Verhovayak Lapja, 1941. január-június (24. évfolyam, 1-26. szám)

1941-03-13 / 11. szám

Mk Oldal

1941 Március 13.

Verhovay Dicsőség a Sajtóban

Irta: MACKER GYULA a Verhovay Segély Egylet igazgatósági tagja

Lényegében csekély jussom van ahhoz, hogy a Verhovay Segély Egylet 1940-ik évi tagszerzési versenyének sikeréből valamit a magam részére igényeljek, de a sors jogcímet adott arra, hogy beszélhessek felőle.

A verseny első diját, az ezer dollár készpénzt az én szükebb hazám, Detroit városának egyik fiókja nyerte és az egyik pompás Chevrolet autó is az én tizedik kerületem érdemes fiinti tagjának jutott, több más díjon kívül.

A külsőségek körül azonban volt bizonyos szerepem. Minket tisztelt meg a Verhovay a dijak kiosztásával járó ünnepség rendezésével és ebben a munkában részem volt nekem is. Talán ezért keltett bennem olyan nagy örömet az, mikor a nagy ünnepség lezajlása után abban a meglepetésben részesültem, hogy ami az én szivemnek legkedvesebb, a Verhovay gyermekek, arra figyelt fel az amerikai magyar sajtó is. Erőteljes és érdekes írásokban emlékezett meg a sajtó Detroit Verhovay életének legnagyobb sikeréről, a Verhovay gyerekekről és én rendénvalónak látnám azt, hogy ezeknek az írásoknak a mi lapunk, a Verhovay Lapja méig nagyobb nyilvánosságot adjon.

Nem kell ezekhez az írásokhoz semmi magyarázat. Beszélnek azok maguk helyett úgy, hogy kedves az minden Verhovay szívnek.

Az öreg napilap, a Szabadság ezeket Írja február 26-iki számában:

ÚJAT ADOTT ISMÉT A VERHOVAY

Irta: Tyukodi Pajtás

Sokat irtunk és még többet beszéltünk hosszú éveken át afelől, hogy miként lehetne és miként kellene a második nemzedéket a mi amerikai magyar életünkbe bekapcsolnunk. A vég nélküli találgatások során gyorsan múlt az idő és oda jutottunk, hogy ma már nem is a második, hanem a harmadik, meg a negyedik nemzedék felől kellene aggódnunk, de — sajna — ma se vagyunk sokkal messzebb a jóindulatú találgatásnál.

Annyi szent, hogy sok mindenfélét próbálgattunk. Nyári magyar iskolákat, magyar tankönyveket, a hitközségi életbe való bekapcsolást, magyar egyleteinkbe való belépést. Ez az utóbbi kisérlet volt a legmeddöbb, mert aki Amerikában magyar vérből született ifjú tanúja volt egyszer azok nak a vitáknak, amelyeket mij öregek, folytatunk egyleti gyűléseinken, úgy elszaladt a második összejövetel elől, hogy repülőgéppel se lehetett utolérni.

Akik ennek az esztendőnek február havában Detroitban jártunk, hogy tanúi legyünk annak, amint a Verhovay Segély Egylet átadja tavalyi tagszerzési versenye győzteseinek a jutalmakat, hirtelen arra ébredtünk, hogy a nagy magyar biztositó intézmény ismét előállott valami uj dologgal. Ez alkalommal olyasmivel, ami talán megoldja a második, harmadik nemzedék megtartásának kérdését is a legegyszerűbb módon.

Dijak kiosztása, versenyek lezárása — valljuk be őszintén — nem volt, többé érdekes esemény. De életre ébredt a magyar reménység Detroitban akkor, amikor az ünnepség során váratlanul a színpadra vonult egy nagy csoport magyar gyerek, sokan köztük magyar ruhában és a legkülönbözőbb hangszerek tömegével felállva zene és énekkart alkotott.

Azt mondta a ceremónia-mesteri tisztséget ellátó kiváló magyar orvos, Dr. Gáldonyi Miklós, hogy a műsoron a detroiti Verhovayak gyermek zene- és énekkarának bemutatkozása következik. A szinfalak mögül már jött is hagy bátran kifelé, elsőnek egy díszes magyar ruhába öltözött, szőke hajú, pirospozsgás képű magyar leányka, aki legfellebb öt éves lehetett, de igazi tambur majorra való bátorsággal vezette a többieket. Leányokat, akik közt a legidősebb se lehetett több tizenhárom évesnél ,s akik hol lesütött, hol felkapott szemmel lépkedtek előre, hol fehéren sápadtak voltak, hol nekipirultak, komoly arcok mögött mosolyogni is próbáltak és világért se néztek volna hátra, mert nyomukban ott dübörgőit a nadrágban járó gyerékek hada. A. lámpaláz azokon is meglátszott. Az egyik magyar ruhás kis levente bátorságát azzal próbálta jelezni, hogy fütyülni próbált, de hát ezt teszi éjféltájban minden fiú, mikor temető mellett keil elhaladjon.

És végül egyszerű közvetlenséggel jött a fékete ruhás karnagy, akiről a ceremónia-mester azt mondta, hogy polgári hivatására nézve református lelkész, becsületei névre Kozma Dezső és mindössze három hónapja vesződik azzal, hogy a magyar gyerekeket ott fogja meg a magyar nemzeti gondolatnak, ahol sikert legbiztosabban érhet el. A magyar zenén, a magyar nótán, a magyar muzsikán keresztül.

Hát édes Istenem, nem mondjuk mi azt, hogy a detroiti filharmonikus zenekart adta nekünk a Verhovay. Azt se állítjuk, hogy a Metropolitan Opera kórusa messze mögötte maradt volna a kis magyar gyerekek énekének, de azért mégis elsőrendű előadást nyújtottak ezek az apróságok annyira, hogy (nem tudom vájjon szabad-e ezt leírnom?) még Daragó József Verhovay elnöknek is torkán akadt a szó és erősen törölgette szemeit. Már pedig, amikor Daragó József is ide jut, hogy érzéseit és gondolatait nem bírja ékesszólóan kifejezni, akkor valami rendkívüli dolog történt.

Detroitban az történt. Rendkívüli dolog. Harmadik nemzedékbeli magyar gyerekek bekapcsolása a mi amerikai magyar közösségünkbe. Az bizony, mert ezekre a kis magyar gyerekekre nincs nagyobb büntetés, mint mikor a karnagy szigorú arccal olvassa fejükre az ítéletet:

— Nem tanultad meg jól a magád dolgát, tehát jobb, ha otthon maradsz.

És, mert erre a megintésre síró tiltakozás a felelet, kétségtelen, hogy a zene, a magyar muzsika az az eszköz, ami a későbbi nemzedékeket a magyar

törzshöz csatolja és annak kötelékében tartja.

Nem tudom, hogy milyen áldozatot hozott a Verhovay központ ennek a magyar gyermek zene- és énekkarnak megteremtése érdekében, de azt bizonyosan tudom, hogy szerencsés kézzel találta meg az egyedüli mentő eszközt részünkre.

Végzetes hiba lenne, ha ezt a munkát valaha abbahagynák. Mikor harmadik és negyedik nemzedékbeli apró gyermekek csengő éneke meleg érzéssel dalol Sárbogárd-Dombóvár felől, mikor egy hét éves fiúcska lábujjhegyre áll, hogy a magas hangokat sikeresebben vághassa ki, akkor a Verhovay nemcsak újat adott, hanem nagy amerikai magyar problémát oldott meg.

Ezeket Írja öreg napilapunk, a Szabadság és minek tagadnók, hogy nekünk jól esik a méltányló elismerés, amely megállapítja, hogy a nagy Verhovay ismét uj utakat tör, mesgyét szánt a magyar közéletnek.

De a Szabadság méltánylása mögött semmivel se maradnak hátra a szövetséges magyar hetilapok sem. Ennek a tizenegy hetilapból álló csoportnak a február 26-ik napjával kezdődő héten megjelenő összes lapjaiban olvastuk a következő és min den Verhovay tagot érdeklő sorokat:

VERHOVAY RITKA BÚZA, ritka Árpa

— Láp Pál Írása —

Lehet annak már öt éve, talán hat is, hogy Pittsburghban jártam a Verhovay központban és mire ebédre került volna ! a sor, hazaérkezett valamelyik nagyobb fiók, talán a loraini, március 15-iki ünnepségéről a nagy intézmény főszámvevője, Révész Kálmán is. A központi tisztviselők beszélgettek erről, meg amarról is, amig egyszer csak oda fordult a főszámvevő Daragó elnökhöz és szokott csendes hang ján körülbelül ezeket mondta:

— Annak voítám ismét tanúja amit már sokszor figyeltem meg Az esti táncmulatságon ott voltak a gyerekek is, a Verhovaj magyar, gyerekek, akikkel a dél utáni ünnepség során alig leheteti birni. De mikor megszólalt a magyar cigányzene, akkor egyszerre felfigyeltek a gyerekek, izegnimozogni kezdtek és öt perc se telt bele, már járták a csárdást a maguk módja szerint. Ha nem ií tökéletesen, de annál tüzesebb érzéssel. Úgy látszik, hogy a magyar muzsika az, ami megfogj;: az amerikai magyar gyerek lelkét

Ennek bizony — amint mondtam — öt vagy hat éve, de eszemben maradt Révész Kálmán megfigyelése és* magam is lestem hogy miként hat a magyar muzsika a mi második, harmadik sőt sok esetben negyedik nemze dékbeli utódainkra.

Hát csodálatos módon hal' Éppen úgy hat, mint reánk, öregekre.

Talán ebből a régi megjegyzésből áradt ki az a csoda, aminek most voltam tanúja Detroit városában, ahol rendkívül fényes keretek között osztották ki a Verhovay Segély Egylet 1940-ik' évi tagszerzési versenye győzte seinek a jól megszolgált és jó’ megérdemelt dijakat.

Gyönyörű műsora volt ennek az ünnepségnek. Válogatni lehetett hogy a hivatásos művészek közül melyik tetszett legjobban a közönségnek és én már a magam

Verhovay ak Lapja

részéről a detroiti filharmonikus zenekar magyar koncert-mesterének, Siegl Henrynek adtam volna a pálmát, akinek hegedűje hol sirt, hol nevetett, amikor szinte megrázó jelenetnek voltam a szemtanúja.

Díszes magyar ruhába öltözött, körülbelül öt-hat éves magyar leányka lépett ki a szinfalak mögül és utána a legkülömbözőbb hangszereket szorongatva, gyermekek módjára egymást tologatva, talán lökdösve is, kilépett a színpadra egy egész zenekar. Magyar gyermekekből álló zenekar. Kinek hegedű, kinek flota a kezében. Egy erőteljes termetű, de tizenkét-tizenhárom évesnél semmivel se idősebb, bájos arcú leány egy nagy bőgőt hurcolt magával. Levente ruhás legénykék, hegedűvel hónuk alatt siettek előre, de láttunk ám saxophonosokat is, oboákat hurcolókat és végül hangszer nélkül valókat, akikről később kiderült, hogy ezek az apróságok a torkukban hordják a hangszert.

Mikor már ott volt a színpadon a sok kicsi, akkor megmondták a közönségnek, hogy ez a csoport a detroiti Verhovaysták gyermek zene és énekkara, akik egyelőre még csak három hónapja tanulnak a Verhovay központ áldozatkészségéből Nt. Kozma Dezső lelkész vezetése alatt, de elég érettek a bemutatkozásra.

Ez bizony, igaz volt. A Verhovay gyermek-kar igazán nagyszerű műsorral és előadással szol gált. Azt bizony nem tudón’ hogy a cim gyanánt használt Verhovay ritka búza és ritka árpa felől muzsikáltak-e, mert elfogott az érzés és a lassú könnyel: miatt hallani se tudtam, de anny' bizonyos, hogy szivet fogó és lelket melegítő esemény volt ez.

Az eseménynek azonban nen ez a kritériuma, amit magyaru’ megitélő pontjának mondhatnék A lényeg az, amit később tudtam meg'. A lényeg az, hogy ezek a kis gyerekek görcsösen .•agaszkodnak a maguk zene é énekkarához és máris elhatározták, hogy ha válság fenyegetné az intézményüket, akkor össze •akják a centjeiket és három tage küldöttséget menesztenek sajá1 soraikból Daragó bácsihoz meg ? többi bácsihoz a központba Amint az egyik gyerek, aki fi icska volt és levente ruhában aüszkélkedett, mondta nekem:

— Én is Verhovay tag vágyóién is beleszólhatok a dolgokb; Adják meg nekünk is azt, arr nekünk jár, - iheft hiszen ha fel növünk, akkor úgyis a mienk les nz egész Verhovay.

Igaza volt a gyereknek. Mir. .elnőnek, az övék lesz az égés: Verhovay és dicsérem és áldor eszét annak a központnál amely megtalálta a módját annak hogy mivel kapcsolhatja az ame fkai születésű gyerekeket a ma gyár Verhovayba és a magya közösségbe. A nótával, a dalia1 a muzsikává}!

Sok minden jutott az eszem be ezen a Verhovay gyerek-elő adáson. Elsősorban a magan unokái, akik miközben azt né 'égették, hogy az ajándékb: .'rissen kapott zsebórában mi za kától, egyre növekvő erővel da nolgatták:

—• Nincsen pénzem a mozira,

Elköltöttem a Zsuzsira .,.

Nem tanította ezeket a kis köly köket magyar nótára soha senk Csak a nagyanyjuktól hallottá! a magyar nótát, este, amiko az ágyba mentek és amikor alvá helyett magyar nóta kellett nekik utána pedig magyar mese, Bab :zem Jankóról, Tündér Ilonkáról a hétfejü sárkányról addig, ami; nagyanyó halk hangja átvitte fáradt testecskéjüket az éjszakai nyugalomba:

De ezek a magyar nóták tar* tották magyaroknak ezt a nemze« déket, amely ma ugyan angol zeneiskolába jár, de saját fejétől, kotta nélkül hibázik reá egyik« másik nótára is, mert mint mond» ja a nagyobbik:

— Azt nem kell tanulni, azt úgy is tudom.

Ez a velük született ősiség, S magyar muzsika iránti fogékony« ság az, amire reátalált a Verho» vay most és amivel megmenti részünkre a későbbi nemzedéke« két. Az én unokáim már soha nem fognak jól beszélni magyarul. Ha türelmetlenek, akkor már idegesen kérdezik:

— Mikor dzsön már a Santa Claus?

De a magyar muzsikát ma ia úgy verik a zongorán, hogy táncra perdül hallatára az élet ut« jain elfáradt öreg lábam.

Nem sok jussom van hozzá, hiszen tagja se vagyok a nagy intézménynek, de arra kérem a Verhovay Segély Egylet köz« pontját, hogy a megkezdett nagyszerű munkát, amellyel utat törtek, ne hagyják abba, sőt azt se tűrjék, hogy itt vagy amott mellőzze azt a tétlen közömbösség. Ezt a sikert rózsa gyanánt büszkén tűzhetik kalapjuk mögé, mert a magyar érdeket szolgálták újra vele.

Hálával viseltetem az amerikai magyar sajtó iránt, amely ily igazságos módon adta meg a Verhcvay Se* gély Egyletnek azt az elismerést, amely az uj ut töré:ével járt. Erre az írásra az nyújtott nekem lehetőséget, hogy az uj ösvény kipróbálását a Verhovay központ és gazgatóság bölcse rége az án kerületem központjára, a detroiti Verhovaystákia bizha és szivbeli örömet okozott íekem az, amikor a : első klérlet teljes sikerét láttam gazolva azokban a csendes lönnyekben, amely ok központi elnökünk, Daragó József arcán szálltak alá, amint nosolygásba akarta fojtánl zive érzéseit Verhovay gyepnekeink gyönyörű csoportúnak láttára. És osztozott 'ele ezekben az érzésekben :özponti titkárunk Bencze ános is, valamint igazgató ársam, Dr. Prince József aytoni orvos.

Nem, igen tisztelt ameriai magyar sajtó, nem kell Ölteni azt, hogy a Verhovay i megkezdett útról letér. A meghátrálás nem szokása a /erhovaynak. Előre megy nindig és most is bizonyára zélesebbre vágja az ösvényt az egész amerikai magyarág részére.--------------O-------------MEDINA, OHIO 170-ik fiók

ÉRTESÍTI az össztagságot, ogy a fiók januári gyűlésé* íek határozata értelmében a íavi rendes gyűlések ezenul minden hó 10-ike utáni asárnap, délután pont 2 árakor lesznek megtartva, tt fogadom el és ide kérem najd behozni a tagdijakat, hogy azokat kellő időben be* mldhessem a központba.

Tagtársi tisztelettel

Komjáti Ferenc, ügykezelő.