Verhovayak Lapja, 1940. július-december (23. évfolyam, 27-52. szám)

1940-08-01 / 31. szám

12-ik Oldal

LITTLE JULIUS SNEEZER

Verhovayak Lapja.

1940 Augusztus 1.

BT BAKEB

KM LOOK AS i THOUGH YOU

toöte. married!

DO I LOOK BATTERED UPf5

IF I WAS A man, t'D get married S

TOMORROW!)

IF THAT WAS THE CASE, I'D/ OVERSLEEP MYSELF!

T DONT SEE WHY VOU DONT GET MARRIED!

WHAT-AN ELEVATOR BOY T

BUJ-IVE BROUGHT A GOOD MANV FAMILIES OP IN MY TIME !

STARS ON PARADE

By TONI ROSSETT

IrTHE

VOICE OF ‘CHARLIE MSCARTHY HAS HAD HIS DUMMY INSURED FOR A FABULOUS , SUM OF MONEY.' CHARLIES SALARY IS 4“500 A WEEK.«.!

Snmxar

TEEMIP1L1L...

HER. FAMILY TREE TRACES BACK 7HRUPRE- REVOLUTION ARY NEW-ENGLAND TO OLD ENGLAND. RECENTLY SHIRLEY LOST A TOOTH AND PRODUCTION ON HER PICTURE WAS HELD UP THREE CAYS UNTIL ABRIDGE WAS MADE v TO REPLACE THE MISSING MOLAR!

CRamcm.

cNcmcihhjo;

WHO IS STAGING A MOVIE COMEBACK AFTER A SUCCESSFUL MUSICAL TOUR ABROAD, USED TO BE A TAXICAB DRIVER,

A MOVIE USHER AND A PROPERTY BOY BEFORE HE BECAME AN ACTOR*

118

MAGYAROK CSILLAGA

MAGYAROK CSILLAGA

119

mi vár reád. Nagyur leszel, nemsokára... Mi elvégeztük. ...

— Te is akartad, anyám? — kérdezte István égő szemmel.

— Akartam? — Mintha elfojtott sikoly lett volna ez a hang. — Igen ... Akartam . •. — hangzott aztán szilárdan. — Mindent. Kellett... Egyedül vagy? ... Én téptem ki körülötted minden virágot, hogy le ne hajolhass valamelyikhez.. • Hogy meg ne érezd az aszszony illatát... Én láncoltam meg a szivedet, fiam ... Kegyetlen anyád voltam, ugy-e?

István ráhajolt a kezére:

— Lelkem anyám, ne mondd ezt!

Sarolt vonagló szájjal lehellte:

— Mondd csak: hallottál valamit ... mit hallottál rólam, másoktól... olyat?

— Ki merészelt volna? — kapta fel fejét István.

— Nem úgy... Csak úgy... A széllel, ami befúj az ablakon.

— Nem hallgatok a szélre, anyám. Hiszem, tudom: te vagy a legjobb. S apám ma elmondta, hogyan lettél az övé.

— Erdélyé voltam s az övé lettem, — bólintott Sarolt merengve. — Apám Kelet fia volt. Gyűlölte az Árpádokat. Azt akarta, forduljunk vissza, ott van a mi életünk, áttörhetetlen gyepünk Nyugat ellen. Az ő birodalmának Erdély lett volna a közepe, bevehetetlen vár s körülötte a Tiszáig, a Fekete-tengerig a szabad nép nagy kifutója... De ezt az álmot én öltem meg, én. Idejöttem, apád után.

Elnézett a messzeségbe, túl a dombokon, folyókon, nagy pusztákon, oda, ahol az erdélyi hegyek, karmolnak, bozontos lábaikkal a Tiszahát homokjába. Ahonnan, az ég peremén,, vérszemü csillag hunyorog.

— így kellett lennie, — suttogta.

István lelke riadt csapkodással igyekezett beszárnyalni anyja gondolatainak távolát.

— Erdély most Ajtony bátyámé, — szólalt meg, félértelemmel.

Sarolt összeszoritotta ajkait. Nem, nem szabad!... Minden a szivéből kell jöjjön. Mindent magának kell kitalálnia. Addig kell gyötrődnie, amig rájön, miért született. Ez a jóslat, a parancs.

— Ha, — mondta töredezve —, mindez megtörtént ... én ott szeretnék pihenni... apám várában ... Gyulafehérvárt.

István rezzenve nézett az arcába.

— Ne felejtsd el, fiam! — suttogta Sarolt.

Hirtelen egész más hangon tette hozzá:

— Ajtony bátyádat meghívjuk ide, vadászatra. És másokat is, a hadnagyokat mind. Itt az ideje, hogy lássanak s megismerd őket... a szolgáidat...

— Anyám! — dadogta István, — ők Koppány urat akarják. Az ősi törvény szerint...

Különös valami történt most. Sarolt kacagott. De ez a kacagás összeszoritotta István szivét. Rettenve nézett anyja arcába. Ilyennek nem látta, soha. A szeme villanása szinte gonosz. S a szája kegyetlen kigyó vonaglása. Gyönyörű volt és félelmes. Egy pillanatig.

Mintha láthatatlan kéz törülte volna le hirtelen. Sarolt arca fájdalmasan megnyúlt s a szavából bánat sötétlet:

— Majd téged fognak akarni, — mondta s felállott. — Uj törvény van, Krisztusé.

— Krisztus törvénye! — kiáltott fel István, megragadva anyja kezét. — Mi az, anyám? — Szelíd türelem s szeretet, vagy irgalmatlan pallos? Bárányvér a magyar tigrisbe, hogy jó huzóbarom legyen, vagy német bárd ellenszegülő nyakára? Te jó keresztény vagy, anyám! Mondd meg!

— Jó keresztény? — villant Sarolt szeme. — Görög papok kereszteltek meg. Nem fürdenek s büdösek. Féltek tőlem. Addig bámultam rájuk, amig vér lett az arcuk s keresztet hányva futottak meg... Itt is, körös-