Verhovayak Lapja, 1940. július-december (23. évfolyam, 27-52. szám)
1940-12-12 / 50. szám
2-Jk Oldal 1940 December 12 sainkat s nem is adnak helyet könnyedén azoknak, akik csupán pénzért cselekszenek. Természetes, hogy az ilyen helyeken nem maga a hivatalos beteglátogató lép be egyedül a beteg szobájának ajtaján, hanem benyit azon sok más Verhovay testvér is, mert oda vonza őket a közös összekapcsolódásból eredő érzés. Egyébként kétségbe merem vonni, hogy a 14-ik fióknál annyira eltompult volna a fraternal érzés, hogy még az előirt beteglátogatást sem tette volna meg önnél az arra kirendelt tagtárs abból az okból, mivel a fiók ügyeinek végzői csupán fizetésért cselekszenek. Más oka lehet annak kedves jó öreg tagtársam s félek, hogy a 14-ik fiókkal szemben is elhamarkodott az ítélete, mintahogy helytelen az általános Verhovay élet jellemzésére kifejezett állítása! A Verhovay Segély Egylet testvérsegitésen épült fel. Ma egész Magyar Amerika ismeri annak pénzügyi és erkölcsi erejét. Nem szükséges nekem számokra és cselekményekre hivatkozni... A beérkező hálalevelek ezreivel sem akarok előhozakodni, melyek mind elmondhatják, hogy mit tett már eddig és mit tesz a Verhovay testvérsegítő szeretet?... Vitába én nem szállók senkivel sem, mert ahol számokkal dokumentált tények bizonyítják a Verhovay szeretetet, ott nincs szükség holmi “szénégető cigányok”-ra hivatkozni... Nem, kedves Tagtársam, a Verhovay testvérsegitő szeretetért helyt áll a Verhovay közösség! Nagyon röviden ez volna a válaszom és megnyugtatom abban az irányban is, hogy nem hül ki a kráter, mert van, nagyon is van és mindenkor lesz is, ami fütse! — Gondoskodni fog arról a Verhovay testvérsegitő szeretet! DARAGÓ JÓZSEF Katonai Szolgálat FIÓKTITKÁROK, ÜGYKEZELŐK FIGYELMÉBE! Ezúton hozzuk helyi képviselőink, a fiók titkárok, ügykezelők, tagjaink tudomására, hogy igazgatóságunk íatározata értelmében 1940 december 11-től kezdve katonai szolgálatot teljesítő tagjaink — ez alatt értjük a hadsereg, valamint^ a haditengerészet minden ágát — éppen annyi havidijat fognak fizetni, mintha polgári foglalkozásukat folytatnák. Amig eddig, ha valamelyik tag társunk katonai szolgálatot vállalt, havidijának vagy kétszeresét kellett, hogy fizesse, vagy életbiztosításának összege a felére szállt le, a jövőben, ha be is vonul katonának, csupán annnyit kell fizetnie életbiztosításáért, mint azelőtt. S ha katonai szolgálata közben halna el, a teljes haláleseti összeget fogjuk kifizetni. Avval a kéréssel hozzuk a fentieket munkatársaink — a fióktitkárok — figyelmébe, hogy erről haladéktalanul értesítsék az érdekelt tagokat s az esedékes havidijakat december havára már a fentiek értelmében számolják el. Azok a tagjaink, akik régebb idő óta teljesítenek katonai szolgálatot, a fenti kedvezményt 1940 december 1- től fogják élvezni. Ha havidijukat előre fizették volna, az megfelelő értékben javukra lesz elszámolva. Véderő köteles ifjainkat a jövőben tehát nem tarthatja vissza semmi attól, hogy egyesületünk tagjaivá legyenek, hiszen ha be is hívják őket katonának, havidijuk nem fog emelkedni s biztosításuk is ugyanaz az összeg marad. Katonai szolgálatuk alatt tagjaink nem lehetnek a betegsegélyző vagy balesetbiztosítási osztály tagjai, természetesen havidijat sem tartoznak fizetni. Katonai szolgálatuk végeztével azonban mindkét biztosítási osztályba visszaléphetnek. SCHOOL and BUSINESS PENS-----------$1.00 and up (We FIT your hand with a point) PEN AND PENCIL REPAIRING (Mail Orders) GREETING CARDS — SMALL ARTISTIC GIFTS Open evenings until Christmas Verhovayak Lapja V er seny posta KÉRDÉS: Eddig kettőszázezer pontom van s azonkívül van olyan 10 tagom, akik 4—5 hónapra vannak befizetve. Tessék megírni, hogy szükségem van-e még -zekre a pontokra, hogy nyertes legyek. Ha igen, akkor aját zsebemből befizetem a hiányzó 1 vagy 2 havidijat ninden tag után. FELELET: Kérésének nem tehetünk eleget, elsősorban azért, mivel nem lenne rendes eljárás a többi versenyzőkkel szembe, ha azt megtennénk. Másodsorban ezért, mivel csak a decemberi havijelentők elkönyvelése után látjuk meg azt, hogy minden versenyzőnek hány pontja van. Semmiképen sem tenné helyesen, ha másokért a saját zsebéből fizetne. Tessék a tagokat felkeresni s megkérni őket, hogy fizessenek be annyi havidijat, hogy mindegyiknek legalább hat hónapra ki legyen egyenlítve tagsági járuléka. KÉRDÉS: Szeretném tudni, hogy a verseny legjobbjai miként állnak, mert csak úgy dolgozom tovább, ha biztos vagyok abban, hogy az egyik kocsit én fogom megnyerni. FELELET: A legjobb akarat mellett sem tudjuk a kért választ megadni, hiszen azt ebben az időpontban még senkisem tudhatja. De nem is volna helyes, a verseny jelenlegi állását közölni, hiszen befolyásolhatná a versenyzők egyrészét. A hátralévő pár hetet tehát használja fel okosan. Egyről biztosíthatjuk, hogy ha szorgalmasan és lelkesen dolgozik tovább, akkor feltétlenül a nyertesek között lesz. KÉRDÉS: Nagyon kérem közöljék velem, hogyha nyertes leszek, akkor mikor kaphatom meg ez autót? Azért volna nagyon fontos ezt tudnom, mivel esküvőm napját e szerint állapítanám meg, mivel a nyert autóit akarunk nászúira indulni. FELELET: Elsősorban fogatja jókívánságainkat. Reméljük és hisszük, hogy Verhovay kocsin tehetik meg a nászutat. Minden igyekezetünkkel azon leszünk, hogy jan. 20—25 között kitudjuk hirdetni a nyertesek névsorát. A kocsik átadása nagy ünnepségek keretében Detroitban fog lefolyni, kb. február közepén. Kedves lenne, ha az esküvője is ott lenne tartva. KÉRDÉS: Az egyik joberatom lányának nászajándékul kifizetett ötszáz dolláros kötvényt szeretnék adni. Mennyit kellene “single premium” címén befizetnem s mennyi pontszámot imának ezért javamra? FELELET: ötszáz dolláros kötvény után, ha egy évre fizetik ki, 3,000 pontot írunk jóvá. Single premium befizetése esetén, tekintettel arra, hogy “B” osztályú kötvényről van szó, a jelzett pontszámok húszszorosát, tehát 60,000 pontot fogunk javára imi. Enyhíti a IJ| || rPT betegséget I Kanalas Pirula Kenőcs Orrcsepp Cukorka "Rub-My-Tism” csodajó kenőcs Rosszul Érzi Magát? Nincs energiája? Feje. fáj — gyomor« gáza van? Amikor belei eldugulnak és kellemetlen gyomorgáztól, rossz lehelettől, a székrekedés epésségétől szenved, szedjen FEEN-A-MINT-et. Ez a jóizii rágógumim hashajtó segít, hogy a belek simán — gyengéden, mégis biztosan működjenek. Szedje lefekvéskor — másnap reggelre kellemesen enyhül, segíteni fogja, hogy újból jól érezze magát Milliók, fiatalok és óregek támaszkodnak a gazdaságos FEEN-A-MINT-re. Hasznára lesz az ön családjának is. Vegyen FEEN-AMINT-et ma! Ingyen Asthma ellen a télen át Ha ön hideg és nedves időben az Asthma rettenetes rohamaitól szenved, ha a téli szelek önnek fuldoklást okoznak, hogy minden köhentést s végsőnek érez, ha nem tud aludni, mert nem kap levegőt és a baj felórli életét kérjen ingyen mintát a Frontier Asthma Co.-tói. Mindegy hol lakik, mindegy, mit próbált, próbálja meg ezt ingyenesen. Semmibe S€ kerül a próba. Címünk: Frontier Asthma Co. 112-II Frontier Bldg. 462 Niagara St. Buffalo. New York Oly könnyű enyhíteni az izomfájásokat RED CROSS PLASTER Vásárlásnál figyelje > Vörös Keretet • tapsison Készítik: Johnson & Johnson, a világ legnagyobb sebészeti kötszer gyárosa Kapható ninden *yósry»lertárban KÉRDÉS: Miért kell a versenjjszelvényeket előre beküldenem, miért nem várhatok azzcl december 31-ig, a verseny utolsó napjáig? Küldjek-e olyan tagokról is verseny szelvényt, akik csak 1—2 hónapot fizettek be? FELELET: Ha mindenki az utolsó napra hagyná a verseny szelvények beküldését, akkor egy napi posta 5000 szelvényt hozna be. Ilyen tömeget feldolgozni teljes lehetetlenség lenne. Nagyon kérjük, hogy mindazokról a Dr. MARK B. ALBERT amerikai és volt óhazai ügyvéd 1128 Lexington Avenue Ca 78 és 78-Ik utcák között) NEW YORK CITY Telefon: Butterfield 8-G940 A Verhovay Egylet 35. és 83-ik fiókoknak tagja és jogtanácsosa. tagokról, akik hat vagy tizenkét hónapot már befizettek, küldje be a verseny szelvényeket haladéktalanul. Küldje be azokét is, akiknél van remény arra, hogy december 31-ig be tudja szedni a hatodik vagy tizenkettedik havidijat. Asthma Mucus Coughing, Gasping Thanks to a Doctor's prescription callet Mcndaco, thousands now palliate terrible recurring attacks of choking, gasping, coughing, wheezing Bronchial Asthma by helplni nature remove thick excess mucus. No dopes no smokes, no Injections. Just tasteless pleasant tablets. The rapid, delightful palliative action commonly helps nature brinj welcome sleep—a “God-send.” A printec guarantee wrapped around each package o Mendaco insures an Immediate refund o the full cost unless you are completely satisfied. You have everything to gain ant nothing to lose under this positive mone: back guarantee so get Mendaco from you druggist today for only 60c. FRANK C. DAVID, Inc, temetkező és balzsamozó intézete — Alakult 1904-ben — 348 E. 55th St„ New York Telefon: PLaza 3-3200 és 3201 38-25-31st St., Astoria, LI. Telefon: IRonsides 6-8120 és 8121 A kápolna használata díjtalan! IMPOZÁNS IjlJ TEMETKEZÉSEK , "V és feljebb David Gyula, Péter és Stefánia a Verhovay Egylet tagjai Angol-magyar polgárosító vizsga-tan- j folyamot regisztrálási iwei INGYEN küldök. — Pénzköltés dollárban, pen- 1 góbén lel és mc* pénzekben rádióval] és légi postával. Kérjen árfolyamot.! Érkezési napját kikutatom. Törvény-1 ellenese*, itt tartózkodóknak felvilágo- ] sitár díjtalan. Fordításokat elkészítek, j ^fiAzai okiratokat és jogügyeket rende-1 zek GARTNER LAJOS pénzküldési,] közjegyzői iroda« 207 East 84th St.,1 New York City TeL REgent 4-7068.1 Harminc éve szolgálom a magyarságot ] A Verhovay Egylet tagja. NÉGYES TOBACCO GYÁR 423 East 5.-th Street NEW YORK CITY, N. Y. Pipálják a legjobb Magyar Négyes dohányt. Közismert és közkedvelt egész Amerikában. Ajándékszelvény minden pák libán. Kaphatni minden magyar üzletben. Ha nem kapja, $1.00 beküldése mellett 4 csomagot küldünk. MINDEN NAPOT HASZNÁLJON FELI