Verhovayak Lapja, 1940. július-december (23. évfolyam, 27-52. szám)

1940-08-08 / 32. szám

v Me Oldal ARÁNYÚ ÜNNEPÉLYT RENDEZ A NEW YORKI VILÁG­KIÁLLÍTÁS BÉKE-UDVARÁN. A Verhovay Segély Egylet neve, a többi magyar la­pok hirdetéseiben is ott van mint tényező-médium, holott MÉG GONDOLATBAN SEM VOLT, HOGY A VILÁG­KIÁLLÍTÁSON TESTÜLETILEG SZEREPELJÜNK, MERT ARRA EGYESÜLETÜNK IGAZGATÓSÁGÁT SENKI FEL NEM KÉRTE S ÍGY TŐLE FELHATALMAZÁST NEM IS KAPHATTUNK. Ebből kifolyólag nyilvánosságra hozom, hogy a Ver­hovay Segély Egylet, mint testület, nem lesz képviselve azon a napon, mert — ismétlem — Egyesületünk Igaz­gatósága ilyen gondolattal nem is foglalkozott. Mivel ez a tényállás, ebből folyik az is, hogy ÉN TERMÉSZET­SZERŰLEG SE DISZ- SE MÁS ELNÖKI TISZTSÉGET, AVAGY KERESZTAPASÁGOT EL NEM FOGADTAM ÉS EL NEM FOGADOK! Itt említem meg azonban azt, hogyha a Magyar Na-Verhovayak Lapja_________________ pon Verhovay fiókok képviselve lesznek, az ellen senki szavát fel nem emelheti, mert mindegyik fiókunk ön­állóan maga intézi a saját társadalmi ügyeit! Minden félreértés elkerülése végett, ezt most tudo­másvétel végett e helyen adom át a nyilvánosságnak, ab­ban a hiszemben, hogy mindenki megérti szavamat. A Verhovay Segély Egyletet az Igazgatóság előzetes tudta és határozott beleegyezése nélkül nem lehet sem vásárba, sem kiállításra hurcolni. Egy — nagy hirtelen papiroson összetoborzott — zenekarba sem lehet a Ver­­hovayt berántani, még akkor sem, ha az érdekelt sajtó­­orgánum, (már mint az Amerikai Magyar Népszava), azt a fontos szerepet szánta neki, hogy teljes erejével verje a nagy dobot. Mi ilyen szerepből nem kérünk! — Minket Verhovay munkánk végzésében igaz meggyőződés vezet mindenkor. Most ez a meggyőződésünk s attól eltántorodni nem aka­runk. DARAGÓ JÓZSEF. IFJÚ GENERÁCIÓNK A VERSENYMEZŐNYÖN Sulyok Dezső, Ady Endre egyik gyönyörű költemé­nyét idézve, a mai generációt a “hálál rokonai”-nak ne­vezi. Akkor még nem volt háború, hanem az első világ­háború utáni békét “élvezte”. Európa, a jóllakottak és az éhezők két egymástól nagyon is eltérő érzéseivel... A kü­lönféle generációk sorsa azonban megvolt bélyegezve már akkor is, éppen úgy, mint ma, amikor az a szomorúan találó kifejezés élő valóságot jelent. De irhatnánk-e vei ami szépei, valami jót a mai gene­rációnkról, ha nem élhetnénk itt, Amerika szabad föld­jén? Pedig ifjú generációnk, nevezzük azt akár második, akár harmadik generációnak és akárhogy szeressük is őket, ők reánk, magyarokra nézve már elveszett érték, megsemmisült kincs. — Jól-rosszul még tudnak magyarul, még emlékeznek rá, hogy apáik, vagy nagyapáik mikor és hol vették kezükbe a vándorbotot, de életük minden szála már elszakithatatlcyiul ide fűzi őket az uj hazához, amelytől él sem szakadhatnának többé anélkül, hogy lel­kűk halálos sebet ne kapjon. Mint bennünket az a bizo­nyos honvágy az óhaza félé húzott csodálatos erejével, ők már az itteni Újvilág után éreznek honvágyat s ha elsza­kadnának innen, bizony-bizony ncfjyon megfájdulna a szi­vük ezen uj haza után, mely bölcsőjüket ringatta és amely­nek szellemét annyira magukba szívták, hogy anélkül már élni sem tudnak. De igy vagyunk mi ma mindnyájan: minden, ami realitás ide köt bennünket Amerikához s AMI VONZ BEN­NÜNKET AZ ÓHAZA FELÉ, AZ MAR CSAK ROMAN­TIKA, A LÉLEKNEK JÁTÉKOS CSIPKÉS FODRA, SZÉP ÉS KEDVES VONÁS, DE NEM LÉNYEG, CSAK DISZ. ESETLEGESSÉG ÉS MÚLÓ JELENSÉG. Az emlékezés meghitt óráján el lehet érzelmesen beszélgetni sok min­denről ami megtörtént velünk, ami szép, ami felemelő volt valaha, de mind ez már nem több, mint meghitt es­tékre való beszéd téma ... Nagy Egyesületünk az elmúlt négy esztendőn át olyan versenyeket rendezett, amelyeknek győztesei, a boldog ver­senynyertesek munkájuknak jutalma képen átmehettek a szép, magyar földre, hol csodás vidékeket láthattak és élvezhették az utazás és a rokon látogatás minden örö­meit és gyönyöreit. A megváltozott viszonyok miatt ma ilyenre még gondolni sem lehet, de EGYESÜLETÜNK A VERSENYMÉZŐNYT NYITVA HAGYTA IFJÚ GENE­RÁCIÓNK ELŐTT és AZ IDÉN IS KEDVÜKBE JÁRVA, ÖRÖMET IGYEKEZETT SZEREZNI NEKIK AZ ÚJSZERŰ VERSENY JUTALMAK KITŰZÉSÉVEL. Negyvenkilenc gyönyörű jutalom van kitűzve, melyek közül a főjutalmak felérnek egy-egy kis vagyonnal. A nyerési esélyek is igen kedvezőek, ha elgondoljuk hogy nem kíván Egyesületünk rendkívüli munkát, fárasztó utánjárást és hosszú idő­rablást, hanem a tag szerzésnél, a pontszá/mok egybegyűj­tésénél, csupán kitartást és szorgalmat. Ifjú generáción­kat erre akarjuk mi most ösztökélni, mert mindenkinek, aki a hónapok óta folyó versenyben részt vesz, tudnia kell, hogy a TAGSZERZÉSRE FORDÍTOTT. IDŐT MOST MÁR JÓL KI KELL HASZNÁLNIA MINDENKINEK. AKI GYŐZNI AKAR! ÖT TELJES HÓNAP VAN MÉG HÁTRA. TÖBB MINT SZÁZÖTVEN MUNKANAPOT JELENT EZ, HA AZ IDŐT KIHASZNÁLJUK. Versenyzőinket arra kérjük tehát, hogy fokozottabb utánjárással lássanak most neki a mun­kának. Ezer dollár készpénzben, öt gyönyörű uj automobil, ötszáz, háromszáz, kétszáz, száz, ötven és húsz dolláros jutalmak várják a versenynyerteseket, tehát a jutalmak vagyon is megérik a rájok fordított időt és fáradságot! Az öt hónap hamar el fog röpülni, ha azt szorgalmas munkában töltjük és ha a győzni akarás vágya egy percre sem lankad a szivünkben, akkor győzni is fogunk! H. M., CHICAGO, ILL. Nem az Útmutató könyvecs­ke az oka, hogy nincs benne olyan rendelkezés, ami önt, kedves Tagtársam sanyarú helyzetében segítené, vagy jussot adna arra, hogy a gyártól kapott havi huszon­öt dollár elégtelen nyugdíj mellé más alapból is válhat­na bizonyos összeget. Ön már nem volt munká­ban az aggkori nyugdíjnak behozatala idején — s amint írja, — alkalmazást sem tu­dott kapni azóta, amióta az a gyár más helyre költözött, amelyből nyugdija folyton járt es jár. Mondhatnám, hogy a sorsnak gúnyolódása önnel szemben a kielégítésre szánt havi huszonöt dollár, amely tetejeben még meg is akadá­lyozza más segítségnek kikö­vetelésében, holott huszonöt dollár olyan kevés összeg másodmagának fenntartásá­ra, hogy a kánaáni csodate­vés varázsolhatná csak át teljesítő képességét, ha az élethez szükségeseket besze­rezni akarná. Ön 69 éves ember s joggal kérhetné a Verhovay aggok­nak járó gondoskodást. De ha még ajánlanám is azt, mi történnék ebben az eset­ben kedves Nejével, akivel az életet eddig megosztotta? Istáp nélkül nem hagyhat­ná még akkor sem, ha szive kőből volna is kifaragva. Hasztalan töröm hát az eszemet valamiféle jó és 1 hasznos tanácson, mert az Ön helyzetében igazán nem lelek megfelelő eshetőséget annak javítására. Leveléből kiolvasom azon-i ban, hogy gyermekei van­nak; igaz, hogy már más­más családot alkotva .... Nem akarok családi ügyek­be avatkozni, de az örök ter­mészet szeretetet is tett az emberi szivekbe s vérségi ágon azt jobban is kifejlesz­tette. Nem-e gyermekei vol­nának elsősorban a termé­szettől arra kijelölve, hogy a szülőknek keservét enyhít­sék? . . . Ha nem is sok, mégis az volna a tanácsom, hogy GYERMEKEIVEL ÉRINT­KEZZEN s rájuk bizza a teendőket helyzetének javí­tása érdekében. NAGY IGNÁC, NEW YORK CITy. A betegsegé­lyezési dijak nem azon az alapon vannak kiszámítva, hogy Önnek, kedves Tagtár­sam, milyen a kötvénye és utána milyen nagyságú havi dijakat fizet, — hanem ezektől teljesen függetlenül aszerint, hogy melyik beteg­segélyezési osztálynak a tag­ja, fiókja utján az alábbi havidijak egyikét fizeti: Ha a bts. 1-ső osztályába tartozik, havi 45 centet Ha a bts. 2-ik osztályába tartozik, havi 90 centet Ha a bts. 3-ik osztályába tartozik havi $1.40-t Ha a bts. 4-ik osztályába tartozik, havi $1.90-1. A betegsegélyezésről Alap­szabályainknak 35., 36., 37., 38., 39. és 40. szakaszai in­tézkednek. Kívánságára el­­küldöttem a Verhovay Alap­szabályoknak egy példányát a címére, de ha kimerítő fel­világosítást kivan egyesüle­tünktől, forduljon az ottani 1940 Augusztus 8 Érdekes Könyv Astmáról - INGYEN Ingyen könyv, most jelent meg, mely érdekes felvilágosításokat tartalmaz az asthmában és az avval kapcsolatos fullasztó köhögésben szenvedők részére. írjon még ma érte, ha asthma rohamok megrabol­ták alvását és legyengítik — ha kapkod levegőért — ha köhög és prüszköl. Ha már évek óta szenved s azt hiszi, hogy reménytelen a helyzet, szerezze meg e könyvet. — Már sok ezer ember számára meg­nyitotta a segítség kapuját — e önön is segíthet. Pénzt ne küldjön. Teljesen INGYEN küldjük ezt a könyvet Önnek. Bárhol lakik, még ma írjon. Nacor, 8319-G., State Life Bldg., Indianapolis, Indiana. BEAUTIFY YOUR HOME 6R0UNDS All metal: Ball Bearing: “Dutch Windmill” Weth­­ervane. Stainless steel blades. Ornamental and ’ efficient. For Lawn, Ga­­k rage, Bldgs. Comb, of col­ors. Size 17x11. Inter­changeable Old-Fashionec Arrow Point inch Only $2 Post Pd. Send cash or Money Order. Henry Buck Mfg.. 3035 N'. Park -Are Philadelphia. Pa. 3>0 éve az Egyletnek tagja MEGJELENT a "Csillagjós, álmos szakács, dalos és polgárosító könyv“ és bárkinek a pénz előzetes beküldése nélkül elküldöm. Nem tetszés esetén visszaküldhet! Importált karcolatokat csatolok hozzá. — Pengő. lei. dinár és más pénzeket legolcsóbban küldök. — Kérjen árjegyzéket. GARTNER LA­JOS közjegyzői, fordítási és pénzkül­dési irodája. 207 E. 84th St.. New York, N. Y. — 30 éve a magyarság szolgálatában. — A Verovay Egylet tagja. PAN AMERKAN TRUST COMPANY HARBOR STATE BRANCH Alapította: KISS EMIL FOURTH AVE. AT 9th ST., NEW YORK Több mint 40 éve szolgáljuk az amerikai magyarságot PÉNZKÜLDÉS BÁRHOVÁ A LEGOLCSÓBB ÁRAKON HAJÓJEGYEK - BETÉTEK KÖZJEGYZŐI ÜGYEK Forduljon hozzánk bizalommal Member Federal Deposit InsuronceCorporof ion Ingyen Asztma Ellen Nyár Tartama Alatt Ha asztma rohamokban szenved a nyári melegben, ha a hőség, a por, ál­talános levertsége majdnem megful­­lasztják, mintha utolsót kellene lélek­­zenie, ha nyugodtan nem bir aludni, mivel nem kap levegőt, ha úgy érzi, hogy ez a betegség lassan elsorvaszt­ja életét, írjon a Frontier Asthma Co.­­nak e pompás szerből ingyen mintá­ért. Bárhol lakik, még akkor is, ha a világ minden orvosságában elveszítette bizodalmát — írjon ingyen mintáért. Ha már egy életet átszenvedett es mindent kipróbált eredménytelenül, még akkor is, ha minden reményét már elvesztette, ne essen kétségbe, hanem még ma Írjon ingyenes mintá­ért. Semmibe sem kerül. Óim: 'Frontier Asthma Co. 281-F Frontier Bldg. 462 Niagara St. Buffalo. N. Y. szervezőnkhöz, akinek cime: Mr. Louis Molnár, 23-59 — 26th Street, Astoria. L. L, N. Y. “ELKESEREDETT” TAG­­TARSAMNAK, CLEVELAND, OHIO. Megkaptam és fi­gyelmesen át is olvastam le­velét, melyhez nagyon ne­héz csak egy szóval is hoz­­zászólani anélkül, hogy az I embernek szive el ne szo- I morodnék. Pedig bármilyen sötéten látja is a jövőjét, az igazság mégis csak az, hogy az Ég, midőn az embert föl­di útjára elbocsájtotta, hűsé­ges utitársul adta mellé a Reményt s ezt senkinek sem szabad maga mellől elűzni. A megpróbáltatások súlyos ke­resztje nyomja bár hosszabb, rövidebb ideig vállunkat, bi­­sonyosak lehetünk afelől, hogy boldogságra születtünk és mindig tőlünk függ, hogy boldogok is legyünk. Erős akarattal mindent elérhe­tünk körülményeink keretei között. _s__•__

Next

/
Thumbnails
Contents