Verhovayak Lapja, 1940. július-december (23. évfolyam, 27-52. szám)
1940-12-05 / 49. szám
VOL. XXIII. ÉVFOLYAM 1940 DECEMBER 5. NO. 49. SZÁM J Ö \ A K A It Á € S O A 1 MÁR NOVEMBERBEN. Még elsőszámú Thanksgiving előtt. Igen, már akkor. Már akkor dekorálták a várost. Felrakták a csillagokat és koszorúkat. Jól emlékszem: szép, napsütéses langyos reggel volt. amikor az első hírnökök megérkeztek kerekes létráikkal és aggatni kezdték a dekorációt. Nehogy megfeledkezzünk karácsonyról. És hát persze, az üzletekben is. Ott is kitűzték már akkor a világitó, híradó csillagot. Az angyal nem járt ilyen gyorsan a hírrel. Hol volt ő még Thanksgiving előtt! A pásztorok és királyok világában legfeljebb a sejtelmek pillangói repdestek szét ilyen korán. És Keresztelő János próféciái. Azok költogették az alvó sziveket, azok vigasztalták, erösitgették a csüggedő lelkeket. A Messiás Ígéretével. Oe mi már novemberben tudjuk és érezzük, hogy jön a karácsony. Biztosan, téveszthetetlenül. Jelzi a város, jelzi az erdő, jelzi a levegő, a sok ének, harang, csengetyü, fény, fényű* illat és egykicsit már a szivünk dobogása is. Sok izgalommal jár ez. de megéri. Mégis lesz egy nap az esztendőben, amikor mindenki jó lesz, — ha csak egy pillanatra is, — és se vége, se hossza nem lesz a jóemberek légióinak. Verhovay Péter is befordult immár egy ilyen légióba és hetek óta menetel Bethlehem felé. És vele tart öreg Szentgyörgyi Gábor is. Mind a ketten a bányamélyről jönnek és mind a ketten Bethlehembe mennek. Persze nem tevén, mint a kincses királyok, hanemhát csak úgy, a szegényember utján, csillagsugáron. — No, komám. — mondja Péter Szentgyörgyi Gábornak, — te egykicsit mégiscsak “szent” vagy, hát mondd csak, mit vegyek karácsonyra az asszonynak meg a kis családomnak? Gábor elneveti magát és aszongya elsőbben is. hogy: —- Magam is éppeg azon rágódom. — Hát akkor csak rágódjunk együtt. Be-bepislantanak a kirakatokba, de olyan temérdek ott a kincs, olyan ragyogó minden, olyan hivalgó. hogy a szemük belekáprázik. Csendesen odébb állnak hát és hordják magukat Bethlehem felé, ahol csak egy csillag zenél és az is könnyesen. — Valami maradandósat kéne kitanálni — mondja Gábor. — Maradandósat? — Azt. Lám tavaly is aranyfésüt vöttem az asszonynak, a gyerekeknek meg hol babát, hol szkuter-talyigát. Es im la, a fésűnek mán annyi foga sincs, mint jómagámnak, a baba mankón jár, a szkuternek meg mind a két kereke elgurut azóta. Most aztán Péter nevette el magát: — Akkurát úgy jártál hát, mint én a villám-sepregetővel. — Hát az se maradandó? — De az a. nagyon is. Most is úgy áll a sarokba, ahogy odatoltam, mer az asszony a cirokseprőt szokta meg. Hanem te, — ütött a homlokára Péter, — te még nem álltái be a Verhovayba. Gábor, némi szégyenkezéssel, bólintott erre egyet. — Hát csak aszondom neked, hogy állj be családostu. Szép lassan kifizeted a kötvényeidet és, mire Bethlehembe érünk, — mosolyodott el Péter bánatosan. — mindnyájatoknak jut vagy ezer dollár. Nincs ennél szebb, jobb karácsonyi ajándék. Ennek ugyan nem hull ki a foga s nem fut el a kereke. — Az ám, — ragyogott fel Gábor, hogy mingyárt határozott is. Én hát már elintéztem volna a^ karácsony gondját, dehát te? Neked már van ilyen kötvényed mindenegy családodra. — Én meg megduplázom. Ami ilyen jó, az duplán se rossz. És, — folytatta figurázva, — eléfolom újra a villám-sepregetőt is. De immár a nagyobbik lányomnak, aki amúgy se nagyon állja a cirokseprőt. Osszenéztek, kezetfogtak, széjjelmentek és mind a ketten úgy gondolták, hogy igy aztán tán jut még hajasbabára, szkuter-talyigára is. TARNOCY ÁRPÁD. A napokban egy angol főur költözött el ebből az árnyékvilágból, melyből ki is kívánkozhatott már nemcsak azért, mert elég szép életkort ért el, hanem talán azért is, mert bizonyára úgy érezte, hogy a mai háborús hangulatban és a mai nagy világégésben, amikor büszke liazájáoan honfitársainak éjjel-nappal csak a szirénák vészjelzéseire kell figyelnök és minden órában úgyszólván az életükért kell rettegniük. — már élni nem is érdemes . . . Meghalt Harold Sidney Harmsworth Rothermerc Lord, angol ujságkirálv, nemzetségünk egyik legnagyobb angol barátja, aki egész életén át elméjével és tollával szolgálta hazáját . . . Ö volt a “Daily Mail” szerkesztő-tulajdonosa . . . Tizenhárom évvel ezelőtt a magyar igazság fellegvárának kezdte nemzetségünk tekinteni a Daily Mail palotáját, mely Londonban a Tudor és Whitefriars Street sarkán épült két és fél holdnyi területen. Ott irta Rothermerc Lord hires cikkét, mely 1927 junius 13-ikán jelent meg: "Hungary's place in the Sun. — Safety for Central Europe” cimen . . . Ezzel a cikkével tiizte napirendre az egész magyar kérdést, mely 13 évvel ezelőtt a lehető legrosszabb lábon állott. Az örökéletüeknek hirdetett békeparancsok megváltoztatására akkor még senki sem mert gondolni. Maga a nemesszívü lord sem kért egyebet Csonkanragyarország számára, csak a magyaroktól lakott határvidékek visszatérítését . . . Magyar szempontból ez azt jelentette, hogy a magyarok az önrendelkezés jogán Magyarországhoz tartoznak . . . Egyébként Anglia és Franciaország kitartottak a trianoni szerződés mellett és lehetővé tették a viszszahatást, melyet Lord Rothermere cikke kiváltott. Hasztalan irta tehát meg a Daily Mail 1928 március 28-án, hogy “egy szerződés nem lehet sir kő és a történelem sohasem ismert örökkévaló szerződéseket”; hasztalan állapította meg Rothermere Lord azt is. hogy “a békeszerződések nem lehetnek koporsók, amelyekből a legyőzőiteknek sohasem szabad kilépniök”, — bizony Csonkamagyarország kénytelen volt tovább is elszenvedni a világháború legrettenetesebb következményeit ... Az a bizonyos “revíziós nap” aranyos hintáján csak nem akart felragyogni a magyar égboltozatra, pedig milyen gyönyörűségesen megírta a nemes lord. hogy Magyarországnak bizony helye van a nap alatt! . . . Nem igen láthattuk, hogy emberi érzés is lett volna az akkori nagypolitika intézőiben! Pedig a Lord Rothermere által irányított angol közvélemény lassan-lassan nagyon is nemzetségünk mellé állt s az angol alsóház egyenesen kötelességének tartotta sikraszállni az elnyomottak az igaztalanul üldözöttek mellett! Kár, hogy ki nem tartott szívósan felfogásának kivitele mellett az angol alsóház, mert több mint bizonyos, hogy abban az esetben nem parolázott volna Magyarország vezetősége azzal az emberrel, akinek parancsára ma Albionnak fundamentumát döngetik, pusztítják. Anglia óriási erkölcsi erejét akkor másfelé pazarolta és — Trianon földönfutói egyre szaporodtak . . . így köszöntött be az 1934-ik esztendő ősze. amikor a kisantantállamok uj fegyvert találtak, amellyel ismét üthettek egyet a védtelen Magyarországon . . . Gyűlölték nemzetségünket. mert kifosztották s rettegtek attól a naptól, amikor Európa igazságérzete annnak tudatára fog ébredni, hogy módosítani kell a trianoni szerződést, amely M#M eghalt Lord Rothermere