Verhovayak Lapja, 1940. július-december (23. évfolyam, 27-52. szám)
1940-11-28 / 48. szám
TWO SECTIONS (Verhovay Journal) 1940 NOVEMBER 28 NO. 48. SZÁM VOL. XXIII. ÉVFOLYAM MÉG EGV HÓNAP! JÓSKA, — vagy, hí jobban tetszik: Joe, — itt lakik a szomszédomban és ő is “resztve«" a Verhovay tagszerzés' versenyben. Még valamikor a nyáron lendült rá és azt mondta nekem, hogy megnyeri az ezer dollárt. Ránéztem, kérdeztem: — Minek neked ezer dollár? — A fődkörü akarok járni, — Hát azt ne tedd, testvér, — mondtam neki, — mert most a Halál is a “föd körű” jár, de azért csak nyerd meg az ezer dollárt. Jó az másra i$, Másnap el is indult versenyezni és “felírt” két uj tagot. Harmadnap azonban már inkább halászni ment, ami ellen nem igen szólhattam, mert jómagam is elhalászgattam már néhány “jó csénszet”, de a napokban mégis megkérdeztem Jóskátó1: — Hogy állunk ama ezer dollárral? Nem is válaszolt, úgy ódalgott el. Haza sent, előszedte a tagszerzési ivet és megnézte a naptárt. Erre igen elszomoradott, rákönyökölt az asztalkájára és — amikor beléptem, — éppen azt a két tagot adogatta össze nagybusan, amelyet az első nap felirt. Ráköszöntem kegyetlen mosollyal: — Mit búsulsz, kenyeres? — Már csak egy hónap van hátra! . , . — Hát nézd, Jóska, — mondom erre neki, — ezt úgy is lehet mondani, hogy “még van egy hónap.” Aztán, hogy olyan igen felserkenve nézett rám. elmondtam neki ezt a kis históriát: — Én is voltam valaha olyan legényke, amilyen te vagy. Es akkoriban egyszer egy cseh kengyelfutó jött a falunkba. Aztán kidoboltatta, hogy húszszor fogja körülfutni a nagypiacot egyszuszra és hogy ezer bankót ad annak, aki velebirja. Hát kiültünk mi is a ház elé, hogy lássuk. Édesanyám, édesapám, a kántorunk két fia, meg én. Aztán, hogy jött a cseh nagy csörgéssel. — mert még a lábain is csörgők fityegtek, — aszongya az édesapám: — No, ez elég hitványember, hát rajta fiuk! Egy csikót kap, aki a csehet lebirja. És már bele is lendültünk a futásba mind a hárman: a két kántorfiu. meg én. Szépen ballagtunk a cseh után, még néha előtte is jártunk, pedig elég tempósan hányta a lábát. Egy kör, két kör, három kör. tiz kör. Ekkor az egyik kántorfiu kiállt és lihegve vágta magát a gyepre. A másik velem tartott, én meg a kengyelfutóval, aki elég dühös volt már, mert a kutyák is igen abajgatták. Hát futottunk: tizenegy kör, tizennégy kör, tizenhét kör, tizenkilenc kör. Ekkor azonban már a másik kántorfiu i$ a gyepre vágta magát és én is éppen ezen gondolkoztam, mert a lábam már nagyon rogyadozott és a szuflám sem volt éppen rendjén. De ekkor rámkiáltott az édesapám: — Szorítsd, fiacskám, bírd le a csehet! Már csak egy kör. És ekkor valami szörnyű vágy fogott el a diadalért. Tömérdek uj erőt nyeltem magamba egy hosszú lélekzettel, beleharaptam az ajkamba és a szemeim kidülledtek. Hej, az árgyélusát! Szépen, okosan, óvatosan, kitervelt tempóban raktam a lábam és ... én csak akkor vágtam magam a gyepre, amikor befutottam az utolsó kört. Ezután már csak arra volt kiváncsi Jóska, hogy megadta-e a cseh az ezer bankót? — Hát, — mondom, — a csikót azt megkaptam, de a cseh tovább futott ... az ezer bankóval. Te azonban egészen biztosan megkapod a Verhovaytól, ha jól kifutod az utolsó kört, TARNÓCY ÁRPÁD. VERHOVAY ÉLETÜNK A BESZEGODES UTÁN A Vcrliovayak Lapjá-nak “Mi újság a Verhovay Portán” cimü rovatát ha most megfigyeljük, azt látjuk benne, hogy fiókjaink egymás után évzáró gyűléseikre hívogatják a tagtársakat. A Verhovay Portára ráköszönt tehát az esztendő legélénkebb és legfigyelemre méltóbb szakasza Most lesznek a tisztviselő választások, melyeket a fiókok évzáró gyűléseknek kereszteltek el, holott, — mint már több Ízben is kifejtettem, — inkább “ÉVNYITÓ” gyűléseknek lehetne ezeket a rendkívül fontos gyűléseket neveznünk, mert hiszen sokszor az évnyitást a megválasztott fiók-tisztikar nemcsak hogy bevezeti, hanem nagyfontosságuk éppen abban leli magyarázatát, hogy a megválasztandó lelkiismeretes, becsületes, és igy mind a magyarságukban, mind az amerikai hazaszeretetben megingathatatlan tisztviselők az illető Verhovay fiókot az áldásos működés és fejlődés útjára terelik s az ilyen tisztviselőkkel karöltve aztán az egyleti össztagság is szívesen és kész örömmel dolgozik együtt és támogatja, elősegíti minden téren munkáját. Hogy erre pedig éppen mostan milyen nagy szükség lesz, arra e helyen külön is fel akarom tagtársaim figyelmét hívni. Éppen e héten történt, hogy az Európának nevezett betyár csárdában a korcsma egyik szögletében csendesen idogáló, borozgató, “Magyar Miska” mellének szegezték a töltött revolvert. Egyszerre talán buszán is rátámadtak; karját is lefogták, nyakára is kötélhurkot vetettek s aztán mézes-mázos szavakkal arra kénysze- - - «ss*fitették, hogy álljon be ő is a bandába. Szóval, megtörtént Magyarországnak a tengelyhatalmakhoz való csatlakozása és “Magyar Miska” bánatosan el is fújta régi nótáját: “Valahol a Nagy Alföldön, Bánatomban beszegődöm — Betyárnak ...” Igen, — “BESZEGŐDÖTT”; jól mondja a betyár nóta, aminek tapasztalatból kifolyólag, talán nekünk is jut majd a levéből... Nincs hát nekünk miért mulatósba kezdenünk, hanem ha valaha, úgy most szükséges nálunk a józan állapot. Mert ha józan fővel gondolkozunk s az észnek hideg, meggondolt sugallata szerint veszünk, teszünk, cselekszünk, — úgy nem kell attól tartanunk, hogy Verhovay életünkre veszedelmes befolyással lenne ez a “beszegődés” .... Egyszerűen azért nem, mivel nem szabad megengednünk, hogy egyesek a zavarosban halásszanak és ártsanak jó hírnevünknek és tiszta becsületünknek. NEKÜNK BEI.E KELL TÖRŐDNÜNK A MEGVÁLTOZTAT - HATATLANBA ... De mindez nem elégséges!... Belátva a jövőbe, én azt hiszem, most lesz igazán szükségünk arra, hogy szorgalmasan látogasssuk a gyűléseket és ébresszük fel lelkűnkben azt az őszinte nagy szeretetet, mellyel az Egyesült Államok iránt viseltetünk, — egyúttal pedig kíséreljük meg teljes odaadással felvirágoztatni a Verhovay életet is, — áthatva az egyiivétartozás magasztos gondolatától. .. Necsak álmodjuk vissza, hanem kíséreljük is meg visszahozni azokat az időket, amikor még a tagok névsorának a felolvasása nagyon fontos aktusa volt a Verhovay fiókok gyűléseinek. Emlékezzünk vissza!... Az elnöki megnyitó után azonnal harsány hangon olvasták fel a neveinket — s ha az “igen” vagy “nem” felkiáltás megszakadt, úgy biztosak voltunk abban, hogy ai elmaradt tagtárs kellemetlen bajba került... Kérem tehát Tagtársaimat, akik kellő eréllycl és ismerettel meg vannak áldva, ne huzózkodjanak el különösen a most ránkkövetkező évnyitó-gyűlések elöl és ne viselkedjenek úgy, mini Pató Pál, aki még a legfontosabb dolgok végzésére is rámondotta: “Hejh! Ráérünk arra még!”.... Mert, tisztelt Tagtársaim, higyjék el nekem, hogy NEIV1 ÉRÜNK RA! Az a haladás, amelyet a Verhovay Segély Egylet 51 évvel ezelőtt megkezdett, meg nem torpanhat, hanem a termeszei rendje szerint kell, hogy annak üteme ha nem gyorsul, legalább ni halkuljon... Nekünk édes Mindnyájunknak, akik magunkat Verhovaynak állítjuk, illő tudni és ahhoz görcsösen ragaszkodni, hog; a MI EGYESÜLETÜNKBEN A TESTVÉRSEGITŐ SZERETET NEK OTT KELL VIRRASZTANIA EGYESÜLETÜNK PORTA JAN ÉJJEL, NAPPAL, — VIHARBAN ÉS NAPSÜTÉSBEN!... Azért most a tisztviselő választások és az évnyitás idején arra ké rém Tagtársaimat, hogy olyanokat állítsanak a haladás szekerénél a rudjálioz, akiket nemcsak kellő ésszel, hanem bátor, érző és sze re.tő szívvel is megáldott az Isten! DARAGÓ JÓZSEF
