Verhovayak Lapja, 1941. január-június (24. évfolyam, 1-26. szám)

1941-03-06 / 10. szám

3-lk Oldal 1841 Március s__________________________________Verhovayali Lapja SZEMTŐL SZEMBE A MUNKASPROBLEMAKKAL A munkások béreinek és munkaóráinak rendezé­se, úgyszintén a gyárak köz­egészségügyi követelményei­nek, valamint a fizetéses szabadságidő iránti általános kérésüknek a teljesítése az a négy fontos probléma, mely végleges elrendezésre vár. Ezen négy kivánalom közül egynek, -többnek, esetleg mind a négynek a mellőzése, vagy figyelembe nem vétele robbantja ki a sztrájkokat. Az elmúlt héten "főként az acélgyári-, az autó munkások és a bányászok körében volt izzó a hangulat, mely min­ket igen közeli’ől érdekel, hi­szen tagtársaink és olvasó­ink közül ezren és ezren ke­resik a kenyerüket Amerika e három legfontosabb ipari ágazatánál. Normális körülmények kö­zött a sztrájkokra nem figyelnek annyira az ország gépezetének irányitói, mert hiszen ebben az országban a sztrájkokat a munkásosz­tály jogos fegyverének dek­larálták már évtizedekkel ez­előtt s azt mindenki termé­szetesnek tartja, hogy a mun­kásság használhassa is “jo­gos fegyverét” akkor és ott, amikor és ahol arra szükség mutatkozik. Ma azonban a helyzet más. Az Egyesült Ál­lamok kormányát és polgár­ságát is mindenek felett a legjobban érdekli a nemzet­védelem sikeres megoldása. Temérdek repülőgépekre, bombavetőkre, igen sok csa­tahajóra, torpedózuzóra, ten­geralatti naszádokra, ágyuk­ra, gépfegyverekre, muníció­ra és sok más hadi szerre van még szükségünk, hogy azt jelenthesse honvédel­münk főirányi tója: “Ameri­ka teljesen fel van készülve minden eshetőségre s bármi­lyen ellenséges támadást si­keresen visszaverhet!” Ez a megnyugtató jelentés még késik s igy meg nem en­gedhető, hogy a sztrájkok el­­harapódzanak és veszélyez­tessék a hadi ipar teljes üzemét. A veszély forrása abban rejlik, hogy több acél­gyár munkásai nem köthet­­! tek még szerződéseket az illetékes Unióval, — csak- i nem mindenütt a gyárak ve- I zetősé geinek akadékoskodá­sa miatt. Ilyen gyárak: a Republican Steel, a Youngs­town Sheet and Tube, Ernest Weir’s National Steel, Inland Steel és American Rolling Mills, melyek most bármi­kor belekerülhetnek a sztrájk tüzébe. Egy kétnapos rövid sztrájk éppen a napokban fejező­dött be a Bethlehem Steel lackawannai hatalmas gyár­telepén. A sztrájk már-már fellángolt, a sztrájkolok harc­ba szálltak a városi rendőr­séggel is, amikor Pittsburgh­­ból megérkezett Van A. Bitt­ner, a Steel Workers Organ­izing Committee igazgatója, aki megelőzőleg tanácskozást folytatott Philip Murrayval, a CIO elnökével és a követ­kező formulával állott elő: Minden alkalmazott azon­nal visszahelyezendő, mihelyt az üzem menete azt megen­gedi, vegye fel a tanácsko­zások folyamát azonnal a telep vezetősége az- S.W.O.C.­­vel azzal a célzattal, hogy rendezzék a félreértéseket és sérelmeket s adjanak alkal­mat egy személyenkinti sza­vazás megtartására, mely el­dönti majd, hogy a tárgya­lásoknál melyik testület ili letékes a lackawannai gyár­telep munkásainak a képvi­seletére? A Bethlehem Steel Corporation és a Steel Work­ers Organizing committee elvben már megegyeztek a formulában, mely véget ve­tett a kétnapos sztrájknak. A Ford Motor Company ellen is súlyos vádakat hozott fel a múlt héten a CIO-hoz tartozó United Automobile Workers szerve­zet. Ezek szerint a Ford vál­lalat lényegesen kevesebbet fizet munkásainak, mint más automobil gyár, a vállalat vezetősége “tűrhetetlen ará­nyú” munkagyorsitást és ké­meket alkalmaz. Ezek miatt a CIO elrendeli majd a cég river rougei, lincolni és high­land parki telepein a sztráj­kot. Michigan állam törvényei azonban megkövetelik, hogy általában, a tervezett sztrájk esetén öt nappal előbb érte­sítést kell küldeni az egyez­tető tanácshoz és olyan eset­ben, amikor a közjóiét ve­szélyeztetéséről lehet szó, harminc napos előzetes ér­tesítést kell adni. Az állam főügyésze megállapította, hogy a Ford érintett üze­meiben nemzetvédelmi cik­keket gyártanak és ezért harmincnapos előzetes érte­sítésre van szükség. A har­minc napot tehát úgy látszik be kell várni, bár a United Automobile Workers elnöke szerint a sztrájkot az alkal­mazottak túlnyomó többsége már jóváhagyta a három te­lepen, melyeken ma közel százezer munkás dolgozik. Március 11-én d. e. 10 órakor fog elkezdődni a keményszén bányászoknak az úgynevezett “Joint Wage Conference”-je New York­ban; ezen nagyszabású kon­ferencia elé természetesen a puhaszénbányászok is nagy kíváncsisággal tekintenek, bár az ő konferenciájuk má­jusban lesz, de a most le­folyó konferencia megállapí­tásai természetesen érvénye­sek lesznek rájok nézve is. A bányászuniónak most körülbelül 600 ezer tagja van s ezek között a kemény­szénbányászok 150 ezer tag­gal vannak képviselve. A bányászunió szerződését 1939-ben kötötték és 1941 március 31-én éjféli 12 óra­kor jár le. Az unió már régebben azért harcol, hogy a napi munkaidő hat óra legyen, a heti munkaidő pedig 30 óra. Azért akarják ezeket a rövid órákat behozni, hogy minél több, most még nem dolgozó bányász számára munkát biztosíthasson. Az unió kétségkívül igen előnyös helyzetbe került, mert hiszen a honvédelmi készülődés miatt rengeteg szénre van szükség. Koksz­ban már is nagy hiány van és ha a bányászok sztrájkba lépnek, az egész honvédelmi program veszedelembe kerül. Az unió legfőbb okai, ame­lyek alapján követeléseit elő fogja terjeszteni a követke­zők: a megélhetés drágulása, a bányakompániák lényegesen nagyobb haszna és a bányák­nak gépekkel való felszere­lése, amely az emberi mun­kát mindig nagyobb mérték­ben teszi fölöslegessé.---------------O-------------­IZOMFÁJDALMAK NE TORZÍTSÁK ARCÁT Izomfájdalmak, lumbago, reuma és sok más fajta izomrendszeré­vel összekötött fájdalom nem csak kellemetlenséget jelent, ha­nem idő előtt megöregitik. A fáj­dalmaktól eltorzul az arca, ez azután előbb-utóbb ráncokat okoz. Ezeket a ráncokat a legjobban úgy előzheti meg, ha segit a fáj­dalmakon. Használjon Johnson’s Red Cross Plaster-t a fájós ré­szen s meg lesz lepve annak gyors hatásán. A Johnson & Johnson Red Cross Plasters hasz­nálata nagyon egyszerű. Élvezni fogja fájdalom csillapító, melegí­tő, átjáró gyógy hatását, amely se­git az izomfájdalmakon, érzékeny­ségen s minden hasonló az izom­­rendszerével kapcsolatos fájdal­makon. Bámulatos 'hatása meg fogja lepni — s eltűnnek arcáról a fájdalom okozta ráncok. Kérjen a patikában a fájdalom első kezdetén Johnson Red Cross Plastert és figyelje azon a tapa­szon a vörös kereszt jelvényt. Hatásossága meg fogja lepni. Március 15-ig kell befizetni a jövedelmi adót AZ UJ RENDELKEZÉSEK FOLYTAN MINTEGY 6,000,000 EGYÉN FOGJA ELŐSZÖR ÉLETÉBEN KITÖLTENI AZ ADÓBEVALLÁSI IVET.* ‘Központi elnökünkhöz érkezett több kérdezősködő levélre válasz. A Jövedelmi Adóhivatal szerint ebben az évben a közel 15,000,000 egyénen, vállalaton és részvénytársaságon kí­vül, körülbelül 6,000,000 egyénnek kell jövedelmi adó ivet kitölteni. Az iveket március 15-ig kell beküldeni. Az uj rendelkezés szerint az összjövedelmet kell kimu­tatni és nem — mint eddigelé — a tiszta jövedelem alap­ján állapítják meg, hogy kinek kell adóivet kitölteni. Adóbevallási ivet kell kitöltenie: Minden hajadon, vagy nó'tlen egyénnek és minden házas egyénnek, aki nem él házastársával (akár elhalálo­zás, törvényes válás, vagy különélés folytán), ha 1940 év folyamán összjövedelme elérte a 800 dollárt. Minden házas egyénnek, aki 1940-ben feleségével, vagy férjével élt és a jelzett évben összjövedelme elérte, vagy meghaladta a 2000 dollárt. Összjövedelmet alkot mindennemű pénzforrásból nyert pénzösszeg, amit az illető kapott, mielőtt még a kiadások levonásba kerültek volna, kivéve oly összegeket, amelyek a törvény szerint adómentesek. Akik ezideig egyszer vagy másszor már kitöltöttek adóivet, bizonyára kaptak ivet az adóhivataltól (Bureau of Internal Revenue), akik pedig most fognak elősször adóivet kitölteni, kérjék az űrlapot a Collector of Internal Revenue hivataltól abban a körzetben, ahol laknak. Két­féle űrlap áll a közönség rendelkezésére és mindkettő uta­sításokat tartalmaz, amiket pontosan követni kell. A FORM 1040 egy négyoldalas fehér papírra nyomta­tott űrlap és azok számára szolgál, akiknek jövedelme 1940-ben elérte, vagy meghaladta az 5,000 dollárt, vagy akiknek jövedelme tekintet nélkül arra, hogy mennyi jö­vedelmük volt, professzionális díjazásokból, üzleti tevé­kenységből, vagy ingatlan eladás vagy bérletből ered. A FORM 1040A egy kétoldalas Ívből áll, vékony pa­pírra nyomva és azok számára készült, akiknek jövedelme 1940 folyamán 5,000 dolláron alul volt és jövedelmük for­rása fizetésből, bérből, vagy százalékos, avagy osztalékos jövedelemből eredt. Akik most töltik ki először a jövedelmi iveket, na gyobbára az utóbbi (Form 1040A) űrlapot fogják felhasz­nálni. Az iv felső részében a feleség nevét is fel lehet tün­tetni, ha a házasfelek egy ivet akarnak benyújtani közö­sen. Ez nem kötelező, mert hiszen külön-külön is benyújt­hatnak adóivet, de ez esetben mindegyik csak a saját jö­vedelmét részletezi. A név és cim alatt öt kérdést sorol fel az iv, amelyek közül csak kettő szorul bővebb magyarázatra. Az első a foglalkozásra vonatkozik és megkívánják, hogy az illető minden foglalkozási ágat feltüntessen, amelynek alapján jövedelemre tett szert 1940-ben. A második kérdés az ál­lampolgárság, azaz illetőség kérdését óhajtja tisztázni. Az adóhivatal a következőkben határolja körül a “resident alien”, tehát itt lakó idegen kifejezést: “Az adóbevallás szempontjából az Egyesült Államok lakójának, “resident alien’ -nek tekintenek minden olyan idegent, aki nem átutazó, vagy a szó szoros értelmében ideiglenes tartózkodásra érkezett ide. Hogy az illető át­utazónak tekinthető-e, vagy sem, attól függ, hogy mennyi időt és milyen természetű címen óhajtott itt tölteni. Ha tehát valaki bizonytalan időre óhajt itt maradni, az adó­bevallás szempontjából nem tekinthető átutazónak. Ha az illető az Egyesült Államokban lakik, ám nem szándéka állandóan itt megtelepedni, vagy ha nem tudja határo­zottan megmondani, hogy mennyi ideig fog itt maradni, úgy az illető lakosnak tekintendő — az adózás szempont­jából. Ezzel szemben aki határozott cél, illetve ügy lebo­nyolítása szempontjából, meghatározott és rövid ideig tar­tózkodik itt, az átutazónak tekinthető, de ha az ilyen egyén ügye hosszabb tartózkodást igényel és ennek foly­tán ideiglenesen kénytelen itt lakni hosszabb ideig, úgy az illetőt lakosnak minősiti az adóhivatal.” Lehet, hogy ez a magyarázat sokaknak komplikáltnak tűnik. Ajánlatos tehát oly esetekben, amidőn egyik-másik kérdésre az illető nem képes világos választ adni, az. adóhivataltól kérni rész­letes információt, avagy tanácsot. Minden esetben a lak­helyhez legközelebb eső adóhivatalhoz kell fordulnia an­nak, aki bővebb információt igényel. i Common Council — FLifl.

Next

/
Thumbnails
Contents