Verhovayak Lapja, 1940. július-december (23. évfolyam, 27-52. szám)
1940-08-01 / 31. szám
JHk Oldal A háborúk igazi megnyerői Verhovayak Lapja 1940 Augusztus 1. A SZERENCSE ÉS A BALSZERENCSE Menjünk vissza ősrégi időkbe s valahová Ázsiába, ahol a mai mongolok, mandsuk s egyéb törzsek laktak. Tegyük föl, hogy azok a néptörzsek örökös harcban álltak egymással, ősrégi időkben a háborúskodás úgynevezett közelharcok sorozata volt, vagyis az ellenfelek karddal, dárdával, rövid kópiával, gerellyel, kelevézzel pusztították egymást, váltakozó szerencsével. Az egyik néptörzsnek volt egy okos embere, akinek az az ideája támadt, hogy minek addig várni, mig az ellenség egész közel jön, nem lenne-e jobb a kopjákat és gerelyeket messziről küldeni rá, vagyis biztos távolból ölni rakásra. Az az okos ember kieszelte a nyilat; törzsének főnöke fölszereltette vele az egész népet, sorra meghódította a nyilat még nem ismerő többi törzset s valamennyit egy nagy néppé egyesítette. Akkoriban egész Ázsiában tudhatták a félelmetes hóditó nevét, de a nyíl kieszelője ismeretlen maradt. Tudjuk, hogy a lőport Schwartz Berthold német szerzetes találta föl, de a sisakos-páncélos lovagkornak még sem a német szerzetes, hanem az az ismeretlen ember “adott be”, aki a lőpor robbantó erejének fölhasználására föltalálta a puskát. Attól kezdve hogy a puska, pisztoly, ágyú használata általános lett és egy országnak sem voltak saját külön titkos hadiszerei, attól kezdve a hadvezérek ölési tudománya nyerte meg a háborúkat. Két év óta a mai napig a németek kiknek köszönhetik a német hadseregek hallatlan, szenzációs sikereit? Látszólag Hitlernek, a német vezérkarnak s a liadmozdulatokat intéző tábornokoknak, voltaképpen azonban azoknak a teljesen ismeretlenül dolgozó német tudósoknak, akik a döntő sikert biztositó borzalmas hadiszereket kieszelték, a német hadvezetőség pedig fölhasználja. Erre vonatkozólag olvasóinknak a legcsekélyebb természettudományi ismeretekre lesz szükségük az alábbiak megértéséhez. A német tudósok a borzalmas hadiszerekhez az atomerőt sokkal jobban fel tudják használni, mint más tudósok. Hogy mi az az atomerő? Ezt minden olvasó tudja tapasztalásból és mégsem sokan tudják s tudtukon kívül szerte használják. Itt van például a revolver s annak 45-ös tölténye, amelyben a golyó mögött talán csak két gyiiszünjyi lőpor van. A revolvert elsütik s a golyó száz yardnyira lévő néhány inches deszkát átüt. A legtöbb ember megelégszik azzal a magyarázattal, hogy ezt a lőpor csinálja, hiszen azért “lőpor” s meg sem gondolja, vagy nem is tudja, hogy a két gyüszünyi őporból (salétrom, kén és faszénpor alkalmas arányú keveréke) robbanáskor kiszabadult atom-erő löki ki a golyót oly szörnyű erővel. Azt pedig talán kevesen tudák, hogy minden anyag megszámlálhatatlan láthatatlan atomokból áll s ha ezeknek a borzalmas erejét nemcsak robbantásokra használnák (lőpor, dynamit, stb.) hanem lassan működő hajtóerővé tudnák átváltoztatni, akkor egy font szén atomerejével egy nagy óceángőzöst Európába s vissza lehetne küldeni. És a tudósok ez atom-erő felszabadításának és fölhasználásának a módját akarják kitalálni. Ezek után jobban meg lehet érteni a következőket: ha pedig nem értjük meg, higyjünk a tudománynak. Ezelőtt öt esztendővel Arthur J. Dempster chicagói tanár az uranium ércben felfedezte az U-235-öt a tiszta elemet, de ennek az ércből kivonása rettenetesen lassú eljárás volt. Azóta egy svéd tudós fölfedezett egy módszert, amellyel az U-235- öt tizenegyezerszer gyorsabban lehet kivonni. Nem értjük, hogy hogyan, de nekünk laikusoknak ez nem is fontos. Az a fő, hogy Amerikába menekült náziellenes tudósok szerint a svéd tudóstól a názi kormány megszerezte a gyorsított eljárás titkát; megbízott egész sereg tudóst, hogy javítsanak az eljáráson; tegyék hadicélokra használhatóvá s a menekült tudósok szerint ez az oka annak, hogy a názi hadvezetőség megtörte az angö blokádot; a szárazföldi hadvezetőség pedig hihetetlen gyors “blitzkrieg”-gé tehette a háborút. A blokád háborút és a blitzkrieget tehát közvetve az ismeretlen svéd és német tudósok nyerték meg, mert a szén zációs sikerhez ők adták az eszközt s nélkülök a háború ta Ián egészen más folyamatot vett volna. John R. Dunningnak, a Columbia University tanárának becslése szerint egy font U-235-ben oly borzalmas atom-erő rejlik, mely egyenlő öt millió font szénnek, vagy három millió font gazolinnak a fütő és hajtó erejével. Nem lehetetlen, hogy valamelyik ismeretlen tudós rájött az U-235 aprónként való robbanásának a módjára, de azért Hitler a hóditó és a názi hadvezetőség a győző. Az angoloknak és franciáknak is vannak Ha az embernek sok idee van, sokat olvashat, sok újságot átböngészhet és akkor sok olyan elejtett kis gyöngyszemet talál a betübarázdák között, amiket érdemes összeszedni. így jártam én is a múlt héten, amikor is többször elgondolom, hogy a szerencse nem lehet más, mint egy fanatikusan konzervatív lady, gőgös, finnyás, rátarti, aki mindenkor elkerüli a szegénység savanyu illatát és bedugja a fülét a tolakodó könyörgések előtt. No, de néha van kivétel ez alól is. Ezt bizonyítják az alábbi kis történetek, amik azért érdekesek, mert nem kitaláltak, hanem a valóságban megtörténtek. Egyik éjszaka hazafelé igyekezett, kicsit becsipve, egy texasi gazdag farmer. A vasúti síneken kellett volna áthaladnia, közben azonban a kimerültségtől eldőlt. Csak amikor másnap reggel felébredt, riadt meg szörnyen mert pont a síneken feküdt keresztbe. Azt is tudta biztosan, hogy hajnalban expressz vonat megy át azon az útvonalon. Mi történhetett, hogy a vonat ma elmaradt? Ennek az embernek hallatlan szerencséje volt, A vonat kimaradása a vasúti őr hanyagságának volt a következménye. Az őr elfelejtette átigazítani a váltót. A vonat másik sínpárra futott, nekiszaladt egy teherkocsinak és kisiklott. Több utas meg is sebesült. Ezeknek az utasoknak nyilvánvalóan nem volt szerencséjük s ha ez a farmer hallatlan szerencséjét elmesélte volna nekik, megkapta volna a magáét. Ami az egynek szerencsét, az a másiknak szerencsétlenséget jelenthet. Egyik amerikai újság érdeklődött egyszer az utcán, hogy olvasói milyen szerencsés véletleneket éltek át? Három dijat tűzött ki a legérdekesebb eseteket közlők részére. Az első dijat egy drágakőkereskedő nyerte, akinek lakását kirabolták, mialatt nyaralt. A kereskedő azonnal vonatra ült, ahogy az érvagy voltak óriási tankjaik, mechanizált csoportaik s a názi csoportok mégis hihetetlen gyorsasággal összezúzták azokat. Voltaképpen a titokban nyugodtan dolgozó ismeretlen tudósok. Mily borzasztó, hogy az ő nagyszerű találmányaikat az emberiségnek nem javára, hanem pusztítására használják. YARTIN JÓZSEF. tesitést megkapta. A vasúttól hazafelé menet egy idegen ember lépett hozzá és séz alatt olcsó drágaköveket kínált eladásra. A kereskedő rögtön felismerte a tőle ellopott ékszereket s egyben a tolvajt is elcsípte. Valóban szerencséje volt. A második dijat egy Lincolnban lakó Johansen nevű üzletember kapta. Egyszer éppen a városban volt autó, ával, amikor kifogyott a jenzinje s felkereste a legközelebbi egész ismeretlen benzinállomást. Alig mondta meg mit kíván, mikor csöngött a telefon, a tulajdonos felvette a kagylót és kérdő tekintettel nézett legújabb vevője felé: “Johansen úrral óhajt beszélni, egy pillanatra uram!” Johansen csodálkozva vette át a kagylót. Régi üzletfele jelentkezett a legtermészetesebb hangon s tőzsdejelentést adott le, úgy hogy Johansen azonnal intézkedni tudott, s igen sokat nyert ezen az üzleten. De hogy a csudába tudhatta meg ez az ember, hogy ő éppen ebben az üzletben tartózkodik? Kiderült, hogy nem is tudta. Johansent hivatalában hívta fel és téves kapcsolást kapott. Véletlenül annak a benzinállomásnak a számát kapcsolták, melyet Johansen először életében akkor keresett fel. Barátja nem is vette észre, hogy nem a Johansen irodájával volt összekapcsolva. A harmadik esetet egy new jerseyi rendőrtisztviselő Írja le: Még a régi “száraz” Amerika idejében történt. Egy tanyai udvar előtt haladt el s egy bika üldözőbe vette. A bika elől menekülve, egy szénakazalra ugrott és abba jól befurva magát s ott egy csempésztársaság rég keresett búvóhelyére akadt. Vannak esetek, amikor az emberek a szerencséjükkel nem tudnak mit kezdeni. így például egy életfogytiglan elitéit rab megnyerte egyszer a főnyereményt Londonban. A börtönigazgatót gondnokává nevezte ki és a börzén kezdett játszani a pénzzel, ahol az utolsó penny-ig mindent elveszített. Előfordul az is, hogy valaki kiengedi kezéből a szerencséjét, mert hasonló esetben egyszer már szerencsétlenség érte. Nemrégiben jelentették Koppenhágából, h°gy egy eszelős öregasszony, egy házaló özvegye, Amerikából váratlanul nagy vagyont örökölt. De az örökséget nem kaphatta meg, mert nem volt hajlandó közjegyző előtt aláírást adni a hivatalos elismervényre. Egyszer ugyanis, hosszú évekkel ezelőtt egy ügynök becsapta s igen kedvezőtlen részletfizetéses üzletet íratott vele alá. Azóta elvből nem irta többé okmányra a nevét. Semmiféle rábeszélés nem használt, folyton csak azt hajtogatta: “Aláírás bajt hoz!” így vándorolt vissza a pénz ide Amerikába. Elveszett sorsjegyek utáni hajszát már sokszor láttunk filmekben, vagy olvastunk regényekben. De fantasztikusabbat az alábbi történetnél még nemigen hallottunk. Egy Barloze nevű kis hivatalnok Suezben már évek óta játszott az osztálysors játékon, anélkül, hogy egyszer is sikerült volna akármilyen ds nyereményt kifognia. Nyáron Barloze ur kivette szabadságát és áthajózott a tengeren, Marseilleben szállt ki s onnan Párizsba utazott. Sorsjegyét azonban kék zakójának zsebében felejtette suezi lakásában. Párizsban a sorshúzásról teljesen el is felejtkezett, pedig éppen akkor húzták ki a főnyereményt, tízezer egyiptomi fontot. Miután a sorsjegy tulajdonosa nem jelentkezett, körkérdés intéztek az összes napilapokhoz és közölték velük a sors jegy számot. Végül a gyanútlanul Párizsban vakációzó Barloze kezébe is kerül egy újság s amikor rájött arra, hogy ő a szerencsés ember, akit az egész világon köröznek, azonnal hajóra szállt és visszautazott Suezbe. Mikor hazaért suezi lakására kiderült, hogy időközben betörtek nála s nem találván semmi értékes holmit, a ruháit vitték el a szekrényből, többek közt azt a bizonyos kék ruhát is, amelynek zsebében volt a kihúzott sorsjegy. Barloze a rendőrségre rohant. A rendőrfőnök örömmel jelentette, hogy a tolvajt zsákmányával együtt elfogták. Barloze átnézte a holmit, minden pontosan meg is volt, csak a sötétkék ruha hiányzott. A tolvaj félve bevallotta, hogy azt az egy ruhát már eladta egy kikötői házalónak. Barloze elkeseredetten rohant a rendőrfőnökkel együtt a házalót megkeresni. Sikerült is megtalálni a kikötőben, jól emlékezett is a kék ruhára, mert csak előző nap adta el egyik matróznak. A kikötőben azóta többszáz matróz megfordult és több mint egy tucat hajó ment ki a nyílt tengerre az utolsó napon. Nem volt segítség! Valahol a tengeren úszott a kihúzott sorsjegy, talán az egyik matróz éppen a pipáját tömte be vele. A sorsjegynek végleg nyoma veszett.
