Verhovayak Lapja, 1940. július-december (23. évfolyam, 27-52. szám)
1940-12-19 / 51. szám
18-ik Oldal 1940 December 19. Verhovaycik Lapja. 100°/o MAGYAR BESZÉLŐ FILMEK "MOZI VILÁG” HANGOS HETI HÍRADÓ KEDVES TAGTÁRSAK ÉS TISZTELT OLVASÓINK!! Ha igazán kellemesen óhajtanak szórakozni az uj esztendőben, keressék fel a MAGYAR MOZIT és jegyezzék fel maguknak az alábbi dátumot: hArs-wl Flnnrlác I ocr NANTY CLO, PA. BAN: JANUAR 5-IKÉN, VASÁRNAP ÉS PITTSBURGHBAN: JANUÁR 6 ikán, CIO dada kuaZ. hétfőn és 7-ikén, kedden, a szokott időben: LELKI IZGALOM HATÁSA A FOGAKRA Kellemetlen lelki izgalmak, gond, harag gyakori ismétlődése következtében, tapasztalás szerint, a fogak hamar romlanak. E meglepő és első pillanatban érthetetlen tényt részben megmagyarázzák azok az uj kutatások, melyeket Winsor és Korchin amerikai vizsgálók a nyál vegyi összetételére vonatkozólag végeztek. A nyál vegyhatása szerintük kissé savanyu, a savanyúság foka azonban sok tényezőtől függ és igen rövid idő alatt változhatik. Ha például a nyáltermelés növekszik, rágás vagy étvágyfokozódás következtében, a nyál higabb és kevésbé savanyu. Aggódó vagy haragos ember szája viszont száraz, a nyelv a szájpadláshoz tapad. Ilyen kor a nyálfolyás lényegesen csökkent s ennek megfelelően a nyál savanyúsága a normálisnál jóval erősebb. Hasonlóképpen savanyúbb a nyál hosszabb szellemi munka után, továbbá bármilyen okból fellépő nagy fáradtság esetén. E kutatók tehát találtak olyan kapcsolatot lelki élmények és testi működések között, mely talán érthetővé teszi a fogak romlását. A savanyú nedvek ugyanis nagyon is elősegítik a fogaik betegségeinek, különösen a fog szuvasodásának fellé« pését. 19S MAGYAROK CSILLAGA MAGYAROK CSILLAGA 199 a tett mozdulatába a gondolatok s szándékok rejtett gyümölcse. Szó se kell ide. Magát magyarázza a lendület büszke természetessége s mindent megértet az őserő hatalmas áradása. A terem egyetlen, mámoros kiáltás. A kardok süvöltve villámlanak ki hüvelyükből. Odakünn, a síkon, megharsannak a kürtök, felröppennek a zászlók s minden fegyver az égnek zörren. A had dörgésének viharos hulláma csapódik a terembe. A magyarok ifjú Nagyura letérdel apja halottaságya mellett s megcsókolja kihűlt kezét. Hosszú percig néz még a méltóságos arcba, könnytelen fájdalommal, néma Ígérettel. Aztán feláll s anyját öleli át. A Nagyasszony az ő erős, tettreinduló fia vállár, fekteti fejét. Meglett. A cselvetést elháríthatta tőle de a kardot mégis fel kell emelnie. István szemében azonban magasabb hatalom sugárzik minden fegyvernél. Utján hadak fognak kikelni a földből, mert a magyar szív megérzi, hogy most igazi ura hívja. Megnyugvást érez, bizonyosságot. — Gondolj rám megbékülve, Nagyúri — búcsúzik égő szemmel. —- Mi, akik elmúltunk, hittel nézünk utánad. István erősen szorítja magához s csak annyit tud mondani: — Anyám ... anyám! Az ifjú Nagyasszony következik most. De egy könny sem ég búcsúzó szemében. Csak biztatás és hivő szerelem. Forró csók közben suttogja: — A győzelemből várlak ... István megindul s utána, a halottnak tisztelegve még egyszer, kizúdul az udvar. A két asszony egymást ölelve néz utánuk, lassan imbolyogva az ablak felé, ahonnan látni lehet a síkon álló hadat. Hatalmas hujjogás dörög végig a seregen, mikor István megjelenik, ifjúi fenségében. A magyar szív egyszerre urára ismert s az idegen méltó vezérére. Aki tán ingadozó volt még tegnap s a túlsó félre kacsintott, most, itt, ebben a fejével összeforrt testben mind az övé lett. Vezénylő pengék villannak, parancsszavak csattannak s az előhad indul is már a Nyirkőnek, a hadiutra nyargalva. Legelői fekete gyászzászló repül, ígéret szerint. Utánuk a két szárnyat alkotandó lovasság porzik el. Most lép ki, hosszunyelü bárdjait vállravetve, a láncinges gyalog-zászlóalj. Tompa dobogása felhallatszik a terembe. Sisakos, páncélos vitéz robog előre. Az ereklyés szent dárdát emeli. Mögötte az aranykeresztet viszi, két kürtös között, a Nagyur lovashirnöke. Apja hószőrü fejedelmi lován léptet István, a Nagyur. A mén fejét és szugyét csillogó vért borítja. Szerszámzata messzire ragyog. A Nagyur ezüstfényü sisakot, mellvértet, lábszárvédő vasat hord. Hátán arannyal szőtt piros mente. Azt nem láthatja ellenség. Jobbján Vecelin trappol s körötte a lovagok, valamennyien talpig páncélban, lovastul. Két oldalt s hátul a testőrség, köztük Dőli, ura háta mögött. A páncélos vitézek robajló négyszöge zárja be a derékhadat. Már a völgytoroknál hömpölyögnek, mikor utánuk ereszkedik az utóhad is, könnyű lovasok, vezetékek, szekerek. A fölvert por hullámzó függönyt borit a két asszony meghomályosodó szeme elé. Koppány napkeltekor érte el embereivel, a keleti hegyek karéján át a hadiutat, messze a Nyirkő alatt. Alig szusszant, vágtatott tovább azonnal, hogy dél múltára. beérje a dúló csapatot, melyet az erdőségből a Böszpörémnek forduló könyökhöz rendelt. Tág vöágyteknőre nyílik ott az ut, táborozásra alkalmatosán. Úgy számította, hogy mire ő odaérkezik, nemcsak a dulóknak,
