Verhovayak Lapja, 1941. január-június (24. évfolyam, 1-26. szám)
1941-02-27 / 9. szám
(Verhovay Journal) TWO SECTIONS VOL. XXIV. ÉVFOLYAM 1941 FEBRUÁR 27 NO. 9. SZÁM A FARSANG ÉS A BÖJTJE TEGNAP temették el a nagybőgőt, miután Porubek ur, szabályszerű eleganciával, megölte. Belerúgott. Nagyot bódult a bőgő, aztán elvágódott a cimbalom mellett. A bőgős kétségbeesve kapott utána és megmarkolta széthulló idegeit, a húrokat. Még egy félnótát el is kapott a marka. — Devla, devla! — No, ne jajongj, more! Valóban: ne jajongj, more, mert hiszen Porubek ur ma gavallér és tele van még a zsebe bankóval. Mind a két zsebe. És, — ha több zsebe volna a francus rendőruniformison, — akkor az is mind tele volna. Egy álló évig spórolt erre az éjszakára. Minden évben ezt teszi, mert minden évben elkövetkezik az Özvegyek, Vénleányok és Agglegények Titkos Egyesületének maskarádéjára, ami azért “titkos”, mert az a nyilt célja, hogy eme magányosokat összeházasítsa. Porubek ur is ezzel a “titkos” céllal jön el minden évben a maskarádéra és mindig pompázó uni formisban, mert soha sem volt valódi katona. így, farsang idején azonban már volt dzsidás tiszt, huszárfőhadnagy, nikaraguai generális, mekszikói ezredes, talián nagykövet, brazil tengerész és most, mint francia rendőr, uralta a bált. Jött hóditóan, ifjú, lángoló szívvel; gyönyörű álmodásokkal, égő vágyakkal; végigmuzsikáltatta az éjszakát; megitta, ami egyáltalán iható volt a bálon; járta a csárdást, a hopszpolkát, a keringőket; hajnalban újra pertut ivott minden agglegénnyel és reggel belerúgott a nagybőgőbe. Aztán hazament. Hát hogyne, mint mindig, most is megkísérelte a “dolgot”, szupé csárdás után lihegve ült le egy asztalkához Boronkai Juliannával. Most is pezsgőt rendelt, mint máskor, valódi egri vörössel és most is, mint mindig, azzal a szent szándékkal könyökölt a borhoz, hogy vall. Es már kezdte is kedvesen, mosolygósán, elég bátorsággal is; — Julia! Julia egy bájos, reményteljes sóhajtással, nagyot feszített a mideren és csupa szem, csupa fül volt. De jött a pincér: — Az étlap, vitéz ur, parancsolnak? És parancsoltak. Mindenfélét parancsoltak. Minden jót. Labsztert, kaviárt, sonkás kanapét, kis májas szendvicseket, minden jót. És Porubek ur töltött. Töltött és töltött, csuoán azért, mert ez a legkönnyebb ilyenkor s aztán csendesen, halkan, megszólalt újra, mint harctéren sebesült vitéz: — Julia, én már meghaltam... Es mig Julia édesen, kacarászva kételkedett ennek valóságában, Porubek ur magábasülyedten konstatálta most is, mint mindig, hogy híjába, nem ért a nőkhöz. A nyelve megfagy, ha rájön a láz és a sok lángból, amit magával hozott, csak annyi marad, amivel szivarra gyújthat, mire idáig érkezik. Egyetlen hangos szó szétkergeti az álmait. Egyre meredtebben ültek egymással szemben, egyre szerencsétlenebb némasággal néztek egymásra egészen addig, amig jött a rokokó lovag és táncolni vitte Júliát. Porubek ur arca elsárgult, mint a valóságos halotté és keserű szájízzel, az elmúlás izével intett a cigányra egy régi, régi nótát. Furcsát, döcögősét, nem is szépet, nem is jót, csak olyant, mint az ő élete: KOPASZ ÁGON HÁROM VARNYU. KETTŐ JOBBRU, EGY MEG BALRU. MINDÖSSZE CSAK HÁROM VARNYU, VARNYUSEREG NEM LESZ ABBU. A kettészakadt bandának eme része tudta, hogy, ha három varnyuból nem is lesz varnyusereg, a nótából olyan farsangi muri lesz most is, amiért érdemes Porubek ur mellett kitartani. Es szólt a nóta, amig beszélt a bankó, mert ez a farsang. A böjtje, jaj, a böjtje pedig, mint minden farsangnak, (Folytatás a 3-ik oldalon) IFJÚSÁGUNK __________ ^ Ma, amikor Amerika összes napilapjai, folyóirctai és szakközlönyei, — valamint a rádió is reggel, délben este, sőt még késő éjjel is, — mind, de mind a nemzetvédelemről ir, beszél és menydörög, — én is kötelességemnek tartom, hogy megemélkezzek róla időnként. A nemzetvédelmet százjéle oldaláról világíthatjuk meg, de én annck — ez alkalommal csak a legfontosabb szakaszáról, — a nemzetvédelmi nevelésről és ifjúságunkról szeretnék ipni nagy általánosságban, hogy lapunknak egyik számában, a közel jövőben, egyesületi szempontból is megvilágíthassam ezt a két szorosan összefüggő s édes mindnyájunkat oly közelről érdeklő problémát! ... A nemzetvédelmi nevelés célja, hogy a népet a hon- és nemzetvédelemre testileg szellemileg és erkölcsileg előkészítse, mert — Roosevelt, köztársaságunk elnöke az amerikcá cserkészek tb. elnöke, — éppen a napokban világosan megmondotta, a cserkészek országos kongresszusán, hogy “MINNÉL EGYSÉGESEBBEN SZERVEZZÜK MEG ÉS HAJTJUK VÉGRE EZT A NEVELÉST, MINNÉL FIATALABB KORBAN KEZDJÜK EL AZT AZ IFJÚSÁGNÁL S MINNÉL IDŐSEBB KOROSZTÁLYIG TERJESZTJÜK MAJD KI, ANNÁL ERŐSEBB LESZ AZ EGYESÜLT ÁLLAMOK VÉDEREJE, HONVÉDELME! ...” .. . Mi öregebbek, akik megettük már kenyerünknek a javát, élénken vissza tudunk még emlékezni czon időkre, midőn itt Amerikában a militárizmust lenézték s a világbékéért rajongó és izguló nadrágos és szoknyás apostolok nyelvöltögetve intettek le minden olyan mozgalmat, mely katonai nevelésről, felfegyverkezésről és katonás fegyelmezettségről akart cnkétezni, dikciózni, vagy firkálgatni. A cserkészet pompásan megindult fejlődése ellen 1907-ben pedig csak éppen azért néni emeltek szót, mert azt hitték, hogy az semmi más, mint nemzetközi, pacifista mozgalom, mely a “világpolgári nevelést” honosítja meg itt Amerikában . .. Hogy a közvélemény ebben az irányban mennyire megváltozott, azt éppen Roosevelt kinyilatkoztatása bizonyította, (aki itt Amerikában egyúttal a katonaság és a tengerészet legfőbb hadurc), s aki ar honatyák százaival együtt ma már bele is oltotta ennek a nagy nemzetnek a leikébe azt a tudatot, hogy AZ AMERIKAI NEMZET ERKÖLCSI ÉS KATONAI EREJÉNEK, NAGYSÁGÁNAK ÉS JÖVŐJÉNEK AZ ALAPJA A NEMZETVÉDELMI NEVELÉS. Az a feltevésük ugyanis, hogy a katonás gondolkodás iránti lelkesedést könnyen fel lehet ébreszteni az ifjúság lelkében s ebből kifolyólag az ifjúságot már fiatal korában kell meggyőzni arról, hogy “az egyén szerencséje szorosan össze van kapcsolva az egész nép sorsával, hogy a nemzet minden egyes tagjának áldozatot kell hoznia a közösség jólétéért, mert ce állam elpusztul, ha nem hatja át minden polgárát az a rendíthetetlen akarat, hogy AZ ELLENSÉGES TÁMADÁSOKKAL SZEMBEN MEG FOGJA VÉDENI!” IFJÚSÁGUNK LELKÜLETÉT EZ A FELFOGÁS TELJESEN ÁTHATOTTA. — Nem régiben a közismert Gallupközvélemény-kutató intézet igen érdekes szavazást rendezett. Ezt az intézetet eredetileg 135 amerikai újság alcpitotta s miután országunkban 134 millió ember él egymástól messze, — óriási kiterjedésű területen, — a milliós példány számban megjelenő amerikai világlapjaink többször igénybe veszik ennek a közvéleményt kutató munkáját. Országunkat most sorsdöntő kérdések foglalkoztatják, melyek hosszú időre kihatással lesznek Amerika egész történetére. Jogosultnak látszott tehát, hogy éppen a nemzetvédelmi kérdésekben az ifjúság is állást foglalhasson.., /
