni nálunk a bányában! Chegge ur nem akarja önt teljesen kiszakítani munkájából s ezért szűk ség esetén... remélem ez nem fog bekövetkezni, esetleg karhatalommal is vissza vihetjük a tárnába. Dehát ezek csak óvintézkedések, melyekre, ugyebár, nem lesz szükség. De szerződés megkötésénél mindenre gondolni kell. Francis Rooth aláírta szerződést. Egy évig New Yorkban élt, megtanult franciául, néme tül, olaszul, megtanult szépen öltözködni, előkelőén enni, hölgyekkel úri módon társalogni. Tanult zongorázni, hogy élvezni tudja a zenét. Eljárt a nagy színházakba, operába, tanult vitorlázni, evezni, úszni. Egész éven át a parton egy kis családi házban lakott, egy fiatal festő társaságában aki a tenger szépségeiről, a lenyugvó nap csodás szineiről magyarázott neki. A fes tő unokahugával gyakran napokig kint maradt a ten geren egy kis vitorlásban s igy az utolsó ecsetvonásokkal a szív kedveskedéseit is megtanulta. 1920 október 3 4-én beszállt Francis Rooth a Viktória nevű angol gőzös be, a fiatal festő kisérte, mint titkárja. A hajón Mr. Ch. M. E. Chugge küldönce várta a földkörül utazót és csekk-könyvet nyújtott át neki, amelyet az ösztöndíjon kívül, a világvárosokban, Tokiótól Stockholmig használhatott. Minden városra ezer fontot engedélyeztek neki, ismét azzal a kikötéssel, hogy el kell használnia, illetve minden városban tényleg ki kell adnfia a pénzt. Lehetetlen leírni is, hogyan élvezte Francis Rooth ezt a három évet. Japán csodás vüága, az indiai erdők őspompája, a Riviera elegenciája, a csillagos ég a tengeri utak alatt, barátsága a festővel, annak unokahugával még az ut elején folytatott szép levelezés, a párisi mulatozások, az északi vidék szépségei, egy éjszaka a sivatagban, az ut a transzszibériai vonattal a nagy csend és pusztaságon át, aztán egyszerre Moszkvában, Kreml pompája előtt, majd egy nyári hónap a Lidón Velencében, a napon fekve félmeztelenül, Európa legszebb női mellett. Rómában térdreborult Michelangelo előtt, Nizzában átélte a világ legmulatságosabb farsangját, aztán egyszerre Kis- Ázsiában termett, a kihalt régi szent helyeken. Napról napra fiatalabb lett. Barátja, festő fel volt szerelve a föld legbarátságosabb embe reihez szóló levelekkel. Megismerkedett Európa legjobb költőivel, legelőkelőbb embereivel, legkábitóbb asszonyaival, de azért nyílt szemmel nézett mindent, látta a nyo moruság hazáját és mocskos helyeit is, hogy aztán gyorsan elmeneküljön előlük Legboldogabb napját Jává ban töltötte. Amikor 1923 október 14- én New Yorkban kiszállt, azt hitte, hogy csak álmodta az egészet. Megakarta köszönni Mr Charles M. E. Chuggenek az utat, de barátja, a festő, igy szólt: — Várj, majd küldeni fog érted! Október 18-án ismét New Orleansban volt. Megérkezett régi otthonába és megijedt a sötétségtől és a nyomortól amit ott talált. De azért szótlanul kipakkolta kofferjét és felszerelte lakását mindazon szép dolgokkal melyeket az utón vásárolt magának. Perzsa szőnyegek kel, magyar hímzésekkel, japán fafaragásokkal, kínai porcelánokkal, francia se lyemmel, angol teakészlettel török dohányzókészlettel pillangógy ü j teménnyel, melyet Brazüiából hozott, indiai kitömött éneklőmadarakkal és száz más csillogó aprósággal. Október 20-án megkapta a parancsot, hogy 22-én lép jen ismét a bányavállalat zolgálatába, a 7-ik tárnában harmadik emeleten. Eszébe jutott az egyezség, amit aláirt, a csendőrökre gondolt, akik magukkal hurcolnák, hát elment dolgozni. 22-én már mélyen lent ült tárnában, félmeztelenül, kormos testtel, mellére csurgóit az izzadság, koromsöétben csak kis lámpája volt nellette s itt kellett 11 órát eltöltenie! Hallotta a cseppeket a nedves, fekete kőzetben, a távolban bajtársai kalapácsolását, fekete tenyeréből kenyeret evett. A tárna sötét magányosságában egyszerre látta az óceánt reggeli napfényben, a végtelen világoskék, ragyogó horizontot, Norvégia hómezőit, Nizza farsangját s hirtelen hallani vélte Paris összes zenészeit. Kalapált, csak kalapált rendületlenül. És elmúlt a 11 óra. Francis Rooth a munka után is egyedül maradt. Nem volt kedve beszélni és a társai ezért büszkének tartották. Nem beszélt senkivel. A harmadik napon egyszerre csak felhívták a tárnából. Charles M. E. Chugge ur várja őt az igazgatóság társalgójában. Nem akarna átöltözni? ... Nem! ... Annál jobb, Chugge ur úgyis bányászegyenruhában akarja látni. Csak egy kis emléket akart Francis Rooth jótevőjének hozni lakásából. Ez egy pillanat alatt meg is történt. • Francis Rooth a bányaigazgatóság társalgójában látta először jótevőjét, M. E Chugget. Lomha, sáppadt elhízott ember volt, szinte feküdt egy puhára kárpitozott karosszékben. Szivacs szerű arca álmosnak látszott. A puha kéz lomhán köszöntötte. — Foglaljon helyet Mr. Rooth és mesélje el, hogy érzi magát? — Köszönöm, inkább állok! Pontos leírást kíván, vagy csak nagy vonásokban? Kezdjem ott, amikor hajóra szálltunk? A szivacsos arc mosolyra derült: — Dehogy, kérem, dehogy! Azt mesélje el, most hogy érzi magát!? Francis Rooth már régen sejtette, hogy a müliomos nem a világkörüli ut élményei után akar érdeklődni. Ezért dugta zsebébe azt a kis emléket. Elővigyázatosságból azonban mégegyszer megkérdezte: — Meséljek önnek Indiáról... A norvég éjszakákról... Bengáliai tigrisvadászatainkról? A sáppadt kövér arc még lustábban mosolygott és vastag mutató ujjával a padlóra mutatott: — Nem arról, kedvesem, nem arról... hanem most... utána... hogy érzi magát, ott lent a tárnában, ahol a következő tiz évben dolgozni fog!? Francis Rooth benyúlt a zsebébe, ahol az emléket hordozgatta, villámgyorsan kihúzott egy Revolvert a zsebéből és három elsőrangú találattal lelőtte jótevőjét, Charles M. E. Chugge urat. Egy golyó a homloküregében, kettő a hasában érte. Amikor New Orleansban az esküdteknek világkörüli útjáról beszélt és a beszélgetésről, melyet jótevőjével folytatott, — egyhangúan fel- mentették. NEWS FACTSÍV GEORGE LONDON, ENGLAND* OKI A RECENT VISÍT HERE. ROBERT TAVLOR .SCREEN IDOL WAS SO BESIEGED BY AUTOGRAPH HUNTERS THAT HE WAS FORCED TO SEEK SHELTER. IN A POLICE , station/ CHICAGO. A WELL KNOWN FINANCIER HERE HAS BOUGHT A HALF INTEREST IN A NEW STAND BECAUSE HE WAS FOND OF v THE 12. YEAR OLO NEWSIE/
